mert célunk csak egy van
…a pénteki kérdőjeles posztunkból kiindulva, a tegnap este ugyanis elég szűkmarkúan bánt a tényleges válaszokkal. Gyakorlatilag egyet sem adott. Magamban azt mondogattam a stadion felé sántikálva, hogy „ha nyerünk, még nem tudom pontosan hogyan, de bennmaradunk; ha kikapunk, vége a dalnak. Legalább ezt majd megtudom ma este”.
Erre persze iksz lett. „Nem lettünk sokkal okosabbak…” bővebben
(A mai beharangban minden a képzelet szüleménye, a valósággal való bárminemű kapcsolat csupán szemfényvesztés).
Tegnap este, a beharangozó videónk készítése közben dumáltam kicsit mikrofonon kívül Kemenes Szabival, és ő is megerősítette azt, amit minden játékosunk mantráz az utóbbi hónapokban: mennyit jelent nekik a közönség támogatása, csakúgy, mint az MK-győzelmeink, vagy az évekkel ezelőtti első bronzunk idején, a tavalyiról nem is beszélve. Jó volt ezeket a szavakat hallgatni a csapatkapitány szájából, aki ráadásul az utóbbi egy-másfél idényben talán még jobban véd, mint 2009-2012 közti korszakában. „Egy szebb és jobb világban így nézne ki egy UTE elleni napunk” bővebben
…merül fel most sokunkban ha a Honvédra gondolunk.
Kiesünk? Bennmaradunk?
Nagy baj lenne ha kiesnénk? Vagy…?
Érdemes egyáltalán ezen gondolkozni? Érdemes kijárni? Vagy távolmaradással tüntessünk?
Mit akarunk egyáltalán? „Kérdések sora…” bővebben
Csodás koratavaszi délután, éledező napfény, egész jó fociidő, én meg itthon ülök tört bokával (levegőben lifegő lábbal ne blokkolj közeli bombázást a kapud előtt), hát, nem az év hétvégéje ez. Nem is tudom, mikor volt utoljára kihagyott hazai meccsem, kivéve ha épp nem tartózkodom Budapesten. Hát, nagyon régen. Furcsa is. Furcsa körülményekhez pedig furcsa beszámoló dukál, ez most ilyen lesz. „Törve, minden szinten” bővebben
Mielőtt nyárig pihenőre vonulna, folytatódik személyes retrospektív sorozatunk. A sorozat természetéből fakadóan továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.
Mai epizódunk tárgya végre egy örömteli félév, 2007 MK-meneteléstől bódult tavasza talán az utolsó abszolút „happy” félszezon, amit a közelmúltban átélhettünk. Egy pár hónapra megint profi klubnak, az egyik legnagyobb hazai csapatnak kezdett tűnni a Kispest, olyan alakulatnak, aminek mi mindig is látni akartuk Őt – és annak is láttuk a szívünkben. Csak a valóság, az mutatott mást. De végre ebben a félévben igazi tündérmese jött a pályán, ami bizony nagyon is kijárt megtépázott Honvédos önbecsülésünknek, bizony. Nézzük hát az örvendetes események krónikáját. „Az én Kispest-Honvéd-sztorim XXI. – 2007 tavasz.” bővebben
Úgy indultam neki tegnap a Nyíregyháza-túrának, hogy hátha visszajön a kedv. Végül is a tavasz érkezése az mindig megdob „Kispestileg” is, végül is a csütörtöki ankétra nagyon erőlködve ráfoghattam (volna), hogy voltak biztató jelei, pl. Rossi a végén odajött hozzánk dumálni, és jelezte, az újak ömlesztett berakása helyett max 1-2 új igazolásra számít és Botka, Lőrinczy kezdeni fognak (persze Ábel már akkor is mondta hogy ez jó eséllyel bullshit meg politika, de hát az ember picit hinni akar). Hinni akar, ja, de már az se megy. Szóval elindultam, hogy talán tavasz-érzés, talán lesz Honvéd-faktor, szóval hátha valami jó kisül ebből a napból.
Végül, ami jó volt, az Nyíregyházi Állatkert lett, meg a Sóstó környéke, mert ott tényleg jó sétálgatni. Tiszta Monarchia-hangulat a Krúdy-kaszinó, a környék pedig kora-kilencvenesek magyarfoci-feeling, tényleg csak egy egy kövérüveges régi Dreher kéne a kézbe meg Csehi Tibiék a középpályára. Szóval állatkert és Sóstó. A többit hagyjuk.
Ennek, ilyen formában így tényleg nem lesz sok értelme. „Tavasz-érzés helyett szögbeverés” bővebben
Az elmúlt hetek Csábimenesztős, Codella-kirúgós, Rossi comeback-es és igazolásainkon értetlenkedős poszttorlódásai miatt hallgató szériánk ismét felpörög a bajnoki rajt előtti csöndet kihasználva, azaz folytatódik retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.
Érdekes amúgy, amikor elkezdtem ezt a szériát 2010-ben, a Hemingway-korszakról már nem akartam írni, mondván: abban „élünk”, túl közeli az élmény… – de közben úgy elment az idő, hogy Papa H. regnálásának kezdőévei is majd’ 10 éves időtávot jelentenek már a retrospektívkodásban, így viszem tovább a sorozatot, ahogy ígértem, a Csakblog indulásáig, így lesz kerek a sztori.
A mai epizód a klub legújabb, máig is tartó érájának kezdő félévére tekint vissza, mondhatni, arra a periódusra, amikor minden szépnek tűnt még, de ez sem egészen igaz, mert akkor még nem tűnt szépnek itt semmi sem a sok csalódás edzette lelkeinknek, bár az ősz második felére valami halovány pozitív jövőkép-féleség mégis fel-felsejlett. Hittük is, meg nem is. Nos: csapjunk bele. „Az én Kispest-Honvéd sztorim. XX. rész. 2006 ősz.” bővebben
Az van ugye, hogy az új raklapnyi fenomeno között többen talán Ontiveróra voksolnánk látatlanba’, mint tényleges nyereségre, az arc pedigréje, posztja, eddgi klubnévsora valami halovány reménnyel valóban kecsegtet. „Akkor Teddy után jöjjön Selmeczi Tibor is” bővebben
Régen írtunk már ilyet, személyes posztot valakihez a blogon, talán Torghelle vagy Németh Norbi kapták az utolsó pozitív „for you” posztot tőlünk, Moreira pedig az ellenkező pólusút. No meg a zoknis Torz. És Marco, mikor tavaly ellépett. Szóval, ha nem is végletesen ritka, azért nem is olyan gyakori az effajta megnyilvánulás. Most mégis szükségét érzem, hisz kulcsszereplő távozik tőlünk, a klubtörténet első (és ebbéli minőségében remélem utolsó) nemzetközi igazgatója. Bocsánat, wannabe-igazgatója. Merthogy a kommunikációra oly kényes, „csak az igaz, amit megjelentetünk” klubvezetésünk ezt anno elfelejtette közölni, hogy itten internacionális direktor is van. Csak miután a derék talján proaktívan kikiáltotta magát e poszt tulajának, utólag már cinkesebb lett volna, gondolom, cáfolni. Meg hát: hadd éljen.
Most meg: had menjen. Arrividerci, Fabio. „Magas labda, de: Ciao!” bővebben
Gyerekek, a prog humort kedvelőknek field day van manapság Kispesten. A logikát kedvelőknek kevésbé. Cordella Out. Dikk… „Totális káosz” bővebben
