Ne szépítsük, tényleg nézhetetlenek vagyunk. A Honvéd-meccsek általában a napjaim csúcspontjai, tartják bennem a lelket melóban, hogy este megyek megint, mostanra már a hideget/telet is újból megszoktam, szóval tényleg egészen vártam az esti kupameccset, noha sejtettem, hogy nem lesz gála, mert ezt a fogalmat, hogy gála, a Lütyő nem ismeri. Egy szolid 2:0, aztán majd Szombathelyen gurítunk egy négyest, amikor senki sem várja, B csapattal is. Ehelyett 1:0-ás szenvedés lett a vége, és hiába axióma, hogy bunkerező ellenfél ellen mindig nehéz, azért ezt a Haladás-bunkert ne mondjuk áttörhetetlennek.
Vincze Lilláék, MINT NÉGER, de ne ijedjünk meg, nem ez lesz a lényeg
Meló végén, már félig kifolyt szemmel még gondoltam, ránézek a privát levelezésemre, ahol egy külön csoportban Öcsémmel, Totó és Doki barátommal, valamint az ex-labdabiztos blogger Vérfarkassal küldözgetünk egymásnak mindenféle vállalhatatlan hír-kommentárokat. A szokásos Bohócliger-vonatkozások mellett mai adagként valami Pataky Attilás borzalom fogadott, aminek kapcsán Vér valahonnan kerített egy Három kívánságos klipet, amiben az Edda igric szekunder szégyenérzetet keltő Batman-jelmezben énekli valamelyik slágerét. Miután ezen már könnyesre röhögtem magam, Vérfarkas még bevitt (a Vincze Lilla-rajongásom porba zúzni kívánó) mélyütésként egy ugyaninnen származó Napoleon Boulevard klipet, ahol a színpadon egy megszeppent kissrác azt kéri Tibi bácsitól, hogy a Napoleon adja elő vele a színpadon a Bicikli c. slágert, MINT NÉGER (igen, jól hallják a kedves olvasók). Hiába, akkor még más volt a PC fogalma. Konkrétan nem létezett.
20 másodpercet bírtam a szürreális élményből, mikor észrevettem, a video meglehetősen hosszú, egy egész évadnyi Három kívánság műsort sűrít bő egy órába, beletekertem hát, és a közepén (kb. 29.30-tól) megleltem, amire számítottam: egy panellakos kiscsávó kéri csodatevő Tibi bácsit, hogy hozza őt össze az akkor épp az Olympiakosban profiskodó Dömével. Erre az epizódra halványan emlékeztem még 1988/89 tájékáról, hát most újranéztem. Mit mondjak: ’80-as évek fetisisztáknak több mint ajánlott!!!
Folytatva a tegnapi beharangozó felütését: Könnyű meccs volt? Nem. Szépen játszottunk? Nem. Nyertünk? IGEN. És a jelen helyzetben most valóban ez volt a legfontosabb.
…az én fejemben már napok óta teljesen nyilvánvaló ennek a szombatnak a kimenetele. Jó meccs lesz? Nem. Jól játszunk majd, ne adj’Isten, szépen? Nem. Visszatér sok sérült? Nem. A Zete könnyen ve(r)hető ellenfél? Nem. Jó hangulat lesz? Nem. (Mondjuk rossz se – amolyan köztes). Nyerünk? IGEN.
L. Gergő, B. Franck és S. Dávid ferencvárosi népi fafaragóművészek készülnek megmunkálni az olaszországi import teakfát
Érdekes kettősség háborog bennem a tegnap után. Úgy indultam el a melóból ki a Kökire, fél-optimistának hazudott beharangozóm ellenére, hogy ússzuk meg 6 alatt a kivégzést, aztán húzzak haza melegedni. Ehelyett a 90-10%-os forgatókönyvek közül az utóbbi jött be, Sannino lecraiováztatta a csapatot a Fradi ellen, fegyelmezett védekezéssel, alig-alig átmerészkedéssel a túloldalra, és amit kértem, hogy egyszer legalább pontot szerezzünk a Groupamában, az is összejött. Kivételesen még olyan taktikai megoldásokat is találtam Lütyőnél, amit végre érteni véltem és még jó ötletnek is bizonyult. Csak a legvégén, amikor az addig még PC köntösbe rejtett „kurváracsakazegypontértjöttünk” célunk a maga pőreségében tárulkozott ki, akkor rohantak meg bántó gondolatok.
Tegnapi beharangozónkra visszatekintve egy dolgot sikerült eltalálnom, mégpedig azt, hogy gyönyörű idő lesz ezen a szombaton. Abbéli kívánságom viszont, hogy ne a délelőtti ZOO-látogatás legyen a hangulati csúcs, az bizony nem teljesült: hiába Muti vezetést érő büntetője, ha Kuttorék a meccs háromnegyedében valahogy félgőzzel is kibekkelték erőtlen támadásainkat, és 3-4 kontrájukból kettőt értékesítettek. Nagy meglepetés sajnos ebben nincs is, ezért mennek ők idén a dobogóért, mi pedig – lassan teljesen vissza Hemy-érásodva – valahol a középmezőnyben hullámzunk.
Elindul a nagy futás az ideiglenes otthonban is – felismeritek amúgy a pályát?
Holnap egész tavaszi léghőmérséklet, egy sajnos egész erős Mezőkövesd és egy egészen kiszámíthatatlan Kispest vár ránk, ami egy olyan kombináció, amiből bármi is kisülhet. Egy vidám szombat este épp úgy, mint egy szöttyögve, átkozódva hazacsullongás a Hungáriáról, ahol nem elég Fatert hallgatni, hogy „derohadtmesszeparkoltatokéskülönbenisezamacskakőmeghogyvanmá’lerakva”, hanem azon tépelődni, hogy így elég kínos lesz a tavasz. Hát, meglátjuk.
„Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.
Videoton-Kispest beharangozó egy vidám péntek reggelen
Csúcson a sál. A csapat hol lesz tavasszal?
Holnap elindul a szezon tavaszi fele. Normális esetben (és a csakblog eddigi közel 10 éve alatt mindig) ilyenkor, a csapat aktuális állapotától félig-meddig független kedv-túlcsurranós poszt következne, a hosszú téli hónapok után kiéhezve a focitavaszra, a megint meccsre járásra, az új igazolások élőbeni lecsekkolására, az esélylatolgatásokra, a mez/sál/Puskasarmy póló büszke visszakúszásával a kabát alá.
Nos, idén pont ez nincs meg bennem, és valahogy azt érzem: holnap a robotpilóta visz majd csak le Fehérvárra, mert menni kell. Ami persze szintén egy érvényes álláspont, csak ennek ősz végén szokott itt lenni az ideje, amikor már elég a szokásos kilátástalanságokból, nem pedig a „tavasz” kezdetekor. Valószínűleg pont itt van a gondom.
