Mastodon

Hanacsek elismerte, hogy a VAR, Iványi és Vad II aktív részese volt a Honvéd kiesésének

És tudjátok mi a következmény, hogy ilyen csúnyán belenyúltak a bajnokság sorrendjébe, hogy szinte csődbe vittek egy klubot (miközben az egy egészen másik síkon eleve megérdemelte a büntetését)?

Sok álmatlan éjszakát okozott a játékvezetőknek!

Hanacsek Attila

Elképzelem, ahogy Vad II állatlanul, izzadtságban úszva forgolódik az ágyában. Ahogy a hóhérok szoktak általában: „b*sszameg, ma is megöltem egy embert”. Ha Vad II 2012-ben, az Európa-bajnokságon simán kiejtette Ukrajnát, akkor vajon mennyire fájhat a kis lelkének utólag, hogy a Honvédot is kicsinálta az NB I-ből? Nyugalom most is ott ült a drága a ZTE-Kisvárdán a konténerben, ahelyett, hogy magába nézett volna, és szögre akasztja a sípot.

A másik férget, a tavaly 33 meccsen is foglalkoztatott Iványit az első fordulóban nem küldték sehova. Mondjuk ez teljesen normális, mert sem a Fradi nem játszott, és nekik 14-szer vezetett tavaly, sem mi, akiknek 12-szer, hiszen idő közben kiejtett minket. És hova máshová küldenék, ahol ekkora szükség van a szakértelmére?

javítás // úgy néz ki Iványi az idényt követően kikerült a VAR-keretből. Nahát! (Természetesen erről hivatalosan nincs semmi hír, hiszen akkor úgy tűnhetne, hogy valaki sokszor hibázott, és ezért felelősségre vonják. Az pedig legyen a sors fintora, hogy Iványi utolsó pályán töltött meccsén is a VAR b*szott ki velünk.)

„Hanacsek elismerte, hogy a VAR, Iványi és Vad II aktív részese volt a Honvéd kiesésének” bővebben

Csákvári apróságok

Csákvár – Honvéd 1-2

A meccsről RW írt egy hosszabb élménybeszámolót, most pedig – ahogy ígértük – jöhet a miazmás és az osztályozókönyv.

Sztori szerencsére van bőven, úgy kell szemezgetni belőle. A csákvárihoz hasonló „stadionnal” például nem nagyon fogunk találkozni a későbbiekben, viszont már most be merem tippelni, hogy az abszurditások sora vasárnap nem ért véget. Ez mégiscsak az NB II, egy teljesen másik világ.

Például olyan sem lesz nagyon, hogy egy meccset követően, egy szuterénablakon ordibáljunk be a csapatnak.

„Csákvári apróságok” bővebben

Ha le kell menni kutyába, akkor legyünk a kutyák királyai

Csákvár – Kispest @ Csákvár, 19:00

Kattintás: új bejegyzés. Kezdjük.

  • új idény,
  • új liga,
  • új csapat,
  • új edző,
  • új mez,
  • új ellenfél,
  • új stadion,

annyi minden új.

Igazából nem szeretem a változást, és nehezen viselem, ha ki kell mozdulni a megszokottból. Nem a lehetőségektől, a bizonytalanságtól félek, hanem azt a munkát sajnálom legtöbbször beletenni a változásba, ami az új megszokásához kellene, és inkább beleteszek jóval többet, hogy maradjon minden még egy kicsit a régiben. Igen, az elv és működés nagyon hasonlít a kisgyerekek toporzékolására.

Viszont ez a változás most kellett. Az elmúlt évek Honvédjának (értsd: Metalcom-Honvéd) mennie kellett, hogy megtalálhassuk a mélyén a Kispestet.

„Ha le kell menni kutyába, akkor legyünk a kutyák királyai” bővebben

Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is

Egyedül darabra vagyunk meg. Kicsit olyan, mint egy telinek tűnő hűtőszekrény, azonban ha főzni kell belőle valamit, akkor valahogy mindig paprikás krumpli jön ki a végén.

Éveken át egyszerre jellemezte a Honvédot játékoshiány – és játékosfelesleg. Adott posztokra iszonyatosan sokan voltunk, miközben máshol kényszerfocisták játszottak. Volt, hogy a padon három-négy középhátvéd, és ugyanennyi szélső ücsörgött, miközben középre nem tudtál behozni senkit.

Ez most megszűnt, és helyette a darabszám jellemez minket, valamint a relatív hiány fogalma. Relatív, mert amúgy megvagyunk, és ha működik, ha nem esnek ki játékosok, akkor tényleg, azonban ha változtatni, netán váltani kellene, akkor könnyen bajok lehetnek.

Fiatal és rövid csapattal megyünk neki egy bajnokságnak, ahol nem csupán cél, hanem elvárás is a visszajutás.

„Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is” bővebben