Mastodon

Igen, kicsit el vagyunk tűnve, és

szerencsére meglepően jókor jött ez a válogatott miatti szünet. RW jelenleg külföldön, én ügyeket intézek, szóval pörgés az van, cserébe alig van időnk bármi másra, közte – sajnos – a blogra is.

Azért egy kis büszkeséget hadd osszak meg veletek:

Remélem napokon belül minden visszatér a régi kerékvágásba.

„Igen, kicsit el vagyunk tűnve, és” bővebben

Srácok, csináljunk egy olyan képet is, ahol a háttérben látszanak a szurkolók

Pedig jó ötletnek tűnt.

A Mosonmagyaróvár elleni meccs félidejében köszöntötte a klub az 1993-as bajnokcsapatot (eredetileg augusztus elején, a klub születésnapján lett volna, azonban egy vihar miatt elmaradt).

Csinnadratta, plakettek, kezdőkörben felsorakozó játékosok, vezetők, a kivetítőn bejelentkezik az isteni Martti Kuusela (sá-lá-lá-lá) és Csábi Jocó, Kálmán még az egymeccses Flórián Tibort is felhajtotta. Sajnos Béla király, Vincze Pilu, Vezér, Brockhauser, Negrau, és még páran nem tudtak eljönni, de sebaj, így is szép volt. Eleve a gesztus.

„Srácok, csináljunk egy olyan képet is, ahol a háttérben látszanak a szurkolók” bővebben

Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us

Honvéd – Mosonmagyaróvár 3-1

Romokban heverő feljutási álmok és szurkolói társaság várt haza közel egy hónapos „meccs-távollétem” után, és szívemben a levantei nyárral nem is volt könnyű átállni a klasszikus októberi vasárnapi nyomasztásra tegnap. Aztán egy zsáknyi fonál, a szemfüles Kerezsi, a nagy formát futó Ábel-Gyuri-Hanta-Viktor kvartett és este az intézményesített szomorkodás ír és angol nagymesterei segítettek vágányra állni.

„Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us” bővebben

Kimegyek lézengeni,

Honvéd – Mosonmagyaróvár @ Bozsik, vasárnap 15h

mert menet közben valahol elengedtem ezt az idényt. Szégyen egy Honvédnál, hogy már októberben, és még csak nem is valami hű de nagyon komoly célt, hanem egy szimpla feljutást az NB I-be.

Hihetnék még a csodában, azonban

  1. 2017-ben már megvolt talán egy életre,
  2. 2019 áprilisa óta szívós munkával leszoktattak a csodavárásról.

Marad tehát a lézengés.

„Kimegyek lézengeni,” bővebben