Múlt héten nyaraltunk, így nem volt eredményhirdetése a Paks elleni osztályozókönyvnek – most pótoljuk, valamint közöljük a hétvégi Vasast is.
„Meccsembere vs Paks és Vasas” bővebbenOsztályozókönyv vs Vasas
Vasas – Honvéd 1-2
Tényleg csak pár adattal több, mint egy osztályozókönyv, azonban tutira nem poszt, mert arra most nemigen van kapacitás. Talán kicsit később. Nade.
- a harmadik bajnokinkat játszottuk az új Fáy utcában, és ebből az elsőt a Vasas ellen. Korábban az Újpesttel (3-2), és a Kisvárdával (1-5) találkoztunk itt.
- sőt, ezzel az az érdekes helyzet állt elő, hogy több NB I-es meccset játszottunk eddig az új stadionban, mint a Vasas.
- 2022-ben mindössze az ötödik bajnoki győzelmünket szereztük.
- a Vasasban 214 perc saját nevelésünk játszott (Hidi, Holender, Cipf, Ihrig-Farkas, és a korábban a kispesti U15-ben játszó Szivacskit nem számoltam), míg nálunk 194 percnyi (Bocskay, Kocsis, Szabó).
- utoljára februárban, a Videoton ellen fordítottunk meg mérkőzést.
- ebben az évben először nyertünk fehér mezben. Utoljára még 2021 decemberében sikerült a Paks ellen.
Távolról indított, és sehová nem érkező poszt a Vasas elé
Vasas – Honvéd @ Fáy, 20h
Sok éves tapasztattal azt figyeltem meg, hogy kétféle nyaralás létezik: a pihenős, lazulós, és az intenzív, pörgő, élménygazdag. Esetleg valami vegyes típus, de az nagyon ritka.
Az előbbi előnye, hogy elmegy valahova az ember pár napra, majd valamivel később kipihenten, feltöltődve tér vissza a hétköznapjaiba. Hátránya, hogy a nyaralás alatt egyedül az idő telt, és többek nem, csak pihentebbek lettünk.
A másik nyaralástípus viszont szaladgálós, nyáron napszúrásgyanús, kissé kockázatos a nyitva tartások és hozzáférhetőségek miatt, azonban ha szerencsénk van, akkor a végén ugyan fáradtak leszünk, és valamikor ki kell pihennünk magát a nyaralást, azonban egyben jóval többek is.
„Távolról indított, és sehová nem érkező poszt a Vasas elé” bővebbenMire hangulatba jössz, lecsapnak a ’90-esek… nem jó jel az idényre nézve!

Az a helyzet, hogy valahol többet is adott ez a meccs, mint előzetesen vártam – persze a semminél nem vészesen nehéz többet adni. De az az igazság, hogy a 65.-85. perc között éreztem valami olyasmit, amit egy Kispest szurkolónak kell: izgultam a csapatomért és picit velük dobbant a szívem a pályán –legalábbis némelyikükkel. Aztán az utolsó utáni perces gól újból jelezte, hogy nyugi, nem 2015-16 van, hanem inkább a 90-esek végi – 2000-esek eleji ipari szenvedés, és tényleg felrémlettek a régi Dunaferr, Nyíregy, Gázszer, BVSC elleni hazai meccsek: szarok vagyunk, szarok vagyunk, szarok vagyunk, na, egy 20 percre véletlenül jók vagyunk, elkezdesz hinni, aztán megint szájba rúg a valóság. Az én Kispestem.
„Mire hangulatba jössz, lecsapnak a ’90-esek… nem jó jel az idényre nézve!” bővebbenA hőbörgés joga és a k*rvagyenge
Honvéd – Paks, 20h @ Bozsik
Nem sok eszköze maradt a szurkolónak, hogy kifejezze a nemtetszését. Írogathat a Facebookra, meg mindenféle kommentfelületekre, és képzelheti azt, hogy ott van a valóság, esetleg kimehet valahova tüntetni, bemehet a meccsre, ott szintén tüntethet, hangoskodhat, vagy nem megy ki a meccsre (tüntetőleg!), elmarad, satöbbi.
Van tehát bőven lehetőség, kinek mi tetszik. Ha valaki nem akar meccsre menni, az úgyis talál valami kifogást, és nem megy. Sebaj, majd visszatalál, ha újra működni látszik a dolog. Közkeletűleg rájuk mondják, hogy a gyerekét is csak akkor szereti, ha vasalt ruhában hozza haza a színötös ellenőrzőt.
Engedjük el őket, illetve a digitális huszárokat, hiszen
„A hőbörgés joga és a k*rvagyenge” bővebbenAz imént szpottoltam a csapat egy részét a
Templom téren, a katolikus templom előtt.
Nem mentem oda, ezért csak költőien teszem fel a kérdést: vajon mit csinálhattak?
Eddig a legerősebb tipp, ami érkezett, hogy a rajtunk lévő rontást akarták levetetni.
Remélem összejött.
„Az imént szpottoltam a csapat egy részét a” bővebbenNapikispest 2022/08/12
ennyit arról az alacsony intenzitással keringő pletykáról // hogy, ha Lukettó távozna a nyáron, akkor jön helyette a Videotonban létszámfeletti Nikolic. Nem jön, mert Ugraival együtt a török kettes Pendiksporhoz írt alá.
„Napikispest 2022/08/12” bővebbenAz elmúlt években fokozatosan a Honvéd lett a leggyengébb láncszem az NB I-ben
Nagyon, de nagyon gyorsan igazolni kellene legalább három, de inkább több minőségi játékost
és nem feltétlen azért, mert kiábrándító játékkal, nulla lőtt góllal és nulla ponttal kezdtük a szezont, hanem azért, mert már
darabra is kevesen vagyunk egy kétkapus edzéshez.
Történik mindez úgy, hogy kilenc fiatalról szól minden nyilatkozat, elhallgatva, hogy Benczenleitnerről hetek óta tudni lehetett, hogy Győrbe kerül kölcsönbe, vagyis marad nyolc, hogy Dúzs harmadik számú kapus, marad hét, hogy Eördögh még életében nem játszott az NB I-ben, pedig már 20 éves, hogy Szabó Tibor* (belsővédő) alig múlt 17, ráadásul Cirkovic, Gomis, Lovric, Klemenz, Prenga és Szabó Alex (szintén fiatal) után hetedik a posztján, hogy Keresztes Noel (belső középpályás) szeptemberben lesz 18, vagyis érdemben négy fiatalról beszélhetünk: Bocskay, Kocsis Dominik, Kerezsi és Szabó Alex, ami inkább három, ha marad Doka, vagy kitalálunk mást a jobbhátvéd posztra.
„Nagyon, de nagyon gyorsan igazolni kellene legalább három, de inkább több minőségi játékost” bővebbenNapikispest 2022/08/10
sorsolás // az MLSZ nagy kegyesen tegnap végre hajlandó volt elárulni, hogy mikor játszunk a jövő héten, merthogy az ember nyáron még véletlenül se nyaralhasson.
Szóval, köszi, MLSZ, maradt két napom/napunk elintézni az utazást, szállást, miazmást, hogy Pakstól Vasasig eltölthessük a jól megérdemeltet. Baszki, de tényleg, legalább a nyári szünet idejére csinálnának rendes sorsolást, de nem, mert a szurkoló az utolsó, előbb alkalmazkodunk a tévéhez, Fradikához, Vidikéhez, mindenhez, mint hozzánk.
#meccsjátékosa vs Videoton // Szappanos, ki más?
„Napikispest 2022/08/10” bővebben