Mastodon

Ejj de szíp időnk van, igazi őszi ikszes ázás…

Elmegyek a pé’be, ezzel a pesszi felütéssel? Hát, lehet. De egyszerűen nehéz most tolnom a lelkes frázisokat. Lassan egy napja esik folyamatosan, lassan három meccse (dehogy lassan, hanem pontosan három meccse) nem lőttünk gólt, jönnek a Diók, nem tudom, nem vagyok határozottan derűlátó.

Mondjuk, annyira borús se, mint az idő. Egyszerűen ma nem érzem a fonalat. Akármi lehet. De egyelőre jobban izgat a srácokkal a tervezett tarokkparti a Gurigában, mint maga a meccs. Meghülyültem? Ki tudja.

Nem szép kilátások
Nem szép kilátások (via idokep.hu)

„Ejj de szíp időnk van, igazi őszi ikszes ázás…” bővebben

Beharang helyett

Útra készen
Útra készen

Időm nem sok volt a héten, a következőkben se lesz sokkal több, így betársulok Hanta mellé a rövidposztos lét gyönyöreit kiélvezendő. Annyi miniszabit azért össze tudtam kaparni, hogy a délelőtti melózás után most viszont fölpattanjak, és zúzzak el a találkahelyre, ahol a többiek már várnak. Szóval, amíg az ablakon túl tombolnak a Wekerle-napok, 3 órán belül a harmadik mikrofonos lovasszekér zötykölődik el előttünk fennen hirdetve a telep és körútjai történetét, amíg Doki barátom és Öcsém már cigánykerekeznek a borút sátrai között, amíg Fater osztálytalálkozóra készül izgatottan, amíg a vénasszonyok nyara nyomja az utolsó frontális támadását, addig én szépen összepakoltam és csakblog on tour. Októberben úgyse lesz nagyon időm országot járni, úgyhogy jó ideig a mai lesz a finálé. Remélem a srácok átérzik, és valahogy nyerünk – olyat még úgyse éltem át a Vasi székhelyen.

RW baby, Go!!!

Meccstéma: TÚRA.

Túra, aminek a vége végre nem tortúra... (1909foto.hu - babar)
Túra, aminek a vége végre nem tortúra… (1909foto.hu – babar)

TÚRA, igen így, csupa nagybetűvel. Már tegnap írtam, hogy a szombati Békéscsaba-út bizony bekerült a szűkebb Honvédemlék-elitembe, olyan útjaink mellé, mint a két évvel ezelőtti őszi kaposvári őszköszöntő, a 2011-es menetelés Debrecenje, vagy épp a tavaly őszi BKV-s hangulatkirálykodás. És igen, nem kerülhető meg, hogy jó érzés megint túrahangulatról, életérzésekről írogatni ahelyett, hogy „minek csináljuk már ezt az egész Honvédozást„, „ismét jó volt megverten hazaautózni„, stb. Ehelyett most jöhet egy igazi régisulis, az ős csakblog-időket idéző hangulattolulásos útibeszámoló. „Meccstéma: TÚRA.” bővebben

A meccs csakblog-témája

...ezt imádjuk nézni! (1909foto.hu).
…ezt imádjuk nézni! (1909foto.hu).

Ahogy jeleztük a déli posztban, megpróbálunk idén egy(-két) új miniposzt-rovattal támadni bajnokik után, amennyire időnk engedi. Ezek közül a második az adott meccs -hangsúlyozottan szerintünk– legfontosabb momentumával, jellegadó karakterével, a mi kollektív szurkolói emlék-könyvünkbe leginkább beillő részletével, történésével foglalkozik egy rövid visszapillantás erejéig. A tegnapi meccs kapcsán pedig nem is kérdés, hogy ez a momentum mi lehet… „A meccs csakblog-témája” bővebben

Valami van a levegőben…?

Kép1A címbéli kérdés utoljára akkor hangzott el a számból, mikor 2012-ben még egy szebb és jobb világban tesómmal a morvaországi Cerna Hora sörgyára fölötti dombról ereszkedtünk le a főzde felé, és megcsapta az orrunkat a malátázóüzem felől érkező csodás fuvallat illata. Hát, az se ma volt.

Most viszont ugyanezt kérdezem magamtól, és végre a Kispest kapcsán, ahol az elmúlt napok, ha nem is hurráoptimizmusra, de legalább egy kellemesen elcsodálkozós „Na mi történt itt?” eleresztésére azért okot adnak – meg persze a címbeli kérdésre. Ezek egyike sincs még persze megválaszolva, de hogy már maga a kérdés föltehető, az az elmúlt 15 hónap után nekem már szinte elég is. „Valami van a levegőben…?” bővebben