Mastodon

Engedjétek meg, hogy aztak*rva

Sok hülyeséget láttunk az internet évtizedeiben a Honvéd kommunikációjában, azonban most sikerült szintet lépni.

Talán nem meglepetés, hogy bloggerként valamivel érzékenyebbek vagyunk a klub által sugárzott képre, ami elsődlegesen a sajtó, másodsorban a marketingosztály látható termékeit jelenti. A pályán elért győzelmek ideig-óráig elfedhetik a strukturális problémákat, elfedhetik, hogy egy klub nem gondol semmit magáról, vagy pont gondol valamit, ami viszont nem feltétlen egyezik a szurkolók által elképzelt klubethosszal.

Ezért is tartjuk döbbenetesnek, hogy a lehetőségeihez képest egyébként profi szinten kommunikáló Honvédnál egyik napról a másikra lefejezték a sajtóosztályt. Magyar szinten messze prémium minőségű kép- és videós anyagok készültek, a honlap tartalma pedig megfelelően informatív volt. Azon lehet vitatkozni, hogy az emberek miért nem fogyasztották, és hogy milyen tartalmakat vártak volna el, azonban pár dologgal érdemes ilyenkor tisztában lenni:

  • az emberek már évek óta nem fogyasztanak tömegesen internetet, pláne nem szöveges tartalmat. Facebook, főcímek, esetleg rövid videók. Az egyéni igényeket pedig lehetetlen kielégíteni.
  • egy minimálisra visszavett sajtóosztálynak kellett kiszolgálnia a teljes klubot, értve ezalatt a különböző korosztályok összes mérkőzésének nyomon követését, a központi honlap egyes funkcióinak adminisztrálását (nem gondolnátok, de kurva sok idő el tud menni olyan apróságokkal, mint például az eredmények utánkövetése, és hasonlók), a kapcsolattartást kifelé, a kötelező sajtóesemények szervezését és lebonyolítását, a tartalomgyártást, az egyéb kommunikációs felületek (pl. Facebook) kezelését, és a többi, és a többi. És még mi is a nyakukra jártunk, hogy lesznek jegyek?, mikor lesznek jegyek?, a buszt kirakjátok? és a többi, és a többi.
  • ja, és mindezt időre. Egy bajnoki meccs beharangozója, valamint a szurkolói információk nem kerülhetnek ki a meccs lejátszása után.
  • ja, és mindezt megrendelésre, vagyis azt és úgy kell kommunikálnod, amire a vezetéstől megbízást kaptál. Nem lehet saját szakállra kilógni a központi stratégiából.
„Engedjétek meg, hogy aztak*rva” bővebben

Nem véletlenül nincs két napja anyag a honvedfc.hu-n

Nincs aki megírja.

Ugyan a Honvéd nem jelentette be (mostanában az ilyesmi amúgy sem divat felénk), azonban a klubinformációs oldalról kiderül, hogy távozott a klub sajtófőnöke, Rác Benedek, valamint a Bozsik háziasszonya és a klub PR-osa Varga Zsóka, illetve harmadikként a marketingosztály egyszemélyi állománya.

Sokszor mentünk neki a klub kommunikációjának, és így közvetve-közvetlenül Benedeknek, azonban – és remélem ezt ő is így gondolja – soha nem a személyének szóltak az üzeneteink, hanem az általunk elképzelt klubethosz és a valóság között feszülő sokszor kibékíthetetlen ellentét apropóján. Sőt, apropóin. Kismillió apropóin. Benedek egy jó képességű újságíró, akivel jól lehetett együtt dolgozni. Az pedig külön ritkaság, hogy egy klub írni tudó sajtóst alkalmazzon. Kösz, Benedek az elmúlt hat évet!

A csákvári jegyekről természetesen nem tudunk semmit. Ennek a posztnak az írásakor szerda 17 óra van, és ha lesz jegyárusítás holnap a Futball házban, akkor azt lehet, be kéne jelenteni. Persze ahhoz kellene egy sajtós, aki megírja, illetve jegyek, amit valaki intézett.

A bénán kommunikáljunkból a tulajdonosváltás után most az lett, hogy jelenleg képtelenek kommunikálni. Taps.

„Nem véletlenül nincs két napja anyag a honvedfc.hu-n” bővebben

Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj

Tüntetésügyi szájbarágó.

„Sokat jelent számunkra, hogy Magyarország egyik legnagyobb szurkolói közössége áll a Honvéd mögött, megértjük, hogy a drukkereket foglalkoztatja a klub helyzete, főleg ebben a helyzetben, amikor az NB II.-es idény sajnos nem úgy alakult, ahogyan terveztük. Tudjuk, hogy ők is a legjobbat akarják a klubnak, mindannyiunk célja egy stabil Honvéd, egy olyan csapat, amely a saját értékeire építve sportszakmai és gazdasági téren is jól működik.”

a klub válasza a Telex megkeresésére.

Esküszöm, én sem választoltam volna nagyon mást, ha a klubnál vagyok és megkeres a sajtó. Ilyenkor a széles közönségnek kell mondani valamit, és ha lehetséges, elkenni a valódi problémát, ahogy az esetünkben is történt.

A szurkolói tüntetés ugyanis egyáltalán

nem a csapat NB II-ben elfoglalt helyezése miatt szerveződik,

hanem ahogy az esemény meghívójában is szerepel, egy figyelemfelkeltő demonstráció a klub vállalhatatlan tulajdonosi szerkezete ellen. Klubalkalmazottként viszont ezt nem írhatom le.

„Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj” bővebben

Ti is látjátok az összefüggést a Facebookra kitett tartalmak és a szerzett pontok száma között?

Amennyiben egy Honvéd-szurkoló kizárólag a Facebookról tájékozódna, akár azt is hihetné, hogy fölényesen vezetjük a bajnokságot. Az osztás műveletét segítségül hívva:

  • a Honvéd pontátlaga a pályán, 12 fordulót követően: 1,33
  • a Honvéd pontátlaga a Facebookra kitett galériák alapján: 2,6
  • a Honvéd pontátlaga a Facebookra kitett összefoglaló videók alapján: 2,14
„Ti is látjátok az összefüggést a Facebookra kitett tartalmak és a szerzett pontok száma között?” bővebben

Srácok, csináljunk egy olyan képet is, ahol a háttérben látszanak a szurkolók

Pedig jó ötletnek tűnt.

A Mosonmagyaróvár elleni meccs félidejében köszöntötte a klub az 1993-as bajnokcsapatot (eredetileg augusztus elején, a klub születésnapján lett volna, azonban egy vihar miatt elmaradt).

Csinnadratta, plakettek, kezdőkörben felsorakozó játékosok, vezetők, a kivetítőn bejelentkezik az isteni Martti Kuusela (sá-lá-lá-lá) és Csábi Jocó, Kálmán még az egymeccses Flórián Tibort is felhajtotta. Sajnos Béla király, Vincze Pilu, Vezér, Brockhauser, Negrau, és még páran nem tudtak eljönni, de sebaj, így is szép volt. Eleve a gesztus.

„Srácok, csináljunk egy olyan képet is, ahol a háttérben látszanak a szurkolók” bővebben