Elkezdtük a felkészülést, de valószínűleg még nem a végleges kerettel

Megkezdtük a felkészülés a 2014/15-ös bajnokságra. Az első napon 28 játékosnak tartott edzést Vierchowod mester, és a névsorban több meglepetésarcot és egyben több hiányzót is találni.

Megkezdtük a felkészülés a 2014/15-ös bajnokságra. Az első napon 28 játékosnak tartott edzést Vierchowod mester, és a névsorban több meglepetésarcot és egyben több hiányzót is találni.

Például Godoy van, tehát nagy az öröm. Pantovicot megnézzük, okés. A Parmának ifistaként értékesített Ihrig-Farkas szintén velünk, kölcsönbe érkezhet, parádé. Ignja velünk kezdte a felkészülést, szinte elolvadok. Viszont egyelőre hiányzik Keita, Lőrinczy, Csábi és Bobál Dávid, valamint Job, Daud, Zivanovic és Kovács János (utóbbi négy valószínűleg már távozott, bár bejelentés továbbra sincs.)

Az első napon megjelentek névsora: Kemenes, Czuczi, Szemerédi, Botka, Ignjatovic, Ikenne-King, Baráth, Alcibiade, Navarro, Mancini, Hidi, Godoy, Vernes, Mensah, Vécsei, Nagy Geri, Kapacina, Holender, Bobál Gergely, Prosser, Sundas

  • új: Youla, Traore
  • kölcsönből vissza: Pantovic (Békéscsaba), Fejes János (Gyirmót), Délczeg (Paks), Vólent (Balmazújváros)
  • egyéb: Ihrig-Farkas (Parma, tavaly szlovéniai kölcsönben a Goricánál)

Ünnepet rontani azért még tudunk

debri-600x400
Endi Bouadlát, a csapat a cívis ünnepet akasztotta meg! Respekt!

Három éve a Vidi tervezett fiesztát Kispestre, majd sunnyogott haza két remekbe szabott szabadrúgásgóllal a hálójában; tavaly a bajnok Győr ünnepelte volna még egyszer bajnoki elsőségét a Bozsikban, de bronzra hajtó srácaink hősies meccsen elintézték Pinyőéket (2:0). Ha az hősies meccs volt, a tegnapira nem tudom mit írjak: 8 meccses vereségszériából jőve, a telt házas, csilivili új Loki arénában az áldozati bárány szerepe volt ránk osztva, egy 3-4-5 gólos cívis sikert váró tömeg előtt. Erre mit lát a szép számú Honvéd-tábor? Kibekkelt első félidő után a másodikban JÁTSZÓ csapatot és egy remek Vernes gólt, majd egy katartikus zárást. A bajnoki díjátadó majdnem botrányba fullad, acsargó fejjel fütyül a hazai publikum, mi pedig mosolyogva távozunk. Mert ünneprontásban még jók vagyunk. Halovány gyógyír ez csupán az eltolt tavaszra – de tegnap mindenképp jó volt a Nagyerdőben Honvédosnak lenni.

“Ünnepet rontani azért még tudunk” bővebben

Az utolsó könnyű meccs vagy a menetrend szerinti szenvedés?

Kép4Na, mi jön holnap Kövesden? Azt hiszem sokunk fejében villan át ez a kérdés, és a posztcímben taglalt két fő válaszlehetőség között ingadozik jó eséllyel a kispesti szurkolók jelentős hányada. Sokan érvelnek azzal, hogy a (most) iszonyat nehéznek tűnő Diós-Hali-Fradi-Pécs-Videoton-Győr sorozat (dobogósok és dobogóra pályázók sora, tényleg nem néz ki jól e széria első blikkre) előtt az utolsó olyan meccs jön, ahol az ellenfél alsóházi, tavasszal mélyponton lévő alakulat, ezeket verni kell. Kell! Nana! – kiált fel rögtön a pesszimistább vonal, rámutatva arra, hogy idén a legváratlanabb és legfájóbb pofonokat pont azoktól szedtük be, akik ellen (szinte) tuti 3 pontért jelentkeztünk be (Pápa oda-vissza, Kecsó, Paks itthon, és bizony Kövesd – itthon). Ezek után vátesz (vagy tipszmikszcsabi) legyen a talpán aki itt jósolni tud…

“Az utolsó könnyű meccs vagy a menetrend szerinti szenvedés?” bővebben

…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés

3318643Ennyi. Egy tré nap tré zárása. Utolsó pillanatban beeső feladat a munkahelyen, alig kiérés a Bozsikba, ráadásul bejön az, amitől tartunk – valami ehhez hasonló jellegű eseménysor zúzhatta meg Bob Geldofot is, amikor megírta egyetlen slágerét valamikor a ’70-esek végén. Nagy gond persze nincs, jobb az iksz a semminél, és majd a Kapos ellen folytatjuk. Most csupán egy gyorsposzt következik, mert még melóznom is kell ma este, hogy még jobban megkoronázzuk e csodás hétfőt. “…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés” bővebben

Szeretnék bemutatni egy szerb srácot, aki nagyon érezte miről szólt ez a szombat

ignja_felcsutTessék csak megnézni, hogy mit csinál Ignja a gólja után.

Igen, pont azt: megmutatja, hogy hol az igazi Puskás.

Nem kell csodálkozni, kedves felcsútiak, még egy cacaki szerb gyerek is tudja, hogy mi a világ rendje, pedig ő aztán tényleg sohasem írt életrajzi köteteket Öcsibácsiról. Egyszerűen így nevelték.

Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt

20662813_67808e5e9dff7bf2c2b9114e525b62a5_lA tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. “Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben

Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is

cimkep_kispest-ute 3_2 74…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! “Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is” bővebben

Napikínzó: vajon mi lehet Ignjával?

ingja_vs_felcsut
Itt épp gólt fejel a Felcsútnak

Merthogy az eddigi három felkészülési nem játszott, sőt, a pálya környékén sem láttuk. Valaki ugyan szentül esküszik rá, hogy az első meccsen kint volt a családja, de ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudjuk.

Vajon igaz a pletyka, hogy ajánlat érkezett rá? Mert az tagadhatatlan, piacképes a srác.

Visszatérés a Hatalmas Szendvicsek Birodalmába: Nyögvenyelős siker a kocogós esőfutamon

Mostanság valahogy szerencsénk van a siófoki sorsolásunkkal. Tavalyelőtt május végén, egy valódi nyári délutánon mentünk le idényzárózni – és ünnepeltük az első akadámistánk szerezte gólt a nagycsapatban; tavaly szeptemberben pedig egyenesen a nyaralóidényt zártuk ugyanott, továbbra is remek, strandolós időben, hatalmas szendvicseket majszolva. Idén viszont mi lettünk az új Fradi, vagyis élveztük a felségjogot, és rajtolhattunk Siófokon.

Néhány dolog azonban semmit sem változott. A sör ugyanúgy házi és meleg, a szendvics ugyanúgy hatalmas és omlósan finom, a lelátó ugyanúgy fedetlen, hiszen a hőség is ugyanúgy hőség, lévén a celsius egy jóval objektívabb skála, mint a mondat első fele, ahol a sört minősítem. További állandóság, hogy Siófokon és környékén mindig van ismerős, és mi lenne jobb apropó a találkozásra, mint egy délutáni bajnoki? (A szabvány énblog most elmarad, illetve ebbe a zárójelbe sűrítem bele. Szombat délben le, Földváron ebéd, csobbanás, vonattal át Siófokra, bevásárlás, Sóstóra át, gratulációk, ámuldozás, értetlenkedve kérdezősködés, hiszen mégis egy üdülőövezetben élnek, csobbanás, alvás, délelőtti hőség, az értetlenkedés kezd feloldódni, és mire kezdeném valóban irigyelni a – macskákhoz hasonlóan ijesztően bámulatra méltó – létformát, elslattyogunk a kereszteződésig, ahol már várnak a Pestről érkező többiek, hogy a Hörpints bezárt műintézménye helyett, a stadion falában lévő étteremben találkozzunk egy újabb ismerőssel, akiről – nyilván – kiderül, hogy szintén sóstói, csak ő nem éleltvitelileg, hanem idénymunkás. Lelátóra fel.)

Az első félidő végéhez közeledve jobbra nézek, látom RW-n a morcosságot. Nincs semmi oka a hurráhangulatra, inkább nem is szólok, ismerem már annyira, hogy a leltárból kikért kincstári optimizmusom ilyenkor csak olaj lenne a tűzre. Nagyon kevés amit látunk. A védelem még nagyjából rendben lenne, igaz, volt egynem éppen jellemző, de annál kiábrándítóbb momentum. Az egyik siófoki srác a jobbszélről indulva vagy húsz métert vezethette a labdát a tizenhatosunk vonalán, ami mellékesen távolról úgy nézett ki, mint amikor Tom macska egy zongora kalapácsaival akarja elkapni a véletlenül a húrok közé tévedt Jerry egeret. Még véletlenül sem sikerült rendesen kilépnünk rá, hanem valami teljesen randomizált módon, sorra ugráltunk ki a falból, hogy a megnyíló szabad területeken visszakígyózhassanak. Végül Szabi védett bravúrral.

Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni – Marshal, Diarra – Zivanovic, Ivancsics, Vidovic – Diaby, Vernes – egy ilyen felforgatott valami volt a kezdőnk. Rossi mester láthatóan és valóban tartja magát az ígéretéhez, próbál három csatárral, vagy legalább egy ahhoz közeli játékrendszerben meccselni, ha kell, akár úgy is, hogy Zivanovicot küldi ki a középpálya szélére. Mellékesen Zivanovicot a minap szerződtettük a következő skillekkel: erényei a gyorsaság, a jól (sic!) cselező képesség és a pontos beadások. Mivel emlékszem Muflon kaposvári bemutatkozására és arra, hogy utána azt állítottam róla, a Honvéd történetének (talán és egyik) legrosszabb futballistája, miközben mára Mufi az egyik kedvencemmé nőtte ki magát, szóval maradjunk annyiban, hogy Boris (Zivanovic) egyelőre még nem váltotta meg a világot, és nem véletlen, hogy Mufi debütálása jutott hirtelen eszembe róla. Diarrához pedig annyit, az új igazolásaink közül még belőle nézett ki valamit RW egy edzőmeccs alapján, hogy most hasonló kalapba helyezze, mint én Zivanovicot.

Szóval az előrejáték. Vernesben benne volt egy gól, ballal, balról, az ötös sarkától sikerült elgurítani a hosszú előtt, és nagyjából ennyi az első félidő. Folyamatosan hiányzott valami igazán váratlan, ment végig a szorgos iparosmunka a szokásos dühítő egyéni és összjátékbeli hibákkal. (Úgy látszik az utóbbiak edző és csapatfüggetlen kísérőjelenségei a labdarúgásnak.)

Aztán ahogy cserélgetni kezdett Rossi, úgy kezdtünk el mi is hinni bármiben, ami nem null-null és vendéggyőzelmet jelent. (“Meglátod, hanta, megrúgjuk azt az egy gólt, és leszakad az ég.” – jósolta meg tanult kollegám az 50. perc környékén.) Először Délczeg jött Zivanovic helyére és játszott jobbszélsőt, majd Diarra helyett érkezett a támadóbb felfogású Vécsei, és végül Faggyas váltotta Vernest. Alig tíz perc alatt, három cserével átálltunk egy valóban háromcsatáros játékra. Középen Vécsei, Muflon és Ivancsics, elől pedig Délczeg, Diaby és Faggyas, a játék pedig azonnal élvezhetőbb szintre váltott. A szokásosan stabil és higgadt csapatjátékát lehozó Siófok nem tudott mit kezdeni a hirtelen ötfősre duzzadt kispesti támadósorral. Vécsei Diaby elé beemelt labdája azonnal jelezte, itt valami teljesen más fog következni, valamint, hogy csak idő kérdése a vezető gólunk.

Meccs előtt amúgy simán bemondtam a szokásos blődlimet, miszerint góldús null-null lesz a vége, és komolyan is gondoltam. Egyszerűen vannak olyan meccsek, ahol nem feltétlen vagyunk dominánsan jobbak az ellenfélnél, de a végén mégis mi örülünk. Külön fontos megemlíteni, hogy az ilyen mérkőzéseket hagyományosan ősszel játsszuk, míg tavasszal minden szempontból a fordítottja jellemző ránk. Az első hatvan perc a jelzős szerkezetem null-nullás részét igazolta, a maradék harmincból úgy húsz pedig a másik felét, annyi megkötéssel, hogy a góldússág ezúttal egy darabban merült ki.

Gyülekeztek a felhők a stadion és a siófoki védelem fölött, majd jött egy kavarodás és Ignjatovic fejjel bekotorta a labdát a hálóba, hogy abban a pillanatban valóban leszakadjon az ég. A hazai közönség ebben a pillanatban felállt a helyéről és hazaindult, a stadionban a rendezőkön kívül szinte csak vendégdrukkerek maradtak. Az eső egyre jobban esett, a vihar erősödött, és mire megjött a jégeső, az addig folyamatosan daloló tábor félmeztelen üzemmódra váltott, a nyuggerszektor közel száz főnyi kispesti közönsége pedig behúzódott a VIP-nek nevezett sátortető alá. Nekem a legalsó sorban jutott már csak hely, egyszer használatos esőkabátomban bízva nem akartam elvenni a jobb helyeket szerencsétlenebb társaimtól, de amikor kartácsként verte a jég a hátam, a spori végre beszüntette a mérkőzést – ideiglenesen. A tábor maradt a kapu mögött, példásan énekelt várakozó álláspontra helyezkedve, miközben mi betódoltunk a klubházba. Itt kifacsartuk a ruhákat, tovább építgettük a vendégdrukkerekre jellemző szolidáris hangulatot, majd a játékvezető jelére visszatértünk a lelátóra, hogy folyamatos taps keretében letudjuk a fennmaradó két percet.

Vége, győztük. A játékosok a vendégszektor előtt vonulnak fel a kötelező pacsizásra – férfias munka volt mindkét fél részéről. Minden nagyképűség nélkül, mutassatok még egy ilyen jó hangulatú tábort az országban, amelyik a tűző napon induló meccset úgy énekli végig, hogy közben jégesővel fűszerezett vihar tombol majd negyed órán át, és a végén együtt ünnepli magát a csapattal. Leborulok a nagyságunk előtt.

Az utolsó harminc percet egy darabig biztos nem fogjuk feledni, hatalmas meccsélmény volt a javából. A pályán a játékunkkal, a lelátón jelenlétünkel uralkodtunk, úgy hogy egy vidéki városban ténylegesen csak mi, kispestiek voltunk – otthon (és itt most az sem érdekel, hogy Siófokról beszélünk).

Tömjén és kersztvíz

Szabinak (6) volt néhány komolyabb védése, nagyon kellett a meccs első felének átvészeléséhez, dehát mégiscsak ez volna a feladata, amit rendre meg is old Kispestre szerződése óta. Hatalmas kedvenc. Lovric (5) hozta a kötelezőt jobbhátvédben és a háromvédős rendszerben is. Debi (5) az első félidőben bizonytalankodott, a másodikban – amikor visszaálltunk egy klasszikusabb formációra – viszont már kijött a valódibb tudása, a rettentő magabiztos Ignjatoviccsal (6) nem lesznek rossz páros erre az évre. Vidovic (5) sem a balszélen, sem balbunkóban nem lépett ki a saját maga vájta mederből, remek sarkazások és cselek kiséretében követte el a megszokott dühítő labdavesztéseit. Diarrát (4) hagyjuk, a valódi megítéléséhez kell még néhány meccs, de azt azért szögezzük le, hogy a siófoki teljesítménye kevés volt. Mufi (6) begyűjtötte a labdákat, jól játszotta meg őket, kisegített, ha kellett, rá nem lehet panasz, talán a legjobbunk volt ezúttal. Gege (5) inkább érdekesebb nála. Az első félidőben volt aktívabb, talán az öt játékosunkkal megszállt középpálya nyújtotta szabadság miatt, miközben a másodikban volt néhány kellemetlenül pontatlan labdája, hiába lett hirtelen több célemberünk a pályán. Miatta egyébkén meglepően nyugodt vagyok, a 4-3-3 szerintem feküdni fog neki, a hosszú passzai kiemelkedőek a mezőnyben, és ha Rossi megtalálja a valódi posztját, akkor iszonyat nagy értéke lesz ennek a csapatnak. Zivanovicot (4) szintén hagyjuk, ugyanaz igaz rá, mint Diarrára. Diaby (5) tette a dolgát, zavarta a védőket, lesz ez még jobb is. Vernesben (5) van valami iszonyat tehetség, de egy azzal azonos mértékű féltés is a részünkről. Ha lenyugszik majd végre, és képes lesz feldolgozni, ő is egy játékos egy csapatból, ha majd úgy tűnik kívülről is, hogy csak a futball és teljesítmény érdekli, akkor, de csak akkor lesz tényleg valaki, de akkor tényleg valaki lesz.

A cserék közül mindenki kellett az eredményhez. Délczeg (5) beállítása a jobbszélre Zivanovic játéka fényében jó döntés volt, Geri megoldotta, amit meg kellett. Vécseivel (6) pontosabb, gyorsabb és támadóbb lett az játékunk, Faggyas (-) pedig meghúzta a korábban üresnek tűnő balszélt.

Rossi hatvan percig érthetlen volt, hogy mit akar, miért élesben próbál ki egy merőben új rendszert és olyan játékosokat, akiket korábban még nem. Amikor már látszott, hogy ez édeskevés, akkor belenyúlt a szerkezetbe és gyorsan húzott hármat, amitől sikerült felpörögnünk. Ha tényleg valami olyasmit (vagy jobbat) szeretne játszatni, amit a végén láttunk, akkor ez egy szerethető csapat lesz – miközben egyelőre tippünk sincs, a bajnokságban vajon egy ilyen teljesítmény mit jelenthet. Kényes terepen navigálgatja a csónakunkat, olyan egyensúlyokat kell megtalálnia a csapaton belül, hogy ahhoz képest egy idült alkoholista is expert sodokukat fejtve sétál haza kézenállva a szomszéd községből is.

Ami tetszett, és ami reménykeltő

A Vécsei, Marshal, Ivancsics fedezetsorban van spiritusz. Olyan nehezen elképzelhető, hogy egyszerre legyenek nagyon rosszak, és azt is érdemes tudni, ha már Bálint, vagy Gege elkapja a fonalat, akkor az a legtöbb csapat ellen elég lehet, annyi jó labdánk lesz. Elől Diaby vagy Délczeg maradhat középcsatárban, és ha meg tudjuk őket támogatni a szélekről, minden csak a helyzetkihasználáson fog múlni. Mivel jelenleg csak Faggyas és szükségből Délczeg, valamint Zivanovic játszatható ezeken a posztokon, nagyon kell majd Tchami felépülése (a Diósgyőr elleni vasárnapi meccsen még nem fog játszani), valamint Abass augusztusi visszatérése (az ankéton elhangzottak szerint érkeztek rá ajánlatok, tehát nem biztos, hogy jön).

Győztünk, most nem számít igazán semmi más, nincs miért magyarázkodnunk (talán csak a sok sárga miatt). A szokásos hatalmas szendvicsemet betoltam Siófokon; két kedves, és ritkán látott ismerőssel is sikerült összefutni; volt vihar, volt csobbanás, volt minden, ami kell ahhoz, hogy majd évek múlva is emlékezhessünk erre a délutánra.

Siófok – Bp. Honvéd 0-1 (0-0)
Bp. Honvéd: Kemenen – Lovric, Ignjatovic, Debreceni – Zivanovic (Délczeg), Marshal, Ivancsics, Diarra (Vécsei), Vidovic – Diaby, Vernes (Faggyas)
gól: Ignjatovic

képek: 1909foto.hu lovi&babar