Mastodon

Kecskemét–Honvéd: második felvonás

KTE–Honvéd @ Kecskemét, 19h

Ma folytatjuk a két hete esőzés miatt félbeszakadt meccsünket, azonban a szabályok nem biztos, hogy mindenkinek tiszták, ezért gyorsan elhadarjuk őket:

  • az első meccsre megváltott belépőjegyek ma is érvényesek,
  • a meccs a 28. perctől folytatódik egy kecskeméti szabadrúgással,
  • nem szükséges ugyanazzal a csapattal felállni, mint amelyik a megszakításkor a pályán volt, azonban az fontos kitétel, hogy csak olyan játékost lehet nevezni, aki a meccs eredeti időpontjában nem volt eltiltva, valamint az adott klub állományához tartozott,
  • változik a spori személye is, és ezúttal Rúsz Márton fúj.

Nagyjából ennyi.

„Kecskemét–Honvéd: második felvonás” bővebben

Amikor a babona és a statisztika is ellened játszik, akkor abból nem sok jó sülhet ki

Ajka–Honvéd 1–0

Csak a szokásos: ismét a pályaudvari velős piritós volt egyedül értékelhető Ajkán.

Persze, lehet mondani, hogy megvoltak a helyzeteink, hogy hajtottunk, hogy ment mindenki előre, azonban vannak olyan napok, amik egyszerűen el vannak átkozva, amikor semmi sem jön, semmi sem jöhet össze. Mint például májusban Szegeden. Azt megúsztunk 0–0-lal, most nem.

[Babona biturbó] Már a meccs előtt rosszat éreztem. Pisti nyilván otthon felejtette a kabalasapkám, erre én, jó az iksz is felkiáltással nem vettem át a kabalapólót, mert pontosan tudom, hogy csak együtt működnek. Aztán beérve jött a következő megdöbbenés: sárga mez. Nabazmeg, itt senki nem akar nyerni? (Vagy egy másik lehetséges magyarázat: ezt a meccset az ajkai szertáros nyerte meg a hazai fehér kiválasztásával.)

„Amikor a babona és a statisztika is ellened játszik, akkor abból nem sok jó sülhet ki” bővebben

Napikispest 2025/04/22

Módszertan, bíróküldés, Lanzafame, podcast

_módszertani probléma

Egy hónapja nem tudtuk eldönteni, hogy a Honvéd akadémiáján is megforduló Tóth Alexet besoroljuk az akadémista válogatottjaink listájába, vagy sem?

Hosszas megfontolás után végül arra jutottunk Kaszás Kálmán klubtörténésszel, hogy ezentúl azokat tekintjük „MFA-n nevelkedett válogatott játékosnak”, akik a következő kettőből legalább az egyik feltételnek megfelelnek:

  1. az MLSZ produktivitási rendszere alapján legalább 3 évet az MFA-n töltött, vagy
  2. az összes, a produktivitás szempontjából figyelembe vett idejének legalább 50 százalékát a Honvédnál töltötte, és van mérkőzése MFA-csapatban.

Tóth Alex egyik feltételnek sem felel meg, azonban a nevelési idejének közel 15 százaléka köthető a Honvédhoz (ráadásul épp a Gloriettból került az MFA-ra), így az adatbázisban ugyan szerepeltetjük, de sorszámot nem rendelünk mellé. Vagyis az MFA-hoz köthető válogatottságok száma marad 108, és az MFA-n nevelkedett válogatottak száma 6.

„Napikispest 2025/04/22” bővebben

Nekem ne mondja senki, hogy egyáltalán nem számít milyen mezben játszunk!

Vagy, hogy milyen lábbal lépünk be a stadionba.

Tegnap elhamarkodottan állítottuk, hogy a tavaly óta használt piros-fekete mezünk egyszerűen nem működik. Az igazság az, hogy bár a tavalyi 1,48 pontos átlagára se lehetünk túlzottan büszkék az NB II-ben, a valódi nem működést idén mutatta be (0,79). Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy ezzel a mezzel nekimenni a feljutásnak finoman fogalmazva is rossz döntésnek bizonyult.

Természetesen minden mezről csak utólag derül ki, hogy mennyire működött, azonban vannak kivételes alkalmak, amikor menet közben is lehetőségünk adódik beleszólni a történelem menetébe, és módosítani, ha pedig kell, akkor elengedni. A jelenlegi 2023M piros-fekete a 37 bajnokija alapján egyértelmű bukás, míg a 2024M fehér egész jól indul.

„Nekem ne mondja senki, hogy egyáltalán nem számít milyen mezben játszunk!” bővebben

Napikispest 2025/03/11

Jegy, busz, osztályozókönyv, játékoskeringő

_jegyelővétel @ Mezőkövesd

Online már elérhetőek a kövesdi jegyek:

  • megkaptuk/megkapjuk az egész vendégszektort, vagyis jó lenne megtölteni. (Kedd délelőtt 10:30-ra 80 jegy már elment.)
  • a zsuga 1300 forint, plusz kezelési díj (jegyenként).

Ha inkább személyesen (és kezelési díj nélkül, esetleg készpénzért) vennéd meg a jegyed, akkor gyere le csütörtökön 16 és 20 között a Futball házba.

„Napikispest 2025/03/11” bővebben