Mikor tegnap este háromnegyed 8 fele Hantával az anyósülésen bekanyarodtam az Üllőire a Hungáriáról, nem sejtettük, hogy nap negatív csúcspontja vár ránk: 35 perc alatt csorogtunk le a Népligettől az Ecseri útig a négy sávnyi kocsit egy sávba szűkítő 3-mas villamos sínrekonstrukció okozta útlezárás okán. Miután a meccset a Hungárián már teljesen kiveséztük, a népligeti vasúti felüljáró alatt Hanta mester csak annyit nyögött be üveges szemmel az akkor már 2-3 perce honoló csendünkbe: „nem mondom, hogy nem unatkozom„. És bár az unalom az újpesti meccsünk kapcsán is sok emberben előjöhetett, mint első szó, ami eszébe jut (ha nem Honvédos és nem épp az utolsó 10 percet nézte a delikvens), az, hogy a negatív élménycentrum nem a Szuszában, hanem ebben a későnyáresti dugóban ért el minket, az azt is mutatja: pesszimista várakozásaimhoz képest nem lettünk kivéreztetve a liláknál, sőt. Végül is lehet örülni az egy pontnak. Csak ez a moralesi időket idéző „játék”, ez piszkálja kicsit a kispesti ínyenc-csőrt. „Olasz meló, pesti dugó” bővebben
Szerző: robwarzycha
Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz
Újabb eseménydús héten vagyunk túl. Kriszti megnyerte a ManOfTheMatch címet a múlt pénteki prodikciójával; szombattól ma reggelig folytatásos Cordella-show következett, a „hogy hozzuk el 0 forintból Alessandro Del Piero-t Kispestre” nép játék keretében. Aztán mialatt mi erről poszt, pro és kontra, addig a pofók nemzetközi igazgató igazolta jóhírét (szavát se higgyék), és atombiztosan leigazolta DelPipit – Indiába. Mi közben pedig arra kaphatjuk fel a fejünket, hogy itt a szombat Vignjeviccsel, aki tudjuk: sose viccsel… „Alex-álmok után vissza a földre, mert a Megyerin lóg majd bilibe a kéz” bővebben
Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról
Pont mikor nem vagyok már megint gépközelben? Dettó, mint júni közepén, az edzőkinevezéskor. És megint forrnak az indulatok, pörögnek a vélemények, ahogy kell, ami a blogunk funkciója, helyes. De mint VW esetében, most is úgy érzem, mivel posztírásilag a CSAKblog egy Hanta-rw tandem egyelőre, hogy a véleményünk kellő (egyen)súllyal essen latba, nem csak kommentelek az előző poszthoz hanem én is okoskodok egy sort. Csak most nem olyan hosszan, mint szoktam. (Illetve persze dehogynem!) „Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról” bővebben
A katarzis most elmaradt – a győzelem nem
Megvan a kötelező. Nem esett meg a szégyen. Behúztuk a 3 pontot. Stb., stb. Még folytathatnánk napestig a klasszikus közhelyekkel. Ami jó, az tényleg az, hogy a Bohóc torzszülöttje továbbra is nyeretlen, ponttalan és góltalan ellenünk. Ami nem jó, az az, hogy a tavalyi, főleg a fehérvári vendégjátékkal összevetve bizony a minimális katarzis is elmaradt. Ironikus, hogy majdnem így is összejött a minicsúcspont, így, hogy 85 percen át valami kegyetlen tré módon toltuk. De jött Alci, aztán ha utána Proszi higgadtabb, vagy King gyorsabban gondolkozik, akkor egy miniatűr alázás is lett volna, de az idei idény már csak ilyen. Átlagoska, szürkécske.
Hátha ezzel most megindul valami… „A katarzis most elmaradt – a győzelem nem” bővebben
Szürke lapok a kispesti naplóban
…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.
Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.