Mastodon

Ahogy mostanában szokásos: saját nevelés az osztályozókönyv élén

Honvéd – Kecskemét 1-0

Egyszerűen érthetetlen, hogy ebben az idényben Kerezsi 444 percet kapott, ezalatt lőtt három gólt és kiharcolt egy tizenegyest, miközben a Komoly Igazolás Ennin 1118 perc, két gól, egy gólpassz.

Namármost. Kerezsi tavaly nyáron is kéznél volt, mégis igazoltunk három szélsőt (Domingues, Ennin, Samperio), majd látványosan nem számoltunk vele. Perceket is alig kapott, majd tavaszra, miután nem igazoltunk a télen, és miután távozott Nagy Dominik, és már láttuk, hogy mire képes Ennin, inkább lepattintottuk Siófokra – mert nem kell. Komolyan, erre mi az épelméjű magyarázat?

„Ahogy mostanában szokásos: saját nevelés az osztályozókönyv élén” bővebben

A fületekre lenne most szükségünk

A ZTE-Felcsúton az első félidőben történt, vagy nem történt valami, és ennek megállapításához kérjük most a segítségeteket. A következő az állítás:

A meccs 36. percének elején a felcsútiak színesbőrű csatárát meghuhogta a zalaegerszegi szurkolók egy része.

Egerszegen, huhogás, ráadásul hazai szektorból? Ki hallott már ilyet? Nyilván hülyeség.

„A fületekre lenne most szükségünk” bővebben

A kiesés aktuális kérdései #30

Nem alakult valami jól nekünk a forduló, ugyanis nyert a ZTE, és ezzel kiszállt a versenyből. Ráadásul pont a Felcsút ellen, és ezzel nekik is messze, vagyis négy pontra került a dobogó, így kérdés, mennyire fognak megszakadni hétvégén a Videoton ellen? (Innen két út lehetséges, ha nyernek, akkor az utolsó fordulóban is lehet számukra tétje a Honvéd elleni hazainak, ha viszont kikapnak, akkor ennyi volt a bajnokságuk, mert ötödiknél rosszabbak csak nehezen lehetnek.)

További nemjóság, hogy a Videoton nem tudta megverni a Kövesdet, pedig úgy számoltunk, hogy a sorsolását elnézve, a Videoton azért a mi szintünkön bőven szerez majd pontokat, tehát a Kövesdet kell a minimumon tartani. Erre a Kövesd pontot szerzett. A matek tehát három csapat maradt (ZTE ki, Vidi be), azonban bármennyire is szar a Videoton, továbbra is nehéz elhinni, hogy a relatíve könnyű sorsolásuk ellenére képesek legyenek kiesni.

(Zárójelbe: egy normális évben simán tudnék a kiesésüknek szurkolni, hiszen mégis a Videoton, azonban nerfociban kisvárosok és falvak vannak az nb1-ben, miközben a hagyományos klubok vagy gazdátlanul tengődnek, vagy idiótákra bízták őket. Ilyen helyzetben inkább essen ki a Kövesd.)

„A kiesés aktuális kérdései #30” bővebben

A meccs legsűrűbb öt percében talán ha húsz másodpercet volt játékban a labda

Honvéd – Kecskemét 1-0

Meggyőzhető vagyok arról, hogy Bocskay belépője egyértelműen büntető volt. A bizonytalanságom oka egy másfél éve történt nagyon hasonló eset Pakson, amikor Lukic lábára lépett Lenzsér, miután Lukic már ellőtte a labdát, és a videóhoz kiszaladó Berke tizenegyest adott rá. Akkor sem értettem egyet vele, mert valahogy nem éreztem fairnek, miközben mondom, simán lehet, hogy a szabályok szerint be kellene fújni.

Igazából mindegy is, hogy Zeke előtte milyen eszközökkel fűzte át magát Dokán, hogy Doka belépett elé, erre elsodorta, vagy oda-vissza megvolt a taszítás, mindegy, mert legalább volt valami küzdés egy labdáért, kár lenne ilyesmiket befújni, nem porcelánboltban vagyunk. Aztán a megpattanó labdát Bocskay próbálta combbal átvenni, majd ment a saját labdájára, amibe belelőtt Szuhodovszki, és igen, Bocskay tényleg nyújtott lábbal, talppal járt arrafelé, és igen, eltalálta Szuhodovszki lábát. Mondom, nem érzem. Nekem már Lukicsé se volt az Pakson.

Amúgy érdekes a helyzet, mert ha Bognár befújja, akkor vajon átkerült volna a hangsúly a Zeke-Doka csatára, és vajon akkor a kispestiek lennének felháborodva, hogy már rég kifelét kellett volna ítélni?

„A meccs legsűrűbb öt percében talán ha húsz másodpercet volt játékban a labda” bővebben

Hetek óta nincs értelme bármit írni a meccsek elé,

Honvéd – Kecskemét @ Bozsik, 18:30

mert a képlet továbbra is igen egyszerű: nyerni kell!

Négy meccs maradt hátra, itt már nem elég a fogadkozás, hogy majd legközelebb, itt már nem elég örülni az egy pontnak, itt már kevés az, hogy a többiek megteszik nekünk a szívességeke. Folyamatosan a vonal alatt vagyunk, ha mi nem nyerünk, akkor szart sem ér az egész.

Történelmi bűnre készül ez a csapat, és egy – rendesen kicsavart valóságértelmezéssel – mindössze abban reménykedhetünk, hogy mint szinte mindent, ezt is képesek lesznek valahogy elb*szni.

„Hetek óta nincs értelme bármit írni a meccsek elé,” bővebben