Mastodon

Kínkeservesen, de találtunk egy indokot, hogy miért kell hajtani az idén

Honvéd–Gyirmót @ Bozsik, 20:00

Hirtelen nem is tudom milyen szövegkörnyezetben jött elő, azonban tisztán emlékszem, valakinek azt fejtegettem a héten, hogy nekem édes mindegy a helyezés az NB II-ben, ha az nem feljutás vagy kiesés. A lényeg, hogy egy Kispestnek/Honvédnak eleve méltatlan a másodosztály, és ha ott nem áll feljutó helyen, vagyis hagyja maga mögött, akkor nem számít a helyezés.

Érdekes módon, az NB I-ben nekem igenis komolyan számít, hogy 4, 6. vagy 9., mert az az ország legjobb csapatainak sorrendje, az rögzül a történelemkönyvekben. Az NB II-ben viszont csak a feljutás és a kiesés számít, a két pozíció közötti csapatok olyanok, mint a tóban úszkáló halak. Bambán várják, hogy valaki kifogja őket.

Viszont, és erről a poszt második részében, a számoljunk mással c. rész végén beszélünk.

„Kínkeservesen, de találtunk egy indokot, hogy miért kell hajtani az idén” bővebben

Gyirmóton a gyenge szereplés miatt Tamási Zsolt felmentette saját magát, majd

mint sportigazgató kinevezte edzőnek Schindler Szabolcsot. (via gyirmotfc.hu, címlapkép ugyaninnen)

Schindler az idényt még az Ajka vezetőedzőjeként kezte, azonban a 17. forduló után megváltak tőle. A pontátlaga 1,06 volt.

„Gyirmóton a gyenge szereplés miatt Tamási Zsolt felmentette saját magát, majd” bővebben

[HK022] Könyvek, amiktől még jobb a foci

Hétvégi Kötekedő podcast

Bár szeretünk a focira valami barbár dologként gondolni, igazán közel kerülni hozzá akkor lehet, ha olvasunk is róla. A focin keresztül egész történelmi korszakokat és társadalmi jelenségeket érthetünk meg, miközben tele van jobbnál jobb történettel, hihetetlen figurákkal. Ezért aztán ezúttal könyveket ajánlunk, hiszen eláruljuk, mik a kedvenc kapcsolódó könyveink, miközben Botond megint nem tudta felvenni a telefont. 

„[HK022] Könyvek, amiktől még jobb a foci” bővebben

Bármennyire is hihetetlen, eredményességben hatalmasat léptünk előre az előző idényhez képest

Egy pici azonban még mindig hiányzik.

Amennyiben vasárnap győz a Kisvárda otthon a BVSC ellen, úgy mi lemondhatunk a bajnoki cím matematikai esélyéről. Döntetlen esetén még marad egy halvány remény.

Jelenleg a Kisvárdának 48, a Honvédnak 28 pontja van, a győzelmek 15 és 8, a hátra lévő fordulók száma pedig 7. Vagyis mind pontszámban (még 21 szerezhető), mind győzelmekben be lehetne hozni a Kisvárdát és bajnoknak lenni, azonban ehhez a kimenetelhez pontosan annyi kell, hogy a Kisvárda legfeljebb 1 pontot szerezzen a továbbiakban, miközben mi minden ellenfelünk ellen győzünk. (Valamint fontos, hogy a Kazincbarcika legfeljebb 8, a Vasas pedig legfeljebb 11 pontot gyűjtsön.)

„Bármennyire is hihetetlen, eredményességben hatalmasat léptünk előre az előző idényhez képest” bővebben

Csak a szokásos: első félidő közepén kapott gól, majd fordítás

BVSC–Honvéd 1–2

A videón visszanézve nekem úgy tűnt, hogy a BVSC gólja előtt kézzel vette át a srác a labdát, majd vágta a kapunkba. Baj, mert addig helyzete sem volt a BVSC-nek, és egészen a második félidőig, amikor vagy egy, a bal kapufa mellé csorgó lövésük, amit Tujvel is dermedten nézett, szóval addig helyzetük sem volt. Egyáltalán nem lehetett azt érezni, hogy gólt kaphatunk, aztán mégis.

B. pont mondta a tizedik perc környékén, amikor már voltak bőven helyzeteink, hogy jótt tenne egy kapott gól, mert akkor fordítunk, és sima 3–1 ide. Pár perc múlva bejött, majd fordítottunk, igaz, a vége csak 2–1 lett.

Mennyire máshogy hangzik a „csak a szokásos” így, mint Kazincbarcikán a 8. percben, 0–2-nél.

„Csak a szokásos: első félidő közepén kapott gól, majd fordítás” bővebben

Bútor, posta, idő, matek

BVSC–Honvéd @ vasárnap 14:00

megjegyzés: mire a poszt végére értem, kiderült, klasszikus blogposztot sikerült írni, és nem beharangozót. Sebaj. Akit nem érdekel, az legfeljebb nem olvassa el.

Nem véletlenül nem volt poszt a héten. Azt figyeltem meg, hogy ha az időmbe egyáltalán nem fér bele, és úgy, hogy alapvetően prioritást élvez, akkor az időm nagyon ki volt centizve. Például mert szekrénysort próbáltam vásárolni, illetve darabokból összerakni, majd megrendendelni. Többszöri újratervezés után végre kialakult a végleges megoldás, pont befér arra a helyre, ahová szánom, pont azt az igényt szolgálná ki, amire szánom, aztán amikor kattintanák a megrendelés gombra, a végül 72 tételre rúgó listából egy, azaz egyetlen darabra azt mondja a rendszer: nincs. És nem mondjuk egy kilincsre, vagy egy polcra, ami ráér, ami nélkül bőven lehet élni, hanem pont a középső modul alsó elemére, az egészet a vállán tartó Atlasra.

Most mi legyen? Feliratkoztam a termékre, emailben értesítenek, ha beérkezik. Várjak? Vagy tervezzem át és a 80 centi széles középső blokk legyen inkább 60 centis, mert abból minden elem elérhető? Pontosan tudom, amint megnyomnám a rendelés gombot, egy órán belül jönne az email: beérkezett a 80 centis darab.

Azt hittem, azzal, hogy a Honvédnak szurkolok, hozzászokhattam az ilyesmihez. De nem.

„Bútor, posta, idő, matek” bővebben

Nekem ne mondja senki, hogy egyáltalán nem számít milyen mezben játszunk!

Vagy, hogy milyen lábbal lépünk be a stadionba.

Tegnap elhamarkodottan állítottuk, hogy a tavaly óta használt piros-fekete mezünk egyszerűen nem működik. Az igazság az, hogy bár a tavalyi 1,48 pontos átlagára se lehetünk túlzottan büszkék az NB II-ben, a valódi nem működést idén mutatta be (0,79). Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy ezzel a mezzel nekimenni a feljutásnak finoman fogalmazva is rossz döntésnek bizonyult.

Természetesen minden mezről csak utólag derül ki, hogy mennyire működött, azonban vannak kivételes alkalmak, amikor menet közben is lehetőségünk adódik beleszólni a történelem menetébe, és módosítani, ha pedig kell, akkor elengedni. A jelenlegi 2023M piros-fekete a 37 bajnokija alapján egyértelmű bukás, míg a 2024M fehér egész jól indul.

„Nekem ne mondja senki, hogy egyáltalán nem számít milyen mezben játszunk!” bővebben

182 nap után nem állunk kieső helyen

Honvéd–Csákvár 2–1

A klub történelmének leghosszabb és egyben legsötétebb sorozata ért véget, azonban mielőtt hátradőlnénk a a másodosztály tizenkettedik helyén, ami egyrészt egy átmeneti tizenkettedik hely, mert ma este játszik a Soroksár a Vasassal, és ha győzne, akkor máris csak tizenharmadik, szóval, mielőtt hátradőlnénk, a kiesés vesztett pontban továbbra is egyetlen pontocskára van.

Az eddig lement 22 fordulóból 15-öt töltöttünk kieső helyen. A Tatabánya 13-at, a Békéscsaba 4-et, a többiek pedig ennél is kevesebbet. Tényleg lehet ünnepelni, hiszen egy simán kiesőnek tűnő csapat épp nem áll kieső helyen.

„182 nap után nem állunk kieső helyen” bővebben

A barátság, a kellés, a természetes és az ígéretből számolt matek laza összefüggései egyetlen hosszú gondolatban

Honvéd–Csákvár @ Bozsik, vasárnap, 19:00

Ene, ami összeköt

A hétvégi #Kispest – Csákvár 2016 szeptembere óta a 339. bármilyen tétmérkőzése lesz a Honvédnak a világban. Ebből a Covid🦠 alatt akkreditáció hiányában 6-ról hiányoztam, vagyis nekem a 3️⃣3️⃣3️⃣. (Tiszta sorozatban is a 153.)8 és fél éve nem hagytam ki meccset saját döntésből.

cikoria (@cikoria.bsky.social) 2025-03-29T07:30:59.898Z

Emlékszem, a Főtéren az Omega zenélt, a főlegvári stadionban pedig a bajnoki címvédő Astra Giurgiut fogadta a CFR. (Közben a Honvéd otthon a Gyirmótot.) E. a koncertet választotta („mikor láthatom még egyszer az Omegát?”), így M-mel mentünk ki a meccsre, azonban ő beült dolgozni a sajtóba, és magamra hagyott. Nincs semmi probléma, meccsen pont tudok lenni, könnyen feltalálom magam.

„A barátság, a kellés, a természetes és az ígéretből számolt matek laza összefüggései egyetlen hosszú gondolatban” bővebben