Mastodon

Hármat a Metalcom-Honvéd harmadik szülinapjára, mert az úgy stíl

ZTE – Honvéd 3-1

Ráadásul a stadionunkat építő Pharostól, egy olyan meccsen, ahol szinte semmilyen ellenállást nem tanúsítottunk a kalkulálható vereséggel szemben. Talán csak Szappanosnak felejtettek el szólni, ezért védett pár nagyobbfélét.

Ettől függetlenül varozunk és vignjevicezünk egy kicsit.

„Hármat a Metalcom-Honvéd harmadik szülinapjára, mert az úgy stíl” bővebben

Azért jó letudni pénteken a fordulót, mert így marad két napunk izgulni az eredmények _megfelelő alakulásáért, és ha valamihez nagyon ért a magyar szurkoló, akkor az a vég nélküli számolgatás

ZTE – Honvéd @ Zalaegerszeg, 20:00

T-nek van egy elmélete. Szerinte azért játszunk rendszeresen péntek este Zalaegerszegen, mert nem akarják, hogy sok szurkoló legyen lent.

T. elméletét a valóság részben igazolni láttatja, hiszen nem ez az első péntek este nyolcra kiírt meccsünk Egerszegen.

Némileg viszont ellentmondani látszik, hogy a péntek nyolc óra egy létező tévés időpont, amit vélhetően nem azért tart fenn a közvetítési jogokat birtokló tévétársaság, illetve az MLSZ, hogy azzal az ún. nemkívánom szituációkat kezelni lehessen. Például plusz pár tucat kispesti leutazását Zalába.

„Azért jó letudni pénteken a fordulót, mert így marad két napunk izgulni az eredmények _megfelelő alakulásáért, és ha valamihez nagyon ért a magyar szurkoló, akkor az a vég nélküli számolgatás” bővebben

Hol sikerült jól az edzőváltás?

Mindössze három NB I-es csapatnál nem volt a 26. fordulóig edzőváltás, mégpedig Gyirmóton, Felcsúton és a Paksnál. A korábbi edzők többségtől megváltak, kivéve Waltner, aki múlt héten magától mondott fel Egerszegen, és Janeiro, aki jobb ajánlatot kapott a Kisvárdánál.

Vignjevicről mostanában sokat beszéltünk, hogy nekünk bejött az élet vele, legalábbis a korábbiakhoz képest, mert a másfél pontos átlaga az egyelőre Rossi és Supka hosszútávú szintje, vagyis annyi, amennyihez erősen hozzá vagyunk szokva.

Az edzőváltás nem feltétlen csodafegyver (nálunk az volt, bár nálunk tényleg szinte minden megoldás az lett volna), van ahol bejött, és van, ahol nagyon nem.

„Hol sikerült jól az edzőváltás?” bővebben

Bognár Tamás, VAR, Honvéd

A bírónak VAN videója.

Bognár Tamás ebben a szezonban négy meccset vezetett nekünk, és ezeken legalább ötször használták úgy a VAR-t, hogy legalább egy percre megállt miatta a játék. (Azért legalább ötször, mert a tévés visszajátszások, illetve összefoglalók alapján számoltam össze, és lehet, nem mindent vettem észre.)

Szavazós poszt következik a világ legegyszerűbb formátumában: minden döntéshez betettük a vonatkozó videót, alatta leírtuk szövegesen is, hogy mi történt, majd mindegyik után a feltesszük a kérdést: jól döntött Bognár?

„Bognár Tamás, VAR, Honvéd” bővebben