Napi fárasztás – képrejtvény #2.
Múlt héten indított, 5 fordulós játékunk folytatódik a második körrel, eddig Joc kommentelőnk magabiztosan vezet 1 behúzott győzelemmel. A mai napon a ’90-es évekből keresünk saját neveléseket, a 3. számú kép esetében a vezeték mellett a keresztnevet is kérve tőletek.
Hajtás után fáradjatok és töprengjetek!
Ha gólt akarsz látni, Kispestre kell jönnöd
3,14, vagyis nagyjából 
– ennyi gól van a meccseinken átlagosan, és ezzel minket érdemes egyedül nézni itthon, ha valakit a játék lényege érdekel, ráadásul úgy gondolja, az éppen a gól. Érdekesség, hogy a vonatkozó listán második ETO-val 0-0-t játszottunk, a tizenegyedik Kaposvárral 5-3-at, és még a csontutolsó Diósgyőrrel is 2-1-et, szinte megduplázva a gólszámukat.
Kilenc meccsünk (a tizennégyből) volt legalább háromgólos, amit rajtunk kívül csak az MTK mondhat el magáról, viszont szégyenszemre becsúszott egy gólnélküli, ami viszont a Kecsónak még mindig nem, de szerintem nekik a történetük során talán sosem.
Jó tudni, hogy olasz edzőnk van, és jó tudni, hogy az olaszfocis sztereotípiák csak Olaszországban működnek, mert itthon mi lőttük a második legtöbb gólt eddig ebben a bajnokságban, de azt sem szabad feledni, a kiesésgyanús Eger és Siófok után, a szintén halovány, de azért mindket valahogy elpicsázó Pápával holtversenyben mi is kaptuk a legtöbbet. (A góljainkat amúgy megnézhetitek saját csatornánkon.)
(forrás: soccerway)
Kedvező összkép. Eger-Kispest értékelés.
Bizony, kedvező összképet írok, azonban, hogy véletlenül se vádolhasson senki azzal, hogy “ha győzünk minden szép, ha kikapunk csak gyalázkodik ez az RW“, azért hozzáteszem azt, amit a beszámolóban már pedzegettem: nem sok hiányzott, hogy másként alakuljanak a dolgok. Érthetetlen torpanásunk-bealvásunk a második 45 perc középső perc-dekádjaiban majdnem fájdalmas véget ért, de szerencsére a fordulópontokból mi jöttünk ki jól – btw mi csináltuk meg a fordulópontokat. Posztonkénti, szokásos értékelésünk a hajtás után.
Kapu
Szabiról már szépeket mesélt Hanta a múlt hétről, amikor Győrt ki kellett hagynom, de kommentelőink és több facebook-poszt is arról árulkodott: sokan vélték riszpektesnek Kemi folyamvárosi produkcióját. Nos, az ezek szerint ott megindult trend nem tört meg, tegnap ismét a régi (mondjuk ki: az igazi) Szabit láttuk, aki fölényes magabiztossággal húzogatta le (egy ízben egy kézzel) a kósza és ritka egri beadásokat, akár nyugodt grimasszal oda is vethette volna rendre a borvidéki támadóknak, hogy Sad, but True. Úgy látszik a lassú visszarázódás tehát véget ért, és a Tóth Iván, illetve Sánta ellenében megnyert párharcok utáni 3-4 meccses akklimatizálódási periódusokhoz hasonlóan ezúttal is végre eljött az üzemhőmérséklet! Grat!
Védelem
Az első félidei, Németh gólt eredményező hajmeresztést leszámítva a védelem biztosan állt a lábán, igaz, a szegény egri attacker-sor sem állította hihetetlenül nehéz feladat elé a hátsó alakzatot. Ami (azaz: aki) viszont örvendetes, az megint Boti és újra csak Boti! Az eltiltás után visszatérő skac ott folytatta, ahol Okoronkwo legyalázása előtt abbahagyta: érett játék hátul, rengeteg felfutás-előretörés, illetve egy remek átvétel-lövés kombó, melynek eredménye élete első gólja és az utóbbi évek egyik legőszintébb gólöröme lett. Sok, sok ilyet kérünk még!! Középen Ignja és Tandia az utóbbi hetek bíztató játékát hozták, sallangmentesen, a kopter szerb még majdnem Németh Norbit is szerelte a gól előtt, valahonnan a Forgách utcától visszaérve-becsúszva. Moga sajna nem tudta megismételni ígéretes, MTK elleni 2010-es debütjét, szürke volt egy kicsit, de van még ideje bőven.
Középpálya
Sokszor leírtam már, de nem bírom ismét nem megtenni: ha valami egyszer működött, azt miért kell megvariálni, és a variánshoz akkor is ragaszkodni, ha látszik, hogy tévút? Vécseinek tavaly tavasz végére lett egy remek pozíció kitalálva, szemmel láthatóan lubickolt benne, a jó irányítójátékra mindig éhes kispesti publikum lelkesen tapsolt a remek labdák láttán. Erre jön Rossi, és Bálint azóta hol balszélső, hol szűrő, hol légüres térben égetett elveszett lélek. Pedig minden mozdulatán látszik a potenciál, jönnek is a passzok, csak hát a szerkezetben mindez elvész. Kár. Tegnap is lecserélte őt az olasz, nem csoda, annyira nem ment neki, de hát a leírtak után ne csodálkozzunk. Gege volt ugye ismét a csapat agya, és szokásához híven -kiscsapat lévén az ellenfél- megrázta magát. Ugyan a meccs nagyobb részét átaludta, amikor hajtani volt kedve és nagy labdákat tenni, akkor annak gólpassz (Vernes) és kvázigólpassz (Abass) lett a vége. Gegében még mindig jóval több van, látszik, a jegeltetés sem ártott neki, úgy látszik szigorúan kell fogni és akkor kihozza ami benne van – legalábbis egy részét. Jó lenne, ha ez rangadókon is menne. Hidi tegnap nem volt rossz, szerzett labdát, sokat, és keveset hibázott – igaz azon a kevésen majdnem elment a meccs. 
A Király az első félidőben katasztrófa volt, aztán kényszerjobbhátvédben bepörgött, mint Garami Józsi bá a lódenkabát outletben: az emberhátrányban széteső Eger ellen eredményesen és jól tört előre többször is, hogy aztán az utolsó passzoknál a legrosszabb emlékű korai Abraham-Abass időket idézze meg. Persze lehet hogy én vagyok túl szigorú, meccsnéző társaim, illetve a TV-közvetítést visszanézve Zombori szakértő is dicsérte a sapkafrizurájú süvölvényt. Meglátjuk… Abass sokat mozgott, és nem is rosszul, érdekes módon megint a második félidőre ébredt fel, mint 2 hete a lilák ellen, lehet ez valami vietnámi balzsam utóhatása nála? Jó lenne ha a Hali ellen már az első perctől pörögne, mert tényleg nincs rossz formában, és manapság már beadni is megtanult. Ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy egyszer tényleg az erősségünk lesz? Érdekes. A cserék közül e csapatrészbe érkezett Fagyi, aki (szintén szokásához híven) helyre kis második félidőt futott, lövése gólt ért volna, ezúttal kevesebb hibát csinált, azt meg, hogy pörög, mint az a bizonyos mérgezett egér, nem újdonság. A Vécseit váltó Nagy Geri futkározott becsülettel, de nála inkább a másfél év utáni visszatérés tényének, semmint a tényleges teljesítménynek örülhettünk. Gergő is a lassabban belendülő fiatal harcosaink közé tartozik, ezért innen kérjük Rossi mestert, hogy legyen türelmes. No Odia, but Nagy. Understand, mister? Gracie.
Támadók
A háromcsatáros játékunk az összecsúszó középpálya és csatársor miatt most inkább egyékesnek tűnt sokszor, vagy 4-esnek, mi most itt csak Délről emlékezünk meg. Az ellentétes Danilo-utat már a beszámolóban pedzegettük, ezt itt most csak megerősíthetjük, egész szépen termel Geri és a tiziket is biztosan vagdossa be, bár legközelebb ne középre rúgja, tanácsoljuk, mert ha a kapusnak lesz lélekjelenléte, akkor kifoghatja. Cseréje idején már tényleg fáradt volt, de érthető: megdolgozott a pihenőért! Váltótársa Vernes lett, akit először nem értettem, mit akar vele Rossi egyedül elöl, aztán a Gege által a fejére rajzolt zsugát olyan magától értetődően rakta be a sarokba, mint Szuri bá a saját üveg rozét a siófoki büfé hűtőpultjába még a nyáron. Ha a manírokból (bírószidás, hőzöngés) visszavesz, és tovább domborítja kellemetlen stílusának sportszerű oldalát, ez a gólérzékenysége még sok örömet okoz majd nekünk a következő években.
Kispad
A mister kezdője tetszett, Ikenne barátunkat leszámítva, aki viszont rajtam kívül jött be majd’ mindenkinek, bár a kommentelőink véleményére kíváncsi leszek. A cserékkel variált szerkezeti döntések nagy reszkírt egy, a tizi-piroslap duóval gyakorlatilag kivégzett Eger ellenében nem jelentettek, de alapvetően bejöttek, Fagyi behozatalától kezdve King hátravitelén át Vernes aktiválásáig. A szép összképen a szégyenfoltot a már Újpest ellen, illetve egy-két idegenbeli meccsünkön megismert sajátos hozzáállása jelenti a mesternek, ugyanis némelykor bizony vagy 20 percig váratja a sajtótájokat az elmaradhatatlan fürdései miatt (nyáron még értem ennek az okát, de a tegnapi, téli hidegben hogy mitől izzadhatott le a jó Marco, az már erőteljesen wtf kategória), és ez még a jobb eset. A rosszabb az, ha el is felejti az eseményt. Tegnap ez is sikerült. Szóval érdekes forma a tar kispadvezér, de az eredmények eddig kábé őt igazolják. Kíváncsian várjuk a folytatást.
Fotók: Babar, Lovi – 1909foto.hu.
Karcos volt a bikavér, de lecsúszott. Eger-Kispest beszámoló.
Nem sok jóslatom jött be tegnap -egyet leszámítva-, tegyük hozzá: szerencsére! Ugyan nehéz meccstől és Eger-sikertől tartottam, a veszélyfaktorokból csak az “exünk megint bizonyít ellenünk” tétel vált valóra, de Norbi gólját még én is megtapsoltam. Viszont eredményileg szó sem volt itt vereségről, sőt! Ami a körítést illeti, hát a nagy betervezett Pivózás is hamvába holt, hisz a meccs előtt még nem volt nyitva, utána viszont túlzsúfolt volt a jeles műintézmény, így kora délután a Bohemiában, este pedig a Wesselényis testvércsapszéken folyt korsóinkba a míves főzetek sora. Végülis egy jó pénteket zártunk, szürreál-elemekkel. Még sok ilyet kérünk.
Szóval az én “X, 1” vízióm nem vált be, annál inkább Bastille barátunké a ‘biztos blogról, aki ezen a csodásan deprimáló péntek szombat délután úgy döntött: ha már Pesten ragadt a hétvégére, hát mivel mással múlathatná az időt mint egy jó Eger-Honvéddal. Derék döntés volt, még derekabb a tipp, amelyet a zateci “Strong” fedőnevű félbarna kortyolgatása közben tárt elém a Rákóczi téri krimó sarkában üldögélve: “3-1-es Kispest siker, igaz, Németh Norbi lövi a gólt egri oldalról“-hangzott a bastille-i verdikt, utóbbi felét a mondatnak nekem címezve, hogy az exes elméletem is abszolválódhasson. Közben hanta is befut, a Bohócligáról pedig a hazai alternatív zenei legendák felé fordul a beszélgetés, olyan koncertsztorikkal és obligát hantaizmusokkal fűszerezve, hogy kétszer is félrenyelem a söröm, de hajrá, indulni kell.
A 105-ös busz kétszeri lekésését (a sör sajnos átfut a szervezeten és nincs mit tenni) és az elmaradhatatlan bejutási szerencsétlenkedést követően az első percekről is sikerül lemaradni, de a lelátóra érve úgy fest, sokat nem vesztettünk. Eseménytelen kevésnézős szenvedés a pályán, hiába jöttek tőlünk középsokan, szegény egriek alig vannak, úgyhogy most megint elővehetnénk a mi értelme ennek az albérletes történetnek sztorit, de már annyian körbejárták ezt a témát, hogy én most nagyvonalúan tovább is lépek e szomorkás széljegyzet megtétele után. Szóval szenvelgés, aminek örülök, az csupán a Mogás tippem megvalósulása, tényleg ő a kezdő jobber hátul, viszont Gege és Vécsei persze hogy fordítva játszanak mint tavaszvégen Supkánál, pedig ott milyen remekül működött a Bálint a Bárányos/Zelenka-pozícióban, Gege pedig a szűrő mellett hátulról keni. Nem, Rossi sehogy sem akar erre az útra lépni, így egyik legnagyobb értékünket pazarolgatjuk hülyébbnél hülyébb posztokon, ez továbbra is kár. A másik sirámom az első 45 percben Ikenne King barátunk. A Király szemmel láthatóan légüres térben pörög a középpályán. Hidi viszont meglepően labdabiztos, örvendezek, egészen a félidő közepéig, mikor valami fura flash-e lehet Patriknak, ugyanis gólpasszt ad Németh Norbinak, aki köszöni szépen, és higgadt, okos találattal vezet az Eger. Egyik korzós szurkerünk ezt “NémethNorbi szívjál gáááááázt” klasszikussal honorálja, kilendítve a szánalommérő mutatóját. Én azon gondolkozom, hogy ez idén hanyadik találata volt NN-nak ebben a vérszegény Egerben, és sokadszorra mantrázom magamban: hát igen, miért is kellett volna nekünk egy (közepesen) gólerős és fiatalokat összerántó személyiségű Norbi. Tényleg, minek is. Apropó, Norbi: lecserélésekor a Tábort is megtapsolta, szép jelenet volt.
A félidő végéig támolygunk az önmagunknak kiosztott gyomrostól, amikor is érkezik az elsősegély, Dr. Peter Knakal személyében, aki 10 perc alatt összehoz magának 2 sárgát, utóbbit egy 11-essel kombóban, a büntetőt Délczeg Geri hegeszti be, az idei év Danilója címet aggattatva ezzel magára, csak reverz irányban: ő akciógólokkal kezdett és utána állt rá a tizikre, szemben a büntetőkirályból félgőzös gólvágóvá fejlődő Dániel Paripával. 1:1, szünet, biztató körülményekkel (emberelőny, friss egyenlítés) várt második félidővel.
Második félidővel, ami úgy kezdődik ahogy az a nagykönyvben, bizony… támadunk, helyzetecskék futószalagon, aztán Baráth Boti tör előre, nincs kinek passzolni, elposszan hát a derék Boti és olyan Philipp Lahm-osan csavar a hosszúba, hogy a szegény egri gatyásgalamb cerberus hiába repül. Hatalmas a hangulat a táborban, Czár, Vernes és Vécsei után ismét akadémiker gól az NB1-ben. Gratula! Rossi reagál a fáradó Egerre, a halovány Moga helyett Fagyit küldi fel, és a Király megy hátra jobbhátvédbe. Ez nem is tesz rosszat a csöppnyi Uralkodónak, ugyanis kezd elfogadhatóan labdát megjátszani, hanta a meccs végén már szinte Mufloni pályát jósol a skacnak és “lát benne valamit“, én egyelőre csak egy irritáló tarajt, de OK legyünk türelmesek. Passzolni tényleg jól passzolt. Hátul. Fagyi viszont jól pörög elöl, majdnem gólt is talál, ám a kapufa ment, közben jön Nagy Geri, éljen, rég láttuk a 2010 tavaszi kis reménységet, sőt Vernes Ricsi is beáll, ő nem sokat csinál de fejel egy gólt, érzi a kaput a srác, és bár tegnap is sokat reklamált a bírónál, ha ezt mindig egy fejessel egészíti ki, annyi baj legyen. A végére Abass is nyom két elfutást, köztük egy csodás labdaátvételt, a meccs közepén alibiző Gege felébred és ad egy tanári labdát Diengnek, szóval minden jó, ha jó a vége.
Borzalmas első játékrész után produkáltunk tehát egy meglepően hatékonyan behúzott másodikat, ahol úgy éltünk az előnnyel ahogy kellett – bár azt se felejtsük el, hogy a végig szimpatikusan küzdő Egernek ha 1-1 lehetősége bemegy a hátsó nagyvonalúskodásaink alkalmával, akkor bizony nem csak karcos, de egyenesen megecetesedett lehetett volna egykönnyen a címben emlegetett bikavérből. Sőt, a második félidő közepén volt egy szakasz, amikor a lendületből visszavett mennyiséget az arcunk nagyságába toltuk bele, ebből majdnem baj lett. Nem lett az, szerencsénk is volt, nyomtunk is, így csak lecsúszott a nedű, de jó lenne, a jövő héten nem kéne 45 percet és egy emberfórt várni ahhoz, hogy beinduljon a szekér. Most viszont örüljünk.
A nap végén a szürreálsztorik elérték maximumukat, előbb egy hihetetlen érdeklődés mellett megtartott sajtótájjal, szegény Simon Antal 7 ember (ebből 4-en mi, egy NS-újságíró és 2 büféslány) előtt beszél, a klubház trónust idéző székén. Nincs más hátra, mi is hazaindulunk. A blogkollegák a bevezetőben emlegetett alterszcéna valamelyik egykori legendájának esti koncertjére, én meg a rám váró barátokhoz a Pivo II-be, ahol a hosszú idő után először csapon lévő mézes Kvasar vár. Kellemesen, mézesen, édesen, ahogy szokta.
De most szerencsére nélküle is jó lett volna a szájíz.
Fotó: babar – 1909foto.hu.
A történelem nem ismétli, hanem megvicceli önmagát: Szulejmánokkal az Eger ellen
Az megvan, hogy 1552-ben Dobó István és lelkesen védekező honvédei visszaverik a nyomasztó mezőnyfölényben támadó I. Szulejmán török szövetségi szultán seregeit? Az első félidőt még kihúzták valahogy, a másodikban a mezőnymunka dominált, de a hosszabbításban, egész pontosan 1596-ban a vendégeknek mégis sikerül bevenni a kapujukat, és megtartani az előnyt egészen II. Szulejmánig, aki az osztrák légiósok becserélésére válaszul csavar egyet a taktikáján, és visszavonul a saját térfelére bekkelni.
Azóta eltelt négyszáz év, és sok minden megváltozott. A törökök ugyan még itt vannak, csak már nem ideiglenesen hazánkban állomásozó baráti hadseregek, hanem gyorososok. Az Eger ellen vonuló Szulejmánok száma azonban egy darabot sem csökkent, csak a nevezéktan változott: Souleymane I.-et mi Diabyként, Souleymane II.-t pedig Tandiaként ismerjük.
És ha már a diáknál tartunk, meg kell emlékeznünk arról is, hogy egy újabb érdekes névsorral gyarapíthatjuk az NB I históriáját, ha egyszer úgy gondolnánk. Volt valamikor a Fradinak egy legendás csatársora, csupa T betűkből, mégpedig Táncos, Takács, Turay, Toldi és Kohut személyében. (Kohut a neve végén viselte a T-t, vélhetően mert még tanuló, ún. mazsola-támadó lehetett.) Aztán ott volt a mi csupacsé-védelmünk, Csehivel, Csehhel, Csepregivel vagy Csuhayval és Csábival. Legendás formáció.
Az újításunk azonban túllép a kezdőbetűkön, és kiterjeszti az egyezés fokát teljes három karakterre. Diarra, Diaby, Diakite, valamint kohutosan Odia és Tandia alkothatná az így összeálló kispesti diasort. És akkor a perspektívákról még nem is beszéltünk. Képzeljük el például, hogy leigazoljuk a fiatal görög tehetséget, Diabéteszt, vagy a Ferencváros egykori védőjét, Csizmadiát, aki nem csak a neve végével, hanem akár elejével is patent beilleszthető lenne a történelmünk egy adott szakaszába. Sőt, a Vörös Ördögökből is lehetne az ördög Diablo, házi szövegírónk költhetne újabb klubindulót Dia-dal címmel, de nem sütünk el mindent előre, hadd járjon az agya a Nemzeti Sport szegény újságíróinak is, ha majd a győzelmeinkről írnak, gondosan beágyazva cikkükbe a a góljainkat pörgető diafilmet.
A lényeg amúgy is az abszurd, hogy a Miskolcon át Debrecenből a Fáy utcai Vasas-pályára hazataláló Egerrel játszunk egy megismételt pénteken a mai szombati napon. Eddig értjük?
Mert én itt vettem észre, hogy RW közben megírta a maga beharangját, és mivel most jönne a lényegi tartalom, hurrá nem kell szenvednem vele.
Szépasszony-völgy helyett csehsör Pesten. Vasas-Kispest beharang.
…szóval az van, hogy amikor nyáron megláttam a sorsolásunkat, hogy ősszel, november elején jön az Eger, azazhogy mi megyünk, megmondom őszintén, ezt a túrát vártam legjobban azóta az évben. Eger… gyerekkori emlékek ütős földrajzverseny döntőkkel, gimis és egyetemi memoár-fejezetek a címben jelzett völgybeli borokkal (már ha írnék memoárokat), merlot csillog a poharakban, kommersz tudom, de sokszor a kommersz is jó, főleg ha elsőre próbálod, Dobó tér, izgalmas utcácskák, jósörözős blokkháznegyedek a Csebokszári környékén, kirándulások a Mátrában, camera obscura a Líceum tetején, kis magyar Da Vinci kód feelin’ (amit ugye Pierrot meg is lovagolt az emlékezetes gyűrűs játékával)… most pedig kocsiba be, Öccs az anyósülésre, a nemnormális Hanta-Lovi duó a hátsóra, + babar és a gépe, lehúzunk egy nappal előbb, fürdő, bor, másnap megcsapjuk a hazaiakat a hangulatos stadionjukban, egy ritka tré meccsen 2:0-ra és gyerünk haza. Ehhez képest holnap a Fáy utcában támasztjuk délután a korlátot. De legalább a Pivo közel van. Beharang.
Szóval azóta, hogy kiderült: Eger away, ezt vártam. Azóta? Tulajdonképpen mióta?És még inkább: meddig? Ugyanis kb 1 hónapra a menetrend nyilvánosságra kerülésére kiderült a stadion-mizéria, decens MLSZ-féle ebkaróhoz kötéssel, echte ungarische (ezúttal egri )töketlenkedéssel, és hogy majd mehetünk Debrecenbe, ahova ugyan szeretünk lejárni, Nagyerdő, főtkukker, bravúreredmények meg minden, na de nem egy 50 néző előtti meccsre akikből 40-en mi leszünk plusz a lelátón bealvó Kondás Elemér. Azóta viszont nem vártam a meccset.
No de a Bohóc azért Bohóc, mert az egész körítése és vezetése is az, így persze megint variálódott a helyszín, és a rossz lehetőségből egy kevésbé rossz megoldás kerekedett ki, a Fáy utcával (ha már ez az Eger úgyis amolyan Vasas reloaded, ugye. Teljes a kép.) És most félretéve minden álszenteskedő fociszakértősködő álértelmiségi maszlagolást, ennek most örvendek ezerrel. Egerbe a meló miatt nem értem volna le négyre, ide viszont kiérek, és előtte (s ha az eredmény olyan, utána) bele fog férni az Újlipótváros egy gyöngyszeme is, ahol egy csapolt pincesörrel illdomos melegíteni a szeánszra.
2 hete a lilák ellen azt írtam: győzelem lesz, mert most már ká rég nem nyertünk. Ez azóta mégigazabb, de mivel holnap az esélyek is nálunk, ne lepne meg, ha egy kín-iksz, vagy egy klasszik roller csúszna be a holnapi jelenésünkön. Mert az Eger is rég nyert, de néha szokott és van Németh Norbijuk – az exeink meg úgyis rendre aláznak minket, szóval. Hát ez nem túl bíztató.
Persze mindenkit megnyugtatok: A Hali ellen egy holnapi vereség esetén tuti a győzelem. Mielőtt azonban rámgyújtjátok virtuálisan a blogot, befejezem a pesszilovas eszmefuttatásaim, és röviden vázolok egy valószínű kezdőt. Hantáék beszámolói szerint Szabi megtalálta az elveszett fonalat így Rossinál bombabiztos helye nyilván megmarad, és ennek örülünk. Védelemben Zsiva kiesett balbunkóból (hála az égnek, nem volt ott ő jó), helyére visszajöhet Baráth vagy a szintén kényszerposztos Moga, könyörgöm, Novákot nem teszteljük le? Vagy a szárnyaló NB2-es teamünkben ki a balhátvéd? Novák mögött? Halló? Mindegy, én Botit érzem sanszosnak. Középen Ignja és Tandia mester, Debi gondolom továbbra is büntiben… Jobbhátvédben kedvenc rendészünk, Iván kirobbanthatatlan. Egy pár hete nincs csúcsformában. Nem érdekel, Imádom. (Kezdek hantásodni).
[szégyenteljes hiba: Lovrics valóban eltiltott. Akkor egy Moga próbát javasolnék a helyén, vagy Baráth jobbra, balba meg Novák. Úgy látom, több kommentelőnk is osztja e nézetünk.]
Középpályán Marshal sokat sérüldözik mostanság, így nem lepne meg a Hidi-Vécsei kettős, előttük a Rossinál a kezdőcsapatba visszataláló Gegével (miért nem fordítva, Rossi???), + Abass, és szerintem baloldalon most Tchami, elöl pedig Délt várom és jó esetben 1-2 gólt tőle. Cserepadon meg jó lenne minél több fiatal és kevesebb fejpántos/hasábfrizurás új Cordella-csemete üldögélne és méginkább lépne pályára, de tudom, kezem bilibe lóg.
Most bilibe, holnap remélhetőleg egy jó szűretlen Bernardba vagy még inkább valami barna kreatúrába, télvíz idején ugyanis kifejezetten jól esnek a lipóciai krimó csapszékéből nyerhető erősebb, pörköltebb malátára építő ízvilágú cerny pivó-k… melóból pedig pont útba esik, már kitérőt sem kell tenni, mint a tavaszi idénnyitón a Vasas ellen a régi munkahelyről érkezve. Szóval egy jó dolog biztos lesz holnap – a körítés/helyszín/kényelem. Sőt, ez egyből három. Akkor már kérek egy ráadást is, az pedig a Kispest-siker – s valljuk meg, bizony ez a legfontosabb.
Holnap.
Napi fárasztás – képrejtvény
Játékos kedvű olvasóink számára ismét itt a lehetőség a megmérettetésre! Bár még papparam kollegának is tartozunk a DVTK-Honvéd DVD-vel, ami miatt már ég az orcánk, de ha minden jól megy, az utolsó fordulóig ennek átadását is megpróbáljuk abszolválni, most viszont indítunk egy 5 fordulóból álló kört, s aki a végén diadalmaskodik, egy kispesti gólok (kb 1987-2005 közötti érából) armadáját tartalmazó DVD tulajdonosa lehet. A szabályok egyszerűek: aki először nyomja be a legtöbb jó megfejtést kommentként, azé a fordulógyőzelem, s aki ilyenből a legtöbbet szerzi 5 forduló során azé az említett díj. Persze ha az eddigi jutalomkiosztási hatékonyságunkat nézzük, húzhatjátok a szátokat joggal, de hioggyétek el, csak időválságban szenvedünk. És most be is fejezem a picsogást.
Első fordulónkban légiósokat keresünk dicső történelmünk kevésbé dicső szakaszaiból, tietek a pálya!
Ráncfelvarrás @ 2012/13
Eredetileg a bajnoki rajtra terveztük, de megcsúsztunk vele, hogy majd a válogatott miatti szünetben meglegyen, végül mégis egy hónapra rá, a szülinapra készült el. Hiába volt meg minden hozzá már hónapokkal ezelőtt, a tartalom fontosabb, mint a külcsín, így ha időnk engedte, akkor inkább írtunk, mintsem a kinézettel játszottunk. Csak most, szépen csendben váltottunk, ami nem is igazán váltás, nevezzük inkább ráncfelvarrásnak, frissítésnek. Sőt, akik követték a kapcsolt videóoldalunkat, azok számára a képi elemek még különösebb újdonságot se nagyon hoznak.
A fejléc eddig bevált alapgondolata megmaradt, legendák, címerek, mez, de fontos, hogy az új kevésbé élénk, jobban belesimul a képernyőnkbe. A szövegek betűtípusa viszont nagyot változott, a jobb olvashatóság kedvéért áttértünk a Google-féle Open Sans készletre. Az 1909foto.hu-nak köszönhetően eddig is remek meccsképekkel operálhattunk a posztokban, ezért érdemesnek tűnt megnövelni a szélességüket, hogy a képeket még jobb minőségben, még nagyobb méretben tudjuk betoldani. A 490 pixelről 580-ra váltás százalékban is jelentős előrelépés. Minden más csak kicsit lett más, de nem állunk meg, a többi újdonság bevezetése az elkövetkező hetekben érkezget majd szakaszosan és folyamatosan.
Kis lépés a Honvédnak, nagyon sok lépés a lelátón
127 lépcsőfok. Ennyit kell megtenni Győrött, ha valaki a földszintről szeretne felsétálni a sajtó számára kijelölt helyekig. Megnéztem, egy lépcsőfok magassága a lépcsőházban ~14 centi (a telefonom ~12 centi, és annál valmaivel nagyobb volt), a szektorban pedig ~12-15. Számoljunk. 14*99 (ennyi lépcsőfok van a lépcsőházban) + 28*13 (a szektorban) = 1750 centi, vagyis nagyjából 18 méter. Ilyen magasan van az ETO Parkban a sajtó, és érdekesség, hogy az oldalvonaltól talán még ennyire sem. Iszonyat meredek a lelátó, kicsit olyan érzés, mint egy panelház 5-6. emeletéről nézegetni a parkolóban rollerező kissrácokat. És még a kecsóiak jelmondata a “sem magasság, sem mélység nem rettent”.
Tudom, idegenben jó idegenben lenni, és a túra nem csak attól túra, hogy megyünk, és útközben jól szórakozunk, hanem attól is, hogy kiállunk a lelátóra, és akkor van valami. Közben sör, beszélgetés, szurkolás, miegymás. Ennek ellenére van az, amikor szeretem magunkat kívülről nézni, például hogy milyen lehet ebben a remek győri akusztikában? Parádés. Ismét egy meccs, ahol meccshosszig tolta a tábor, 150-en lenyomva a sportlapok szerint ötezres hazaiakat. És még az új dal is ült.
Vicces kedvű rajzolónk a képen 5000 nézőt rejtett el. Az ön feladata, hogy találja meg mind. A helyes megfejtők között további nézőket sorsolunk ki.
Mellékesen amúgy játszottunk egy egész pofás kis rangadót. Rossi úgy tűnik tényleg betartja a szavát, és ragaszkodik a háromcsatáros játékhoz, miközben talán érzi, sem a formához, sem úgy általában bármihez nincs meg a kellő minőségű és – bármennyire is fura – számosságú játékosa.
Szabi a visszatérése óta most hozta a legjobb formáját, és bár a második félidőben kétszer talán kijöhetett volna egy-egy kósza beívelésre, hibájául legfeljebb annyit lehet felróni, hogy a bravúrjaival pont középre ütötte ki a labdákat. Gond egyikből sem lett, mert a futball alapmodorosságai a valóságban egyébként kőkemény életigazságok, és így a jó kapusnak szerencséje van. Kösz, Szabi, nagyon kellett ez a nyugalom nekünk és a csapatnak is.
A magárataláló védelem stabilan állt a lábán, kivéve szegény Zivanovicot, akit kétszer is ápolni kellett. Az első félidőben még fel tudott állni, de a másodikban, amikor megkapta magának a sokat lődöző és elég jól is játszó, de rettenetesen indolens Varga Rolandot, akkor finito, jöhetett a csere, és Moga második meccse a nagycsapatban. Az első amúgy még tavaly februárban volt, egy Hungária körúti zakón, ami egyébként Lovric első meccse (és gólja) is volt nálunk. Szegény Moga akkor ugyanúgy járt, mint most Zsivány, és az első félidőben komolyabban lesérült, hogy utána következzék a második Supka-éra egyik korai problémája, a jobbhátvéd kérdésköre. Az akadémiáról érkezett Moga lett volna az ötlet, Horváth Adrián a végszükség, hogy aztán hosszú időre megnyugvásra leljünk Lovricban, és felejtsük el az egész kérdéskört.
Amit persze most feszegetni kell, mert ugyanaz a helyzet, csak épp balhátvédben. Vidovic hamar kidőlt, Novák eleve sérült volt az idényrajton (azóta a fakóban rendre játszik, a régi formájától még messze, de egy próbát talán megért volna az elmúlt meccseken), Baráth Boti jobblábas, de véletlenül bejött a szerepeltetése, Zivanovic dettó jobbos, ráadásul alapvetően (támadó)középpályás, és hiába nem rossz kis spíler, látszott, hogy idegenül érzi magát a poszton. Moga amúgy szintén jobblábas, a beszállása után látszott is rajta, hogy bizonyos szituációkat nem tud máshogy megoldani hasznosan. Négy játékost fogyasztottunk itt tehát, miközben az tavalyi kezdő még szerepet sem kapott. Lassan illendő lenne valamit kitalálni, és legalább egy Lovric-szintű megoldást találni. Legyen az felőlem bárki.
Középen Ignjatovic és Tandia nagyon rendben van. Ignja tanárian csinálja a dolgát, és hiába próbálja belémszugerálni RW, hogy kell egy intelligens és egy romboló erre a posztra, én hiszem, lehet az akár ugyanaz a személy is. Kicsit olyan nálunk, mint Nemanja Vidic a Manchester Unitedból, és még hasonlítanak is egymásra. Távolról mondjuk, de tényleg. Tandia az elmúlt meccseket végigjátszotta, rombolt tisztességgel, odalépett ha kellett, és pont azt a határozottságot hozta, amit Debiből nagyon hiányoltunk az elmúlt fél-egy évben. Nem ő lesz az intelligencia később felállítandó szobra a stadionbejáratnál, de nem is ezt várjuk tőle, hanem hogy ha kell, minden kecmec nélkül rúgja ki a stadionból a labdát – és ha úgy adódik, az ellenfél csatárát is.
Nem indítjuk rosszul a meccset. Az első nagyjából húsz perc egyértelműen a miénk, és bár a Győrnek van a félidőben két nagy helyzete, pontozással talán ikszre jogosan hoznánk még egy szőrösebb szívű boxbírónál is. Ha egy kicsit jobban figyelünk, akár Lovric (15. perc, egy szöglet utáni kipattanót lő el tizenkét méterről keresztbe a hosszú előtt) is betalálhatott volna, akár megindulhattunk volna négy-a-háromba, de Gege eltökölte, vagy csak addig kereste Délczeget a passzal, hogy közben elmúlt a helyzet (33. perc), és akár lecsúszhatott volna bármelyik távoli lövésünk (Gege többször, Vécsei), hogy ne Stevanovic védjen, hanem gól.
A furcsa, Marshal, Hidi, Vécsei összetételű középpálya (megtámogatva a visszalépő Ivancsiccsal és az alturista bal/jobbhátvéd Délczeggel) nagyjából harminc perc után adta meg magát, de megroppanni még így sem volt képes. Mufi két hatalmas hibát vét, majd a 40. percben Ikenne-King jön a helyére, és mivel nem volt előtte melegíteni, a csere szükségből történhetett, ami talán megmagyarázza a hibákat is. Hogy nem kis problémáról beszélünk, azt jelzi, a Győr legnagyobb helyzete épp abból alakult ki, hogy Mufi elvesztett egy egyértelműen neki álló fejpárbaj/talajharc kombót a félpályánál.
Félidőre a szögletarány 2-3 nekünk, a szorosabban vett helyzetekbe kerülések száma 6-7 szintén nekünk. A 0-0 tehát jogos, még a Győr ziccere ellenére is.
Erre jött egy olyan második félidő, amit nagyon nem kívántunk magunknak. Olyan például nincs, hogy mi kezdjünk, de a harmadik passzból már egy győri indítja a másik győrit, hogy az kapura lőhessen. Pintér átteszi Vargát Lovricról Zsivára, hátha, miközben nálunk Ikenne-Kingnek kellene domborítania a középpályán, vagyis Hidinek és Vécseinek párban megoldani, hogy ne jöhessenek ránk lendületből. Ikenne-King azonban teljesen súlytalan. Fizikailag kevés, kicsi, ráadásul minden labdaátvétel után azonnal cselezni kezd, és addig nem hajlandó bármit csinálni, amíg nem cselezhetett legalább kettőt. Ha nincs rajta ember, megkeresi, csak hogy cselezhessen. Nem, ez most pont nem kell nekünk, mert Délczeg ugyanezt csinálja, csak valamivel jobb sikerrátával.
Amúgyis Dél az egyik legnagyobb problémánk. Iszonyat szerethető, ahogy küzd, ahogy visszalép besegíteni, szerel a saját tizenhatosánál, csak épp közben elől nem találja a helyét. Fizikailag rendben van, a sebességével nincs gond, de arra szerintem nem jó, amire mondjuk Diaby igen, hogy megcsinálja az új játékhelyzetet. Neki az kell, hogy megtegyék helyette mások, és már csak a befejezéssel kelljen törődnie. Szóval az idei Délczeg kell, de az is kell, hogy megtaláljuk, hogy mire és hogyan. Diabyval nagyon jól néznek ki egymás mellett, Abassal vagy Faggyassal megtámogatva hazai szinten nem is lennének rossz sor, de akár még egy előretolt Gegével sem.
Mert rég láttunk olyan Gegét, mint most Győrben. Végre kicsit kötetlenebbül, a támadósorban játszhatott, ahol van lehetősége villantani valamit. Próbálkozott tisztességgel, és bár volt néhány flegmának tűnő (az alibi egy ilyen meccs után erős lenne) megmozdulása, összességében nagyon rendben volt.
Ahogy a játékunk is, ami ugyan nem volt, de legalább stabil. Nyomott az ETO, de nem éreztük, hogy bennük lenne a gól, fogalmatlanul lődöztek távolról idegességükben, amire Rossi úgy reagált, hogy ezúttal nem cserélt a megszokott 54. percben. Sőt, egész meccsen csak szükségből, vagy időhúzásból egyáltalán. Mondjuk az is igaz, a padon ücsörgő Faggyas, Odia, Nagy Gergő, Ikenne-King, Moga, Vernes hatosból kit és hova, és legfőképp miért? Mitől lesz az jobb nekünk? Középpályára csak Odia és Ikenne-King jöhetett számításba a labda minimális szintű megtartásához, tehát minek?
A végén még így is könnyen kikaphattunk volna, és pont a két csere ügyetlenkedése miatt. Ikenne-King már a második félidő elején is megkísértette a szerencsénket, amikor egy győri beadást mellel tesz le az amúgy elvétett csatárnak, hogy az fölédurrantson meglepetésében és alig nyolc méterről. A 88. percben(!!!) azonban, miközben percek óta folyamatos letámadás alatt állunk, úgy gondolja, hogy kikísér az oldalvonalunkmellett egy alig csordogáló labdát az alapvonalon túlra. Ez nem lenne baj, ha egy-két méterről gondolná, de gond ha harmincról. Szerelik, bepassz, lövés, gól – les. Hatalmas mázli, hogy a spori és a taccsbíró is úgy érezte, a Szabi előtt ácsorgó támadó zavarta kapusunkat a kilátásban, tehát nem lehet tétlen.
Mindezt úgy, hogy alig egy perccel korábban egy győri szöglet után felszabadítás helyett Vernes az ellenfélhez passzol, aki legalább annyira megilletődik, mintha Ikenne-Kingtől kapta volna, és az ötös sarkáról szintén fölévágja. Most hetekig nem lottózom, de még fej-vagy-írást sem játszom, mert tudom, minden szerencsém ugrott egy jó időre.
Kihúztuk valahogy. A sajttájon Rossi is elismeri, az első félidő egyes szakaszai kivételével gyengén játszottunk, de a döntetlenre rászolgáltunk a küzdésünkkel. Pinyő nyugodt, elsimeri, ha berúgjáka a helyzeteiket, nem lenne miről beszélni, de ha nyolcról nem megy sorra, akkor a döntetlennél jobb nem jöhet össze. Hosszú a bajnokság, a céljaik eléréshez még bőven lehet gyűjtögetni pontokat. És ennyi. Egyetlen kérdés sem hangzik el senkitől, de nincs is mit kérdezni, mindent elmondtak.
A sajttáj legérdekesebb része azonban számunkra az, hogy Rossi tűnt idegesebbnek kettejükből. Ha logikusan gondolkodunk, akkor arra kell jutnunk, nem az eredmény miatt bánatos, mert mégis a listaveztőtől hoztunk el pontot, miközben komolyabb helyzeteink nem voltak, a Győr pedig átlagban hármat szórt eddig otthon bárkinek. Ami miatt gondban lehet az a korábban is említett keretminőség-keretszámosság. Ha jól számoljuk Lovric kipontozódott a következő meccsre, Zsiva és Mufi ki tudja felépül-e. Okés, hogy az Egerrel játszunk, de nekünk tényleg nincs könnyű ellenfél, és hiába térhet vissza Baráth Boti, azt például nem tudjuk, hogy Diaby ezúttal miért nem volt a keretben sem, Tchami meddig sérült még, ha egyáltalán az és hasonlók? Diarra eltiltott lesz, Novák úgy látszik az NB2-ben ragad, Debrecenit a tulaj(?) nem engedi a nagycsapathoz, így maradnak Ikenne-Kingék, vagy talán a bevállalás, hogy jöhetnek akadémisták a fakóból, az NB2 úgysem számít idén nekünk, mindenképp kiesés kell legyen a vége.
Alakulgatunk, de még nem vagyunk kész, az idény első fordulóinak nemhogy az eredményességétől, de még a mutatott játékától is nagyon, de nagyon távol vagyunk. Egyelőre tudok hinni Rossiban, és hajlandó vagyok elfogadni, a csapat összeállításába az eltiltások és a sérülések meghatározottságain túl, talán mások is beleszólnak. Tudom, hogy üzleti érdek, de nem kéne.
képek: 1909foto.hu