mert célunk csak egy van
Vegyük észre, hogy Csertői mester az első edzéseinek egyikéről kitett galéria gyakorlatilag összes fotójáról nem csupán egyfajta hanyag eleganciát sugároz, hanem többnyire zsebre vágott kézzel látható, amire mindössze egyetlen értelmes magyarázatunk lehet:
annyira a kisujjában van a szakma, hogy Napóleonként a zsebében kell tartania a kezét, mert különben akaratlanul is elsülhet.
Igazából most az a meglepetés, hogy nem történt meglepetés.
Valamikor el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Mármint egy komolyabb visszatáncolásnak az elmúlt évek ámokfutása után. Csertői a Metalcom-éra alatt kinevezett edzők viszonyában kiemelkedően érti a magyar focit, stabilan dolgozik/dolgozott benne, relatíve eredményes, és ha olyan a környezet, akkor évekig marad egy helyben.
Nyilván, Csertőiről először mindenkinek az a bizonyos 1998 novemberi Kispest-Fradi jut eszébe, amikor Mátyus csúszott rá a lábára. A legendagyáros Bodnár Zalán szerint ez volt egyben az utolsó NB I-es meccse, azonban ez egyáltalán nem igaz, mert áprilisban visszatért. Az viszont igaz, hogy az ekkor már harminchárom és fél éves játékosnak a következő idénytől nem volt hely az NB I-ben. (Bodnárról sok mindent elmond, hogy egészen korán bevállalta a Felcsútot, és tolta onnan a kultúrpolitikát, majd azóta is Szöllősi feneke környékén kell keresnünk, ha ilyesmire vetemednénk.)
De visszatérve Csertőire, reális döntésnek kell értékelni a kinevezését. Nincs ebben semmi várakozás, hiszen ilyesmi luxussal Kispesten már jó ideje nem próbálkozunk, pusztán egy keresztmetszeti helyzetleírás van: reális döntés.
Egy edző, akinek van tapasztalata, dolgozott már hosszabban egy klubnál, ismeri az NB II. logikáját, és elvállalta annyiért, amennyit kínáltunk neki, illetve elvállalta azzal a stábbal és feltételekkel, amit adni tudunk.
„Csertői” bővebben