Mastodon

Öt éves a Craiova-Honvéd, a magyar sportdiplomácia totális csődje

Szégyen.

Napra pontosan öt éve játszották az U. Craiova – Honvéd 0-0 meccset, ahol aztán történt mindenféle, amit egy normális világban azzal büntetnének, hogy évekre kizárják a rendezőt, és minket automatikusan továbbjuttatnak.

Pláne, hogy Berzi Sándor, ez a csodálatos férfiú, ez az élvonalbeli magyar sportdiplomata 2006 óta az UEFA Etikai és fegyelmi bizottságának az alelnöke – és még mindig az. Ebben a valódi emberi héroszban, aki miatt Isten egyáltalán megteremtette a gerincet, hogy kiválhassék a tömegből, szóval ebben az erkölcsi példaképben nem volt annyi, hogy lemondjon, miután a bizottsága gátlástalanul kibaszott minket, mint a macskát szarni. Ugyan megbüntette a Craiovát, azonban közben precedenst teremtve kimondta, hogy

a biztosításért felelős szervektől érkező fenyegetés nem befolyásolja egy mérkőzés végeredményét. 

Vagyis ha csak úgy tudnak biztosítani a meccset, hogy azt le kell játszani, mert különben elszabadulnának az indulatok, akkor a pályán elért eredményt kell figyelembe venni, és még véletlenül sem kell vizsgálni a rendező felelősségét. Taps. Köszönjük, Sándor!

„Öt éves a Craiova-Honvéd, a magyar sportdiplomácia totális csődje” bővebben

Hetikispest #2023/11/24

A hét témája: új tulajdonos Kispesten?

#2023/11/15 Sajtónapot tartottak Csertőivel, és ez alkalomból beszélt például az M4-nek (videó), az NSO-nak és a Csakfocinak. Igazából semmi érdekes, azon kívül, hogy elsőként mondta ki a klubnál, ebben az idényben nincs sansz a feljutásra, valamit, hogy télen, amennyiben adottak a feltételek, erősíteni kell.

#2023/11/16 Kint vagyunk az Eb-n!

Azóta három posztunk is volt a válogatottról és Rossiról, valamint készülőben egy negyedik:

  1. Elképesztő, hogy Rossi még mindig képtelen üzembiztosan nyerni “lefelé”
  2. Tizenegy éve még azt írtuk, hogy Marco Rossi jött, látott, és győzni látszik. Aztán eltelt tizenegy év.
  3. Elképesztő fordulat a válogatottnál: azt számolgatjuk, hogy miért NEM kell számolgatnunk

Hm, tényleg kicsit sokszor használjuk címben az elképesztő szót. Erre is figyelni kell majd a közeljövőben.

„Hetikispest #2023/11/24” bővebben

Keretünk a Turku elleni EL-meccsre

  • kapusok // Nagy Sanyi, Horváth Andris, Tujvel
  • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth
  • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Kesztyűs, Nagy Geri
  • csatárok // Lanzafame(?), Ugrai, Traoré, Gale, Moutari, Tóth-Gábor

(via UEFA)

  • érdekesség // hogy közben kijött a Felcsút kerete is, ahonnan összesen két név, a kapus Tóth és a csatár Vanacek hiányzik. Cserébe a fakóból behívták Molnár Péter kapust, Magasföldi és Ganbayar (mongol, Csákvár) csatárokat. Gyanús nekem, hogy a leadott névsorban lehetnek olyanok is, akik el sem utaztak Svédországba. Gondolom majd úgyis kiderül.
    • persze // ettől még kérdésként felmerül, hogy ha az UEFA-nak egyértelmű szabályai vannak a helyzetre, akkor az MLSZ-nek miért nincs?
„Keretünk a Turku elleni EL-meccsre” bővebben

Karanténkispest 2020.04.23.

  • Kispest mégis menni Európa? // létezik az UEFÁ-nak egy olyan ötlete, hogy ha nem sikerül befejezni a bajnokságokat, akkor a kupákba az UEFA-együtthatók alapján nevezhetnének klubokat az országok. (via m4sport.hu)
„Karanténkispest 2020.04.23.” bővebben

Koronanapló 3. nap

Halasztják az Eb-t, törölték a kosárbajnokságot, két öngóllal döntetlent játszottunk Sopronban

Egyre rosszabb hírek érkeznek a sportvilágból, úgy tűnik, egyelőre senki sem tudja mire számítson, mennyi idő lesz visszatérni a normál üzembe. Kosárlabdában egyszerűen befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, bajnok és kieső nincs, az UEFA és a dél-amerikai szövetség egy-egy évvel eltolja a kontinenstornákat, az olimpia viszont egyelőre még tartja magát. A kérdés, hogy mikor és hol készülhetnek fel rá a sportolók?

Bárhogy számolom, egy kéthetes leállás után még két két legalább kell, hogy újra induljanak a bajnokságok, vagyis ma tartunk ott, hogy április 9. a legkorábbi irreális dátum, amikor talán valami már lehet. Elnézve a nemzetközi tendenciákat, és feltételezve, hogy az élet nálunk is hasonlóan alakul, meglepődnék, ha május előtt itt bármiféle foci lenne. Onnantól viszont van nyolc forduló, két kupaelődöntő és egy döntő, vagyis legfeljebb tizenegy meccs. Június végétől heti két meccsel visszafelé számolva, ez azt jelenti, hogy elég legkésőbb május közepén újrakezdeni. Az még két hónap, akár egy téli szünet az átkosban.

„Koronanapló 3. nap” bővebben