Mastodon

Napikispest 2022/03/25

hoppáka // lemondott Waltner Róbert, a ZTE edzője. Vélhetően lehet összefüggés a döntés és a klub játékospolitikája között. Például a héten eladták Kosztát is Dél-Koreába. (via ztefc.hu)

  • mellékesen // két hét múlva, április 8-án, pénteken, ZTE-Honvéd.
„Napikispest 2022/03/25” bővebben

Emlékeztek még Jefticre, Sambora és Mendyre?

Nyilván nem.

Nos, a poszt címében szereplő három játékos magára húzhatta a Honvéd mezét, pályára léphetett benne, bekerült a neve egy jegyzőkönyvbe, és ennyi, többet nem tudunk róluk. Mindössze egy hozzávetőleges vezetéknevet.

Mendy és Sambo 2018 nyarán, egy Orenburg elleni edzőmeccsen játszott Ausztriában (Guttiner Fernando, Silvio Pereira és Abraw Cameldine társaságában), Jeftic pedig 2017 telén, tehát a későbbi bajnokcsapat törökországi edzőtáborában tűnt fel a Gaz Metan ellen. A jelenségnek korábban is többször szenteltünk külön posztot. Lásd: bálabontás.

Mindeközben egy pillanatig tényleg elhittük, a félnevű próbajátokosok korának egyszer és mindenkorra vége lesz az Új Magyar Futballban, ahol van pénz dögivel igazolni olyanokat, akik azért legalább fotóval vannak fent a transfermarkton.

„Emlékeztek még Jefticre, Sambora és Mendyre?” bővebben

Többnapiholtszezon 2022/01/14

Összefoglaló poszt a dolgok lassú történéséről.

2022/01/11

marad a tizenkétcsapatos NB I // jelentette be az MLSZ, vagyis ennyit arról a népszerűen terjedő elméletről, hogy idén minden mindegy, úgyis létszámot emelnek.

  • ellenben // az NB II két lépésben 16 csapatra szűkül, és egészen döbbenetes módon nem a következő szezontól, ahogy szokták volt bevezetni a módosításokat, hanem a következő utánitól, hogy legyen idő felkészülni rá.
  • a bejelentés legjobb rész pedig ez volt // idézem: Az MLSZ elnöksége továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben.
  • tehát // akkor lehet több csapat, ha több lesz a magyar játékos és a fiatal, de pont a létszám miatt nem lesznek többen, hiszen ki a fene akarna kockáztatni?
  • ja, és a pénzügyi stabilitásról // egyértelműen Bánki Erik jut eszembe, aki nagyjából az idei évre jósolta, hogy az NB I-es és NB II-es klubok piaci alapon lesznek képesek a saját lábukon létezni. Évek óta vinnyogok a röhögéstől, ha visszanézem a fejét, ahogy kimondja ezeket a szavakat. És értitek, ő a parlament gazdasági bizottságának az elnöke, valamint tagja az MLSZ elnökségének. A valóság mindeközben vígan hullahoppozik tüllszoknyában és jól bebaszva a hátsókertben. Gurgulázószmájli.
„Többnapiholtszezon 2022/01/14” bővebben

Napikispest 2021.12.14.

  • meccsembere @ ZTE // Lukic, Zsótér, Szappanos
    • összetett // a szokott helyen.
    • Zsótér // idén először(!) szerepel az első háromban. (Az átlagos helyezése 7,7)

Valamikor november végén átléptük a tízmillió oldalletöltést! Köszönjük! (A mérés kezdését lusta voltam kibányászni, de valamikor 2015-2016 körül költözhettünk be a Google Webmastersbe.) [Ha csak a ZTE elleni meccsre kilátogató 2058 néző mindegyike naponta ránézne az oldalra, már az 4917 napot jelentene, vagyis több mint tizenhárom évet. Ha mondjuk mindenki kattint is egyet, akkor is közel hét évről beszélünk.]
„Napikispest 2021.12.14.” bővebben

Milyenferi? Az.

Bp. Honvéd – ZTE 2-2

Több dolog kavarog bennem több szinten. Az egyik kavargás tájegységileg a hasamban fedezhető fel, a másik pedig a fejemben. A hasban lévőre egyszerű magyarázatom van: alapvetően a tegnap elfogyasztott sörmennyiséggel van szoros összefüggésben. A fejben lévő, és ott lüktető viszont egy hatalmas katyvasz, amiből nem hinném, hogy ki tudok keveredni a poszt végére, ezért meg sem próbálom.

Kavargóként ott van kapásból azt Erik a viking klasszikus jelenete, amikor elsüllyed Atlantisz, azonban az atlantisziak egyszerűen nem akarják észrevenni, aztán a Kafkaz A változás szele című klasszikusának dalszövegrészlete:

ne csináld már
szórakozzál mással
ne velünk
ne hagyd abba
táncolj újra
megint nekünk
feri segíteni kell
gyere vissza
feri segíteni kell
gondold újra
feri segíteni kell
gyere vissza
feri segíteni kell
nekünk
(de komolyan)

2-2-nél kínunkban énekeltük.
„Milyenferi? Az.” bővebben