Gól nem, csak eső esett

Erre az újpesti vendégjátékunkra évek múlva is emlékezni fogok. Pont, min mint a 2013 tavaszira, vagy a 2017-es bajnoki menetelésesre. De míg a két régebbi meccsről Martinez triplája vagy Zsótér Dönci bombája lesz a mementó, addig a tegnapról szerintem egy meccsjelenetre sem emlékszem majd, csak arra, hogy fedett stadi ide vagy oda, majdnem ugyanúgy ázunk percekig, mintha kinn lennénk az utcán – és még mi jártunk jobban, a hosszanti szembeszektor nézői (kvázi az újpesti korzó) például jobban rommá áztak, mintha Calcuttában sétálgattak volna monszun idején.

“Gól nem, csak eső esett” bővebben

Minden ízében tipikus

Méltó vizuális nyitány (forrás: www.facebook.com/KispestHonved/photos)

Egyszerűen nem tudom mással kezdeni a posztot, mint a közléssel, amit már számtalanszor elsütöttem e párosítás beharangozói, beszámolói, kommentárjai során a blog eddigi, közel 8 éve alatt (hiába, aki ennyi év után is újra és újra szűz témákat tud felhozni, az a blogírás Zelenkája vagy Lenzfém Dávidja lenne, és én nem vagyok az): nem szeretem az Újpest ellenieket. “Minden ízében tipikus” bővebben

A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt

Azt hiszem, ezzel a címadással elnyertem ezen a héten a “Legjobb Fanta úr Epigon” két kézzel sodort cigivel díszített ezüst Aranyászok konzervdoboz díját, de elnézést mindenkitől, frappánsabbra most nem futotta. És bizony valahol a csapat is ezt dünnyögheti felénk: “Bocs, srácok, mindent megtettünk, de frappánsabbra most nem futotta“. Sajnos pontra sem. Mégis, ha megnézem ezt a meccset, meg a múlt szerdai, debreceni MK-t, most még értetlen düh sincs benne. Tényleg megpróbáltuk, tényleg pariban voltunk sokáig, tényleg ennyi van bennünk. Most.

Ja, és azt ér mondani, hogy Huszti Szabi is egy dölyfös kis gólyatöccsé nemesedett a fehérvári madárrezervátumban, az alattomos struccot megszégyenítő rúgásokat/lökéseket osztogató exválogatott haverja mellé? Ha nem ér, akkor is mondom. “A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt” bővebben

Megjött a tavasz – 3 hét késéssel

Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.

Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.

Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. “Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben

Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve

Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.

Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.

“Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve” bővebben

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk

A posztcímben feldobott ukáz két szinten is igaz: a csapat sem úgy rajtolt idén, ahogy szeretett volna. A télbe csúszó tavaszkezdésben volt itt minden, amit nem szeretünk: nagy zakó az Üllőin, nyögvenyelős majdnem-önsorsrontás a Sió ellen oda-vissza, elmaradó meccsek sora. A nagy tervekkel indított tavaszt tehát ideje igaziból megkezdeni. És igaz ez az egyéni szintemen is: a siófoki és fradipályás végigfagyoskodást követően egy héttel később a tél utolsó megfázáshulláma úgy tett a torkommal, mint Budovinszky szeretett volna a Debrecennel 2005 február végén – ám a bacilusok ezúttal eredményesebbek voltak az egykori kispesti bombázónál. Kihagytam a hólapátolást a Vidi ellen, majd az MK-gyötrődést, de ma visszatérek, hogy számomra és a csapat számára is elkezdődjön, most már igazából, a tavasz. “Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk” bővebben

Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”

Szombat este sajnos a pályán történtek nem nőttek fel a látón zajló szurkoláshoz – de van ilyen. Mint ahogy hiba is van sok, ezeket még van idő kijavítani, fontos tavaszi meccsek sora jön még, úgyhogy klasszikus korzós hőzöngés helyett próbálnánk higgadtan értékelni – meg örülni a teli vendégszektornak, mert annak legalább lehet.

“Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”” bővebben

Szombat 19.30-ig tuti a futballünnep, remélem, utána is…

Az utóbbi 30 évünk 2 legjobb légiósa vezeti az aktuális Kispestet Mordorban: Warzycha (balra) és Lanza (jobbra)

Erős kezdés” – nyögné az egyszeri szakkomentátor a sorsolásunkra nézve, mely szerint a tavaszi (tavaszi…) bajnoki sorozatot előbb egy Groupama plázás vendégjátékkal, majd egy hazai, Videoton elleni, jelenleg enyhén szólva is kétes kimenetelűnek jósolható meccsel. Aztán még jön a Vasas is… Legendás pesszimizmusomat most félretéve, ez még akkor sem lenne egyszerű, ha a tavalyi őrült májusi formánkban tolnánk az önkívületet. Attól pedig jelenleg picit messzebb vagyunk.

“Szombat 19.30-ig tuti a futballünnep, remélem, utána is…” bővebben

Van mire büszkének lenni: a második félidőre és arra, ami utána jött

Majdnem teli vendégszektorral indult a rangadó

Nehéz kiinduló helyzetből vártuk a tegnapi meccset, ezen nincs mit szépíteni: a forma nem a mi oldalunkon tűnt jobbnak (enyhén szólva), a kereterősség terén még mindig a Videotonnál a pont (ez mondjuk tavaly is így volt, aztán látjuk, mit számított a végelszámolásnál), bírónak Bognárt küldték, a találkozó előtti kezdőcsapatot böngészve pedig az is látszott: EvdM csak nem tud leszakadni a 4-4-2-ről, és Baráth középre betonozásáról. Egyedül abban bízhatott a viharvert Kispest-drukker, hogy Nego és Lazovics nem játszik (de osztom Hanta véleményét, a Fideszoton nélkülük is erős), valamint hogy oly’ rég játszottunk már tényleg szívet melengetően, hogy ilyenkor szokott jönni valami. Végül is, jött. “Van mire büszkének lenni: a második félidőre és arra, ami utána jött” bővebben