A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába

Szokásos RW címkép, de eddig mindig bejött…

Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?

De kezdjük az elején… “A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába” bővebben

Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!

A Tábor előtt ünneplő csapat: megszokott kép tavasszal, hihetetlen…

Nagy szerencse, hogy a mai beharangot Hanta vállalta át, így nem kellett az olvasókat lefárasztanom a szokásos tavasz közepi felvezetőmmel, miszerint ha Húsvét hétvége szombatján játszunk itthon, úgyis nyerünk. Elcsépelt beharang helyett így jön a mostani beszámoló, igaz, a lényeg ugyanaz, hiszen persze nyertünk, Húsvét, Paks, ez ilyenkor mindig győztes kombó, pedig nem így nézett ki előtte, ugye. “Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!” bővebben

Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!

A csodás finálé

Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!) “Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!” bővebben

A tavasz legszebb pillanata*

Ötször játszottunk ebben a szezonban a Fradival (3 bajnoki, 2 MK), és a zöldek mindahányszor botrányos formában próbálkoztak ellenünk, hogy aztán hol a mi kishitűségünk/balf.szságunk, hol a játékvezetés, hol a hosszabb kispad mégis mindig FTC-sikert hozzon, mint valami axióma. Ez négyből négyszer igaz is volt, ötödszörre azonban már nem bírták el IX. kerületiek a „fantáziátlan játék egy-két sztárral” kamutaktikára építkező Doll-i taktikanischer Lösung-ot, ugyanis mi n+1 helyzetünkből most végre nem csak egyet kihasználva, láss csodát, hazaküldtük sírni a pöffeszkedő díszklubot. Mondanám, hogy nem hiszem el, de hát bakker: a saját szememmel láttam.

“A tavasz legszebb pillanata*” bővebben

A második félidei visszaállás meghozta az eredményét

Zsóóóóótééér!!!! (Fotó: 1909foto.hu).

Sommás összegzésem ennyi a tegnapi estéről. Ezen felül Kassai, jó szokásához híven, vétett ellenünk egy döntő hibát, ami miatt a mérgem nem csitul, de akkor is, ha egy félidőt ilyen szép pariban lejátszunk a lilákkal, mi a pékért kell már a második félidő elejétől kisszögletezni, illetve bekkelni a kapufánkkal a hátunkban? Persze lehet, hogy ennyit bírtunk, nem tudom. Nem tudom… “A második félidei visszaállás meghozta az eredményét” bővebben

Csak az idő volt szép, az eredmény nem

Kavarogtak a gondolataim rendesen a kocsiban hazafele, s most, hogy kivételesen nem én vezettem, volt is alkalma azoknak a gondolatoknak kavarogni. Valljuk meg: nem jöttünk ki jól ebből a hétből, egyelőre pünkösdi volt a listavezetőségünk, és csúnyán megszórt minket a Videoton – mégsem egészen gyászos a hangulatom, pont a Fradi meccs után leírtak miatt. De egyvalami azért nagyon elszomorít. Mindjárt mondom is, hogy mi. “Csak az idő volt szép, az eredmény nem” bővebben

…és a 85. percben már én is elhittem, hogy ez nem lesz egy rossz szezon

Tovább íródik a hihetetlenbe hajló kispesti hőstörténet a Bohócliga 2016/17-es kiírásában. A nagyok előre lebeszélt játékába belekotnyeleskedő külvárosi outsider csak nem akar leszakadni, ráadásul a korábbi évek kifutott jó eredményei után idén már egész tartósan egész markáns produkciókat szállít a kispesti kompánia. Szóval még mindig nem biztos semmi, és még mindig messze a vége, és bármikor véget érhet az idei álom, de a posztcímben leírtakat már én sem tudom eltagadni. “…és a 85. percben már én is elhittem, hogy ez nem lesz egy rossz szezon” bővebben

Tovább a simeonei úton

Azért még nem egészen =, de az irány be lett lőve…

…és ez most nem RW szokásos mindenben Atletit látó hülyesége (dehogynem, mondja az olvasó). Rossi újdonsült nyilatkozataiban egyre többször bukkan fel a matracos mániákus kispadvezér credójának nem egy eleme (mi csapatként vagyunk nagyok; meccsről meccsre kell haladnunk; a mi keretünk nem tud rotálni, nem pihentetek; nincs különbség bajnokság és MK között; megyünk előre, stb.), ami örvendetes, hát ha még mindehhez a cholói pedagógiai képesség is társulna, már most megtenném magunkat az év meglepetésének. Így még azért vannak fenntartásaim…

“Tovább a simeonei úton” bővebben

Utoljára talán 2012 tavaszán írtam ilyet, de igaz: magabiztosan kezdtük az új félszezont!

Jó kedvünk lehet a mai nap után: izgalmas, jó iramú meccsen hoztuk a magunktól elvárt kötelezőt, ami, ha jobban belegondolunk, nem is volt annyira kötelező, mégis magabiztosan meglett a három pont, egy Lanza, egy Eppel, tele vendégszektor, tényleg, valaki kívánhat még mást mára, ha kispesti? Nem nagyon hinném. “Utoljára talán 2012 tavaszán írtam ilyet, de igaz: magabiztosan kezdtük az új félszezont!” bővebben