Bréking!!! Dunaújvárosban lesz szerdán az MTK-Honvéd

Két meccs Dunaújvárosban

Klubunk, az Új Hidegkuti Nándor Stadion építése miatt, a Fáy utcában rendezi a hazai mérkőzéseit a 2015/16-os bajnoki szezonban. A Vasas stadion pályája, a két csapat bajnoki- és kupamérkőzései miatt, nagyfokú terhelésnek van kitéve, 2015 augusztusa óta. A magyar…

“Bréking!!! Dunaújvárosban lesz szerdán az MTK-Honvéd” bővebben

Akkor szerdán Dunaújváros?

Premisszák //

  • a Fáy utca talaja // rossz, nem elégedett vele az MTK.
  • a Fáy utca kihasználtsága // két csapat is ott rendezi a hazai meccseit, és a feltorlódott tavasz miatt igen nagy a gyepszőnyeg igénybevétele, ráadásul a pletyik szerint azzal sem számoltak, amit évek óta lehet tudni: a koratavasz Budapesten általában esős. Egyébként most szombat és jövő szombat között, vagyis nyolc nap alatt négy meccset rendeznének az Illovszkyban.
  • pályaszűke Budapesten // öt pesti NB I-es csapat van, összesen négy stadionnal. Az MTK mégis Dunaújvárosba(!!!) vinné a meccseit, mert úgy látszik, ennyi pálya is kevés. Sőt, a zöldsport szerint már a most szombati, Újpest ellenit is ott tartották volna meg szívük szerint. Mi szerdán mennénk a Fáyba, ami simán lehet, hogy végül Dunaújváros lesz.
  • MLSZ Labdarúgás Versenyszabályzata // 1/2016 ELN-164/2015 (06.01.) 23.§ (1) g)

“Akkor szerdán Dunaújváros?” bővebben

A Dunaújváros beleegyezett, hogy már január 11-én július 1. legyen, és

így Eppel is 172 nappal korábban érkezhetett a tervezettnél. Sajnos az időjárás nem tartozik a Sallói István menedzselte DPASE hatáskörébe, ezért a hőmérséklet Budapesten továbbra is 2-8 celsius fok között várható.

Érdekesség, hogy a bejelentésben Eppelt kétszer is csatárként említik, vagyis könnyen lehet, hogy Rossi az eredeti posztjára nézte ki.

Tűréshatár

10734203_780548432012608_1663849751776931055_nA ma reggeli Csábi-interjús posztunk rövid, kétsoros felvezetőjében már lényegében megírtam a mostani poszt vezérgondolatát is. Tegyük hozzá: sajnos.

Mert ez a vezérgondolat az, hogy most egyszerre kegyetlenül elegem lett ebből az egészből. “Tűréshatár” bővebben

▶ Nem csak mi várjuk a telet

10423685_780548898679228_5512209419702616691_nNem bizony, hanem Józsi is. És ez így van jól, érjen már véget ez az ősz, ami nálam az 1997- és, a 2002-es, és a 2009-es mellett benne van az ÓTVAR TOP4-ben.

Amúgy Csábi megint jókat mondott, hallgassátok meg.

Osztályozókönyv, meccsvideó, ütemterv, csak pattogósan elvtársak!

Sűrű napunk lesz ma, ezért tervet dolgoztunk ki. Először itt a szokásos osztályozókönyv, ahol ti mondhatjátok el a véleményeteket a tegnapi teljesítményekről. Aztán itt a meccs videója:

Közben én gőzerővel formálom weben is fogyaszthatóvá RW Csábival készített interjúját, ami még délelőtt ki fog jönni. Délután pedig következik a beszámoló, szintén RW tollából. Bevallom, én is kíváncsi vagyok, hogy mi jót tud majd mondani.

Ha pedig addig is olvasnátok valamit, akkor az index/sportgéza is kint járt a tegnapi meccsünkön. Itt pedig babar fotói, ha elfáradnátok a sok betűtől.

Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet

Ciki, nem ciki, én utoljára valamikor a kétezres évek elején voltam Dunaújvárosban. Mármint a stadionban, mert magába a városba azért néhányszor elvetődtem valamilyen ügyben, mert létezhet az embernek vidéken akkor is dolga, ha éppen nem a Honvédot követi valahová.

Sőt, az utolsó újvárosi fellépésem is egy szakadó esős Dunaferr-MTK volt E-vel. Akkor még nem volt kész a stadion, de a klubház egy része már igen. Emlékszem, olyan mosdó csak ott volt, amit kishölgy is jó szívvel használhat, és bár az eredményről vagy úgy az évről fogalmam sincs már, arra tisztán emlékszem, Szabó elnök úrral beszélgettem a wéce előtti folyosón a csapok aranyszínéről, merthogy bizony azok voltak.

A meccs után hazabuszoztunk, és egy meglepő fordulattal a KispálraMix című fura képződmény lemezbemutatójára futottunk be az Almássyra. (Mivel az album 2000-es, így most már tudom, 14 éve jártam az Eszperantó úti katlanban utoljára. Vagyis az újban még nem.)

“Most már azt mondom, tudjuk le ezt az évet, csak jobb jöhet” bővebben

Osztályzatok – [2014/15] 1. forduló

Egy viszonylag egyértelmű meccs után viszonylag egyértelmű az eredmény is: Gyula bátyánk mindent besöpört azzal a csodálatos góljával meg úgy általában az egész meccses teljesítményével.

Egy viszonylag egyértelmű meccs után viszonylag egyértelmű az eredmény is: Gyula bátyánk mindent besöpört azzal a csodálatos góljával meg úgy általában az egész meccses teljesítményével.

“Osztályzatok – [2014/15] 1. forduló” bővebben