Mastodon

Úgy áll a helyzet, hogy kaptunk egy utolsó utáni lehetőséget, azonban ez már tényleg az utolsó

Számszakilag nincs semmi gond, meg kell b*szni ma a Kövesdet, és bizonyítani, hogy

  • legalább arra alkalmas a keret, hogy a pályán bennmaradjon.
  • hogy a bajnokságok nem a pártszékházban és az oligarchatalálkozókon dőlnek el,
  • hogy bár a liga harmada egy kézben van, egy Kispestnek mégsincs semmi keresnivalója az alsóházi 2Rule-házibajnokságban, ahol esetleg olyasmiről is döntés születhet, hogy a három saját kiesőjelöltből melyik legyen a leggyengébb láncszem, akit hajlandóak elengedni.
  • hogy bár a sportszerűség és lovagiasság nem a rendszert leíró fogalmak egyike, többek között nem az érthetetlen okokból lejátszatott Felcsút-Honvédon múlik a sorsunk. (A novemberi Felcsút-Honvéd egy kiragadott példa, és minden tisztességes konteótulajdonos fel tudna sorolni pár további sérelmet, ami nyilvánvalóan ellenünk irányult.)

Harminc fordulót követően egy csapat sem áll véletlenül ott ahol. Persze, lehet kicsit lapos a föld, lehet mögötte némi összeesküvés, összejátszás (rendszerlogika, mindegy), azonban a 30 forduló alatt megszerzett 33 pontra ebből az eresztésből sehogy sem találhatunk elfogadható magyarázatot. Nem hiszem, hogy le kellett feküdnünk a Nagy Szovjetuniónak, ahogy az sem hiszem, hogy a pártközpontból küldenének végrehajtókat bírónak öltöztetve a meccseinkre.

„Úgy áll a helyzet, hogy kaptunk egy utolsó utáni lehetőséget, azonban ez már tényleg az utolsó” bővebben

NB I/31. fordulókibeszélő

  • Felcsút – ZTE 1-4, szombat 14:45
  • Kisvárda – Diósgyőr 0-1, szombat 17:00
  • Újpest – MTK 1-3, szombat 19:30
  • Budafok – Paks 2-9, vasárnap 14:30
  • Videoton – FTC 1-2, vasárnap 17:00 (NER Classico)
  • Honvéd – Mezőkövesd 2-2, vasárnap 19:30
„NB I/31. fordulókibeszélő” bővebben

Lélektelenül nagyon nehéz lesz

Paks – Honvéd 2-0 // osztályozókönyv

Talán két-három játékost lehetne azért kiemelni, mert látszott rajta a hajtás, valamiféle akarat, hogy a Honvéd bennmaradjon az NB I-ben. További egy-két játékost lehetne kiemelni azért, mert hozta a tőle várható szintet, viszont az is igaz, hogy ez a szint bőven édeskevés ide.

A második félidőre kerestem egy korlátszakaszt, nekitámaszkodtam, és bambultam ki a fejemből. Eleinte egyszerűen nem hittem el, amit látok, majd jött az üveges tekintet, az apátia, a felismerés, hogy ebben tényleg ennyi van. Hazafelé a kocsiban hangomat se lehetett hallani.

Hova húzzuk még? Három meccs van hátra, négy pontra a kiesés, és abban kell reménykednünk, hogy kettőt nyerünk majd valahogy. Egész évben nem sikerült, csak szétszórtan, párhavonta egyet-egyet. Mitől kapjuk össze magunkat szerdáról vasárnapra, ha egész évben nem sikerült?

„Lélektelenül nagyon nehéz lesz” bővebben

Először fordult elő a Honvéddal, hogy nem kapta meg első körben a klublicencet

Nem elég a tabella, még ez is.

Amióta létezik a klublicenc-eljárás a magyar futballban, azóta nem történt meg velünk olyan csúfság, hogy ne szerepeljünk az elsőfokon pozitívan elbírált UEFA/NB I-es kérelmek listáján. Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottságának tegnap közzétett listájáról azonban hiányzunk. Ciki.

Azon kluboknak, amelyeknek a licenckérelme az április 19-i ülésen nem került jóváhagyásra van még lehetőségük arra, hogy licencet kapjanak, ugyanis a klublicenc alapeljárásban meghatározottaknak megfelelően április 20–tól április 30-ig pótolhatják a hiányzó dokumentumokat, és bizonyíthatják a Klublicenc Szabályzatnak való megfelelésüket.

mlsz.hu, 2021.04.20. 13:45
„Először fordult elő a Honvéddal, hogy nem kapta meg első körben a klublicencet” bővebben

NB I/30. fordulókibeszélő

  • ZTE – Budafok 5-0, kedd 17:30
  • FTC – Újpest 3-0, kedd 20:00
  • MTK – Kisvárda 0-1, szerda 15:15
  • Diósgyőr – Felcsút 2-1, szerda 17:30
  • Mezőkövesd – Videoton 1-3, szerda 20:00
  • Paks – Honvéd 2-0, szerda 20:15
„NB I/30. fordulókibeszélő” bővebben

Amennyiben az volt a cél, hogy újabb embereket állítsanak a következő idényben bevezetendő VAR mellé, akkor jelentjük: valószínűleg sikerült!

Bp. Honvéd – Videoton 2-3 // osztályozókönyv

Nem sok közünk volt a meccshez a második féliődben. Az elsőben se sok, azonban találtunk két gólt, és egészen a hajráig úgy őriztük meg az előnyünket, hogy nem volt benne a Videotonban az egyenlítés. Persze, egy gólt bármikor találhattak volna, azonban az olyan meglátások, minthogy értett már, megérdemelték, tettek érte – és egyéb hasonlóságokra egyáltalán nem találtunk példázatot a Futball Nagy Törvénykönyvében. Egyszerűen nem volt benne a meccsben a Videoton egyenlítése.

Persze, jöttek, csinálták, mi pedig a védekezésen és a labdák előrevágdosásán kívül nem sokat tettünk hozzá a nézők szórakozásához, azonban ismeritek azokat a meccseket, hiszen a Honvéd is játszott jópár olyat, amikor hiába mész előre, egyszerűen nincs benned a gól. A Videotonban sem volt, viszont kapott egy külső segítséget.

„Amennyiben az volt a cél, hogy újabb embereket állítsanak a következő idényben bevezetendő VAR mellé, akkor jelentjük: valószínűleg sikerült!” bővebben

NB I/29. fordulókibeszélő

  • Budafok – Diósgyőr 1-2, péntek 18:00
  • Újpest – Mezőkövesd 3-0, szombat 14:45
  • Kisvárda – FTC 0-0, szombat 17:00
  • Paks – ZTE 1-1, szombat 19:30
  • Felcsút – MTK 3-0, vasárnap 15:15
  • Honvéd – Videoton 2-3, vasárnap 17:30

mint minden // fordulókibeszélő, úgy ez a poszt is szabadon kommentelhető (az első meccs előtt két órával nyit és hétfő reggelig van nyitva), viszont kéretik figyelembe venni a moderálási szabályzatban foglaltakat, továbbá nem átvezetni ide a héten felhalmozott sérelmeket.

„NB I/29. fordulókibeszélő” bővebben

Tudjátok mennyibe kerül egy olyan fűnapoztató beszerzése, beállítása és a kezelésének betanítása, ami egy focipálya negyedét fedi le?

Mert én egészen máig nem tudtam, igaz, nem is érdekelt különösebben.

Száznegyvenkilencmillió-tízezer forintba.

Számokkal így néz ki: 149 010 000 HUF. – derül ki a Európai Unió Hivatalos Lapjából, vagyis egy lezárult közbeszerzés eredményéből.

A szerződést április 6-án kötötték meg, vagyis az U21-es Európa-bajnokság előtt használt fűnapoztató készülékek (képünkön, márint Barla képén) még valószínűleg nem a stadionhoz tartoztak.

„Tudjátok mennyibe kerül egy olyan fűnapoztató beszerzése, beállítása és a kezelésének betanítása, ami egy focipálya negyedét fedi le?” bővebben