Amikor először voltam lenn Pápán, még a Brightos dugóval megnyert meccsen, nagyon bejött a lefele út hangulata, a kellemes tavaszi idő, a Pápáig vezető, lankás dombhátak között, platán allék alatt futó autóút és a mellettünk elterülő erdők vagy élénkülő zöldbe hajló legelők látványa, a Marcali völgyében egyszer csak felbukkanó templomtornyos város-látkép, és a Perutz ligetes környéke. Ráadásul győztünk is, Véber dülledt nyaki erekkel üvöltve „disszidens g..i„-te le Supkát az öltözőépületben, mi kell még egy jó szombathoz? Jó kis út volt, na.
Nos, azóta a meccseink mindig az őszi szezon végére (de legalábbis a második felére) esnek, az idő egyre kriminálisabb, tegnap a jégeralsó-duplazokni kombó ellenére is úgy koppant a fagyott prosztatám a földön 15 perc után az oldalvonal mellett, mint az előre megírt tuttomerkátówebes cikkek skiccei a talján zsírigazgató zsebéből egy-egy óvatlanabb mozdulatot követően… Persze legalább ónos ködszitálás most nem volt, mint tavaly. Viszont évről évre szopító van, vagy ha összejön véletlenül egy pont, mint tegnap, hát abban sincs sok köszönet.
Úgyhogy Szente Vajkkal ellentétben én nem tudom őszinte modorral üvölteni, hogy „Pápa, szeretlek!”. „Pápa, szeretlek!” bővebben
