A napokban épp Kispest déli határán bringáztam, amikor a Hoffherr M5-ös és Ady közti szakaszának kábé közepén belefutottam egy olyan képbe, hogy 5 percig csak álltam és néztem, butább fejet vágva, mint Őze Tibor, miután rájött, hogy varázserejű bubukin-bézbólsapkája nem transzponálja a fejébe a kispesti bennmaradást érő taktikát 2003 tavaszán. Ne gondoljon persze senki valami extrán revelatív dologra, csupán egy látkép miatt gyökereztem le, ráadásul olyan látkép miatt, ami szerintem az itteni olvasók 90%-ának megvan, de hát engem mégis nagyon megfogott, lévén most láttam először. „A mindennapok apró örömei” bővebben
Címke: életérzés
Nem kell több spagetti…
…mert kicsit megfeküdte a hasamat. Sőt, annyira nem is kicsit. És a spagetti ez esetben = az elmúlt jópár hónap. És az a rossz ezekkel az egyre gyakoribbá váló „jópárhónap„-okkal, hogy egyre többször és egyre hosszabban jönnek.
Az is megér egy misét, hogy a keresztbe-bereklámozás az valhogy nem jön össze nekünk itt a blogon. Volt már olyan hétvége, amikor én harangoztam be, hogy „Hanta meg mindjárt nyomat nektek sok-sok statisztikát„, aztán szegény kollega arra a hétre úgy eltűnt a civil munkakötelezettségeinek útvesztőjében, hogy abból stat-posztból azóta se lett semmi (igaz, lett azóta a tollából más stat-poszt, egy tonnányi, ezt beismerhetjük). Most meg ő közölte be, hogy RW tolja majd a beszámolót, de RW nem tolt semmit Debrecenről.
Max a saját Honvéd-kínját maga előtt. „Nem kell több spagetti…” bővebben
Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!
Megfogadtam, hogy nem fogok ilyen modoros címet adni a posztnak, aztán mégsem sikerült, és csak belekerült a mostani yuppie-szleng egyik típusos momentuma, a kimaxolás. De nem találok egyszerűen ideillőbb kifejezést hirtelenjében az elmúlt 3 napra, ami a diósgyőri depresszió után kicsit visszadta a magyarfoci-kedvem.
Pedig igazából nem történt semmi extra, végignéztem vasárnap délután és tegnap egy-egy borzalmasan gyenge budapesti meccset, eufemizmussal élve „kisrangadót”, ahol azonban a technikai iszonyatokat és játék-mentességet feledtették a hangulatok, az életérzés-torlódások, az a ma már csak nyomokban és csupán néhol fel-felbukkanó boldog_békeidők_fociíz, ami tényleg alig-alig dugja ki az orrát a felszínre manapság a magyarfutball szennyes és poshadt habjaiból. „Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!” bővebben
Nyekereg a werkli
Ha van szürke hét, akkor ez az. Míg a többiek a bogácsi habokban és a tárkányi füstben élvezkednek, addig lassan de biztosan megmihályó derékkal ülni a monitor előtt, nem jó dolog. Nihilista hangulatú eszmefuttatásokat olvasni a klubról nem jó dolog. A leírtakat hétről-hétre átélni mégannyira sem jó dolog. A morales-i „nehéz_vele_azonosulni” jellegű keret felé elindulni ismét csak nem nem jó dolog. Mindezek után a hetet megkoronázni a Hali elleni borítékolható unalombafulladással – na ez az ultimatív szürkeség.
Valahogy így.
Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…
…de tényleg, srácok. A sajtón VW kicsit bajszot akasztott az egyik zsurnalisztával, ugyanis annyit nyilatkozott a Mister, hogy „volt 10-12 helyzetünk, a Nyíregyházának 2, abból egyet berúgtak, ennyi, többet nem tudok mondani” (azért ilyenkor felrémlik bennem hogy a mostani tolmácsnak menyivel könnyebb a dolga az egymondatos VW verdiktekkel… nekem anno Rossi 10 perces, szünet nélküli monológjait kellett fordítgatnom összeomló arckifejezéssel, mindenki nagy derültségére).. És bár értjük, miért mondta ezt, nem fensőbbségeskedni akart, mégis így jött le, a tudósító le is csapott a labdára, ezen meg Viercho berágott picit. Viszont. Alapvetően sajnos igaza van – tényleg ennyi történt. Sok okosat nem tudunk hozzátenni. Talán egy-két dolgot, ezekkel jövünk a hajtás után. „Írni is minek ezek után, de azért megpróbáljuk…” bővebben