nagy a hőbörgés, hogy elengedtük Martínezt győrbe, mert nálunk fizetési sapka van (ha van egyáltalán, mert erről ugyebár hír nem lesz soha, csak az ún. állítólagra támaszkodhatunk), és a győr meg ránkígért cefetül.

nem rossz a srác, tavasszal volt egy jó félszezonja, igaz, előtte sehol sem jegyezték olaszországban, lébecolt mindenféle alsóbbligás kölcsönökben, és még meghúzta a svájci sokadosztályt is mielőtt kispestre került. Danilo a jelenség, vagy senem? ismét kifogtunk valakit, aki jó volt egy adott szakaszban, majd sosem lesz az? a fene tudja, tavasszal majd kiderül a tipikus csatártemető etónál. (a tavaly nálunk is tesztelt, román középcsapatokban iszonyat eredményes Dinát is elvitték, de szerepe csak marginális volt az év során.)

a nagyobb kérdés azonban nem ez, hanem valami olyasmi, hogy miszerint: fenntarthatóság, avagy ésszerűtlen előre menekülés?

mi nem vagyunk fradi, videoton, győr, vagy bármi, aki százmilliós veszteségeket halmozhat fel egy bajnokság során, mert nekünk eleve annyi a költségvetésünk. ennek fejében viszont nyereséggel zártuk az évet, vagyis a klub fenntartható, eltartja saját magát, igaz szerény körülmények között, ami nemkülönben azt is jelenti, hogy a kiadások dandárját jelentő bérköltséget kell visszafogni erősen. amennyit viszont fizetünk, azt kifizetjük, az is tisztes összeg, és ha jól teljesítesz, kaphatsz majd máshol sokkal többért szerződést, amíg csődbe nem megy az új klubod.

nyilvánvaló, hogy egy igazán jó játékost tartósan lehetetlen megtartanunk a jelenlegi feltételek mellett, ellenben ott a másik oldal is, hogy vonzó célpontok lehetünk a feltörekvő, valamikor majd magukat valamire vinni akaró többieknek.

és az akadémistáknak. mert van egy akadémiánk is, amelyik sorra pörgeti ki a jackpotot Rossi tenyerébe, mint a fémhúszasok, úgy hullanak ki belőle a nagyobbnál nagyobb tehetségek, akik közül sokan akár az első felnőtt évükben is húzónevek lehetnek a magyar bajnokság egy középcsapatánál. érdemes megnézni, többükkel alapemberként számolva idén dobogóra állhattunk.

szóval van bennünk valami kis arsenal. a klub a fenntarthatóságra szavazott nagyon helyesen, mert a fene se tudja, hogy a sportkormányzat majd kibe száll bele ikszszázmillióval, stadionnal, odairányított szponzorokkal, vagy a fene se tudja meddig van még egyáltalán sportkormányzat, és ha majd a következő elfordul a focitól? és mi van akkor, ha egy tulaj bedobja a törülközőt, köszi, én ennyi voltam, ennyire futotta?

kispesten talán ebből nem lesz gond. mondom, úgy látszik működik a modell, amit Hemibá összerakott az évek folyamán.

hogy ez gyenge középszer, menve tovább az arsenalos párhuzamon? előfordulhat, de nem miattunk, nem a mi hibánkból. mi annyiból gondolkodunk, gazdálkodunk, amennyink van és amink van, nem termelünk masszív veszteséget, amit majd valakinek ki kell pótolnia. nem egy-egy idényre tervezünk, hanem akár évtizedekre előre.

nullás klub, rendezett stadion, működő akadémia – ez a kispesti modell.

nekem tetszik. az eredmények meg majd jönnek, ha jönnek, sportról beszélünk mégiscsak.