…volt a tegnapi meccs. A 80. percben még úgy ültem a lelátón, hogy két dologban voltam biztos:
- bennmaradtunk;
- a beszámoló poszt első bekezdésében (ami arról szólt volna, hogy bennmaradtunk).
Mert hát mi másra irányították volna gondolataim a látottak? 80 percen át koncentrált a csapat, szívósan védekezünk, amikor hibázunk (ami azért nem volt ritka), akkor pedig ótvar mázlink van. A gól is: felső kapufát fejel a pécsi srác, az ellentámadás második hullámából meg mi lövünk gólt, gyakorlatilag a harmadik kapura lövésünkből a meccsen, szemben a rengeteg pécsi nagy helyzettel. (Csúsztatok picit, mert a rengeteg helyzet nagy része ezután jött tőlük, és az a rengeteg is alig több, mint féltucat). Tiszta 1996-os MK-döntő. Ezek után itt csak jó vég következhet.
Aztán a pécsiek porlasztottak kettőt, mi meg lelkesen odaálltunk és letüdőztük a galambokat. Szívem szerint azt mondanám, essünk is ki ezek után, de persze csak az elkeseredés beszél belőlem. Remélem. „Az idény tükre…” bővebben
