
2006. november 17. egy szomorú nap volt.
mert célunk csak egy van
2006. november 17. egy szomorú nap volt.
Lanzafame, Lángoló Leguánok, mobilapplikáció, negatív saját tőke, anyátlanság – az elmúlt évünk ikonikus pillanatai.
Letelt a türelmi idő, és mivel 2020 szökőév, még rá is húztunk egy napot.
Az új tulajok – állításuk szerint – hosszasan készültek a Honvéd átvételére, hónapokon át tárgyaltak az Öreggel, mire egymás tenyerébe csaptak, vagyis az nem lehet érv, hogy még csak egy éve vannak házon belül, nem volt semmire idejük. Ha én hónapokig tárgyalnék egy klub átvételéről, majd kerítenék rá irgalmatlan sok pénzt, hogy kifizessem, akkor ott valami erős akaratot feltételezhetünk, valami célt, amit el szeretnék érni, valami tervet, amit meg szeretnék valósítani.
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy megérkezett volna az egyenes vonalú, egyenletes mozgást biztosító pálya Kispestre, inkább valamiféle lejtős felületről beszélhetünk, amin vannak kisebb buckák, és ahogy gurulunk tehetetlenül lefelé, néha fennakadunk valamelyiken, az kitérít egy kicsit, lelassít, majd zuhanunk tovább. Ahogy az egyenes vonalú, egyenletes mozgás, úgy a lejtő is egy lehetőség, hogy A-ból B-be eljussunk, a különbség mindössze annyi, hogy az egyik esetben pontosan meghatározható a pillanatnyi B, ami felé tartunk, a másik esetben viszont mindig van lejjebb.
“Egy éve adta el az Öreg a klubot” bővebbenHúsz éve ment el Tichy Lajos.
A minap a Honvéd-pályán a kispadon üldögéltünk Mészáros Józseffel. Mögöttünk, a lelátón Honvéd-játékosok beszélgettek, félkaréjban ülve Tichy körül. A veterán csatárt terveiről faggatták.
— Itt maradok Kispesten. Edző leszek, s ha megengeditek, néha-néha rólatok is elmondom a véleményem.
— Kérünk is rá — bólintott Bicskei. — Sok hasznos dolgot tanultunk tőled!
Tegnap lemaradt a nagy hajtásban.
1993. június 19., Diósgyőr
Diósgyőr – Kispest-Honvéd 1-5 (0-2)
gól: Plókai, Pisont, Vincze, Fischer, Pisont
Kispest: Brockhauser – Csábi (Árki), Márton, Plókai – Kovács Ervin, Pisont, Illés, Duró, Hamar – Orosz (Fischer), Vincze
edző: Martti Kuusela
“Huszonöt éves az utolsó előtti (de jó ezt így leírni) bajnoki címünk” bővebben
Az imént jelent meg az európai közbeszerzések oldalán a hirdetmény, hogy a május 30-án 14:00-kor lezárult ajánlattételi határidőt kitolták június 11. 14:00 óráig.
Sorozatban a hatodik közbeszerzés zárult sikertelenül (pontosabban: hatodik határidőre sem sikerült lezárni a folyamatot). A korábbiakkal szemben azonban annyi különbség van, hogy ezúttal nem egy hónappal, csak szűk két héttel tolták ki a határidőt.
Előre megmondom, hogy mi lesz az indoklás: nincs elég kapacitás, mert a legutóbbi két ajánlattevő még épít valahol. A Penta Kisvárdán, a Pharos meg pont nálunk, az akadémiánkat. Megjegyzem, ennél nagyobb blablabla-szagot is rég éreztem.
Mr. Elegancia
Néhány éve, elcsukló hangon így vallottam róla:
Mindenképp szeretném elmondani, hogy Bozsik, bár sosem találkozhattunk, nekem minden, amit a Honvéd jelent számomra. Az origópont.
Kispesti srácként kezdte, haverokkal, ha hívták, nem ment külföldre, pedig minden pénzt megadtak volna érte. Később Honvéd lettünk, maradt, és a világ egyik legjobb futballját csinálta velünk. A Honvéd és a korszak magyar válogatottja megújította azt, amit addig labdarúgásnak hívtak, és elindította azt a folyamatot, amit ma annak hívunk. Bozsik pont ezekben az években volt a csapat motorja.
És kicsit a nagyfaterra is hasonlított. Ugyanúgy kopaszodtak, ugyanaz a csendes orgánum, ugyanaz a feltétlen szeretet a klub iránt. És ugyanúgy kispesti (lőrinci) srácok voltak. A Lipták-grundtól nem messze van a Benedek Elek utca, ahol nagyi felnőtt. Ismerték egymást, hasonló korosztály. Később én az ő történeteiből tudtam meg, mekkora emberről is beszélünk.
Nekem továbbra is Bozsik marad a legnagyobb.
“Ma negyven éve ment el a számomra legfontosabb kispesti, Bozsik József” bővebben
– Túlzott fejlesztés – növekvő ellentábor (pl.: Miért a labdarúgást fejlesztjük még inkább?)
– A források bővülésével nem fenntartható fejlődés indul meg.
– A strukturális fejlődést nem követi a szakmai fejlődés.
– A fejlesztés nem hoz gyors eredményeket, vagy az eredmények nem állnak arányban a befektetett forrásokkal.
És írták mindezt 2014 májusában. Hoppáka. Amúgy érdemes belenézni az anyagba, mert egészen összeszedett, és egyes elemei azóta meg is valósultak, viszont pont a lényegi elemek nem.
Kispest – Hungary
Ha létezik toplistája a valódi aljasságoknak a magyar futballban, akkor a 2014. március 8-án, nőnapon történt drapilevétel vélhetően benne kell van az első háromban. A később Molinó-gate néven továbbgyűrűző eseménysorozat bőven tartogatott nem várt fordulatokat.
“Ma négy éve, hogy a felcsútiak leszedették Puskás nevét a kispesti szurkolókkal” bővebben
Ma tizenegy éve, hogy Öcsibácsi nincs közöttünk. Nehéz, és talán felesleges is bármit írni róla, annyira központi figurája, igazodási pontja az életünknek, a szurkolásunknak, a kispestiségünknek.
A mindenféle kötelező megemlékezés helyett inkább megmutatnám az egyik kedvenc képemet: a bárpultot támasztó Puskás Ferenc. 1982-ben készült a régi Budapest Sportcsarnokban, ahol valami rendezvényen lépett fel, a riporter Déri János. Egy évvel a hazatérése után, mint ha mi sem történt volna, a bal könyök hanyagul a pulton, és megy a duma.
Nekem ő Puskás.
A 2006-os szomorú nap krónikáját itt olvashatjátok, a fotó pedig a Fortepan remek gyűjteményéből van és Urbán Tamás képe.