Mastodon

Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt

Bp. Honvéd – Kisvárda 1-1

A klasszikus rugós foci megvan? (l. címlapképünkön) A lényege, hogy 11-11 játékos számra gödröket mélyítenek egy fémlapon, és ezeknek a gödröknek a közepére egy rugót helyeznek, majd a rugó végére játékosokat. A labda egy vasgolyó, amit úgy lehet mozgatni, hogy a rugóra feszített játékost megpöckölöd. Mivel az egész pálya gödrökből és bukkanókból áll, mindig lesz egy játékos, akinél a labda van, tehát lehet pöckölni.

Na, valami ilyesmi volt a Honvéd-Kisvárda első osztályú labdarúgó mérkőzés. Ácsorgott 11-11 ember, ücsörgött körülötte mintegy kétezer néző, és nem történt semmi. Ennyi erővel a falat is bámulhattam volna otthon, de nem, mert kifejezetten jól éreztem magam, hiszen a barátaimmal tölthettem egy csodás délutánt. Sokat vihogtunk, kellemesen telt az idő, és még meccsel sem zavartak minket feleslegesen.

„Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt” bővebben

Elmentek ti tényleg a p*csába

Gyirmót – Honvéd 1-1

Egyáltalán nem harcoltunk, nem futottunk. (…) Aztán sikerült gólt szereznünk, de ugyanúgy folytattuk a játékunkat, nem mutattunk semmilyen agresszivitást és a Gyirmót nyomást helyezett ránk és sikerült is egyenlíteniük. Sőt, ezután sikerült még több helyzetet kidolgozniuk.

A második félidő kicsit izgalmasabbra sikerült, de mindkét csapat idegesen játszott és az volt a benyomásom, hogy a Gyirmót jobban akarta a győzelmet, mint mi. Nem feltétlenül könnyű ezt kimondani, de nekem így tűnt. (…) Nem igazán küzdöttünk a lepattanó labdákért, amiből a Gyirmót helyzeteket is tudott kidolgozni. Az eredménnyel kapcsolatban boldogok lehetünk, a mutatott játékkal nem.

— Vignjevic a Gyirmót elleni 1-1 után (via csakfoci)

Igen, ezt nyilatkozta Vignjevic a meccs után.

„Elmentek ti tényleg a p*csába” bővebben

A VAR nem arra való, hogy minden körülményt figyelembe vegyen

Honvéd – FTC 1-2

92. perc, ferencvárosi szögletet követően Zachariassenről a Honvéd kapujába pattan a labda. 1-2

A VAR feladata a gólok szabályosságának vizsgálata.

A VAR-nak nem feladata a nyilvánvaló kimondása, hogy a pontrúgás (szöglet), amelyből a gól keletkezett, nem is létezett, hiszen kapuskirúgásnak kellett volna következnie. Ezt látta szurkoló, látta játékos, látta a VAR-konténerben mindenki, egyedül a bíró és partjelzője nem, tehát egy rossz ítélet után közvetlenül szabályos gólt lehet szerezni.

Ennek így baromira sok értelme van.

Látni a rossz döntést, hiszen látnak minden centit, mégsem lehet tenni ellene semmit, mert nem ad rá lehetőséget a szabálykönyv.

„A VAR nem arra való, hogy minden körülményt figyelembe vegyen” bővebben

Hármat a Metalcom-Honvéd harmadik szülinapjára, mert az úgy stíl

ZTE – Honvéd 3-1

Ráadásul a stadionunkat építő Pharostól, egy olyan meccsen, ahol szinte semmilyen ellenállást nem tanúsítottunk a kalkulálható vereséggel szemben. Talán csak Szappanosnak felejtettek el szólni, ezért védett pár nagyobbfélét.

Ettől függetlenül varozunk és vignjevicezünk egy kicsit.

„Hármat a Metalcom-Honvéd harmadik szülinapjára, mert az úgy stíl” bővebben

Térdre az új klubvilágbajnok előtt

Újpest – Honvéd 0-2

  • hat meccs, hat gól (ebből mindössze egy hazai) az NB I. 25. fordulójában;
  • távolságra hat, valójában hét pontra a kiesés, mert hárommal több győzelmünk van a tizenegyedik Gyirmótnál;
  • nyolc forduló van hátra és jelenleg három meccs a fórunk. alakul;
  • Zsótér: ötödik sárga, kihagyja a Paksot;
  • új nemhivatalos klubvilágbajnok született: Honvédka.

Nagyjából ennyi történt hétvégén, ami számunkra fontos.

„Térdre az új klubvilágbajnok előtt” bővebben

Nem akarok beleszólni a mester dolgába, de talán, ha kapura lövünk, az nem feltétlen baj

MTK – Honvéd 1-0

Rendben, hatvan perc emberhátrány, azonban még így is ciki, hogy képtelenek voltunk eltalálni az MTK kapuját. Annyira értékelhetetlenek voltunk előre, hogy az első videós összefoglalóba egyetlen támadásunk se került be.

Az önsorsrontást sikerült a csúcsra járatni, és négy veretlen meccs után, talán az egyik legfontosabbat elbukni. Az MTK-nak a hat győzelméből kettőt ellenünk sikerült összehoznia.

„Nem akarok beleszólni a mester dolgába, de talán, ha kapura lövünk, az nem feltétlen baj” bővebben

Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt

Honvéd – Debrecen 4-2

Nem nehéz észrevenni a változást. Például rájöttünk arra, hogy ha a Debrecen úgyis kiegyenlít a második félidőben, akkor a következő gólt inkább mi rúgjuk, mint ők, mert akkor van esélyünk nyerni. Illetve az sem baj, ha mindezt megpróbáljuk megtámogatni a kispadról, és nem azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk a mérkőzést követő nyilatkozatunkhoz a frappáns szöveget.

Rendben, nyilván olyan, ami korábban történt többször is, legfeljebb millióból egyszer, ahogy akkoriban nem volt beleszólás az igazolásokba, a keret is gyengébb volt, ráadásul elkapott minket télen a korona, alig edzett pár játékos, és aki igen, később abból is távoztak többen.

Kifogás mindig volt, van, lesz.

„Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt” bővebben

Vajon Erdős sporttárs miért sietett gyorsan fújni a sípjába Batik helyzeténél

Honvéd – Felcsút 0-0

és miért nem várta meg az akció végét, tudva, hogy be van védve a segge a VAR-ral?

Nagyjából másfél másodpercnyi továbbengedés helyett Erdős sporttárs határozottan a sípjába fújt, kéz, szabadrúgás kifelé.

Az összefoglaló alapján nem tűnt annak. Nagyon nem.

„Vajon Erdős sporttárs miért sietett gyorsan fújni a sípjába Batik helyzeténél” bővebben

Ritkán szoktunk NEM megnyerni egy világbajnoki döntőt, azonban Kövesden sikerült

Mezőkövesd – Honvéd 0-0

„Ritkán szoktunk NEM megnyerni egy világbajnoki döntőt, azonban Kövesden sikerült” bővebben