mert célunk csak egy van
Kavarogtak a gondolataim rendesen a kocsiban hazafele, s most, hogy kivételesen nem én vezettem, volt is alkalma azoknak a gondolatoknak kavarogni. Valljuk meg: nem jöttünk ki jól ebből a hétből, egyelőre pünkösdi volt a listavezetőségünk, és csúnyán megszórt minket a Videoton – mégsem egészen gyászos a hangulatom, pont a Fradi meccs után leírtak miatt. De egyvalami azért nagyon elszomorít. Mindjárt mondom is, hogy mi. „Csak az idő volt szép, az eredmény nem” bővebben
Ennyit tudok mondani ítéletként a tegnap estéről. Ám nincs most helye a vereségekkor szokásos ostorozásoknak, úgy hiszem. Bár nem játszottunk jól, főleg a második gól után nem, nyilván, de egy percig nem éreztem, hogy a csapat beleszarna/kishitű lenne/gyengébb volna ellenfelénél. Utóbbit egyáltalán nem éreztem, ezért is fájó a kupabúcsú, úgy látszik, idén nagyon nem megy nekünk a Fradi ellen, lehetnek akármilyen tré formában, a Sors nem nekünk írja a forgatókönyveket. „Ez most nem jött össze” bővebben
Tovább íródik a hihetetlenbe hajló kispesti hőstörténet a Bohócliga 2016/17-es kiírásában. A nagyok előre lebeszélt játékába belekotnyeleskedő külvárosi outsider csak nem akar leszakadni, ráadásul a korábbi évek kifutott jó eredményei után idén már egész tartósan egész markáns produkciókat szállít a kispesti kompánia. Szóval még mindig nem biztos semmi, és még mindig messze a vége, és bármikor véget érhet az idei álom, de a posztcímben leírtakat már én sem tudom eltagadni. „…és a 85. percben már én is elhittem, hogy ez nem lesz egy rossz szezon” bővebben
Jó kedvünk lehet a mai nap után: izgalmas, jó iramú meccsen hoztuk a magunktól elvárt kötelezőt, ami, ha jobban belegondolunk, nem is volt annyira kötelező, mégis magabiztosan meglett a három pont, egy Lanza, egy Eppel, tele vendégszektor, tényleg, valaki kívánhat még mást mára, ha kispesti? Nem nagyon hinném. „Utoljára talán 2012 tavaszán írtam ilyet, de igaz: magabiztosan kezdtük az új félszezont!” bővebben
No, ebből még akármi is lehet, hogy Doki barátom örökérvényűjét idézzem. Röviden úgy összegezhetnék: láthattunk egy típusos „utóbbiévekbeli” Fradi-Honvédot, zsákszámra kihagyott helyzetekkel és ostoba védelmi hibákkal a mi, semmi különös teljesítménnyel és 1-2 klasszisjátékossal az ő oldalukon. És persze megint ők nyertek.
De most csak egy góllal – és az MK-ban van ugye visszavágó is. Nem lefutott ez még. „A meccs Kispesten dől el” bővebben
Ha valaki azt mondja nekünk a szezonkezdetkor (akkor épp összesen egy Hajdú- és Gróf-igazolással a tarsolyunkban), hogy csak gólaránnyal maradunk le az őszi idény végén a félszezon-bajnoki címről, körberöhögjük. Ehhez képest 5 fordulóval ezelőtt már növekvő étvággyal azt mondtuk: az utolsó 5 meccset be kell húzni. Paks kivételével be is húztuk. És ha ma egy csoffadt Stef Wils fejes mondjuk, bemegy a 90. percben Sopronban a fehérvári hálóba, őszi bajnokok vagyunk. Így „csak” másodikok. Megáll az ész. „Egy Hali gólra a csodától, de a telet Hanta így is végigálmodozhatja” bővebben
Gyirmót – Bp. Honvéd 0-4 (0-0) gól: Prosser, Holender, Kamber, Hidi
Akkor megtettük, amit el lehetett várni magunktól: simán behúztunk egy kötelezőt, ráadásul Lanza sem játszott (lázas), pedig pont arról beszéltünk itt és a meccs előtt is, hogy pont ő kellett ahhoz, hogy az ilyen meccsek jöjjenek végre.
Sőt, továbbmegyek. Még Bobál sem játszott, ami azért elég jó, mert nálam ő az elmúlt másfél év egyik abszolút kedvence, aki most már tényleg nem azért van a keretben, mert pénzt ér az életkora, hanem mert egyértelműen a kezdőben a helye. Aztán most mégsem, pedig újra előkaptuk az ötvédős rendszerhez közeli valamit.
„Gyirmóton végre ki lett mondva egy nagyon fontos mondat” bővebben
Nagyjából ennyi volt Ménfőcsanak. Egy erősen felforgatott csapattal, ahol csak Lovric és Botka számít alapembernek a bajnokságban, szóval tartalékolva a szombati gyirmóti fontos meccsre is könnyedén hoztuk a remek hangulatú kupameccset.
Posztot felesleges írni róla, minden ott van a honvedfc.hu élőjében, kivéve a gólpasszokat, de az csak a statisztika miatt lenne fontos. Helyette inkább képek, hogy érezzétek.
„11. hónap, 30. nap, 135 kilométer, 105 szurkoló, 5 gól” bővebben
Kurva jók vagyunk, vagy kurva jók vagyunk? – annyira csábító, hogy ezzel a felütéssel kezdjek, főként, miután Rossi mister is szokatlanul elégedett nyilatkozatot kürtölt bele a világba a meccs után, de azért én most próbálok két lábbal a talajon maradni. Nem lesz könnyű.
Mondjuk arra már nem is mondok semmit, hogy pont az utóbbi 10 év legnagyobb slusszpoénját hozó meccsünkön legyek olyan szarul, végig sápadozva a korlát mellett, hogy annál tipikusabb RW sorsot nehéz még kitalálni is, de még ez sem tudott teljesen meggátolni abban, hogy a végén boldogan mosolyogva ki a fejemből tapsoljak a tiszteletkört toló játékosoknak. Másra mondjuk nem is nagyon futotta az erőmből.
Nehéz mit írni, úgyis mindenki láthatta a tévében, hogy mit össze nem szenvedtünk Pakson. Inkább csak kiegészíteném néhány aprósággal, ami nem jöhetett át a képernyőn keresztül.
