Mastodon

Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt

Honvéd – Debrecen 4-2

Nem nehéz észrevenni a változást. Például rájöttünk arra, hogy ha a Debrecen úgyis kiegyenlít a második félidőben, akkor a következő gólt inkább mi rúgjuk, mint ők, mert akkor van esélyünk nyerni. Illetve az sem baj, ha mindezt megpróbáljuk megtámogatni a kispadról, és nem azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk a mérkőzést követő nyilatkozatunkhoz a frappáns szöveget.

Rendben, nyilván olyan, ami korábban történt többször is, legfeljebb millióból egyszer, ahogy akkoriban nem volt beleszólás az igazolásokba, a keret is gyengébb volt, ráadásul elkapott minket télen a korona, alig edzett pár játékos, és aki igen, később abból is távoztak többen.

Kifogás mindig volt, van, lesz.

„Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy ezúttal – nagyon helyesen – mi lőttük a következőt” bővebben

Nekünk is elindul a harmadik kör

Honvéd – Debrecen @ Bozsik, 19:30

A tegnapi Gyirmót – MTK 1-1 azt jelenti, hogy jól indult a hétvége, hiszen a háromból(!) kettő mögöttünk álló csapat közül egyik sem szerzett három pontot. Az persze nyilván valahol vicc, hogy a/egy Gyirmót jelenleg ugyanannyi ponton áll, mint mi, azonban ha valamit, akkor ezt a tényt maximálisan magunknak, a klubnál uralkodó fejetlenségek és alkalmatlanságok hálózatának köszönhetjük.

Most pedig következik az utolsó kör a bajnokságban, ahol minden eldől. (Jó, mindig minden eldől, mert a bajnokságnak pont az a lényege, hogy bármikor lehet pontot szerezni, a végén úgyis ezeknek a pontoknak az összege számít. Ezen most lépjünk túl, és vegyük úgy, hogy az utolsó kör a valóban döntő. Mondjuk mert a bentmaradás szempontjából nekünk egyetlen meccs sem mindegy már jó ideje.)

„Nekünk is elindul a harmadik kör” bővebben

Napikispest 2022/03/03

  • meccsembere @ Felcsút // Szappanos, Doka, Batik
    • éves összetett // a szokott helyen.
    • nem tört meg a sorozat // miszerint egy új játékos az első meccsén általában azonnal dobogós. Így volt ez tavaly Bardeával, Machach-sal, Petrusenkóval, satöbbi. Petkovic is épphogy csak lecsúszott a debütálásakor. (Vagyis a Vak Reménykedés továbbra is jóbarátunk.)
    • másik töretlen sorozat // hogy Lukettó Vignjevic érkezése óta általában a lista végén szerepel. Láthatóan őt (illetve a szerzett góljaink számát) érintette leginkább, hogy lett edzője a csapatnak.

  • üvegzseb // havi elszámolásunk a közösségi adományokkal elérhető a szokott helyen.
    • külön szeretnénk megköszönni // a hónapban érkezett nagyobb adományt, ami ráadásul a legjobbkor jött, mert pont tegnap kaptunk egy levelet, hogy a szolgáltatás kivezetése miatt

az oldalunkat március végéig el kell költöztetnünk a jelenlegi helyéről.

„Napikispest 2022/03/03” bővebben

Ha már ennyire rákészültünk, akkor legyen meg a kupa

Honvéd – FTC @ Bozsik, 20h, Magyar kupa

Meg amúgy is.

A Fradit mindig jó elverni, az pedig apró határhaszon-növekedés, vagy mifene, amikor nagyon élvezünk valamit, és más valamit meg egy kicsivel még jobban, hogy mindezt a kupában tehetjük, ami egyben számukra a sorozat végét is jelentené.

Hogy értsd: fradiverés és fradiverés között alig van különbség, mert egy kellően nagy skálán kellően az egyik végpont környékén található az élvezeti értéke, és a végpont felé így már csak picurkát tud közelíteni.

„Ha már ennyire rákészültünk, akkor legyen meg a kupa” bővebben

Vajon Erdős sporttárs miért sietett gyorsan fújni a sípjába Batik helyzeténél

Honvéd – Felcsút 0-0

és miért nem várta meg az akció végét, tudva, hogy be van védve a segge a VAR-ral?

Nagyjából másfél másodpercnyi továbbengedés helyett Erdős sporttárs határozottan a sípjába fújt, kéz, szabadrúgás kifelé.

Az összefoglaló alapján nem tűnt annak. Nagyon nem.

„Vajon Erdős sporttárs miért sietett gyorsan fújni a sípjába Batik helyzeténél” bővebben

Hosszú hét után kezdünk egy hosszú hétbe

Honvéd – Felcsút @ Bozsik, 17h

Az elmúlt napokban valószínűleg kevesebb figyelem jutott a focira, a Honvédkára, a Videoton sorozatban ötödik vereségének kiröhögésére, a számolgatásra, és úgy általában bármire, hiszen történtek bőven dolgok a világban – és a közelünkben.

Az Ultras Kispest és a KLTE közös gyűjtési akciót hirdetett a kárpátaljai magyarok megsegítésére. A részleteket itt találod.

További súlyosbítás, hogy ma a Felcsúttal játszunk, ami, khmm, tudjuk mit képvisel. Majd kedden jön a Fradi kupázni, jövő szombaton pedig a Debrecen.

„Hosszú hét után kezdünk egy hosszú hétbe” bővebben

Gyűjtés!

Az Ultras Kispest és a KLTE gyűjtést szervez az Ukrajnában élő kárpátaljai magyarok megsegítésére.

Gyűjtőpontunkra tartós élelmiszert és pénzt is hozhattok.

A befolyt összegből alapvető élelmiszereket vásárolunk, és segélyszervezeteken keresztül juttatjuk el a rászorulóknak.

Amennyiben inkább utalnál, akkor azt a KLTE számlaszámára teheted meg:

16200113-00270179

A közleménybe írd be, hogy “Kárpátalja”.

A gyűjtés átadópontja a Bozsik-stadion melletti Lipták Grund Pubnál kihelyezett stand, ahol a Felcsút, az FTC és a DVSC elleni hazai meccseken adhatjátok le az adományokat.

Csak a Kispest!

„Gyűjtés!” bővebben

Napikispest 2022/02/23

  • meccsembere @ Mezőkövesd // Szappanos, Batik, Zsótér
    • éves összetett // a szokott helyen.
    • érdekesség // hogy amióta Vignjevic az edző, Lukic egyszer sem végzett az első ötben, miközben Feri alatt mindössze egyszer szorult ki onnan.

  • sajnálom // hogy a tegnapi posztnak egyedül a lényegét nem sikerült megérteni, legalábbis a beszélgetés alatta teljesen más irányba kanyarodott. A külső szemlélő (az ún. olvasó) akár azt is hihetné, ennyire belsővé vált az emberekben az önbecsapás, és minden erővel védekeznek a beismerése ellen. (Fontos: egy kommentfelület sem egyenlő a teljes valósággal.)
„Napikispest 2022/02/23” bővebben

Alapértékké tesszük az önbecsapást, vagy valamikor eljön az őszinteség forradalma?

A poszt nem szerkesztőségi vélemény.

A poszt nem Ukrajnáról szól, hanem a magyar futball közegéről.

Oroszország egyoldalúan jogot kreált magának arra, hogy bevonulhasson egy nemzetközileg, és így Oroszország által is elismert határokkal rendelkező Ukrajna területének egy részére. Oda, ahol egyébként már évek óta jelen van, ahol az aktív segítsége nélkül ha nem is béke, de legalább viszonylagos nyugalom lenne.

A helyzetet bonyolítja, hogy Oroszország a fogyasztókat elbizonytalanító, sokszor a dezinformációra és valóságtorzításra építő kommunikációjában a gondolkodásának és a tetteinek pont az ellenkezőjét szajkózza: Ukrajna támadja folyamatosan Oroszországot, tehát jogos az önvédelem. Oroszország Ukrajnát, vagy legalábbis Ukrajna egy részét is Oroszországnak tekinti.

Oroszország úgy agresszor, hogy nem ma, vagy tegnap kezdődött az agresszió, hanem folyamatosan jelen volt a térségben. Most azonban formát válthat.

„Alapértékké tesszük az önbecsapást, vagy valamikor eljön az őszinteség forradalma?” bővebben