- Zinedine Machach // valószínűleg kölcsönbe érkezik a Napolitól, ahol egyetlen percet sem játszott, mert mindig kölcsönadták valahova. Egyébként 25 éves és védekező középpályás. (via NSO, csakfoci)
- ha minden pletyinek // csak a fele igaz, akkor nem Machach lehet az utolsó játékosmozgás Kispesten a nyári átigazolási szezon ma éjféli zárásáig.
Napikispest 2021.08.30.
- meccs játékosa // Egerszegen a szavazataitok alapján:
- Lukic // Hidi, Nagy Dominik
- összetett // a szokott helyen.
- FEL-SŐ-HÁZ! // függetlenül attól, hogy esetleg a meccseit később bepótló Fradi megelőz minket, az ötödik forduló végén mindenképp felsőházas, vagyis az első hatban van a Kispest!
- az előző idényben // például egyetlen percre sem sikerült összehozni ilyen hatalmas bravúrt. Sőt, a kilencedik helynél feljebb sem jártunk.
- utoljára // 2020. június 27-én, a Felcsút elleni idényzárót követően jártunk hasonló magasságokban, akkor az ötödik helyen zártunk.
Végül elmaradt a verebesi értelemben vett késbe szaladás, hiába éleztük vadul és fenyegetőn az első pár percben
ZTE – Bp. Honvéd 1-3
Negyed óra bőven elég volt ahhoz, hogy elvegyük a Zete kedvét a meccstől. Előbb Lukic vágott be egy kipattanót, majd Hid passzolta a kapuba teljesen ütemtelenül Nagy Dominik beadását.
Később lőhettünk volta még párat, ha kicsit pontosabbak vagyunk. Sajnos nem jött össze, és az évek óta a fordulókat követő negatív gólkülönbségünk átmenetileg sem múlt el. Sebaj, helyette legalább labdarúgással szórakoztattuk magunkat, ami hasonlóan komoly hiányzó volt mostanában mifelénk.
„Végül elmaradt a verebesi értelemben vett késbe szaladás, hiába éleztük vadul és fenyegetőn az első pár percben” bővebbenAz egészben az a szép, hogy a ma majd valamikor máskor és máshogy lesz érdekes, viszont már azelőtt beszélünk róla, hogy meg sem történt (és ez így van hétről-hétre)
ZTE – Honvéd @ Zalaegerszeg, 20h
Szia, Kicsitomi, legyen már az első meccsed csodálatos, hiszen egy egész élet követi!
Beszéltünk már arról a fejben összeegyeztetendő dologról, hogy miközben szurkolunk az eredményért, a helyezésért, a címekért, igazából tudjuk, éljük, hogy minden, ami a pályán, a jegyzőkönyvekben és a tabellákon történik, nem több, mint egy díszlet az életünk mindennapjaihoz? Egyszerre akarjuk az eredményt, és egyszerre teszünk is rá.
A meccs a hétvége rítusa, amikor összegyűlünk gyakorolni a bevett szertartásainkat, és talán észre sem vesszük, hét közben ugyanazokkal, ugyanúgy, ugyanazt csináljuk, esetleg más platformokon, mint a személyes találkozás, esetleg szűkebb körben. A meccs valahol egy megerősítés, amire úgy hisszük, időről-időre szükségünk van, hogy mi, a tágabb mi egy társaság, egy közösség vagyunk.
És ez így van jól.
„Az egészben az a szép, hogy a ma majd valamikor máskor és máshogy lesz érdekes, viszont már azelőtt beszélünk róla, hogy meg sem történt (és ez így van hétről-hétre)” bővebbenBatik, Lukic, Mezghrani és Nagy Dominik, Lukic, Batik
Lemaradt az Újpest elleni osztályozókönyv eredményhirdetése, ezért – ahogy a címből is látszik – egyben jön a Pakséval.
Az éves összetett állása a szokott helyen.
„Batik, Lukic, Mezghrani és Nagy Dominik, Lukic, Batik” bővebbenMúlthetikispest 2021.08.25.
Batik, Bardea, Bocskay, Gale, Hemingway, saját nevelés
(legalább a napló miatt, hogy később tudjuk, mi történt a múlt héten)
08.15.
Ha minden igaz, akkor az Újpest ellen volt először tétmeccsen a kezdés pillanatától cséká Batik.
08.19.
Bardeát és Galét kitették a keretből.
„Múlthetikispest 2021.08.25.” bővebbenMondjuk azt, hogy sima volt, és ne vonjunk le hosszabb távra semmiféle következtetést belőle
Honvéd – Paks 3-1
Előtte
- Meccs előtt mindenki bizakodó volt, akivel összefutottam. 3-0, 4-0, sima, beleszaladnak a késbe – ilyesmi tippek egymás után.
- Ha van ellenfél, akitől hagyományosan nem félek, az a Paks. Természetes, hogy nyugodt voltam (illetve másnapos/fáradt), legfeljebb megint játszunk egy null-nullt.
- A kezdőben semmi váratlan, talán csak annyi, hogy Mézga lesérült, helyette Lovric a jobbhátvéd (továbbra is mindig mindenre Lovric a válasz, ha hirtelen nagy a szükség!), valamint Bardea lefokozása mellett kiderülni látszik, hogy Ferinél Batik, Klemenz, Baráth, Lovric a sorrend a két belsővédőben.
- Nono és Pantelic mellett továbbra is keressük a harmadik középpályást. A Paks ellen Zsótér volt szenvedés egy félidőn át, majd hozott egy egészen vállalható másodikat. Nagyon látszik, hogy innen elképesztően hiányzik egy ember. Ferinél egyelőre Pantelic, Zsótér, Nagy Geri/Hidi, Banó-Szabó tűnik sorrendnek a Nono melletti belső középpályás posztokra. Sajnos itt vagyunk talán a legsoványabbak.
Meccstől meccsig kikapcsolt aggyal – kell a feltöltődés
Egyedül annyi jutott el hozzám, hogy Bardeát és Galét kitettük a keretből. (A napokban, legalább magam miatt, mármint a képbekerülés végett, mindent bepótlunk egy monstre #hetikispestben.) Tényleg sikerült annyira kiszakadni a mindennapok verklijéből pár napra, hogy a Kispest csak érintőlegesen[1] jelent meg benne. A pléhállamalapítót és a turultájt, vagy mifenét is csak az imént láttam. Zseniálisak.
Szóval nem tudok semmit, amennyire lehetett, nem is gondoltam a Honvédra egész héten, viszont két óra múlva Honvéd-Paks, vagyis újra a reménykedők magabiztosságával, az egyszerű szurkolók rajongásával mehetek meccsre. (Jó, ebben nyilván benne van a fáradtság is, hogy mindössze ma hajnali háromkor indultam haza egy átmulatott éjszaka után, és mindenféle átszállásokkal volt vagy kilenc óra az utazás.)
Parádés lesz, hiszen meccsnap van.
„Meccstől meccsig kikapcsolt aggyal – kell a feltöltődés” bővebbenPont!
Újpest – Honvéd 1-1
Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?
Egyszerűen nem fogok irigykedve nézni egy három per hárommal nyitó Kisvárdára, sem a hatpontos Mezőkövesdre, vagy a tavalyi gólkirályt padoztató, látványos meccseket játszó Paksra. Kellemes színfoltok, semmi több.
A futballban egészen addig minden mulandó, amíg történeted nem lesz, saját narratívád, amit lehet mesélni, amibe lehet kapaszkodni. Pakson alakul valami, ebben a mezőnyben lassan történelmi csapatnak számítanak, szinte mindig összejön nekik a beszédtémaság. A Kisvárda és a Kövesd egyelőre mindegy, most átmenetileg jók, jónak tűnnek, de majd elmúlik. Nem mondom, hogy ellenszurkolójuk vagyok (pedig de, nagyonis), azonban bőven akad sztori a magyar foci mögött, és ezen a kicsi piacon egy újabb módszerváltás indokolatlan lenne.
„Inkább kiírom magamból előre, hiszen tudom, többen is rákérdeznek majd a jövő héten: mégis, mi a tosz van a Kispesttel?” bővebben