Mastodon

Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak

Még egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.

Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.

Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.

"Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak" bővebben

Ami szinte lehetetlennek tűnt, megcsináltuk: sikerült még rosszabbul rajtolni egy Metalcom-idényben

Honvéd – Mezőkövesd 2-2

Komolyan.

Azonban mielőtt rátérnénk a kínos részekre, mindenképp ki kell emelni egy örömhírt:

egyre többen kíváncsiak az új Bozsikben erre a szánalmas produkcióra!

kék: a klub saját adatközlése, piros: tízmeccses mozgóátlag, amin jól látszik, hogy töretlenül nő a nézőszámunk

Szóval könnyen lehet, hogy az embereknek valójában erre a teljesítményre van igénye, amit a klub marketinggépezete egészen pontosan feltérképezett, majd egyeztetve a labdarúgó divízióval, az maximálisan kiszolgálja a hirtelen támadt keresletet.

Korábban az emberek az eredményességet szerették, a jó időt, esetleg a relatíve olcsó szórakozást. Úgy látszik, tényleg változnak az idők. Jogosan adja magát a kérdés, hogy ők, mármint a többlet, hol voltak korábban? Vagy tényleg ennyire fasza a marketingünk, és a semmiből lettek bevonzva a meccsekre? Esetleg, bár ezt feltételezni sem merem, a klub nem őszinte a helyszíni nézőszámok közlésekor?

„Ami szinte lehetetlennek tűnt, megcsináltuk: sikerült még rosszabbul rajtolni egy Metalcom-idényben” bővebben

Ismeritek azt a választ, hogy fogd meg a söröm? A mi kérdésünk hozzá: van ennél is lejjebb?

Honvéd – Mezőkövesd @ Bozsik, 19:30

Az megvan, hogy Courts mester az összes NB I-es győzelmének a felét (50 százalékát) Kuttor Attila mester ellen érte el, és most újra ők meccselnek egymással? Vagyis könnyen előfordulhat, hogy egy esetleges* hazai győzelem esetén az összes győzelmének kétharmadát (!!!) jelentik majd a Kuttor elleni mérkőzések.

*_ igen, itt tartunk, esetleges hazai győzelemről írunk, hiszen az új Bozsikban eddig 20 meccset játszottunk, ebből mindössze ötször nyertünk (nyolc döntetlen, hét vereség mellett). Legutóbb március 5-én, vagyis 217 (kettőszáztizenhét) nappal** ezelőtt.

„Ismeritek azt a választ, hogy fogd meg a söröm? A mi kérdésünk hozzá: van ennél is lejjebb?” bővebben

Háromezer meccs az első osztályban. Még egyszer: háromezer, azaz 3000!

Baromira nem kevés. Elég annyit, hogy Magyarországon 1901-től számoljuk a bajnokságokat, és mi vagyunk a harmadikak az Újpest és a Fradi után, akik megugrották ezt a létszámot. Egyedül az MTK van látótávolságban, mert amennyi többletük volt 1916 előtt a 8-16 meccses idényekben, azt bőven elégették a második világháború alatti megszűnésükkel, illetve azzal, hogy a nyolcvanas évek eleje óta többször is kiestek az NB I-ből, míg mi csak egyszer.

Egyébként nemzetközi összevetésben sem kevés a háromezer. Egy átlagos bajnokságban évente 30-38 meccset rendeznek, vagyis háromezer meccshez 79-100 idényre van szükség, és ugyebár Európában elég ritka az olyan ország, ahol ennyi ideje van egységes bajnokság. (Oké, papíron nálunk is csak 1926-tól, azonban közmegegyezés szerint a sporttörténészek mégis 1901-től számolnak.)

„Háromezer meccs az első osztályban. Még egyszer: háromezer, azaz 3000!” bővebben

Hajnal előtt legnagyobb a sötétség

Periódusunkat = periódusainkat, vagyis 2006/07 tavasza és 2007/08 ősze, valamint 2016/17
„Hajnal előtt legnagyobb a sötétség” bővebben

Most aztán tényleg megígérjük, becsületszavunkra, hogy így aztán többet még egyszer sosem! De tényleg, tényleg, tényleg! Higgyetek nekünk!

DVSC – Honvéd 4-3

Meccs előtt

Továbbra is szervezetten, csapatként kell futballoznunk az elsőtől az utolsó pillanatig, és a jó védekezés megtartása mellett a támadásokra kell még nagyobb fókuszt helyeznünk. Képesek vagyunk arra, hogy bárkivel felvegyük a versenyt a bajnokságban, több mérkőzésen is csak az utolsó passzon, egy-egy döntésen múlott az, hogy nem tudunk eredményesebbek lenni, ezen kell változtatni, ezeket a szituációkat még jobban megoldani, hogy magasabb százalékban értékesítsük a helyzeteinket.

Tam Courts, 2022.10.01.

Mindenki, köztük én is úgy érzem, hogy folyamatosan erősödik a csapat, elég ha csak azt nézzük, hogy a legutóbbi négy találkozónkon nem kaptunk gólt 

Nikola Mitrovic, 2022.10.01.
„Most aztán tényleg megígérjük, becsületszavunkra, hogy így aztán többet még egyszer sosem! De tényleg, tényleg, tényleg! Higgyetek nekünk!” bővebben

Luxusderbi Debrecenben

DVSC – Honvéd @ Debrecen, 17:00

  1. két, baromira nem olcsón és hatékonyan működtetett klub küzdelme a kiesés ellen.
  2. VIL-LANY-FÉNY!!!

Ja, és mellékesen új edzője van a Lokinak, név szerint Srdjan Blagojevic, akiről egyelőre annyit tudunk, hogy a viccesebb kedvű debreceni szurkolók ingyen elvihetőként hirdették a Facebook Marketplacen. (Volt ilyen mesterünk nekünk is, és általában ezekről derül ki utólag, hogy mennyire drágák.)

„Luxusderbi Debrecenben” bővebben