Mastodon

A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!

Elnökség, szponzor, futsal, csapatbusz, saját ingatlanok.

2019 tavaszán eljött értünk a Nagy Fekete Volga. Azóta nem vagyunk a saját uraink. Hajlunk amerre hajolni kell, és ebbe az is belefér, hogy az állampárt kampányüzeneteit szajkózzuk a klub hivatalos felületein. A NER-nek pontosan ez a lényege. A feltétlen lojalitás a személyekhez, és még véletlenül sem a tartalomhoz.

Ebben az olvasatban tegnap nem történt semmi különleges, hiszen az, hogy formalizálnak egy minisztert egy tartalom nélkül cím birtokosaként (elnök), az ebben a rezsimben semmi, hovatovább egyenesen elvárás. Olyan nincs, hogy te magadtól vagy sikeres, mert minden siker mögött ott kell állnia egy állampárti politikusnak. Tisztára, mint a kommunizmusban. Ha megnyertél egy szavalóversenyt, azt is illett megköszönni a tanácselnök elvtársnak, a pártalapszerv vezetőjének és végső soron az MSZMP vezetésének, népünk bölcs vezetőinek.

„A győzelem napjai jönnek, most semmik vagyunk, de minden leszünk!” bővebben

Mi lehet a titokzatos hétfői rendezvény?

Titokzatos rendezvényt hirdetett a Honvéd jövő hét hétfőre „Különleges bejelentésre készül klubunk” címmel, regisztrációhoz kötve, legfeljebb kétszáz főnek, külön kedvezve a bérleteseknek. Persze semmit sem árulnak el, még arra is figyeltek, hogy a bejelentésben szereplő kép fájlneve se áruljon el semmit: 20251104-esemeny.jpg.

Gumicsont elvtárs, a szakasz rágásra jelentkezik!

Valahogy így.

„Mi lehet a titokzatos hétfői rendezvény?” bővebben

Világbéke, kirgizek, amerikai bank – Szijjártó egy délelőttje a Bozsikban

Estadio Világ Közepe.

Mindenünk megvan, már tényleg csak egy saját Németh Szilárdra volt szükségünk.

Ugye, a pacalbáró a csepeli birkózócsarnokot, a KIMBA-t használja saját irodájaként, oda szervezi a találkozóit, onnan jelentkezik be a Facebookinternet egyik legmenőbb csatornájára: a sajátjára. (Sajnos én már nem láthatom, mert kitiltottak(?), ezért sem linkelem, pedig eskü, soha nem kommenteltem, és legjobb tudomásom szerint soha egy mosolygós arcot sem raktam rá, tisztán a minőségi tartalom iránti őszinte rajongásból jártam oda, sőt, még a böngésző kedvencei közé is felvettem, akkora fanboy voltam. Kinek Bödőcs, kinek Kőhalmi, kinek Bach Szilvia, nekem Németh Szilárd.)

„Világbéke, kirgizek, amerikai bank – Szijjártó egy délelőttje a Bozsikban” bővebben

Kupa, fegyelmi bizottság, zártkapu, Szijjártó, gépház

Hetikispest 2025/08/30

gépház //

Amíg nem áll be valami normális működés, addig sajnos kénytelenek leszünk hetikispestesekkel operálni. A podcast és pár egyéb dolog olyan szinten viszi el az oldalra fordítható időmet, hogy az már nekem kellemetlen. Gondolkodom a megoldáson.

A podcast készítési folyamatáról szerintem hamarosan lesz egy önálló poszt, mert nyilván vannak itt hozzáértők, akik tanácsaikkal le tudnának nyesegetni egy csomó felesleges dolgot a gyártósorból, és ezzel nem kevés időt nyerni nekem. Esetleg ami még menőbb lenne, hogy egyes munkafolyamatokat át tudjak adni, például a már megvágott anyag készre keverését, amivel nekem iszonyatosan sok időm megy el, ráadásul nem is értek hozzá. Átadom felhőn keresztül a sávokat, és kérek vissza egyetlen filet, ami már publikálható.

„Kupa, fegyelmi bizottság, zártkapu, Szijjártó, gépház” bővebben

Osztályozók, Dzsudzsák, Videoton

Napikispest 2025/05/27

_osztályozók

Szurkoltam azért, hogy a Nagykanizsa és a Karcag (utóbbi egyben új helyszínként) jöjjön fel az NB II-be. Mivel egymással játszanak, legalább az egyiknek sikerülni fog. És sajnos a másik kettőből is egynek.

A futball kis játékelmélete:

  • ha egymással sorsolják össze a kívántakat, akkor biztosan feljut 1 kívánt és 1 nem kívánt.
  • ha a kívántakat nem kívántakkal sorsolják össze, akkor benne van a lehetőség, hogy mindkettő feljusson, ahogy az is, hogy egyik se.

Ilyenkor hogyan gondolkodik egy szurkoló? A biztosra menni, vagy jöhet a bizonytalan, és az attól remélt nagyobb jó?

„Osztályozók, Dzsudzsák, Videoton” bővebben