Mastodon

Egyszer valakinek bele kellett szaladnia a késbe (kijött az osztálykülönbség)

Budafok – Honvéd 0-1 // osztályozókönyv

  • Bőle a tizedik meccsén begyűjtötte az ötödik sárgáját, kihagyja a tét nélküli Fradit.
  • Ma este kupadöntő, vagyis onnantól nem mi vagyunk a címvédők.
  • Egyelőre nincs még időpontja az utolsó fordulónak, csak annyi biztos, hogy hétvégén lesz. A Felcsút és a Videoton is lehet még második, a Videoton és a Paks is lehet még harmadik, valamint egy komolyabb csodával mi is befuthatunk az igen előkelő nyolcadik helyre.
    • Feláll, taps, ováció.
“Egyszer valakinek bele kellett szaladnia a késbe (kijött az osztálykülönbség)” bővebben

Eredetileg itt egy Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit lett volna, azonban végül lepötyögtem, hogy az egy pont szinte semmit sem ér

Bp. Honvéd – Mezőkövesd 2-2 // osztályozókönyv

Miért kellett a 31. fordulóig várni, hogy újra valami küzdést lássunk a pályán? Miért három fordulóval a vége előtt kell felfogni, hogy itt akár komoly gond lehet? Miért kell ezért külön szólni?

Egy gyenge, formán kívüli Mezőkövesd ellen sikerült annyira összekapni magunkat, hogy legalább egy döntetlent összehoztunk – kétszer is hátrányból. Ezt nevezzük sikernek? A hajtást, hogy legalább látványosan akart valamit a csapat? Tényleg ott tartunk, hogy jövő héten már azt tapsoljuk meg, ha sikerül a megfelelő testrészre felerősíteni a sípcsontvédőt? Olyan ügyesek a gyerekek. Fejlődnek.

Részemről nem lesz semmiféle tapsika. A döntetlen kevés, szinte semmit sem javított a helyzetünkön. Ha egy-két meccsbe sűríted bele az egész idényed, akkor kurva nagy kockázatot vállalsz magadra, vagyis csak akkor tedd, ha biztos vagy benne, hogy meg tudod csinálni. Mi egy Budafoktól képesek vagyunk otthon kikapni előnyről, szóval, talán el tudjuk képzelni a helyünket.

“Eredetileg itt egy Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit lett volna, azonban végül lepötyögtem, hogy az egy pont szinte semmit sem ér” bővebben

Lélektelenül nagyon nehéz lesz

Paks – Honvéd 2-0 // osztályozókönyv

Talán két-három játékost lehetne azért kiemelni, mert látszott rajta a hajtás, valamiféle akarat, hogy a Honvéd bennmaradjon az NB I-ben. További egy-két játékost lehetne kiemelni azért, mert hozta a tőle várható szintet, viszont az is igaz, hogy ez a szint bőven édeskevés ide.

A második félidőre kerestem egy korlátszakaszt, nekitámaszkodtam, és bambultam ki a fejemből. Eleinte egyszerűen nem hittem el, amit látok, majd jött az üveges tekintet, az apátia, a felismerés, hogy ebben tényleg ennyi van. Hazafelé a kocsiban hangomat se lehetett hallani.

Hova húzzuk még? Három meccs van hátra, négy pontra a kiesés, és abban kell reménykednünk, hogy kettőt nyerünk majd valahogy. Egész évben nem sikerült, csak szétszórtan, párhavonta egyet-egyet. Mitől kapjuk össze magunkat szerdáról vasárnapra, ha egész évben nem sikerült?

“Lélektelenül nagyon nehéz lesz” bővebben

Amennyiben az volt a cél, hogy újabb embereket állítsanak a következő idényben bevezetendő VAR mellé, akkor jelentjük: valószínűleg sikerült!

Bp. Honvéd – Videoton 2-3 // osztályozókönyv

Nem sok közünk volt a meccshez a második féliődben. Az elsőben se sok, azonban találtunk két gólt, és egészen a hajráig úgy őriztük meg az előnyünket, hogy nem volt benne a Videotonban az egyenlítés. Persze, egy gólt bármikor találhattak volna, azonban az olyan meglátások, minthogy értett már, megérdemelték, tettek érte – és egyéb hasonlóságokra egyáltalán nem találtunk példázatot a Futball Nagy Törvénykönyvében. Egyszerűen nem volt benne a meccsben a Videoton egyenlítése.

Persze, jöttek, csinálták, mi pedig a védekezésen és a labdák előrevágdosásán kívül nem sokat tettünk hozzá a nézők szórakozásához, azonban ismeritek azokat a meccseket, hiszen a Honvéd is játszott jópár olyat, amikor hiába mész előre, egyszerűen nincs benned a gól. A Videotonban sem volt, viszont kapott egy külső segítséget.

“Amennyiben az volt a cél, hogy újabb embereket állítsanak a következő idényben bevezetendő VAR mellé, akkor jelentjük: valószínűleg sikerült!” bővebben

Van olyan, hogy az egy gól és más semmi is bőven boldogság

ZTE – Honvéd 0-1 // osztályozókönyv

Az megvan, hogy az egerszegi volt Horváth Feri első olyan kispesti bajnokija, amelyiken mi szereztük meg a vezetést?

  1. Fradi // maradt is a 0-1;
  2. Felcsút // fordítottunk: 2-1;
  3. MTK // egyenesen kétgólos hátránnyal kezdtünk, majd fordítottunk: 3-2;
  4. Kisvárda // a hosszabbításban 0-1;
  5. Diósgyőr // nem volt gól a meccsen;
  6. Újpest // ismét kétgólos hátrány. A végét döntetlenre hoztuk: 2-2.
“Van olyan, hogy az egy gól és más semmi is bőven boldogság” bővebben

Érdekes megfigyelés, hogy az új edzőkkel mindig csak az első pár meccsen vagyunk kompaktak, később azonban iszonyatosan megnyúlik a csapat

Bp. Honvéd – Újpest 2-2 // osztályozókönyv

Valahol elképesztő, hogy mennyire nem találja magát a Honvéd játéka. Lassan két éve csak a szenvedés megy, minden esetleges, előremutató dolgot alig tapasztalni. Edzők, stílusok, szemlélet váltja egymást, egyedül a lényeg változatlan: az eredményesség (hiánya) és a kilátástalanság (nem hiánya).

Alig egy hónapja mintha megcsillant volna valami. Megszálltuk a középpályát, Hidi, Nagy Geri és Zsótér szétfutotta, agyonnyomasztotta az ellenfeleket, elől pedig ott van a két zseni, Balogh és Gazdag, akik majd megoldják valahogy. Balogh kinyúl a lábával, úgy vonzza be a labdákat, és úgy állítja maga körüli pályára, mint bolygók a keringőegységeket. Utána vagy rácsavarodik és elveszíti, vagy valami egészen váratlant húz, új teret nyit, amit vagy felismernek a többiek, van nem. Gazdag általában igen. Mondjuk, Gazdag talán az egyetlen, akiből jelenleg kinézzük, hogy egyedül is végig tud vinni egy támadást: helyzetig, gólig, kiharcolt tizenegyesig.

Megcsillant a remény, hogy össze tudunk rakni egy robotolós csapatot, akik képesek lehetnek kiszolgálni a támadókat. És akkor Nagy Dominik még a jövő ígérete volt, ahogy a sérült Bőle és Eppel is. Velük majd jobb lesz, könnyebb lesz. Nagy Dominik azóta játszik, jobb azonban nem lett tőle. Eppel visszatért ugyan, de a szombati pár perce egyelőre nem oszt, nem szoroz.

“Érdekes megfigyelés, hogy az új edzőkkel mindig csak az első pár meccsen vagyunk kompaktak, később azonban iszonyatosan megnyúlik a csapat” bővebben

Amikor az is valami, hogy egy agyonnyert meccset a spori jóindulatának köszönhetően legalább nem veszítettünk el

Még túl sem tettük magunkat rajtuk, erre majdnem megismétlődött a Kisvárda és a Budafok elleni fiaskó, azonban hatalmas szerencsénkre a spori nem adta meg a Diósgyőr gólját. Vanacek valóban rángatta Batikot, az is látható, hogy Batiknak nem sok esélye van felvenni a védőpozíciót emiatt, rá is játszik, ahogy kell, szóval simán visszafújható volt. Nem feltétlen szokás az ilyesmit, de adható.

  • 09.27. Újpest, 80. perc 1-2, -1 pont
  • 11.04. Felcsút, 90. perc 0-1, -1 pont
  • 11.29. Felcsút, 93. perc 0-1, -1 pont
  • 12.06. MTK, 85. perc 2-2, -2 pont
  • 01.30. Videoton, 80. perc 2-1, +2 pont
  • 02.13. Budafok, 92. perc 2-3, -1 pont
  • 03.07. Kisvárda, 92. perc 0-1, -1 pont 
  • 03.13. Diósgyőr, 91. perc 0-1 0-0, spori nem adta meg

Talán a kilencven perc, ha nem is nyomasztó, viszont mindenképp egykapuzásnak nevezhető focija, talán a bírói lelkecskéből feltörő igazságérzet, a lehajolás a gyengékért, a védetlenekért, az ártatlanokért, vagy ki tudja. A lényeg, hogy nem adta meg. Nyomasztó lett volna ennyiszer veszíteni a 90. perc után.

Az esetről videó egyelőre az m4sport.hu oldalán érhető el.

“Amikor az is valami, hogy egy agyonnyert meccset a spori jóindulatának köszönhetően legalább nem veszítettünk el” bővebben

Gólkirálynak hívják a háta mögött

Bp. Honvéd – MTK 3-2 // osztályozókönyv

  • mínusz kettő //
    • nem emlékszem // mikor fordítottunk meg utoljára mínusz kettőről meccset?
    • segítsetek! //
    • olyasmi sem // rémlik, hogy két egymást követő meccset is hátrányból nyerjünk meg.
  • két remek eredmény //
    • egymás után // bizakodó játékkal, stadionokat szétfeszítő mentális erővel,
    • azonban // várjunk még az elhamarkodott értékelésekkel.
    • Feri // remek tűzoltó, ezt már korábban is bizonyította, és valószínűleg a korábbi sportszakmai hierarchia felbomlása is (khm, milyen finom vagyok) óriási lökést adott a játékosoknak.
    • pár forduló múlva // ha tartjuk az elmúlt két hétben látott képet, akkor igenis nyilazzunk vissza, és mutogassunk ujjal a felelős(ök)re. Az már most látható, hogy a korábban csak vélt és képzelt hatalmas tartalékok könnyedén felszabadíthatók a csapatból, ha valamivel jobbak a körülmények.
“Gólkirálynak hívják a háta mögött” bővebben

Apropos, tudja valaki, hogy hol volt ez a mentalitás korábban? A befőttek mögött rejtegettük?

Felcsút – Bp. Honvéd 1-2

Pont kicsúsztunk a purimból, azonban mégis van okunk inni, amíg el nem mosódik a különbség bennmaradás és kiesés között. Tegnap ugyanis az utolsó pillanatok egyikét élhettük át, ahonnan, ha bekövetkezik, alig találni visszautat. A helyzetet fokozandó, a történet már-már sablonosan klasszikus vonalvezetéssel indult: kicsit még rosszabb, még lehetetlenebb lett Knezevic góljával.

Pedig jobban játszottunk, valójában mi futballoztunk, vagyis rászolgáltunk, hogy egy szerencsétlenül megpattanó labda tovább bonyolítsa az életünket.

Kell valami legyen a Kispestben, mert vissza tudtunk jönni, újra mi futballoztunk, és érezni lehetett, csupán idő kérdése, hogy mikor fordítjuk meg a meccset. Eszter pedig segített.

Eszter szerepére egyelőre Feri a legerősebb jelentkezőnk, míg a Hámán előtt letérdelni nem szándékozó Márdokeust valószínűleg egy közepesen klisés kasztingot követően a kispesti szív (vö. kulturális tőke Bourdieunél) játssza egy gázsiért – kollektíven. A perzsákat természetesen, figyeld, mekkora duplacsavar!, Gazdag vezetésével a csapat mészárolja le.

“Apropos, tudja valaki, hogy hol volt ez a mentalitás korábban? A befőttek mögött rejtegettük?” bővebben

Ha az Üllőin a Fradi kapusa a meccs legjobbja, akkor az jelent(het) valamit rád nézve

Kellemetlen, ebben talán több volt – ilyesmi. Hagyjuk.

Ahogy várható volt, Feri

  • négy védővel állt fel (4-1-4-1)
  • két mozgékony, idegesítő emberrel a középpályán (Nagy Geri, Zsótér),
  • Kamber helyett Lovriccsal (nincs ilyen, hogy helyett!),
  • az új igazolások közül csak Bőle kezdett, de őt nyilván ismeri Feri az NB I-ből.

Ami viszont váratlan volt, hogy

  • Balogh megsérült, ezért kényszerből Traorénak kellett kezdenie,
  • Traoréval a futballunk céltalan volt, a srác egyszerűen alkalmatlannak bizonyult a feladat legalább részleges megoldására,
  • a második félidőben és Gazdaggal centerben hirtelen futballozni kezdtünk. (Gale ügyeske, azonban még fel kell szednie magára egy kis futballt, hogy a csapatjáték szempontjából is értelmezhető legyen.)
  • Zsótért nem állították ki. A második félidő elejéig egy csúnya nézésre volt a pirostól.

Előremutató dolgokat nem mernék kimondani egy meccs alapján, azonban azt el kell ismerni, hogy a Fradi-Honvéd az NB I. szintjén egy egész jó meccs volt, különösen a második félidő.

“Ha az Üllőin a Fradi kapusa a meccs legjobbja, akkor az jelent(het) valamit rád nézve” bővebben