Csak a Kispest!

Kétszer három órát vezetni azért, hogy nagy valószínűséggel egy méretes parasztlengőt helyezzenek el az ember naiv orcáján, hát nem egy nagy deal. A Kispest-szurkolók kábé ilyen életérzésnek vannak kitéve az elmúlt 15 évben -kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva. Hogy miért éri meg mégis a (z ezúttal Debrecenbe történő) túra? Mindjárt kifejtjük.

A hétvége végre az igazi kora tavaszt is meghozta, így szemben az elmúlt hetek lelátói korlátokhoz fagyást eredményező időszakával, végre tényleg a hamisíthatatlan március-áprilisi, párolgó földszaggal- friss fű- és megfáradt szotyi-illattal telt stadionok várták a 19. fordulóra kilátogatókat országszerte (bár Debrecenben a kapu mögött még fagyott foltokat is találtam a sártenger közepén). E körülmények összességében jóval vonzóbb körítést kínáltak a meccsnek, kíváncsian vártam hát milyen derbi sül ki a Hemingway éra elejét leszámítva általában egyesélyes DVSC-Kispest párosításból (manapság ugye nem mi vagyunk egy debreceni meccs favoritjai, míg a boldog ’90-esek elején rendszeresen gyaláztuk a cíviseket).

A találkozó első harmada a várakozásokat igazolta: a mostanság megfáradóban lévő Debrecen úgy-ahogy nyomott, mi úgy-ahogy álltuk a sarat. A gyenge színvonalú meccsen a Lokiból Szakály próbálkozott a szélen jobb megoldásokkal, de halvány volt, ahogy szerencsére a Dolcetti alatt a Bozsikban egyszerűen 12 éves menekültnek nézett, azóta NB1-es sztárjátékossá fejlődő Yannick is. Kabát Warrior szétvarrt alkarját is igénybe vevő bírófenyegető hőzöngésén túl nem mutatott sokat, szóval úgy nézett ki: tartjuk magunkat.

De még hogy! A 20. perc táján első valamirevaló beívelésünkbe Debrő piszkált bele elöl, 0:1. Remekül kezdtek alakulni a dolgok. A derék cívisek megposszantak a lelátón, a saját játékosaikat betaláló beszólások már-már a korzónkat idézték. Mi nem sok veszélyt jelentettünk elöl (Danilo a 10-ből 9-szer előjövő gyenge napját fogta ki, Zelenka mesternek pedig Presser nyugodtan dúdolhatta volna a Sose halunk meg c. film főcímdalát: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál”), de a lassan beidegeskedő DVSC ellen most ez is elégnek tűnt. A 45. percig. Botis hozott össze egy szabadrúgást a 16-osunk előtt, Czvitkovics kapura lőtt, a sorfalunk felállása kimerítette a „necces” fogalmát, Kemenes mozdulni sem tudott a löketre (1:1).

A szünetben azon polemizáltunk a fotós kollegával, hogy szokás szerint a legidiótább pillanatban bekapott gól mennyire vet minket vissza. Úgy festett: nagyon. A Loki úgy gondolta rövidre zárja a bulit, és a frissen becserélt, évek múltán jó eséllyel Bohócliga név-nívódíjas Eugene Salami szalámizta fel a védelmünket és ért el közelről gólt (2:1). Nettó 3 perc alatt omlott össze az addigi talmi kártyavár. Ekkor jó eséllyel egy nagy vereség is kinézett. Közben az indiszponált Akassout már lekapta Supka, s ekkor Zelenka helyére Moreira állt be – nem sok jót ígért mindez  a záró fél órára.

Ám ez a Loki már nem az a Loki. A debreceniek visszavettek, mi meg felálltunk a padlóról, szédelegve bár még a beszedett két gyomrostól, azért tétován mégis megpróbáltunk fel-felcirkálni  a Loki 16-osáig…. sőt, a félidő közepén, váratlanul a cívis állcsúcsra is sikerült elhelyezni egy szép csapottat: Hajdú lövése valakin megpattanva vánszorgott a szerb DVSC-portás hálójába! 2:2!

A Debrecen megpróbált újfent felpörögni (kíváncsi vagyok, a visszaállásuk az évad eleje óta tartó punnyadásuk jele, vagy Scasny bá taktikázta el magát…-ha az utóbbi verzió igaz, vendégem egy csapolt Moravské Sklepny-re), de Salami kapufáját leszámítva (amikor is Kemenes mellett az én tarkómon is kicsapódott a jeges veríték) már nem nagyon volt puskaporuk.

Az előzmények ismeretében és a meccs alakulását tekintve egyaránt meglepő a pontszerzésünk, jól jöttünk ki az adok kapokból. Az igazi az lenne, ha ez kicsit megdobná a csapat csorbult önbizalmát és a következő fordulókban ill. a Vidi elleni keddi kupameccsen már a játék tudatossága is javulna ennek eredményeként. Nincs könnyű dolga mindenesetre Supkának, a kispadunk nagyon rövid, és azzal hogy láthatóan ő is szembesül a használhatatlan arcokkal (Rouani pl. hogy eltűnt a szűk keretből  2 meccs óta), egyre fájóbb a szűk variációs lehetőségek köre. A találkozó végi sajtótájon a szakvezető mindenesetre nem volt szomorú a debreceni pontszerzés után, jó lenne ha Fehérvárott is vidáman beszélgethetnénk.

A kaland végén hazaérve, szerencsére a Kós Károly téri közértet még 1 perccel zárás előtt elcsíptem, így sörökkel bőven feltankolva értem haza. Kellett is a komlóbevitel – elvileg „ünnepi” az alkalom, első tavaszi pontjaink megvannak… még inkább sarkallt azonban a tény, hogy a kispesti kollégák melletti egész napos absztinens sofőrködést követően végre én is megbonthattam a magam jól megérdemelt palackjait. Nem mondom, hogy rosszul esett a wekerlei éjszakában.

Fotó: Lovi (honvedfc.hu)

Az utolsókat rúgó tél egy hideg, fogvacogtató estével kedveskedett a Bozsikot szerdán úti célul választó kispesti és fehérvári szurkolóknak az aktuális kupafordulóban. MK meccsre került hát sor kedvenc stadionunkban és bizony nem a párharc esélyeseiként készülhettünk a kezdő sípszóra – dicső MK-s közelmúlt ide vagy oda. Supka azért olyan eredményt célzott be a meccs előtt mellyel még élne a remény a jövő keddi visszavágóra, lehetőleg kapott gól nélkül – ezt a vágyálmot kisebb defektusokkal (már amennyire a bekapott gól kicsi) azért kvázi hoztuk.

A Fradi elleni derbihez képest jóval szellősebb lelátók előtt került sor a mérkőzésre. A Vidi “B jellegű” csapattal érkezett, főleg támadószekcióban, nálunk pedig egy amolyan “a lehetőségekhez képesti vegyes” futott ki a gyepre. A védelem pl. abszolút első soros volt, ám lehetőséget kapott a gólvonalon Kemenes, szűrőben pedig az inkább tartaléknak minősülő H. Adri és Hidi, elöl pedig az ifjú tehetség, a Sisa alatt anno az NB1 mélyvízében már megmártózó Vólent.

A találkozó álmos kupa jelleget mutatott kezdéskor, nekem a két évvel ezelőtti, Kecsó elleni hazai MK meccsre emlékeztető módon. Sokáig nem történt semmi érdemleges, majd szép lassan elkezdtük átvenni az irányítást. E pálfordulás hamar eredményt hozott: azt hiszem Zelenka indította Lovricsot, a horvát bekk jól osonkodott el a jobbszélen, centerezését pedig a Danilóra mozduló Bozovics mellett Zelenka belsőzte a kapuba! A korzón csak Pelenkaként emlegetett irányítónk tehát második meccsén már be is köszönt, várjuk a folytatást! (Ahhoz viszont no comment hogy egy-egy rosszabb passza alkalmával már jött is jól megszokott ordenáré szidás egy-két torokból “ez is minek kell nekünk” felütéssel. Én kérek elnézést.) A félidő hátralevő részében a játék képe már nem nagyon változott, belőlünk sajna hiányzott a 2. gólhoz kellő plusz, ami majd a 70. perc után meg is bosszulja magát.

A szünetben határozottan jó kedvvel tekintettem a II. félidő elé és a kiürült műanyagkorsó fenekére – uraltuk a meccset, a Vidinek alig volt momentuma. Egy + gól azonban nagyon hiányzott a nyugodt visszavágó fogalmához.

A II. játékrész első harmadában aztán 2 hatalmas ziccert is rontottunk – ekkor nem sok hiányzott a Vidi megregulázásához. Ám ami hiányzott az hiánycikk is maradt, a Dottore cserélt, jött a már szünetben bevetett Nikolics és Polonkai mellé Gosztonyi is, a Fehérvár ritmust váltott – jött is az egalizákló találat. Védelmünk egyszer hagyott ki, a 2 cserejátékos által behülyített hátsó alakzatunk csak leste Nikolics találatát. NAGY KÁR VOLT EZÉRT! Félek, sokba kerül majd nekünk ez a Nemanja-gombóc. Percekkel később Kemenes egy remek kijövetellel akadályozott meg egy újabb találatot egyúttal -remélem- jelezve a kispad felé hogy kivel kezdjünk szombaton. Meleg lett a pite. A végére aztán védelmünk úgy-ahogy helyreállította önnön stabilitását elöl azonban már impotensek voltunk, ezúttal sem Azevedo, sem Bright nem tudott sokat hozzátenni az attakokhoz.

1:1. Sajnálatos a kapott gól, nem is kicsit… Azért az eredmény nem egy vészesen rossz kiindulási alap a fehérvári túrához – bár nagy kérdés, a sóstóiak játszanak-e még egyszer íly ötlettelenül mint ezen az estén.

A sajtótájon jó hangulat uralkodott, Mezey voluntarista gesztusroham részeként dícsérte a “masszív Honvédot” és a “remek színvonalú, élvezetes kupatalálkozót”. A Dottore kissé régi gombfocis önmagamra emlékeztet. Én is ha győztem vagy iksz lett, nagyvonalú szóvirágokkal dícsértem az ellenfelem, modoros, egykori Népsportot idéző közhelyeim helyből pofont értek volna. Viszont ha kikaptam, az egész világ hibás volt… emlékezhetünk, a Moraleses fehérváris siker után minden voltunk csak masszívv, szimpi csapat nem – ellenben bekkelős förmedvények Mezey szerint.

Hazafele a 42-esről lecsúszva gyalogolhattam végig az Adyn hazáig. A wekerlei estében épp a főtéren rongyolva át a kivilágított, regionális operatív programból kistafírozott kulisszák látványától elérzékenyülve magamhoz képest ultrameglepő módon optimista hullám  kapott el: lassan itt a tavasz, mi meg elkapjuk a Vidit a visszavágón? Aztán bekanyarodva a sötét Mészáros Lőrinc utcába egy alattomos kátyúba lépve 1 dupla cukaharát idéző performansszal zuhantam majdnem az árokba, ami azért visszarántott a realitás talajára. Jó lenne ha a jövő kedd nem ezt tenné velem -velünk.

Jó: Kemenes, Debreceni, Botis, Lovric, Zelenka, Vólent.

Fotó: Babar.

Tartva a magunk által felállított tradícióinkat, osztályozzuk a tegnapi gladiátorinkat akik sajnos elvéreztek a Schembri-Heinz-Csizi gáton. Talán évvégén egy összegzést is készítünk, hanta meg egy menetrendszerinti varázsexcelben vagy egy SPSS klaszteranalízissel súlyosbítva kihozhatja a saját házi rangsorunk nyertesét – aki egy 1 éves csak.blog előfizetést nyer. Képzelem, hogy felspannolja ez majd Rouanit, Danilót vagy épp titkos favoritomat, Zelenkát. No azért nyomjuk.

TÓTH IVÁN: Csúful benézte a szabadrúgásgólt – de a védelem éppúgy elmarasztalható. Schembri ellenében volt egy szép kijövetele, de én már Kemenes Szabit tolnám vissza a gólvonal elé. 4.

LOVRICS: Balhátvédnek és középső védőnek hoztuk, most a jobboldalunk eltűntével a másik szélre vezényelte őt ki Supka mester. Játéka ugyanúgy tetszett, mint az MTK ellen. Elöl mondjuk szegény nem nagyon használható, de nem is ezért hoztuk. 5.5

DEBRECENI: Még mindig nincs csúcsformában, most is voltak érthetetlen előreívelgetései, és robbanékonysága is lehetne jobban a topon. 5.

BOTIS: Nagy küzdő, most is kissé stabilabb lett a védelem a visszatértével, és még egy posztumusz Plókai suhintásra is volt ereje elöl – csak míg elődje azt beverte 1999 decemberében, addig ez most Sorinnak nem sikerült. 5.

HAJDÚ: Dettó mint az MTK ellen, elöl szép dolgokat művelt, hátul átlagos teljesítmény. Őszi formája némileg hanyatlóban de így is erősségünk. 5.

AKASSOU: Hol van az őszi Akassou? A szerelések, ha épp nem Schembri-lábat forgácsolt még kb. mentek, de az indításai katasztrofálisak, voltak, a 40. percben seggberúgott labdája legalábbis Bánföldi díjas, ha meg nem indít és hátrajátszik, minden támadásunk megakad. Aka, Aka, szedd össze magad, ez kevés lesz így. Benji szindróma? 4

HIDI: Patrik úgy fél évente előkerül, edzőink 1-1 meccsre kipróbálják majd elfelejtik. Nos a bizalom szerintem úgy kéne neki mint egy falat kenyér. Az is igaz viszont hogy nehéz bizalmat szavazni az ilyen teljesítmények után. Az első félidőben nagyon halvány volt, Heinzet baromira tisztelte (ezen persze nincs mit csodálkozni, anno a cseh csatár képét akár be is ragaszthatta a saját Euro2004-es lutra-albumába), de ezt le kell vetkőzni! A 40. perc táján végre jött egy jó szerelés, ám mire belendült volna, Supka lekapta. Keményebben, Patrik! 4. Cseréje, Zelenka ismerkedett a közeggel, kocogása valahol a régi Dömés válogatott-videókat idézték, helyezkedésén és ahogy a többieket gesztusokkal is próbálta instruálni, azon az látszott, szerezhet ő  még szép perceket nekünk – csak ne a homlokán vegye a levegőt 10 perc után! Lovricsnak azért tett egy akkora labdát, hogy csuhajj. 5

NAGY GERGŐ: Már kijárt neki a kezdőkénti lehetőség, ám sajna őt is elérte a lámpaláz. Keveset volt játékban és amikor labdát kapott nem sikerültek a megjátszások, elfutások. Sebaj Gergő, lesz ez még jobb is ebben biztos vagyok! 4. Cseréje, Danilo megint szép pillanatokat szerezhetett volna valami  nyugalmazott , Kossuth-díjas mozgásszínházi szakértőnek ha lett volna ilyen a lelátón. Agilitása dicsérhető egyedül, csak azt nem értem, ilyen hosszú lábakkal miért ilyen lassú? 4.5

IVANCSICS: Gellértünk zsinórban második meccsén idézte poszt 2007-es kispesti önmagát, ami azért nem fajin, mert pont 2007 tavaszán volt ő itt nagy formában, azután már ritkán. Húzóember kéne legyen ebben a mai Kispestben, ezt eddig nem hozza. 4

MOREIRA: Lásd az MTK elleni kritikám róla. Kevés, fizikailag is, összjátékban is. 4 Cseréje, Vólent kedvező benyomást tett rám a rendelkezésére álló szűk húsz percben. 5.

BRIGHT: Jót tenne neki az első gól, az beindíthatná. Nem olyan ügyetlen amilyen darabos, akár még jó vétel is lehet belőle – csak kezdje el bizonyítani végre. A kapufája nagyon kellett volna hogy bemenjen… 4.5

Sajátos mérkőzésre került sor vasárnap este a Bozsikban. Sajátos, mert a Fradi elleni meccs minden idényben kiemelkedő fontosságú, minden egyéb szócséplés itt fölösleges is. És sajátos azért is, mert olyan dologra vállalkoztunk egy jóbarátommal, amire eddigi focinéző pályafutásunk kapcsán még nem volt példa – azaz helyszínen, egymás mellett végignézni az inkriminált rangadót. E így magában nem sokat mondhat az olvasónak, de mivel finoman szólva ellentétes frontokon foglalunk helyet a Kispest-Fradi viszonylatban, így már árnyaltabb lehet a kép. Kivételesen bevállaltam hát állandó pályamenti posztom elhagyását és a régi jó korzós törzshelyre katapultáltam magam a haveri társaság közepébe, az említett fradisztikus kollegával szorosan egymás mellett, permanensen tárgyalva meg az eseményeket, mindketten kíváncsian arra, hogy ami korábban 15 éven át sosem sikerült, egész pontosan emberi hangon és egymás vérig sértése nélkül végigtárgyalni egy Kispest-FTC-t, az most, 2-3 hónapra a harmadik ikszes életkortól végre megvalósul-e. A tovább után kiderül.

A mérkőzésre „sztárvendégeket” is vártunk ugyanis Öcsém Erasmusos spanyol cserediákjai is bejentekzetek a derbire, mondván speckó élményre vágynak itt a vadkeleten a Barca és Rayo Vallecano rangadók után… nos ők végül az infulenzaszezon egyikutolsó áldozataiként lemondták a meccset, és azt kell hogy mondjam: nem biztos hogy rosszul jártak. Pedig nem így indult. Az utóbbi hónapok síri csöndjéhez képest egészen helyre kis focihangulat alakult ki a kezdő sípszóra a Szentélyben. A vendégszektor tele, 1300 zöld vendéggel, míg a mi Kanyarunk is szép létszámot mutatott, permanens aktivitással, a korzó pedig szintúgy szoftosan megtelt. Mindez kb 4000 nézőt jelentett, ami a klasszik időkhöz képest semmi, de ma már ez is jól esik a bármely magyar stadionban megszokott nézőszámokhoz képest, a körítés pedig, mondom, abszolút vállalható volt, fogytak is a sörök, forralt borok és szálltak az ajkakról a kötelező bíztató és gyalázó rigmusok, vica versa.

Felállásunkról ugyanazt tudom mondani, mint hanta 1 hete az MTK ellen. Okésnak tűnő kezdő, kidolgozott taktikára utaló jelek, aztán besülő megvalósulás. Jó ötletnek tűnt a hiányzó sérültek fiatalokkal való helyettesítése, Nagy Gerinek kijárt már egy huszárvágásos kezdő és Hidinek is jobban örültem, mintha Horváth Adrit kellet volna nézni a kezdőben. More újfent való erőltetése betudható volt a sok sebből vérző keretnek, a felállás ismét 1-4-2-3-1, Bright ismét bizalmat kapott. A találkozó előtt a honlapos tippjátékban babonából bevert 1:3 ellenére egy ikszben minimum bíztam, zöld kollegám pedig szintúgy egy visszafogott 2:2-t tippelt a találkozó előtt, vacogó fogakkal a korzós korlátnál. És dícsérte a gyepet. Látszik, régen volt már bohócliga meccsen, nekünk, kispestieknek nem újdonság a Bozsik jó talaja. Itt még egy rugóra járt az agyunk. Kíváncsian vártam a folytatást.

Ami bizony harmatos lett. Az első játékrész anblokk felejthetőre sikerült, Sztanics a 12. percben lemásolva Coira Fradi elleni tavalyi szabadrúgását, leventególt ragasztott a kapunkba, védelmünk és Iván performansza itt testvérek között is minimum érthetetlen volt – tán agyban még mindig a  derék Kolarics Andrea által prezentált Himnusz alatt jártak. Gyenge kísérleteink (Gege próbálkozása az 5. percben, majd első komolyabb helyzetünkként Hidi jó 25-rőli lövés-szerűsége) nem sokat értek, a játékvezető és asszisztensei pedig elkezdték szokásos pályázásukat a „háromhülye” kórus beindítására. Maróti félidőközepi szabálytalansága még a barátom szerint is „narancssárga” volt, az azt követő lesmegítélési eszetlen, következetlen kavalkád az ősz hajú partjelzőt ültette fel a „lelátó kedvence” feliratú trónra.

A játékrész végén aztán felmerült bennem a kérdés: mi a frászért kell a 40. percig várni és aludni ha olyan dolgokat is tudunk mint akkor? Persze megint Hajdú posszant el és nyomult előre, cselei nyomán beadás lett a dologból, Bright, Gege  és Botis is tüzelhetett 1 percen belül… itt csak a szerencse mentette meg a zöld kaput a góltól.

Visszatérve a mi privát Kispest-Fradi meccsünkre az első játékrész mindenestere nem ejtett komoly sebet barátságunkon, a közösen deklarált „két k.rvasz.r csapat találkozója” proklamációt követően vállvetve indultunk a kötelező sör+piszoár körre. A második felvonás aztán forrósította a hangulatot.

A szünet után az első percekben meddő mezőnyfölény alakult ki a javunkra, de az átütő erő továbbra is hiányzott. A játékrész közepére aztán javult a helyzet, ekkor ismét szép tüzijátékot rendeztünk Ranilovics hálója előtt, volt Bright százszázalékos ziccer, később egy felső kapufát is sikerült villantani. Gól, az azonban nem jött. Supka kettős cserével próbált frissíteni, a ma valóban megilletődött Nagy Gergő és visszafogott Hidi helyett Zelenka és Danilo folytatta. Előbbiben, mondjon bárki bármit, a potenciált én látom, helyezkedése, mozgása (Heinzéhez hasonlóan) úgy emelkedett ki a mezőnyből mint az import Pilsner Urquell a Dreher gyár szortimentjéből.

Nyilván nem váltotta meg a világot a mostani 30 percben, de rémelem még nem kezdi ki őt idő előtt türelmetlen publikumunk (persze simán benne van a dologban az Esad-osodás, de hátha égre kifogtunk valaki jót…). Némi fizikai erősödés azért még ráférne. Később Vólent is pályára lépett, agilitása nem tett rosszat a támadószekciónak. Kár, hogy nem nagyon jött össze semmi elől…

Lassan beinduló kapkodófrászunkat aztán tovább súlyosbította a tény: a játékrész végére sajnos a játékvezető átment minősíthetetlenbe. Hangsúlyozom, nem rajta ment el a meccs, nekünk is jóval koncentráltabb és tudatosabb játékkal kellett volna kirukkolnunk és nem csak 5 perces szakaszokban. Mindettől függetlenül a sárga lapok egyoldalú osztogatása, a sajnos már megszokott következetlenségek (az aktuális IQ-akkumulátor szerepét eljátszó Csizmadia és Lovric ugyanúgy sárgával jött ki a szőkített hátvéd és a horvát játékosunk kakaskodásából, noha a hunyó egyértelműen a derék Csizi volt, és még sorolhatnánk) és a torzsalkodó felek megfékezésének gyengekezű elmulasztása azért bőven a referee számlájára írandók. Ekkora már a Hajdú féle tiziszitu, a Lovric-Csizmadia duett vagy a Zelenka-sárga kapcsán közel emelt hangnemben osztottuk egymást a jóbaráttal, kellemesen előjöttek a régi, ’90-es évi reflexek…nagy haragszomrádig azért nem mentünk el, úgy látszik tényleg öregszünk.

A meccsvégi összegzésben két dologban is egyetértettünk. Egyrészt a meccs képe alapján az iksz (én ehhez hozzáteszem: minimum az iksz) megérdemelt lett volna a mi oldalunkról, lévén a Fradinak kábé helyzete nem volt a második 45 percben.  Pruki szerint célfutball volt. Na ja. Másrészt közös hobbink, a jóféle cseh sörök kapcsán adja magát a hasonlat: a találkozó jellegében sajnos sokkalta közelebb állt a Templom téren csapolt Kőbányaihoz, mint rendszeres Hegedűs Gyula utcai Pivo-sörözős kiruccanásaink során fogyasztott testes szűretlen Bernardhoz vagy a jó Cerna Hora-i pincesörhöz. Ha azt nézem, hogy ez a rém gyenge Fradi a második helyen feszít a tabellán, akkor akár jó jelnek is felfoghatjuk a szoros vereséget a jövőre nézve – én azonban fázok az egyre közelebb kerülő kiesőzónától is. Nagy kérdés, hogy a szakmai stáb illetve a csapat maga hogy reagálja le a sorsolás szeszélye miatti nehéz kezdést. Borzalmasan nehéz hetek várnak ránk, csak a legközelebbi hét Vidi-Debrecen-Vidi hármasa adekvát példa erre. Minden optimizmusunkra szükség lesz a következő hetek beharangozóiban. Doki barátommal meg ki tudja, lehet, hogy az Üllőin is megnézünk közösen egy csörtét jövőre…  

Azok között pedig akik a poszt címében feltett kérdésre tudják a választ, Alfi Lacalle gigantposztereket sorsolunk ki.

Fotók: Babar, mint mindig!