Mastodon

Átrok az ötvenötödik, ezért statisztikázzunk kicsit

Mármint beírtuk Átrokot a táblázatunkba, mint 55. akadémiai nevelést, aki a Honvédban debütált, és ha már ott jártunk, akkor észrevettünk pár érdekességet.

(Mellékszál, és majd valamikor utánaszámolunk: közelít a százhoz az NB I-ben, illetve más országok élvonalában bemutatkozó akadémistáink száma. Az 55 saját mellett egyelőre 37 elemet tartalmaz a máshol bemutatkozók táblája, azonban utóbbit a kiemelkedően nagy munkaigénye miatt viszonylag hanyagul frissítettük.)

“Átrok az ötvenötödik, ezért statisztikázzunk kicsit” bővebben

Nem poszt, csak egy kis dicsekvés, vagy valami olyasmi

Elkezdtem önszorgalomból tanulgatni az R nevű statisztikai elemző nyelvet, programot, izét, és bár még nagyon a felszínt kapargatom, az elmúlt húsz év meccseivel azért még el lehet játszani gyakorlásként.

“Nem poszt, csak egy kis dicsekvés, vagy valami olyasmi” bővebben

Courts mester inkább a védekezésben relatíve erős, és nekünk pont abban kéne feljavulnunk (a góllövés mellett)

Utóbbit egyelőre büntetőkkel egészítjük ki.

Sajnos az FBREF a magyar bajokságról nem közöl olyan részletes statisztikákat, mint mondjuk a skótról, vagy pár, még jobban mért nagy ligáról, azonban így is lehet bőven találni érdekességeket. Például Courts pályafutásának két csapata, a Dundee United és a Honvéd is összemérhető legalább pár változó mentén.

Oké, a Dundee United lenyomott egy teljes évet, a Honvéd pedig csak hét meccsen van túl, azonban az érdekesség ettől még érdekesség, aztán majd meglátjuk, hogy miként alakul az idény további részében.

Például a nem tizenegyesből lőtt gólok száma, illetve a kilencven játékpercre vetített mennyisége egy felettébb érdekes mutató.

“Courts mester inkább a védekezésben relatíve erős, és nekünk pont abban kéne feljavulnunk (a góllövés mellett)” bővebben

Napikispest 2022/08/06

beadások száma // az MLSZ.hu-n megjelent egy anyag, ami szerint az első fordulóban

  • a legtöbb beadásai kísérlete a Videotonnak (30 darab) volt. Nekünk 19.
  • a legrosszabb hatékonyságot, vagyis hogy egy beadás emberhez jutott, nálunk mérték: 26,3%, vagyis csak minden negyedik.
  • viszont a legtöbbször a Fradi (5) után mi (4) érkeztettünk az ötösön belülre beadást.
“Napikispest 2022/08/06” bővebben

Plusz-mínusz

A jégkorongból ismert plusz-mínusz-mutató egyszerű, focira vetített megoldásának bemutatása következik posztunkban. A képlet igen egyszerű:

  • csak azokat a meccseket vettük figyelembe, amelyiken a játékos legalább 30 percet a pályán töltött.
  • ha a játékos a pályán volt, és a csapat gólt lőtt, akkor minden gól +1.
  • ha a játékos a pályán volt, és a csapat gólt kapott, akkor minden gól -1.
  • a végén összeadtuk a sok plusz és mínusz egyet.

Az első tizenhat forduló alapján így néznénk ki:

Szappanos (-1)
Lovric (+1), Batik (+4), Klemenz (+2), Tamás (0)
Hidi (0), Pantelic (+4), Zsótér (+4)
Nagy Dominik (+7), Lukic (+6), Balogh (+2)
“Plusz-mínusz” bővebben

Bezzeg a lesajnált Ámerikában

  • mindent, de tényleg minden szart meg lehet tudni a játékosok és a csapatok teljesítményéről a liga oldalán. Gazdiét nézegettem (egyéni, csapat, meccsek), és nyilván elképedtem, hiszen itthon, ahol a mindentjobbantudja, és a világ összes pénzéből gazdálkodó, a kérlelhetetlen szakmaiságára annyira büszke MLSZ látjuk mindössze mire képes. Tavalyig legalább pár InStattól érkező adat odafért az inkább jegyzőkönyvnek, mintsem a szurkolóknak készített oldalra, azonban idén már az sincs.
    • jó dolog az adatbank // azonban 2021-ben látványosan kevés. Jegyzőkönyvnek, gyors visszakövetésre remek, az érdeklődő közönség kiszolgálására viszont totálisan alkalmatlan. (Az más kérdés, hogy a klubok se törik magukat a szurkolók tájékoztatásával, pedig papíron szinte mindent mérnek.)
“Bezzeg a lesajnált Ámerikában” bővebben

Hét vereség tizenkét forduló alatt – nem korai ez egy kicsit?

Mielőtt azt gondolnánk, hogy semmi extra, történt már hasonló máskor is, finoman jeleznénk, hogy de, baromira extra, és baromira nem szokványos. 2004/05, vagyis a visszajutást követő időszak tizennyolc bajnoksága közül az idei második legrosszabb idényrajt, és a legrosszabb, amit egyetlen edzővel teljesítettünk.

A 2014/15-ös idényben szintén a 12. fordulóban jött össze a hetedik vereség, azonban akkor ehhez alig 91 nap kellett, míg az idén 98, vagyis Horváth csak pontozással szorult a második helyre.

2014-ben a dicstelen 91 napba belefért kettő(!) edzőváltás: a 10. forduló után Vierchowod helyére érkezett átmenetileg Jasper de Muijnck, majd a 12. forduló után Csábi, hogy a tavaszt már a visszatérő Rossival kezdjük.

“Hét vereség tizenkét forduló alatt – nem korai ez egy kicsit?” bővebben

Európa-bajnoki keret vs MLSZ produktivitás

A Honvéd akadémiája hülyére verte a mezőnyt.

Lehet, hogy csak az isteni Marco Rossinak köszönhetjük (Gazdag, Holender, Baráth és Schön nála mutatkozott be a válogatottban, és Botkát is ismeri régről), azonban az a helyzet állt elő, hogy az MLSZ által alkalmazott produktivitási rendszer (az egyes klubok kibocsátását mérni hivatott rendszer) szerint a Honvéd akadémiája adja a legtöbb játékévet, vagyis a legtöbb nevelési időt a 2020-as magyar Európa-bajnoki keretbe!

A helyzetet némileg árnyalhatná pár játékos, akikre a közelmúltban fix emberként számított a kapitány, azonban a Honvéd vezető szerepét nem érintené:

  • Szoboszlai // 8,42 év a Főnix-Goldban (ez rekord lenne a játékosév/klub listánkon, valamint a klub is felugrana a kibocsátó klubok második helyére), 0,91 év a Videotonban és az MTK-ban, valamint 2,58 év Salzburgban.
  • Kalmár // 7,44 év Győrben, ami azért is érdekes, mert a klub jelenleg nem szerepel a listánkon. Mellékesen Kalmár egymaga az ötödik helyre repítené, megelőzve a Debrecent.
  • Baráth // 1,14 év Újpesten (az egyetlen újpesti játékos lenne) és 3,16 év a Honvédnál, vagyis Boti még tovább növelné a Honvéd előnyét.
“Európa-bajnoki keret vs MLSZ produktivitás” bővebben

NB I/20. fordulókibeszélő

  • Diósgyőr – Kisvárda 2-0, szombat 14:45
  • Mezőkövesd – Honvéd 2-1, szombat 17:00
  • MTK – Újpest 1-3, szombat 19:30
  • Paks – Budafok 4-1, vasárnap 14:10
  • ZTE – Felcsút 1-2, vasárnap 16:15
  • FTC – Videoton 2-0, vasárnap 18:30
“NB I/20. fordulókibeszélő” bővebben

Sok szempontból nem egy átlagos meccset láttunk a Videoton-Honvédon

Idény eleje óta rögzítem az MLSZ adatbankban publikált aggregált InStat-adatokat egy adatbázisba, majd csak jó lesz valamire címszóval. Nagy ritkán nyúltam eddig hozzá, például amikor kinyomoztuk, hogy az NB I-ben a Honvéd próbálkozik messze a legkevesebb lövéssel, vagy amikor véletlenül észrevettük, hogy a Fradi mellett a Honvéd képes a leggyorsabb focira.

Most pedig arra teszünk kísérletet, hogy a tegnapi Videoton-Honvéd meccset elhelyezzük a bajnoki térben.

“Sok szempontból nem egy átlagos meccset láttunk a Videoton-Honvédon” bővebben