Mastodon

ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.

Honvéd – BVSC 1-1

hideg

A. fejtette meg a meccs valódi lényegét: ha majd behúzzuk a tizenötödiket, akkor néhányan elmondhatjuk, mi ott voltunk 2023. december 3-án, a BVSC elleni fagyos hazai 1-1-en az NB II-ben. Természetesen már most biztosak lehetünk afelől, hogy a tegnapi papíron 1299-ből utólag simán lesz három-négyezer, és úgy fognak szaporodni a jelenlévők, mint a partizánok Magyarországon – 1945 után.

A fagypont körüli időjárás önmagában nem lett volna gond, a hideg ugyanis olyan, hogy öltözködéssel átmenetileg lehet védekezni ellene. Vastagabb talpú bélelt cipő, akár két zokni, aláöltöző (jégeralsó, -felső), meleg pulcsi, télikabát, sapka, sál, kesztyű, miazmás. Tüneti kezelésnek forró tea, forralt bor, gyakori mosdóhasználat, hogy a szervezetnek minél kevesebb hőt kelljen pazarolnia olyan fölösleges dolgokra, mint a felhalmozott vizelet fűtésére. Bőven vannak praktikák.

„ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.” bővebben

A magyar poptörténet méltán elfeledett pillanata

Honvéd – BVSC @ Bozsik, 17h

volt, amikor B. Tóth László és D. Nagy Lajos duettet énekelt a Pop-Tari-Top: Sikerlista ’88 válogatáslemezre Jó reggelt, Magyarország címmel. Mutatjuk:

„A magyar poptörténet méltán elfeledett pillanata” bővebben

Üvegzseb #2023/11

Most tényleg nem tudjuk, mit csináljunk: írjuk ki hatalmas betűkkel a főoldalra, hogy {valószínűleg} külföldről finanszírozott oldal vagyunk, pusztán mert fogalmunk sincs a hozzánk beérkező mikroadományok nagy részének az illetőségi helyéről, és valójában nem is érdekel minket?

A szélesen vett magyar fociról írunk, márpedig a magyar foci mostanában a politikum (állampárt) játszótere lett, tehát könnyedén ránk lehet sütni, hogy külföldről finanszírozott (zug)lapként a messzemenőkig demokratikus és sportszerű magyar választásokat akarjuk a választói akarat eltérítésével befolyásolni. Természetesen mi más, mint idegen érdekek szolgálatában. És tesszük mindezt azzal, hogy leírjuk esetleg valamiről, ha visszás, pofátlan, sunyi, esetleg egyenesen sz*r, netán Orbán Viktor. Valamiért nem tudjuk elfogadni a tételt, hogy a magyar fociban alapból minden tökéletes, kivéve ami mégsem. Viszont ha szóvá mered tenni, akkor te nem kritikát fogalmazol meg, hanem politikai támadást indítasz (ide is jöhet végtelenítve az idegen érdekek szolgálatában tematikájú mantra).

Egyébént köszönjük a novemberben összedobott 77 €-nyi támogatást.

Próbáljuk nem a kormány megdöntésére fordítani.

„Üvegzseb #2023/11” bővebben

Hetikispest #2023/12/01

Osztályozókönyv, évforduló, személyes top3, bunda

#2023/11/26 Gyirmót-Honvéd 1-1

#2023/11/26 Azerbajdzsánban lőtt nagy gólt Kadiri. #hovasz*rjak

#2023/11/27 Tíz éve költöztünk át hivatalosan a már általunk üzemeltetett taccs.hu doménre, vagyis tíz éves a csak.taccs.hu.

  • akkor is elfelejtettünk szólni erről az apróságról, most pedig simán átléptünk az évfordulón.
  • az első poszt igazából 2013. október 7-én jelent meg itt, azonban akkor még nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a Népsporttal, ahol korábban hosztoltunk.
  • a Ringiertől (Mediaworks, azóta állami napilap) való elválás nem sikeredett szépre, például a csakakispest.hu domént egy éjszaka leple alatt sunyi módon lefoglalták, és azóta is évről-évre hosszabbítgatják. Igen, azért nem mi/a közösség használja a csakakispest.hu domént, mert a magyar állam blokkolja. Köszönjük!
  • a sima taccs.hu eredetileg egy több szerzővel induló magyarfocis blog/véleményoldal lett volna, és bár működött pár hónapig, a sajtó is szerette, rendszeresen hivatkozta, valahogy mégis elhalt, és azóta néha felmerül, hogy mennyire jó lenne mellékesen újraindítani. Vagy valamit csinálni, ami hasonló, mondjuk egy podcast, egy online fanzine, esetleg valamilyen print/pdf kiadvány. A vicc, hogy az internet kitermelte az elmúlt évtizedben a szerzőket hozzá, azonban sokan továbbléptek, és mára hivatásszerűen foglalkoznak valamiféle sportújságírással. Punkok szinte csak mi maradtunk.
„Hetikispest #2023/12/01” bővebben

Bozsik #98

Vannak ugye a dolgok, képzetek, amik meghatározzák a személyiségünket, világlátásunkat, és úgy általában minket. Másokhoz hasonlóan, nálam is létezik néhány sarokpont, mindennek az origója, ahonnan eredeztetni tudom magamat, és Bozsik, valamint amit Bozsik képviselt, és igen, ebbe beletartozik a kommunista parlamentbe beültetett Bozsik is, szóval nekem Bozsik, illetve a Bozsikhoz társított képzeteim* mindenképp a fontosabbak között helyezkednek el.

*_ Bozsik nagyon ritkán szólalt meg nyilvánosan, így szinte bármit, és tényleg bármit hozzá lehet társítani, tetszőleges szintig fokozhatom a magamban kialakított pozitív karakterképét. A személyes Bozsik-kultuszom mellé egyedül Mayer Béla alakja volt képes felnőni, de róla kicsit később.

„Bozsik #98” bővebben