Mastodon

Napikispest 2020.11.06.

  • halasztás @ Budafok [frissítés: 11:20] // gondolom tízkor kezdődhet a munkanap a Budafok titkárságán, mivel a közleményük szerint 10 óra 3 perckor futott be hozzájuk a Honvéd halasztási kérelme. Döntés a délutánra összehívott vezetőségi ülésen.

  • osztályozókönyv vs Felcsút // Kamber, Lovric, Baráth, Hidi, Zsótér a sorrend (azaz öt bajnokunk, és egyben az öt túlkoros mezőnyjátékosunk)
  • bajnokság // az Újpest hivatalosan se áll ki a Diósgyőr ellen, a három pontot a Diósgyőr kapta. (via MLSZ)
    • arra viszont // továbbra sincs magyarázat, hogy ha a Felcsút nem állt ki egy meccsre, akkor azt miért kellett lejátszani (a másik fél számára egyértelműen rossz időpontban)?
„Napikispest 2020.11.06.” bővebben

Gondolom sejtitek, az lenne a meglepő, ha egyetértenék a Honvéd halasztási kérelmének bejelentésével

Nyugalom, senkinek sem kell csalódnia, mert nem, nagyon nem értek egyet vele.

Nem azzal van bajom, hogy halasztani szeretnénk a Budafokot, hiszen vasárnap lenne egy NB III-as meccsünk is, ráadásul a meccs után két hét bajnoki szünet következik, ami talán elég lehet arra, hogy legalább a sportorvosiját visszakapja pár hiányzónk, szóval abszolút az érdekeink mentén próbálunk cselekedni a kérelemmel.

Ami viszont nem fér nekem bele, hogy mindezt nyilvánosan tesszük, mintegy nyomást gyakorolva az ellenfelünkre, akinek ugyebár a halasztási kérelem elfogadásakor a saját érdekeit kell elsődlegesen mérlegelnie, és csak másodlagosan a sportszerűségi érveket.

„Gondolom sejtitek, az lenne a meglepő, ha egyetértenék a Honvéd halasztási kérelmének bejelentésével” bővebben

Sportszerűségből és sportemberségből mutattunk példát Felcsúton – a szövetségnek és a Felcsútnak

Felcsút – Bp. Honvéd 1-0 // osztályozókönyv

Tudom, a pénztártól való távozás után nem illik reklamálni, azonban mivel korábban több posztunkban is szóvá tettük a dolgot, ezért minden jogom megvan egy kis népi demagógiához:

  • Az Újpest pénteken nem áll ki a Diósgyőr ellen: játék nélkül a Diósgyőr kapja a három pontot.
  • A Honvéd második csapata nem állt ki a Dabas ellen: játék nélkül a Dabas kapta a három pontot.
  • A Felcsút nem állt ki a Honvéd ellen: óriási sportdiplomáciai sikerként le kellett játszani a meccset egy másik, számunkra a lehető legrosszabb időpontban, szerda kora délután, a klubnál bedurrant koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a keret felét tapasztalatlan 16-19 évesekből tudjuk csak összetákolni.
„Sportszerűségből és sportemberségből mutattunk példát Felcsúton – a szövetségnek és a Felcsútnak” bővebben

Felcsútra csak kibeszélőt kaptok: ezt

Felcsút – Bp. Honvéd @ Felcsút, 15:30

  • nem tudni, hogy hányan hagyják ki a mai mérkőzést a keretből;
  • Tamás a Kövesd ellen begyűjtött piros lapja miatt biztosan;
  • és a meccsen sérülés miatt lecserélt Szabó Alexről se tudni semmit;
  • sőt, azt se tudjuk, hogy milyen összetételű lesz a kispad, mind a személyzetre, mind a cserékre nézve.

Igazából nem tudunk semmit, illetve annyit igen, hogy ezt a meccset augusztusban kellett volna lejátszani, amikor a mi keretünk – természetesen a friss igazolások kivételével – teljesen a rendelkezésünkre állt. És amikor még a 4-4-2 gegenpressingre átállás volt a prioritás.

Fair? Nem, de így alakult. A sport már csak ilyen, ezért is szeretjük.

„Felcsútra csak kibeszélőt kaptok: ezt” bővebben

Happy birthday, Győztesek!

Szülinapi levelek landoltak postaládánkban. Örültünk.

Ma cseten rám írt Hanta, hogy Attis, holnap 10 éves a blog, kaparsz valamit? Merthogy ő is tervez, de ha van mondanivalóm, ne fojtsam magamba. És mivel ma épp túl lettem egy húzós munkanapon, ki nem hagynám a kedvenc műfajom, a hol szívszorító, hol keserédes visszaemlékezést, gondoltam elsőre… Aztán rájöttem, hogy azt már százszor megírtam, a keményvonalas kollegák pedig kb. annyira örülnének neki, mint egy meghatott visszaemlékezésnek az 1919 tavaszi hadibajnokságról… A törzsközönség is már százszor elolvasta ezt tőlem…

Úgyhogy csavarjunk kicsit a dolgon, saját ömlengés helyett átadom a szót másoknak. A 10 éves születésnap ugyanis mégiscsak 10 éves születésnap, és az elmúlt évtizedünk meghatározó arcai közül többen is e-mailben, táviratban, levélben, vlogban jelentkeztek a csak@taccs.hu címen, elküldve nekünk jó vagy rossz kívánságaikat, gondolataikat rólunk. Mi pedig nem vagyunk szégyenlősek és ezeket közzé is tesszük!

„Happy birthday, Győztesek!” bővebben

Egészen frappáns címadás következik: boldog tizedik szülinapot, Csakblog!

nem szeretek kényszerből posztot írni, most mégis az van, hogy napok óta szenvedek. mutatom miért:

Igen, tíz évesek lettünk, illetve leszünk holnap, november negyedikén.

„Egészen frappáns címadás következik: boldog tizedik szülinapot, Csakblog!” bővebben

Napikispest 2020.11.02.

  • Rossi keretet hirdetett // Botka és Holender az akadémiáról, továbbá egy hosszú névsor más játékosokkal. Reméljük, akiket most behívott, rendelkezésre is állnak majd Izland ellen. (via MLSZ)
  • osztályozókönyv vs. Mezőkövesd // Kamber, Lovric, Szendrei, Baráth, László lett a sorrend. Részletek a szokott helyen: itt.
  • üvegzseb // frissítettem a közösségi támogatásokkal elszámoló oldalt az októberi adatokkal.

Nehéz jó szabályozást alkotni a jelenlegi helyzetben, ezért különösen fölösleges hergelni az embereket

kommentár //

Az Újpest az elmúlt napokban telesírta a magyar sajtót, hogy mennyire rossz nekik, mert játszaniuk kell az MTK ellen. Valóban, tényleg kellemetlen, hiszen nem kevés hiányzójuk van. Amit azonban nem értek a történetben, az a szükségtelen hangulatkeltés.

Vagyis az a hangulatkeltés, hogy mindig és mindenért az ellenfél a hibás az ehhez hasonló esetekben, ráadásul a halasztást kérő klubok gyakran mindent megtesznek azért, hogy a szövetség által hozott hülye szabály miatt kényelmetlen helyzetbe hozzák az ellenfeleket, ha azok esetleg nem mennek bele a halasztásba.

„Nehéz jó szabályozást alkotni a jelenlegi helyzetben, ezért különösen fölösleges hergelni az embereket” bővebben

Egyre vagyunk az ötventől

Eddig összesen 79 akadémistánk mutatkozhatott be 10 ország élvonalában.

49 //

Németh Dániel a 49. akadémista, aki bemutatkozhatott a Kispestben bajnokin.

3 //

Először fordult elő, hogy egy meccsen három akadémistánk is bemutatkozhatott.

A kettőre is csak négy példát találhatunk az elmúlt tíz évből:

  • Czár és Nagy Geri (2010, Vasas);
  • Erdélyi, Vécsei (2011, Győr);
  • Baráth, Nagy Mihály (2012, Diósgyőr);
  • Sundas, Fejes (2014, Dunaújváros).
„Egyre vagyunk az ötventől” bővebben