Épp csak kikértük a három korsó Borsodit a várdai Mini Sörözőben, amikor eszünkbe jutott, hogy már lehetnek összeállítások. Mobilt elő, adatbank pont emelesz pont hu, koppint, görget – aztakurva. Négy fiatal a kezdőben! Parádé. Ennin sehol. Már most megérte levonatozni.
Nézzük a cseréket. Bazz, hat, akarom mondani, hat mezőnyjátékos mindössze. Abból egy a Maxim, szóval inkább öt. Vagyis Traoré, szóval legyen négy. Lovric csak biztonságból, három az inkább, hacsak Dúzs nem tud belső középpályást is játszani. Szűk lesz ez, nagyon belenyúlni nem lehet a meccsbe.
Szerencsére nem is kellett.
„A két csapat kioltotta egymás játékát, azonban mi találtunk egy gólt, és ezzel esélyt kaptunk arra, hogy megharcolhassunk a győzelemért” bővebben