Néhány gondolat BL-ről + az elmúlt napokról

via facebook.com/KispestHonved/photos

Tényleg csak néhány, és tényleg csak lazán szerkesztett bulletpontokba felfirkálva a falra, középpontban a BL-selejtező visszavágóval, mert azért írjunk róla itt a blogon hivatalosan is. “Néhány gondolat BL-ről + az elmúlt napokról” bővebben

Döcögő játék és csodagólok, vagyis méltó CÍMVÉDŐI rajt, nincs itt semmi látnivaló

Az est hősei: Lanza, Bobál és a Tábor. (1909foto.hu)

Mikor tegnap kitettem a beharangba a ‘tube-on talált ’91-es nyitányunkat, még nem sejtettem, hogy csodás párhuzamba nyúltam az arany kezemmel: a tegnap estével konkrétan lemásoltuk az első bajnokcsapatom nyitányát. Volt itt minden, ami anno: az akkor közel teltházas bajnoki ünneplés után 2 hónappal jóval szolidabb nézőszám, döcögő játék, láthatatlan ellenfél, a küszködő Honvédtól egy-két hirtelen villanás (akkor Pisonté volt a passzcsoda), végül egy sima 2:0. Most ugyanezeket le is írhatnám, és befejezhetném a posztot. Persze nem RW lennék, ha így tennék. “Döcögő játék és csodagólok, vagyis méltó CÍMVÉDŐI rajt, nincs itt semmi látnivaló” bővebben

Szentföldi BL-kalanddal koronáztuk az idei tavaszt

Amikor a BL-selejtező 3 héttel ezelőtti sorsolása alatt chateltünk a srácokkal, már a műsor indulásakor megjósoltam (igaziból már a bajnoki cím-másnapi Gurigázáskor, hogy pontosítsak) az izraeli ellenfelet. Persze ebben több volt a poénkodás és a vágyálom, mint a saját váteszség, de mit szépítsük, én idén Honvédos nyaralást (is) akartam, akkor pedig ha lúd, legyen kövér, és történelembuzi keresztesháború-szakosként nyilván a Szentföld, a kopott tájaival, a keresztesek emlékeivel a levegőben, a nyüzsgő jeruzsálemi Óvárossal, a csodás kockaépületekkel és még csodásabb héber czukkinákkal teli tel-avivi tengerparttal, a mesebeli Holt-tengerrel, és egy becsülettel helytálló Honvéddal mindenek felett. Hát, megkaptam! “Szentföldi BL-kalanddal koronáztuk az idei tavaszt” bővebben

És így lett bajnok “egy kerület a világ ellen”

BAJ-NOK CSA_PAT! (forrás: facebook.com/honvedfc/photos)

…és akkor a tegnap könnyposzt után forduljunk rá a régi jó hagyományokra, és jöjjön a klasszikus beszámoló, hogy ennek a csodálatos évünknek az utolsó pillanatait is örökítsük meg, legyen mit visszaolvasgatnunk közösen, évek múltán, amikor erre az őrült és hihetetlen idényre emlékezünk. “És így lett bajnok “egy kerület a világ ellen”” bővebben

Folytatódik a KISPESTI CSODA: újból a végén húztunk be egy thrillermeccset!

A Kanyar drapijához nem kell semmit hozzátenni…

Minden héten azt írjuk, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni.

De lehet.

Mindig lehet.

Tovább küzdünk a bajnoki címért. “Folytatódik a KISPESTI CSODA: újból a végén húztunk be egy thrillermeccset!” bővebben

Nem hiszed el: 5 góllal lőttük rommá a mezőkövesdi átkot!!!

Trademarkosan tré RW fotó címképnek a meccsvégi extázisról, featuring Loctite könyöke

Lehorgasztott fejjel ültem a helyemen, az átkozódva sörért elporzó Hanta-Ábel duónak már csak a füstjét látva a távolban, mikor az első félidei tűző nap elől a tetőszerkezet alá felmenekülő Gyuri ereszkedett le hozzám, és elkeseredve dünnyögte: „Mi volt ez? Klasszikus pár évvel ezelőtti Honvéd szenvedés…”. Fura, hogy ez volt az első félidő összképe, pedig nem így indult az egész. Én a játékunkat annyira nem láttam tragikusnak, több helyzetünk is volt, de az engem is aggasztott, hogy hátrányból idén nem nagyon terem számunkra babér. „Pedig sokkal jobban kezdtünk, mint ugyanitt a Diók ellen”-sóhajtottam, majd Gyuri visszamászott a kakasülőre, én pedig vártam Hantáékra és egy csodára.

HÁT MEGJÖTT, ’ÁTZEG. “Nem hiszed el: 5 góllal lőttük rommá a mezőkövesdi átkot!!!” bővebben

A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába

Szokásos RW címkép, de eddig mindig bejött…

Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?

De kezdjük az elején… “A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába” bővebben

Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?

  • 3. // Haladás – Honvéd 1-1
  • 6. // Vasas – Honvéd 2-0
  • 8. // Mezőkövesd – Honvéd 3-1
  • 16. // Paks – Honvéd 1-1
  • 22. // Videoton – Honvéd 3-0
  • 28. // Vasas – Honvéd 1-0

Ezeket a meccseket játszottuk eddig fehérben – két döntetlen, négy vereség, ami az összesnek (nyolc) egész pontosan a fele.

Lehetne jönni azzal, hogy idegenen nem megy nekünk, és a fehér az idegenbeli mezünk, de fájó, az igazság az, hogy a sárga is idegenbeli, mégis hozott egy négy meccs, három győzelem mutatót. Hoppáka. “Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?” bővebben

Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!

A Tábor előtt ünneplő csapat: megszokott kép tavasszal, hihetetlen…

Nagy szerencse, hogy a mai beharangot Hanta vállalta át, így nem kellett az olvasókat lefárasztanom a szokásos tavasz közepi felvezetőmmel, miszerint ha Húsvét hétvége szombatján játszunk itthon, úgyis nyerünk. Elcsépelt beharang helyett így jön a mostani beszámoló, igaz, a lényeg ugyanaz, hiszen persze nyertünk, Húsvét, Paks, ez ilyenkor mindig győztes kombó, pedig nem így nézett ki előtte, ugye. “Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!” bővebben

Ahogy a mondás tartja: nem csatát, háborút kell nyerni

Kétszer éreztem ebben a bajnokságban azt, hogy teljesen sansztalanok vagyunk, hogy képtelenek vagyunk összeállni, hogy valami nem stimmel: a Videoton ellen Felcsúton, és tegnap, Mezőkövesden a Diósgyőr ellen.

Pedig nagy reményekkel indultunk útnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasóterméből. Speciel én évek óta nem jártam ott, azonban most kellett a Magyar Építőművészet egyik 1973-as számából egy cikk, szóval kénytelen voltam. A recepciónál aztán összefutottam egy kollégával, akivel történetesen amúgy is találkoztam volna két órán belül, a Stefánia úton, hiszen onnan indult a közös kocsink Kövesdre. Minden összeér mindennel.

“Ahogy a mondás tartja: nem csatát, háborút kell nyerni” bővebben