mert célunk csak egy van
én konkrétan lerobbantam az éjszaka során. Lehet, a Wekerlére nem kellett volna kiugrani a meccs után, hiába volt nálam pulcsi. Reggel (éjszaka) arra keltem, hogy lázas vagyok, és durván betaknyosodtam.
A mai nap posztolás helyett Aspirin Complexről, forró húslevesről, sok orrfújásról, és reményeim szerint még több alvásról szól.
Ja, és RW sem hinném, hogy bármit írna, mert neki most nagyon más dolga van. Innen is csókoltatjuk!
„Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert” bővebbenHonvéd – Haladás 1-2
Tudni kell feladni, és elfogadni a tényt: nem jött be az ötletünk. 1992-ben például Mezey György helyére leigazoltuk a kor másik nagynevű edzőjét, Verebes Józsefet. A keret kiváló volt, sima bajnokesélyes, azonban a Mágus alatt szenvedett. A vezetőség nyolc meccset várt, majd a Mágus repült. Szuribá beugrott a Siófok ellen, és utána jött az isteni Martti Kuusela, a végén pedig behúztuk a bajnokságot.
A helyzet most nagyon hasonló: látványosan nem működik együtt az edző és a keret. Igazából nem a taktikát hiányolom, mert az láthatóan nincs. A sokpasszos felé induló játékunkat menet közben felváltotta valamiféle direktebb, de ugyanúgy nem működő foci. Mindegy.
A legnagyobb baj, hogy a játékosaink egy részének fogalma sincs arról, milyen rendezvényen van egyáltalán – és ez bizony edzői hiba.
„Ha én lennék az edző, akkor már nem én lennék az edző” bővebbenSiófok – Honvéd 2-1
Öt meccsből negyedszer szereztük meg a vezetést, mégis mindössze kettőt sikerült megnyernünk. Másodikat rárúgni is csak egyszer sikerült, vagyis van baj.
Amíg az első félidőkben 5-1 a gólkülönbségünk, addig a másodikban már 1-5. Komolyabb bontásba egyelőre nem érdemes belemenni, mert hat gól kilencven percre kevés ehhez.
„Egyszerűen képtelenek vagyunk megtartani a vezetést” bővebben
Bár Pinezits mester a honlap beharangozóinterjújában jó szokásához mérten sietett leszögezni, hogy bár ez egy kötelező győzelemnek van kikiáltva, rohadtul nem az; azért mi egymás között valljuk be, hogy ha itt szóban mindig elejtjük azt is, hogy a Honvédnak első osztályban van a helye, az azt is jelenti, hogy fel akarunk jutni, akkor pedig, lehet ezt akárhogy ragozni, ez kötelező győzelem. Nyilván nem vagyunk vakok, és látjuk, hogy az „első osztályban a helyünk, DE…” szöveghez mindig csatolnak a klubházból egy 10 oldalas apró betűs záradékot is, amiben a sok „minekután”, „végülis”, „azonban”, „mindazonáltal” között csak annak a narratív bebiztosítása áll, hogy azért, ha lehet, ne haragudjon meg mindenki, ha mégse sikerül egyből feljutni, csak mondjuk 3/5/10/20 év múlva, már egy új futballrendszerben. Tudjuk. Ennek ellenére, ha a hivatalos sztorink „eredményes Kispest felépítése rövid és középtávon” passzusát komolyan vesszük, tegnap nyerni kellett.
„Jó dolog a futás, csak addig tré, míg bele nem lendülsz – mondta Ceolin Forrai Rambo Coelho, és kért egy esernyőt a fedett lelátón” bővebbenNyíregyháza – Honvéd 0-0
Az a helyzet, hogy erősen kettős érzelmek dolgoznak bennem a tegnapi nap kapcsán, és ez a hangulat általánosan kiterjeszthető az egész eddigi idényre. Magánvonalon mindhárom eddigi meccsünk körítése, előzményei remekül sikerültek, hangulatos, egyenesen a csúcs csakblog-éveinket megidéző túrákkal (Csákvár és tegnap) vagy meccsrákészüléssel (Kozár) – viszont maguk a mérkőzések nem épp aranyoldalainkat gyarapítják. A csákvári katartikus zárás még nagyrészt el tudta fedni a már akkor is látszó gyermekbetegségeit a keretnek, de a ’misleny ellen már teljességében kezdtek kibontakozni az ellentmondások a narratíva és a megvalósulás között. Tegnap ez a kettősség folytatódott: remek napon vagyunk túl szurkolócsapatilag, de a lendületből feljutás (egyre inkább úgy tűnik, csak magunknak mantrázott ábrándja) körül sokasodnak a kérdőjelek.
„Merre tartunk?” bővebben
