Mellékesen Csehi Tibi youtube-csatornájára fel vagytok iratkozva? Illenék.
Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész
Nem, nem tűntem el, kedves nézőnk, kedves hallgatóink, nem azért írt Hanta egyszemélyben poszt-áradatot az elmúlt három hétben, nem azért Karácsonyoztatta és szilvesztereztette meg az olvasókat egyedül, nem azért írt megint szólóban már jó ideje, mert RW kiszáll. És még csak nem is a szokásos indokom (meló, meló) volt a némaságom hátterében. Az elmúlt két hetet a régóta hallgató sorozatunk újraélesztésével töltöttem, és most tartok ott, hogy a következő x hétben minimum 7, esetleg 9 részt tudok majd prezentálni, mindannyiunk boldogságára. Remélem legalábbis, hogy nektek is boldogság lesz, nekem mindenképp, hogy végre, 2 évi szülés után kiírtam magamból.
Az új évad első része pedig pedig egy amolyan előtörténet-szerűség, ami még a sorozat kezdése elé megy vissza. Kell ez az egész szériához, hogy lássuk, hogy lett a kis RW-ből Honvédos, hogy aztán később, évtizedek múltával ilyen visszatekintéseket írogasson. Ehhez pedig egészen a ’80-as évek közepéig-végéig kell visszanéznünk, amikor még viszonylag új volt a kispesti panelrengeteg, a Határ úton csak oldschool Ikarusok álltak a 66-os és 154-es végállomásán, a 42-es vonalán UV-k repesztettek a Bozsikig, Wekerle még nem volt annyira sikk, a drukkerek pedig Máncsó mozdulatain való sírás helyett Gyimesiéknek tapsoltak, nem is keveset. (A sufnibuher címképet pedig Hantának küldöm szerettel, mert tudom, hogy imádja az RW-minimálstílust :) ). “Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész” bővebben
Nem érdemes tovább Martínezről álmodozni. Dudással együtt aláírt a Haladáshoz.
Nem érdemes tovább Martínezről álmodozni. Dudással együtt aláírt a Haladáshoz.
Darab + darab = minőség? /// jelenleg így áll a keretünk
Nah. Néhányan már távoztak (hatan), nem kevés kölcsönadott játékosunk visszatért (nyolcan), szóval érdemes gyorsan egy kis számvetést csinálni a keret jelenlegi állásáról. (Ha az összes átigazolási hírre vagy kíváncsi, akkor ide kattints.)
“Darab + darab = minőség? /// jelenleg így áll a keretünk” bővebben
Hááááát, a számok alapján nem Sergio lesz a következő gólkirályunk
de még a házi sem feltétlenül. Gyorsan átfutottuk az őszi InStatos számait.
“Hááááát, a számok alapján nem Sergio lesz a következő gólkirályunk” bővebben
Úgy látszik már Erasmusos diákot is fogad a Talent programunk
Az MTK-s csatár, Sergio Tamayo próbajáték címén velünk kezdte a felkészülést. (Tamayo amúgy mellékesen a Pázmány jogi karára jár.)
A hírről beszámoló Nemzeti Sport úgy tudja, Alci és a Hali, valamint a Honvéd megegyezett, fél évre megy kölcsönbe, opcióval. Kosnic és Gyula később csatlakozik, ők úgy látszik – egyelőre – maradnak. Keitáról továbbra sincs semmi hír.
# 2015. 1. nap.
A Haladás bejelentette Máncsót :D
És – szerintem sajnos – Alcibiadét is. (via haladas.hu)
Ebben a posztban lehet egymásnak és a Kispestnek mindenféle jót kívánni 2015-re
Legyünk azzal tisztában, hogy nem a szerző csinált viccet a Honvédból :(
Legyünk azzal tisztában, hogy nem a szerző csinált viccet a Honvédból :(
(ja, és a hivatkozott szerző egy másik hanti)
((a képen pedig Miccoli látható, aki szintén nem igazol Kispestre))
“Legyünk azzal tisztában, hogy nem a szerző csinált viccet a Honvédból :(“ bővebben