Mastodon

Rosszul alakultak az eredmények, így már azért is győzni kell, hogy ne szakadjunk le nagyon

Honvéd – Budafok @ Bozsik, 19:45

  1. Győr 2,11 ppm
  2. Nyíregyháza 2,11 ppm
  3. Vasas 1,89 ppm
  4. Kozármisleny 1,89 ppm

Honvéd: 1,38 ppm, ami azt jelenti, hogy a hátra lévő 26 meccsen 2,35-ös pontátlagot kell hoznunk, hogy tarthassuk a lépést a Győrrel (és feltételezve, hogy a Győr tartja saját magával). Ennyi fért bele a bénázásból, és az építgetős ígéretekből. Idény végén 66-70 pontra mindenképp szükség lesz a feljutáshoz, és ebből egyelőre 11 van meg. Kevés, nagyon kevés.

Győzni kell, ma, vasárnap, jövő héten, és úgy általában, ha komolyan gondoljuk a céljainkat.

„Rosszul alakultak az eredmények, így már azért is győzni kell, hogy ne szakadjunk le nagyon” bővebben

Hírszolgáltatásunk átmenetileg akadozni fog

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy vajon illik-e erről a témáról posztot írni, azonban úgy érzem, eddig is őszinték voltuk, miért most változtatnánk ezen a jó szokásunkon?

Beáztam.

De úgy beáztam, hogy kurvára. A tavaly felújított lakás szarrá. A felettem lakónál csőtörés volt, és ő (az) nem csinált semmit, csak bambult ki a fejéből. Legalább fél órán át, ha nem tovább volt eltörve egy nagyobb cső nála, és csak ömlött, és ömlött, és ömlött. Sokáig senkit nem akart beengedni, majd amikor bejutottam hozzá az általam hívott vízszerelővel, akkor azt láttuk, hogy bokáig áll a víz a lakásában. Na, ez idővel mind lejött hozzám, mert nem nagyon tudott más merre indulni.

Ezt követően konkrétan a nappalimból folyt ki az utcára, akkora tó keletkezett a lakásban.

„Hírszolgáltatásunk átmenetileg akadozni fog” bővebben

Ha nem lett volna kivel beszélgetni, akkor valószínűleg halálra untam volna magam,

Soroksár – Honvéd 1-1

és ez mindent elmond a mérkőzésről.

Egyedül a kilátástalanságot sikerült tökélyre fejleszteni. Hiába az új igazolások, hiába nevezhetjük végre minőséginek és bőnek a keretet az NB II. szintjén, a dolgok sajnos nem úgy működnek, hogy már az első meccstől minden sokkal jobb lesz.

Ismét idő kell, mert kivétel nélkül mindig idő kell az edzőknek, csapatoknak, koncepcióknak. Idő kell, és időt kérnek. A szurkoló élete másról sem szól, mint a türelemről, a várakozásról, hogy egyszer talán valahogy, valamiért jobb lesz.

A szurkoló bármit képes belelátni a legtrógerebb csapatba is, mert a szurkoló reménykedik. Tavaly is hittünk elég sokáig, pedig nem csupán a pofánkba röhögtek, hanem egyenesen és boldogan beleszartak, amikor csak alkalmuk nyílt rá. Pedig mekkora játékosok lehettek volna. Albán, szerb, mindenféle válogatott.

„Ha nem lett volna kivel beszélgetni, akkor valószínűleg halálra untam volna magam,” bővebben

Ha filmet forgatnánk, felmerülne munkacímnek a 2023: az eső visszatér

Soroksár – Honvéd @ Soroksár, 16h

[tételmondat] Annyira hozzászoktunk a jóhoz, hogy mostanában csak akkor ázunk el egy stadionban, amikor esik az eső.

A sportkormányzatnak hála, fix NB I-es csapatként hozzászokhattunk a zsírúj stadionokhoz, így történhetett meg, hogy amikor reggel kinéztem az ablakon, és azt láttam: esik, majd az előrejelzéseket megnézve ugyanaz fogadott: esni fog, akkor menten az Elvétve Használt Ruhák Szekrényéhez fordultam, és előkerestem belőle azt az esőkabátot, amit még a vilniusi meccsünkre vettem, és sem akkor, sem azóta nem volt rajtam. Jelentem: kihíztam, de nagyon nincs másik.

Illetve egy elképesztően régi darab, amit egy turkálóban vett édesanyám úgy húsz éve, hogy legalább valami legyen rajtam, ha meccsre megyek. Akkoriban még mindenhova kellett. Emlékeim szerint végül mindössze egyszer volt rajtam, mégpedig 2014 májusában, Győrött, egy 4-2-es zakón, ahol annyira szarrá áztunk, hogy igazából mindegy volt az esőkabát jelenléte.

Hogy 2015-ben, a soroksári kupameccsen miben áztam el, arra már nem emlékszem, viszont arra igen, hogy azt a meccset végül mi élőztük a vendégből (esőben!), mert az akkori klub erre is képtelen volt.

„Ha filmet forgatnánk, felmerülne munkacímnek a 2023: az eső visszatér” bővebben

Arra a következtésre jutottam, hogy bár az MLSZ kiírja, mint bajnokságot, valójában nem létezik olyan, hogy NB II.

Egyáltalán nem megsértve a mindenféle kiscsapatokat, azonban az NB II. komolyságát már az erősen megkérdőjelezi, hogy az MLSZ engedi, 500-1000 fős stadionokban* rendezzenek mérkőzéseket. Konkrétan az NB II. bajnoka Magyarország papíron tizenharmadik legerősebb klubja, és még az osztály középmezőnye is benne van az első húszban. Mindez történik jó esetben ötszáz nézők előtt.

*_ ha egy 90×45 méteres pályát körbeállva méterenként egy fővel számolunk, akkor az 270 nézőt jelent.

A méret természetesen szabályos, ugyanis a hatályos Infrastruktúra szabályzat (24. o.) két kategóriába sorolja az NB II-es pályákat:

  • D // legalább 1000 ülőhely,
  • E // legalább 600 ülőhely,

majd lapokon át sorol mindenféle attribútumokat, kezdve a kapufa anyagától, a büfék kialakításán át, egészen a hangosításig, azonban a D és az E kategória között mindössze 400 szék a különbség.

„Arra a következtésre jutottam, hogy bár az MLSZ kiírja, mint bajnokságot, valójában nem létezik olyan, hogy NB II.” bővebben

Igen, elfogytak a jegyek Soroksárra, azonban beszéljünk a témáról kicsit általánosabban

Húsz éve nem jártunk az NB I. alatt, ezért fordulhat elő, hogy sokaknak fogalma sincs arról, mi a helyzet az egyéb ligákban, kluboknál és stadionokban a jegyekkel, főleg a vendégjegyekkel. A mi rutinunk az, hogy korábban az MLSZ jegyrendszerében, majd a Jegymesteren és egyéb felületeken keresztül hetekre előre meg lehetett venni mindent. Ilyen az NB II-ben – pár klubot leszámítva – nincs.

Sőt, az NB II-ben sok helyen olyan szintű stadion sincs, amilyenekhez mostanában hozzászokhattunk. A régi, néhol romos, vagy új, de apró stadionok éppen megfelelnek a követelményeknek. Vendégszektorral azonban nem nagyon szoktak bajlódni, mert az NB II-ben a kutya se használja. Ha megnézzük az elmúlt idényeket, akkor jó esetben a budapesti, valamint Budapest környéki stadionokban jelentek meg értelmezhető mennyiségben a diósgyőriek, és ennyi. Az NB I-ből mostanában kiesett, vagy oda feljutott MTK, Vasas, Debrecen szurkolói legfeljebb pár tucatnyian utaztak, a gyirmótiak még ennyien sem, az egerszegiek pedig ligától függetlenül sehova.

„Igen, elfogytak a jegyek Soroksárra, azonban beszéljünk a témáról kicsit általánosabban” bővebben

Gyorsinfó Soroksárra

További részletek a szokott helyen, Viberen, a Kispest-Honvéd csatornán.

„Gyorsinfó Soroksárra” bővebben

A Paksot kaptuk a kupában

10/31, vagyis nagyjából egy a háromhoz volt az esélye, hogy NB I-es csapatot kapunk a kupa következő körében – erre tessék, Rudolf kihúzta nekünk a Paksot.

Legutóbb a kupában 2020 tavaszán, pont a Covid miatt elrendelt első nagy lezárás előtti utolsó nyilvános mérkőzésen játszottunk velük. Akkoriban még voltak oda-vissza meccsek a kupában, mégpedig a negyeddöntőktől, és a Honvéd-Paks pont egy negyeddöntő volt. Idegenben a karanténban lévő Sanninót helyettesítő Pisonttal a padon játszottunk egy rettenetesen unalmas 0-0-t Pakson, majd a visszavágón, Szegeden nyertünk 2-0-ra Gazdag és Kamber góljaival.

„A Paksot kaptuk a kupában” bővebben

Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert

én konkrétan lerobbantam az éjszaka során. Lehet, a Wekerlére nem kellett volna kiugrani a meccs után, hiába volt nálam pulcsi. Reggel (éjszaka) arra keltem, hogy lázas vagyok, és durván betaknyosodtam.

A mai nap posztolás helyett Aspirin Complexről, forró húslevesről, sok orrfújásról, és reményeim szerint még több alvásról szól.

Ja, és RW sem hinném, hogy bármit írna, mert neki most nagyon más dolga van. Innen is csókoltatjuk!

„Bocs, srácok, de Dorogról ma biztos nem lesz poszt, mert” bővebben

Van érdeklődés Dorogra, a kupában

Dorog – Honvéd @ Dorog, szombat 15h

Csütörtökön a Futball ház előtt már fél négykor sor volt, és a 300 felküldött jegyből mintegy 250 el is pattant elővételben. Nem rossz, bár azt hittem, mind el fog menni, ahogy a 350 soroksári jegy is. (Amikor ezeket a sorokat írom – péntek délután – akkor épp tart a jegyárusítás a stadionnál, szóval egyáltalán nem biztos, hogy még van a felküldöttekből. Dorogon lesz még további 100, nyugi.)

Szóval kupameccs lesz, ami azt is jelenti, hogy nem kötelező az NB II-ben amúgy igen, 2004. január 1. után született játékos játszatása, tehát papíron a legerősebb csapatunkkal is felállhatunk.

„Van érdeklődés Dorogra, a kupában” bővebben