A vasárnap esti Újpest elleni vereségnek lett egy sajnálatos és nem várt következménye. Internetes közösségi hálózatokon terjedni kezdett az a pletyka, hogy három, a mérkőzésen vélhetően majd pályára lépő játékos előre lebeszélte a végkimenetelt. Nagyjából az Újpest bennmaradását.
Nehéz elhinni, így inkább nem is tesszük. Nem tesszük annak ellenére sem, hogy a mérkőzés három döntő momentuma is igen érdekes módon alakult. Egy rövid hazaadás, egy kihagyott büntető, és egy méretesebb védelmi hiba. Nem hisszük, mert elfogadjuk: van ilyen. Ritkán, de van.
A rövid hazaadás és a rövid felszabadítás valóban dühítő hiba, de a gólhoz kellett egy újpesti játékos is, aki jó negyvenről képes volt visszaívelni a kapuba. A kihagyott tizenegyes szintúgy dühítő, pláne egy olyan játékostól, aki egyébként remek rugótechnikával bír, aki háromszor már berúgta idén, és aki legutóbb szintén kihagyta. A kihagyott tizenegyeshez tartozik, hogy a büntetőhöz vezető szituáció épp a büntetőt kihagyó játékos passzából alakult ki. Vagyis adott egy kvázigólpasszt, hogy utána büntetőt hibázzon. Életszerűtlen. Ráadásul így, ráadásul szinte napra három évvel egy félelmetesen hasonlóan elrontott büntető után.
Az iménti eset kiváló apropó, hogy önálló posztot szentelhessünk a bundázás lélektanának, elméletének.
Kis bundahatározó
Klasszikus (magyar v. totós) bunda
A mérkőzések eredményeinek befolyásolása az egyik legősibb mesterség a világon. Annyira átszövi az életünket, hogy a legendás, Mohácsi vész néven elhíresült történelmi és hazai vereség kapcsán sem lehetünk lassan biztosak abban, egyes részeltek ne lettek volna előre megbeszélve. Mondjuk B. Tamás esztergomi érsek csak egy kicsit súgott, épp csak néhány taktikai elképzelést kotyogott ki egy csárda és egy istálló közötti sötét zugban. Vagy Sz. János egykori erdélyi vajda, aki csak egy kicsit késett el a felmentő seregével, kisegítve ezzel az amúgy sem gyenge játékerőt képviselő törököket.
Aztán ott van a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának balhéja, amit Bocsák Miklós a magyar irodalomtörténet tájékán méltán elfeledett, Pszt! Jön a totókirály c. kötetében dolgozott fel. Ipari méretekben a nyári totómeccsekre mentek rá szervezetten, játékososok, közvetítők, és egyéb jellegű lótifutik közreműködésével.
A klasszikus bunda ebben a formájában a fogadási csaláshoz áll a legközelebb, valamilyen szinten az előfutárának tekinthető.
Baráti bunda
A bunda egy másik formája. A jelenleg érvényes paradigma többféle baráti bundát ismer, úgy mint:
- Kilométer alapú baráti bunda: Jellemzően pesti csapatok rendezik le egymás között, azzal a címszóval, hogy a francnak utazzanak olyan messzire vidékre jövőre is, legyen inkább egy sima döntetlen, és essen ki a Zete.
- Kölcsönadott pontok: Általában baráti társaságokban fordult elő, hogy a klubjuk mellett hosszasan kitartó játékosok cserélgették egymással a két (három) pontokat idények között. Ha mondjuk egy csapat legfeljebb hatodik lehetett volna, de a havernak még volt esélye a dobogóra, akkor jöhetett a ma ő, holnap én – a pont pedig leadódott.
- Pénzért bennmaradást: A mindenkori kiscsapatok által űzött műfaj, nagyjából a 20. forduló környékétől. Ilyenkor a Csepelhez csapathoz közel álló személy elindul előbb egy autóstáskával, majd egy nejlonszatyorral az aktuális ellenfélhez, hogy attól megvásárolja a bennmaradást. Ennek a bundának az érdekessége, hogy ugyanarra a mérkőzésre akár a másik kiesésgyanús csapattól is licitálhattak, erősen felverve az árakat, valamint bebiztosítva a megvett felet, hogy bármi történjék, ő mindenképp jól jár. Létezik a ~ típusú bundának minősített esete is, amikor egy csapat ősszel olcsón megvásárolja a mérkőzéseit, majd tavasszal drágábban visszaadja.
- Egyéb: Tegyük fel, hogy év végi helyezésért kap prémiumot egy csapat, hiányzik hozzá két pont. Mit tesznek ilyenkor? Megkeresik az ellenfelet, akinek igazából már mindegy, hatodiknál jobb, nyolcadiknál rosszabb nem lehet, és beígérik a prémium egy részét.
A baráti bundák fontos ismertetőjele, hogy annak ellenére, hogy a mérkőzések előre le vannak rendezve, a nézők szórakoztatása fontos kelléke marad az egész színjátéknak. A baráti bunda egészen addig folyamatosan jelen volt (szinte biztosan) a magyar futballban, amíg a csapatok keretei nem kezdtek el félévente rotációs elven kicserélődni. A cserélődés annyiban változtatta meg a rendszert, hogy – mondjuk a kölcsönadott pontok esetében – a pontok innentől kezdve játékosokhoz, és nem csapatokhoz kezdtek el kötődni, előfordulhatott, hogy azokat egy másik egyesület nevében hajtották be később. A betyárbecsület szinte kézzel fogható, ahogy a saját hitelességük érdekében a pontok valóban át is kerültek utóbb a rendeltetési helyükre.
Félreértés ne essék, még a látszatát is szeretnénk elkerülni, hogy a baráti bunda alá eső meccseken szerepelteket utólag felmentenénk. Igazából érezzék, jórészt nekik köszönhetően is rohadt szét annyira a magyar futball, amennyire csak lehetett. Vajon hol tartanánk ma, ha a pályán mutatott teljesítmény nem csak a nézőknek, hanem a pontoknak is szólt volna, ha valódi versenyhelyzetben edződnek folyamatosan? A mutyi, a sértettség, a pitiánerség, a nemtörődömség és hasonlók juttattak oda minket, ahol ma vagyunk, amikor elég szerethetőnek nevezni egy válogatottat, hiszen minden más jelző hiteltelen lett a futballunkkal kapcsolatban.
Fogadási csalás
Minden bundák legaljasabbika. A fogadási csalás egyáltalán nem arról szól, hogy barátok összetartanak, hogy egy futballban élő, dolgozó (játszó?) klikk összebeszél, keressenek egy kis többletpénzt. A fogadási csalás kőkemény üzlet, ahol tarifák vannak, önérdekek és az önérdeküket nem elég gyorsan felismerőket az önérdekük felismerésében segítő rábeszélőemberek.
Fogadási csalásos bundánál egy játékosnak már arra sincs szüksége, hogy megfőzzön másokat is, szálljanak be, mert együtt fog csak menni a beígért X2. Itt simán lehet egy játékos önjáró, megvehető arra, hogy kié az első bedobás, lesz-e sárga az első negyedórában, és ha mázlija van, lesz-e kihagyott büntető.
Ezek a játékosok a csapatukat adják el, és benne azokat, akikkel egész héten együtt készülnek, akik güriznek a meccseken, sokszor elmaradó fizetések mellett hajtják ki a lelküket, hogy talán átkerüljenek egy másik, esetleg majd fizető csapathoz.
Megzsarolták őket? A zsarolás felmentés lehet, segíthet megérteni néhányuk motivációját? Igen! Sajnos igen, hiszen sehol sem tartanak a fogadási csalásos hullámok felderítésében (mert legyünk nyugodtak, nem egy széria futott itt az elmúlt években, hanem több, akár párhuzamosan is), a fenyegetettség érzete ugyanúgy bennük lehet.
Viszont akiket nem zsaroltak meg, hanem önszántukból választották ezt az utat, azokat nem lehet eléggé elítélni. Ők tényleg kicsesztek mindenkivel magukon és a megbízóikon kívül. Eladták a barátaikat, a nekik szurkolókat, a tévénézőket, a szponzorokat, majd vígan röhögtek mindannyiunk közös pofájába, hogy később hivatkozzanak a körülmények áldozatai vagyunk lózungra. Magyarosan szólva: anyátok!
Az egész helyzet abszurditása
Hogy néz ki egy átlagos mérkőzés? Van két csapat, összesen huszonkét játékossal, van két edző és van a spori. Kapásból öt különböző halmaz, akiket, vagy akikből néhányat be lehet szervezni egy-egy eseményre (gól, büntető, lap, bármi).
Nyilvánvaló, ha valaki beszervezhető, akkor arról illik tudni ezekben a körökben, mert különben minek csinálnák egyáltalán ezt a műfajt? Mennyi az esélye annak, hogy egy ilyen átlagos, megbundázható mérkőzést több oldalról is megvettek? Mondjuk a hazaiak edzőjét, de tőle függetlenül egy másik eseményre a hazaiak kapusát és középhátvédjét. Aztán lehet egy megint független csoport, aki egyenesen a bírót szerezte meg magának, egy negyedik meg az ellenfél edzőjét.
Kínzó, de fontos kérdés: egy agyon- és minden irányból megbundázott mérkőzés eredménye vajon tekinthető-e a pályán elért hivatalos eredménynek? Az egymást keresztbemetsző érdekek kioltják, vagy felerősítik egymást?
Zárás
Akárhogyan is nézzük, a bunda van, volt, lesz, kiirthatatlan kelléke a futballjátéknak, de ettől még engedtessen meg nekünk, mezei szurkolóknak, hogy elítéljük az egészet, úgy, ahogy van. És külön megkérnénk azokat, akik beülnek a különböző sportműsorok stúdióiba, hogy ott romantikus hőskorrá próbálják nemesíteni a korábbi tetteiket: hagyják abba! Gusztustalan az egész, ahogy pont azok utáltatják meg velünk azt a játékot, aminek épp ők kellenének, hogy a legnagyobb élő hősei legyenek.
(Természetesen a poszt csak kitaláció, a valósággal való bárminemű hasonlósága csupán a véletlen műve.)
Vajon hogyan viszonyuljunk a továbbiakban azokhoz a korábbi