Lett egy ilyen:
Majd kitaláljuk, hogy milyen formában illesszük be a tartalmi rendbe. Addig csak van, és néha frissül, ha történik valami.
„Idősáv a Metalcom-éráról” bővebbenMastodon
mert célunk csak egy van
Infotáblázat.
Lett egy ilyen:
Majd kitaláljuk, hogy milyen formában illesszük be a tartalmi rendbe. Addig csak van, és néha frissül, ha történik valami.
„Idősáv a Metalcom-éráról” bővebbenNem volt egyszerű megtalálni az utat, de aztán rájöttünk, hogy ha kikapunk, akkor menni fog.
Szorgos munkával sikerült eljutni arra a pontra, hogy a leváltott
Pinezits mutatói jobbak, mint Csertőié.
Mielőtt azonban belemennénk a részletekbe, gyorsan vegyük át a körülményeket, mert az edzők szeretnek a körülményekre hivatkozni, mint hátráltató tényezők.
Olyan természetesen nincs, amikor minden tökéletes lenne, és valóban, előfordulhat, hogy a Honvédnál mostanában valamivel több akadályt kell megugrani, azonban ne feledjük, közben az NB II-ben szerepel a csapat, olyan komoly ellenfelekkel, mint a Csákvár, Tiszakécske, Siófok és hasonlók. Vagyis ezek az akadályok is relatívak.
„Gondoltátok volna? Volt lejjebb!” bővebbenHaladás – Honvéd 1-0
Még nem léptünk annyit előre, hogy az ikszes meccseket be tudjuk húzni, sok a döntetlenünk és nyilván nem akarsz kikapni, (…)
– mondta Csertői mester a Tiszakécske elleni 1-1 után.
Azóta 0-1 a Siófok és 0-1 a Haladás ellen, vagyis zakó két olyan csapat ellen, akik a mérkőzések előtt mögöttünk álltak a tabellán. Vagyis nemhogy az előrelépés nem sikerült, hanem már ikszes meccsekre sem vagyunk képesek. Sőt, gólt sem tudunk rúgni, mondjuk az is igaz, hogy ehhez legalább helyzetbe kellene kerülni, ami jelenleg meghaladja a képességeinket.
„Itt a Honvéd-fröccs: 0 bor, 1 szóda, és a neve: hátralépés” bővebbenHaladás – Honvéd @ Szombathely, 17:00
Amerikai Szamoa egy alig ötvenezer lakosú apró szigetország a Csendes-óceánon. Fővárosa a Neoton Família dalából ismert Pago Pago, ahol táncot jár a tenger. Vagyis pontosabban az óceán, azonban úgy nem jött volna ki a dallam.
Amerikai Szamoa futballja sokáig arról volt híres, hogy bebetonozták magukat a FIFA világranglistájának utolsó helyére. Aztán eljött 2001, és egy világbajnoki selejtezőn kikaptak 31-0-ra Ausztráliától úgy, hogy a mérkőzés egyik legjobbja az Amerikai Szamoa-iak amúgy civilben szakács kapusa volt, aki később egészen az osztrák ötödik vonalig vitte. Nem tartozik a történethez, csak megemlítjük hogy errefelé könnyedén közeli kapcsolatba kerülhetett a mindenféle unterligákban egy kis mellékesért levezető magyar labdarúgókkal.
38 vereséggel megvívott meccs után, 2011-ben a helyi szövetség szerződtetett egy Hollandiában született és nevelkedett amerikai edzőt, akivel alig néhány hét felkészülést követően 2-1-re megverték Tongát, majd ikszeltek a Cook szigetekkel.
Vannak kisebb csodák.
„A győztes gól” bővebbenVéleménycikk egy szóhoz való viszonyról.
Kezdjük a közepéről.
A magyarfoci hétköznapjaihoz szorosan kapcsolódó témában szólalt meg a miniszterelnök a Trollfoci Instagram-oldalára kommentelve. Nem mintha nem férne hozzá más felülethez, azonban most ezt választotta. A sajtó természetesen lehozta.
A Nemzeti Sport jótollú szerzői, ahogy a 2022. október 22-i ZTE-Honvédon történteket, egyelőre a miniszterelnök szavait sem véleményezték. Akkoriban sokkal fontosabb téma volt a Ciprusról hazatérő Kisbognár, a Honvéd edzőváltása, valami zagyvaság Malonyaitól a monarchiákról, a Forma 1-ről és a fociról, valamint Thury Gábor írása a Fradiról, bár ebben az anyagban véleményt nyomokban sem találni.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy az NS jótollú szerzőgárdája valójában csak megvárta a központi direktívát, vagy legalább az MLSZ döntését, csalódnunk kell. Az MLSZ hiába tiltotta el Monizt és büntette meg a Honvédot, a jótollú zsurnaliszták újfent csöndben maradtak: Somogyi Zsolt írt még egyet a Honvéd edzőiről, Thury valami előrelépésről beszélt a magyar fociban, Malonyait pedig továbbra sem érteni.
Nem volt, vagy nem volt egyértelmű a direktíva, és az MLSZ ítéletét önmagában nem tartotta a lap elégségesnek ahhoz, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb meccsidőben történt botrányát véleményezze.
„Je suis Jesuis” bővebbenIzé.
Az a baj, azabaj, az a baj.
Ha nem mondanak semmit, az a baj, ha pedig mégis mondanak valamit, akkor az a baj.
Ha kijönnek pacsizni az a baj, ha nem jönnek ki, mert elsunnyognak, akkor az a baj.
Ha nem nyilatkozik senki az a baj, ha pedig megszólal, akkor a mondandója a baj.
Ha van tulaj az a baj, ha nincs tulaj, akkor az a baj.
Ha nálunk játszik, nem kell, minek van, ha eladjuk, miért adtuk el?
Ha fiatal az a baj, ha öreg, akkor meg az a baj.
Ha Honvéd az a baj, ha meg Kispest, akkor az a baj.
„Azabaj” bővebbenA jog és az erkölcs találkozása sűrű bazdmegezés közepette.
A Honvéd közleménye egyértelműen fogalmaz:
(…) rendezte a tartozását Lazar Cirkovic felé, így Dean Klafuric után a szerb védő is megkapta a neki megítélt összeget (…)
Vagyis nem átütemezés vagy egyéb megegyezés történt, hanem fizettek. A két összegből Klafuricé nyilvános (a FIFA oldalán elérhető). Esetében valamivel több, mint 40.000 euróról, vagyis mintegy 16 millió forintról van szó. Amennyiben a Sportalban leközölt számok valósak, úgy Cirkovic felé ennek nagyjából a négyszeresével tartozhattak.
„Cirkovic és Klafuric pipa” bővebbenRoncsderbivé tőkésített magyarfoci.
Egyetlen kétharmad másodosztályú idényünk alapján nehéz megítélni, hogy hol a helyünk a melyik hagyományosan NB I-es fellegvár nevezhető a legnagyobb balf*sznak a modern magyar foci történetében című vetélkedőben. Annyi viszont biztos, erős versenyzőként érkeztünk meg a mezőnybe.
Osztályozókönyv vs Siófok
Nem elég, hogy lejátszottuk az idény legrosszabb meccsét szerintetek (1,48/5, ami ha csak hangyaf*sznyival is, de alulmúlta a Kazincbarcika elleni hazai 0-1 1,49/5-ös értékelését), először fordul elő, hogy a fenti grafikonon a piros vonal, vagyis az év végére tippelt helyezés alulmúlja a jelenlegi helyezését a csapatnak. Most a 10. helyen állunk, év végre viszont 11-et dobott az átlagolás.
Érdemes megfigyelni, hogy vannak időszakok, amikor a két görbe nagyon eltávolodik egymástól. Például a nyolcadik fordulót követően ugyanígy a 10. helyen álltunk, azonban a várakozások akkoriban az 5. helyről szóltak.
„Először fordul elő, hogy rosszabb helyezést vártok idény végén, mint ahol jelenleg állunk” bővebben