robwarzycha

…ez a napsütés már posztért kiált

A nap süt, az ég tényleg szikrázóan kék, pont olyan mint Mészöly Géza és Claude Mbemba rövidgatyája életem első Honvédmeccsén, még ’88-ban a Vasas ellen. Jön a tavasz és jön a Bohóc nyitánya, és ilyenkor szoktam ömlengeni egy jót a tavaszról, az újjáéledő természetről meg a földszagú pályákról és a megint ránk váró korlátról, de most valahogy nehéz a szülés. A blog is (legnagyobb bánatomra) lassan kezd egyszemélyes hadsereggé válni, mióta nálam nemhogy javulnának, de rohamosan romlanak a dolgok, szóval szörnyű hónapok után van a szerző és meg szörnyebbek jönnek, és az már nagy baj amikor nagy szerelme, a No1 hobbija, a Kispest meg a blogolás is korlátosan hozza lázba. Vagy hát lázba hozza, de ideje még mindig nincs és egyre kevésbé van, és most ugyan ellop 10 percet a munkaidőből de ennek meg böjtje lesz.

Tele van a fax…gép új feladatokkal. “…ez a napsütés már posztért kiált” bővebben

Napi Máncsó

…pedig már kezdtem megbarátkozni a srác jelenlétével. Ugyan mint konkrét futballista, használhatatlan a csapat számára, ám a szünetekben , ha már a majorettlányok két évvel ezelőtti, Újpest elleni hazai derbi (Zelenka utolsó itteni jelenése – könnyhullatás) óta csak elvétve fordulnak elő a Bozsikban, szóval a szünetekben legalább volt egy kis show, amin kis társaságunk kuncogni tudott. Nevezetesen az edzés helyetti zoknibűvölés, a lipcseis harisnyaméret pontos belövése, a tessék-lássék nyújtások, majd a sportszárigazításhoz való gyors visszatérés, két körömpassz a benga honfitárssal, akit azóta hazaüldözött a kegyetlen lelátó és Rossi józan esze, aztán újfent a sípcsontvédő csekkolása, rendben áll-e a készség. “Napi Máncsó” bővebben

Félszezon-értékelő by RW

Minden megy a maga jól megszokott kerékvágásában. A félszezon végetért, ködös, ónosszitálós szürke napok telepednek Budapestre, csöndes a XIX. kerületi sorompón túli sporttelep, légiósaink hazamentek, a keret pihenni tért egy szokatlanul hosszú, egy hónapos téli álomra, legjobbjainkat díjazta a KLTE, hanta statisztikákat gyárt és közönségszavaztat, vagy bennyhillesített Lanza-Martinez show-t heggeszt fel a blogra. RW táján nagy a csönd csak, de most ő is jön – és ha már szokott kerékvágás, akkor szokás szerint érzésvilágos-összegzős-csapongós poszt következik.

“Félszezon-értékelő by RW” bővebben

A szép őszi zárás nekünk csak álom?

Megmondom nektek őszintén: annyira vágyom már egy jó őszvégi/téli idényzáróra, hogy azt el nem tudom mondani (le nem tudom írni). Főként mióta fut ez a blogunk. Megélni a hangulatos idénybúcsút, 3 pontot zsebre rakni, majd a túráról hazaérve írásba önteni a tapasztaltakat, elkapni a momentumot és megörökíteni saját magunknak, hogy majd legyen miről emlékezni, a forraltbor- és csípős téli hidegszagú estékre valahol vidéken, vagy Pesten vagy a Bozsik korzóján, a korlátnál, majd este/éjszaka a meleg szobában a monitor előtt… de nem, kezdem azt hinni, ez már sose jön össze. Pont, mint egy Kecsó elleni végre-valahára győzelem. Az sem létezik a Bohóc univerzumában, és úgy látszik, az RW-nek kiutalt hangulatos idényzárás sem. Ez egy ilyen játék.

“A szép őszi zárás nekünk csak álom?” bővebben

Így hullámzunk mi

Ez csak egy vereség volt, nincs veszve semmi, viszont a tavaszunkért most kell megküzdeni. Vagyis a következő négy meccsen.

…az az igazság, hogy a baj már a meccskezdés előtt látszott. Hiába volt optimista a szurkolóink jelentős része, mi is, miért is ne lettünk volna, hisz ahhoz képest, hogy a ‘nehéz sorozat’ előtt egy hatmeccses vereségszériát sem tartottunk sokan elképzelhetetlennek, plusz kiesés-szélre sodródást, ehelyett Fradi- és Vidi-skalp, no és olyan döntetlenek, ahol inkább vesztettünk 2, semmint nyertünk 1 pontot, ráadásul a Loki “erős csapat” azok ellen meg megy, ha olasz edzőnk van, szóval minden a jó irányba mutatott, de mégsem, csak feltűnt két intő jel, egyrészt Babar fotós jegyezte meg a melegítés alatt, hogy Ignjának a kopasz helyetti tüsi téli frizkója nem ígér sok jót a hagyományok szerint, és tényleg, emlékszünk is, hogy tavaly télen is picit leeresztett (amint haja kieresztett), no és jön Hanta, és biztos győzelmet vár, pedig ő egész pesszimista lett idén, jöttek is a győztes meccsek, de most visszatért a régi Hanta a régi jóslataival és ennek megint nembeteljesülés lett a vége. Hát így hullámzunk mi.

“Így hullámzunk mi” bővebben

Mezológia 3. – Tisz(t)a sor

Kis pihenés nektek az utóbbi hetek beszámoló-statisztika-beharang verklijében, és kis pihenés a meló miatt hetek óta néma RW-nek egy poszt képében. Néhány hete olvashattunk hanta tollából egy figyelemreméltó ismertetést a taccs.hu-n egy fiktív magyar válogatott mezről. Sütő András formatervező (hogy hivatalosak legyünk… – nem hivatalosan pedig blogfejlécünk és arculatunk tervezője) volt felelős a mezfantázia elkövetéséért, és a pusztán játékból Tisza márkába öntött félig retro, félig nagyon is mai válogatottmez-kreáció bizony nem is kapott rossz visszhangokat az olvasói körben. Emberünk azonban nemcsak designer, hanem méginkább Honvédos is, így nagy téteket mertünk volna tenni arra szerkesztőségileg, hogy előbb-utóbb kipattan a fejéből egy Kispest szerelés ötlete is. Kipattant, úgyhogy ezt most elétek tárjuk.

Tervezőnk a klasszikus csapatmez-hármasban (hazai, vendég, extra vendég) gondolkozott, főmezként vissza is hozva a csíkos megoldást, meg nem is, vendégként pedig egyrészt egy klasszik fehér, másrészt a “szokásostól markánsan elütő” verzióként egy sárga megoldás rajzolódott ki a laptopképernyőn.

És nem mondhatjuk, hogy e tervek csak úgy lógnak a levegőben… mindhárom mezben ott figyel a közelebbi vagy távolabbi múltunk, egy-egy sikeresebb korszakunk mementóiként, ugyanakkor nem érezni rajtuk a sokszor elcsépeltté váló, izzadságszagú tucatretro-hullámot.

A főmez (fent) hármas osztatú megoldása ugyan elsőre inkább Ajax/Arsenal/PSG, semmint mindenkori Milan vagy ’93-mas Matchwinner csíkozás, de ha nagyon megerőltetjük magunkat, valahol a ’94-’96-os giga-Diadoránk ugrik be, a finom fehér választóvonal alkalmazása miatt. A fehér váltótárs jóval régebbre, Puskásék világverő Honvédjához repítenek vissza az ultimatív klassziker BHSE keresztcsíkozással – de fiatalabb drukkereinknek is könnyű azonosulási pontot kínál az NB1B-s diadalmas idényünkre való relfexióval!

A harmadik mez tradíciója Kispesten nem túl erős, igazából kettő ilyenre emlékszem, ami hosszabb karriert futott be, mint egy meccs: a 2007-es MK-győztes Hummel fekete (de ez sem szerepelt talán tíznél többször), illetve újfent a “Gösseres Diadora” sárgája, ami viszont ott van minden idők legjobb váltómezei közt itthon, nemcsak Kispest-viszonylatban. Hát erre tekint vissza tervezőnk ezzel a 3. mezzel, a két oroszlán feloktrojálása a fölső két oldalára pedig amilyen giccsesnek hangzik látatlanban, annyira csecse lett renderelve. Riszpekt az ötletért.

Külön felhívnánk a figyelmet a -nem találok rá jobb szót- hihetetlenmód gusztusos nyakmegoldásra (elöl, hátul) és a nadrágdíszítésekre. Különösen a fehér away mez nadrágon a vörös-fekete Tisza logók tetszetősek a szemnek!

Lehet, hogy elfogultak vagyunk, de ha valami tér-idő-kontinuum csavarodás miatti alternatív valóságban teremnénk, és ebben a szettben pompázna a csapat, hát nagy erőkkel indulnék old Babar úr boltjába – és, amilyen súlyos arc vagyok, azt hiszem fél éven belül mindhármat megvenném. Ennél nem tudok többet mondani, kérem kapcsolja ki.

Jó nézegetést. (Bővebben ~~itt~~ illetve már itt).

Forrás: http://www.behance.net/sutoand

Kérdőjelektől a bronzfiesztáig – kispesti út 2012-2013

…még mindig tart a bronzmámor, még mindig vibrálnak bennünk a tegnapi képek, és ez jó ideg így is marad. Pedig pont amilyen boldogok vagyunk most, annyira nem volt egyértelmű egy éve ilyenkor, hogy ilyen idény vár majd ránk, egyedül talán Kemenes Szabi, az örök optimista mondta egy nyári edzőmeccs után, hogy a keret magja megmaradt, jöhet a 4. hely után az újabb remek szezon…! Akkor sokan csak csóváltuk a fejünket…és neki lett igaza…! Képek, pillanatok az elmúlt egy évből, hogy hogyan is jutottunk el a Rohonci útra úgy, hogy a zárómeccsünk éremátadássá nemesedjen…

…2012 július. Fékezett habzású edzőmeccsek után igazolunk 5 új arcot, később az akadémia nyárra kiürült szobáiban megszálló légiósjelöltek közül is itt marad Zsivány és most már hivatalosan Sunny. Utóbbi az egyik edzőmeccsen azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy bememelgítés helyett befekszik hűsölni az egyik reklámtábla mögé, míg Rossi le nem ordítja sárgára hidrogénezett taraját a helyéről. Apropó Rossi. Új edző, nem nagy múlttal, egy sikeres idényt hozó Supka helyett. Minek? Miért?

Ehhez képest jó a debüt, két hetes kánikulai villámfelkészülést követően, az előző szezon peremembereivel dúsított keret veri a Flomurtait az EL-ben. Szabi egyre optimistább. Az Anzsi ellen idegenben hősiesen helytállunk, itthon rég látott tömeg és hangulat a visszavágón, mely kijózanít ugyan, de nagy emlék marad.

…a siófoki nyitány rommá ázásával együtt. A második félidő szürreálisra sikeredett, a hazaiak ultraszektora feletti éjfekete fellegekkel, a minket a meccsre kikísérő Díszbohóc blogger barátunkkal, aki a 75. perc táján hazakerekezik, mert nem akar szétázni velünk együtt. Nekünk sikerül. Faterom a klubházba való tömeges menekülés után épp tőlünk kérdezve a még hátralevő időt, facsarja kedélyesen vizes pólóját két holland arc lábára, akik ezt nem bánják. Hanta szerint a szendvics megint világbajnok volt amúgy.

Nyaralásom alatt Lovrics alázza a Vidit kapusként, majd a cseh sörutamról hozott Starobrnókkal melegítünk a Fradi ellen, ahol remek győzelmet aratunk és az aznapi míves sör – fieszta nem ér véget. Közben Kemi eltiltva, helyén Czuczi, aki egy félidő alatt kap hármat a Pakstól és hideget-meleget a híresen empatikus korzótól, hogy a Fradi ellen hősiesen álljon helyt, és az ultrák a nevét skandálják – nagyszerű jelenet volt!

A győzelmi sorozatmámorból az MTK józanít ki minket, és a Debrecen ellen a közben megsérült Czuczi helyett újabb kapus-benjámint avatunk. Kezdenek jönni a vereségek, Rossi egyre újabb arcokkal kísérletezik, Odia, King, Bottone, kik ezek, atya ég, nincs két egyforma felállásunk, csak Ignja tűnik jó igazolásnak, de ő nagyon, Vécsei közben beheggeszti első gólját, de hogy, feltűnik a sérült Vidó helyén az általunk már régóta várt Baráth Boti, aki tanárian játszik, szóval hullámvasút az idény, hol fenn, hol lenn…

…ősz végére kiegyenesednénk, a Fáy-ba megyünk a szegény Eger ellen, hát nem egy Szépasszonyvölgy, ellenben közel a pesti cseh sörözők garmadája, előtte Bohémia, utána Pivo, közben pedig akadémista gólok, soha jobb estét.

A zárás ismét szopótúra Diósgyőrben, az MK-csoda után, pedig nem így alakult egészen ez sem, amikor a helyi sajtóerők le akarnak ütni Dél gólja feletti örömtáncom miatt, hisz akkor már a Tandia-balhé miatt áll a bál – de ezúttal is vereség a vége, Tandiát elmeszelik, és- legyünk kicsit nagyképűek – lehet hogy ezen ment el az ezüst? :)

…igen, mert a permanens eltiltások, Boti 6 meccsenkénti kiállításai (hogy költői túlzással éljünk), Tandia kinyírása, Ignja néha-néha megtörténő kipontozódása a tavasz elején a kupamenetelésünket töri derékba, és a Vidi elleni “nekikmindenösszejön” 0:4-kor úgy fest, a legrosszabb szcenárió igazolódik be Delphoiból…

…de nem! Megint sörtúrára kell menjek, hogy távollétemben jöjjön az újabb hőstett, míg Münchenben tolom az Augustiner Hell-eket, addig Vécsei és Vernes lerendezik Paksot. Az MTK ellen aztán Hrabal szülinapján (majdnem szülinapján) ismét vereség, és ki hitte volna akkor, hogy ez az utolsó ebből a műfajból idén?

Ami azóta tart, az a kispesti kegyelmi állapot, vagy ha úgy tetszik, az őrült tavasz, a téli olasz szerzemények kezdik megérni a pénzüket, jönnek a három pontok, egyre gyorsabb ütemben, kaposvári Lanza szabival, ugyanott és Pécsett tizit ölő Kemenes Szabival, az utóbbi meccsen szerencsésen alakuló szánalom-kabaréval és Martinez beindulásával, Dibusz azóta is colstokkal méri a felső sarok és a kesztűje közti távot, hogy “ezt hogy, miért…?”, az idény kulcsmeccsén verjük a zöldeket, a hype-olt Böde pedig egy életre megjegyzj Ignjatovics nevét. Újpesten csoda, a Győr ellen elképesztő második félidő és Hidi dugó, egyre szebb képek a meccsek végén, egyre több ifjonc a csapatban, szurkolók-csapat egymás karjaiban, és ráfordulunk a célegyenesre, aminek a végén a Rohonci úti stadiont látjuk, borús, de kellemes fociidőben, tele vendégszektorral, és kiküzdjük a végét, mert ki kellett küzdeni, ez a mese nem érhetett véget másként, ennek nem lehetett más a vége, és tessék, a borús idő véget is ért, a hármas sípszóra kisütött a nap is, hadd csillogjanak azok a bronzérmek a kispesti srácok nyakában…

Őrült idény volt, ami 10 évben egyszer jön össze így, és kiindulóhelyzetként hasonló várhat ránk jövőre is, hisz megint távoznak kulcsemberek, és megint hozni kell újakat, de egyvalami változott: egy szimpatikus, kedvelhető saját nevelésű mag kezd kirajzolódni, egyre több játékpercet követelve magának, és erre lehet építeni, erre, és az optimista reményeinkre, hogy a következő év is hasonló szép meccsemlékeket hoz, hasonló könnyesre röhögős sztorikat a korzó korlátjának támaszkodva, meg az aktuális autó/kisbusz ülésén vidékre tartva, a közben nálunk egyre gyarapodó kis szurkercsapattal, várva a további szép kispesti évekre.

A 19 éve a tegnapra váró Hanta azt írta szombaton a beharangban, hogy köszöni, hogy Honvéd szurkoló lehetett. Én is csatlakozom. Kispestinek lenni -most nagy szavak nélkül- de egy tök jó dolog.

Ennyi! Mint ahogy ennyi volt 2012-13 is dióhéjban. Boldog bronzkorszakot magunknak!

Éremért jöttünk, érmet vittünk. Haladás-Kispest értékelés.

…ha tartanánk a szigorú hagyományokat, itt most az értékelések sora következne, és következik is, de kicsit máshogy, kicsit az egész évre szólóan, kicsit szubjektívebben. Tegnap nem játszottunk olyan jól, mint az elmúlt hetekben, ezt Rossi is kiemelte a sajtótájékoztatón, inkább küzdöttünk, nem szépen, de célratörően. És az a nagy helyzet, hogy most mi magasról teszünk a játék minőségére, mi Szombathelyre egy komoly céllal jöttünk és azt be is húztuk, nevezetesen a bronzérmet, és évek, hónapok, sőt hetek múlva senki sem arra emlékszik majd, hogy hogyan csúszott-mászott a Honvéd a Rohoncin, hanem arra, hogy 19 év után a Kispest neve megint ott van, ahol a szívünk szerint mindig is lennie kell, az élmezőnyben, és tavaly után végre a dobogón is, bizony ám, éremmel a nyakakban és egy olyan nappal a tarsolyban, amit egyhamar nem felejt el játékos, szurkoló, és Marco Rossi sem.

Kapu

Szabi már idény előtt is kedvelt volt szurkolói körökben, az idei év során viszont a 2000-res évek Kispestjének egyik emblematikus figurájává emelkedett. Régen volt már ilyen játékosunk akinek a nevét meccsről meccsre skandálják (Pisont Pista az utolsó aki beugrik, bizony!). És bár Szabi sem hibátlan, mert egy-egy kirúgás lecsúszik, egy-egy kijövetel néha nem az igazi, de a hatalmas bravúrok, amik a legfontosabb meccseken jönnek, illetve az évek óta tapasztalt legnormálisabb játékosi hozzáállás és megnyilvánulások mindezt zárójelbe teszik. Örülünk, hogy ő a kapitányunk, és vezette bronzig ezt a fiatal csapatot. Most már végérvényesen ő az új Vezér Ádámunk – ha még erre is rá tudna tenni egy lapáttal, jöhet a Nota-i, Petry-i magasság. De igazából ez tökmindegy. A lényeg: Ke-me-nes Sza-bi!

Védelem

Baráth Botiról már minden leírtunk ebben az évben amit lehet. Az év fiatal felfedezettje nálunk, kényszerposztból alap kezdőember, mindkét oldalon bevethető, kemény, eltökélt, szerintünk válogatott lesz 2-3 éven belül, csak ne szálljon el. Eddig nem tette, maradjon is ez így. De annyit még muszáj leírni: ilyen fiatalon, ilyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel pillérévé válni egy bronzérmes gárdának: riszpekt.

Lovrics lehet, hogy lassú, lehet, hogy nehézkesen fordul, de imádjuk. Ez alaptézis. Erre már csak ráadás, hogy a bajnokság végén egyre kevesebb nehézkes megoldást láttunk hátul, Újpesten jött a rég várt gól is, és Ivan azóta megtáltosodva hozza a 2011 tavaszi, Kispesten etalon-félévének formáját. 28 évesen a keret legidősebb tagja, idén ő volt a rutin Szabi mellett, és reméljük még sokáig az is marad Kispesten. Légióst ritkán kedvelnek annyira drukkerek, mint őt, és ez nem kis dolog – de rászolgál.

Ignjatovics az év igazolása volt mindent egybevetve, a Botist sirató tirádáink blogunkon is 1-2 hónap alatt elhaltak a cacak-i “shovel-headed_kill_machine” teljesítményét látva (hogy egy Exodus albumcímet idézzek). Játéka erőtől duzzadó, kemény és pontos, és meghazudtolja fiatal korát. Nagyon nagy veszteség lenne, ha elvinnék tőlünk a nyáron – amire sajnos nem kicsi az esély szerintem.

Alcibiade tegnap is hozta a sallang- és kockázatmentes olaszvédős alapkűrt, továbbra is tartjuk, hogy kiegészítőembernek, cserehátvédnek maradhat, de egy igazi minőségi, előre is veszélyesebb balhátvéd lenne a legtutibb megoldás. Azért a bábolnai mekiben előadott, a Surda-féle “Forró szél” találkozik Eros Ramazottival jellegű szóló énekműsora, melyhez Ignja tercelt, örök (és súlyos) emlék marad.

Középpálya

Hidi Patya az év végére egész korrektül belendült, tegnap is hozta a nagyobb hiba nélküli, a moralesi terminológiával élve “very disciplined” bekkjátékot. Sokan még reflexből húzzák a szájukat vele kapcsolatban sok meccsen, de amondó vagyok: ezen a tavaszon abszolút látszott a fejlődés, és ha rendszeresen játszik, ez még jobb lesz – persze a posztján mindenképp kéne igazolás, már csak azért is, mert év végére teljesen egyedül maradt szűrőként, a néha itt bevetett Nagy Gerit kár pazarolni védekezőembernek.

Vécsei Bálintot tegnap ugyan lecserélte Rossi, de a középpálya agya idén végérvényesen alap kezdőemberré vált. Voltak remekbe szabott meccsei idén és voltak fáradtabbak is, megjegyezzük, az utóbbiakon is felért négy Gegével. Ha a törvényszerű fiatalos hullámzáson túl lesz, és nem adjuk el idő előtt, akkor hosszú idő után megint lehet egy évekre meghatározó saját középső emberünk (ráadásul Lőrinczyvel váltva egymást, vagy együtt játszatva őket… hm, egyre szebb képek). Bálinttól is csak azt kérjük: maradjon a földön, ahogy eddig is tette…

Zsivanovics Szombathelyen is tolta, amit szokott, persze ezt az egész évéről elmondhatjuk, a középpálya szürke eminenciása lett, ám meglepő módon egy támadóbb jellegű zongoracipelő, akit azért én is megkedveltem az év végére, pedig ez sem így indult. A tavalyi, siófoki debütje kapcsán új Fieber Pétert láttam bele, vagy Esadot, ebből lett a tuti kezdőcsapat-pozíció egész évre, és ma már én sem hagynám ki őt…

Nagy Gergő a második félidőre érkezett biztosítani a középpályát tegnap, mert Rossi úgy érezhette, könnyen rohannak át rajtunk. Ennek ellenére Geri nem védekező súlypontú feladatot kapott, többször jöhetett előre is. Egész évét tekintve október magasságától tűnt fel nagy örömünkre ismét a kezdő közelében, de a tavasza lett az igazi (téli diósgyőri lecserélésekor megint hosszabb sérüléstől féltettük, de szerencsére nem lett baj). Márciustól rendre játszott kezdőben vagy csereként, és Rossi is lassanként rájött, hogy előre fele hasznosabb a kis középpályás. Gergőtől jövőre várjuk a Vécsei-féle megszilárdított kezdőpozíciót, és egyéb nagy dolgokat, az idei 3 góljának meg nagyon-nagyon örülünk! Szép volt!

Diarra és King egyaránt vízhordónak érkezett a fáradni látszó középső csapatrészbe tegnap. Egész éves teljesítményüket nézve Drissa végül is egy izgalmaktól, de hibáktól is jórészt mentes átlagot hozott amikor lehetőséget kapott, ha marad, örülünk, ha megy, nem dőlünk kardunkba – igazi kiegészítőember. A csöppnyi Uralkodót viszont érdemes mindenképp megtartani, több poszton is használható Jolly Joker maradhat a következő idényben is. Gyorsasága fontos skillje, és több esze is van mint pl. Csamikánknak.

Csatársor

Az általunk sokszor dicsért Diaby kapcsán tegnap én is elgondolkoztam, hogy érdemes-e ennyire védeni őt: többször esett/kelt, mint ahány értelmes elfutása volt (bár ha ő adta Vernesnek a gólpasszt, visszaszívok sok mindent), és délczegesedő, “mindent viszek a szögletzászlóhoz” játéka sem volt az igazi. Igazából az idénykezdetkor volt a top-on, rendszeres gólpasszai és 3 gólja is ekkor érkezett. Továbbra is érezzük, hogy van benne kraft, de ha tényleg ez ilyen ritkán jön ki belőle Kispesten, akkor lehet, hogy nem kell erőltetni ezt a sztorit (bár az is megér egy misét, hogy lassan nem marad csatár a keretben…)

Martinez gólt most sem szerzett, de kedvelt erősségeit (gyorsaság, cselek, váratlan betörések), most is szállította, de hiányzott mellőle a játéktárs Lanza. Sajnos a hírek szerint több háló is kivetült rá, ami nem jó hír, kíváncsian várjuk a jövőjét. Annyi biztos: nagy tavaszt futott, és tevékenyen járult hozzá a bronzhoz.

Vernes Ricsi először volt kezdő sérülése óta, és megünnepelve, hogy nem csak csereperceket kap, remek góllal nyitott. Rá ugyanaz áll, mint Nagy Gerire, a következő idénytől várjuk igazi befutását, de bajnoki- és kupagóljai, gólpasszai, kiharcolt tizenegyesei már idén is fontos pontokat hoztak a kispesti konyhára – nem véletlen, hogy a közönség is kedveli. Mi lesz itt, ha nem hátráltatják sérülések, és teljes bizalmat kap elöl? Reméljük, egy újabb jó év. Feladata nem lesz kicsi, Lanzát (és Martinezt) feledtetni – az elszántság mindenesetre megvan a srácban.

Kispad

Rossi ezúttal a biztosra ment, elnézve a cseréinket, ami érthető is. Mi kissé a csatárdeficites utolsó 10 perces felállástól tartottunk, mert ha ott betalál a Hali és marad az MTK 3:0-ája, akkor nem tudom, hogy szerzünk újabb gólt, de ez – azt hiszem – ma már nem sok embert izgat. Emberi oldalon meg örvendetesek a változások: a szezon elején még sokszor szangvinikus, lobbanékony, a kommunikációt úri huncutságnak tekintő mester a bajnokság végére mind nyilatkozataiban, mind a szurkolók felé egyre szimpatikusabb arcát mutatta, a szurkolói molinó megkönnyezése pedig filmbe illő jelenet volt tegnap, én nem hittem, hogy valaha így látom a jó öreg Rossit. Köszönjük az évet, mister, ezt nem sokan hozták volna így le, az biztos…

… és a többiek!

Zárásként jár a köszönet az egész keretnek, a most pályára nem lépő, véleményes háttere ellenére az itteni teljesítménye alapján az emlékezetes kispesti légiósok sorába belépő Lanzafaménak, az Ignja szekundánsaként megkerülhetetlen hátvéddé előlépő Tandiának, aki kreált ügyei ellenére a bajnokság egyik legtisztább játékú hátvédje volt, Délnek, aki csapatunk házi gólkirálya lett, csak a besült tavaszért kár, a szívünkben nagy reménységgé előlépett kis Filip Holendernek… Bobál Gergőnek, akinek üzenjük: jövőre meglesz a debütgól, Marshal Mufinak, aki sajnálatos lebetegedéséig már úgy nézett ki, az akassou-i, Benjamin-i útra lépett, neki ezúton is jobbulást kívánunk… őszi gólpasszaiért Ivancsicsnak… Csamikánknál minden volt ebben az idényben, mint a búcsúban: kispesti Robbenkedés a Flamuntari elleni, agyzsibbasztóan fájó beadás-imitációk, és oda-vissza Fradi-büntetés… Czuczi Marcinak és Szemerédi Norbinak, amiért helyt álltak ilyen fiatalon, amikor és amilyen nehéz körülmények között kellett, az epizódszerepeket kapó Mogának, Nagy Krisztiánnak és Lőrinczy Attinak, akit nagyon fogunk figyelni jövőre…!

* * *

Hát lement a tavasz, olyan végeredménnyel, amire kevesen számítottunk, mi egyebet mondhatnánk még, mint azt, amit már sokszor leírtunk: köszönjük, így tovább, Európa, jövünk!, és a többi…

…sok, sok ilyen tavaszt még nekünk, Kispestiek!

Fotó: RW.

…such a perfect day!

…mikor a posztot írom, épp Szombathely és Győr között száguld a kisbuszunk, a csapaté pedig előttünk, szépen haladva Európa felé, a bronzok meg-megcsillannak a buszablakban, ahogy a játékosok integetnek és büszkén mutogatják a friss szerzeményeket, mi pedig az elmúlt hetek várakozása után megnyugodhatunk, megvan a bronz, te jó ég, mikor mondhattam ezt ki utoljára, 1992. júniusában, de akkor rohadtul nem örültem neki, akkor csalódás volt, ma pedig akkora öröm, mint a 2007-es kupagyőzelmünk, úgy vagyok vele mint Ivan Lovircs, nem találom a szavakat, majd hamarosan meghallgathatjátok a vele készült interjúban, hát ez óriási, közben megállunk a kocsival mert a szurkolói buszok megállítják a csapatbuszt, össznépi ünneplés, de a rendőrök elhajtanak minket, megyünk tovább, sebaj, majd a következő faluban folytatjuk…EMBEREK…BRONZÉRMES A HONVÉD!

…a hármas sípszó utáni percekből csak képfoszlányok maradtak meg, de azok sokáig élnek majd a fejemben… friss, kissé eső-áztatta fűillat, egy kupacban őrjöngő akadémiai szakasz, a délszláv szekció fotózkodik, Vécsei, Hidi és Vernes Ricsi, de Nagy Gergő is a vendégszektor kerítésén, valamelyikük épp megcsúszna, de kézerdő kap utána és úgy tartják a nap hőseit… Rossi meghatva tapsol, az érmes párna előkerül, aztán nyakakban lógó bronzok, örökké nyilatkozó Kemenes Szabi, mezek most már tényleg kidobálva, én csak állok a gyepen és fényképezgetek én is és vigyorgok, mint kisgyerekkoromban amikor ’91 kora nyarán az MTK 2:1-es legyőzése után bajnokavatás volt a Bozsikban, akkor Csepreginek, Sikesdinek és Gergornak tapsolva, ma már Szabi, Ignja, Lovrics, Vécsei és Boti a névsor, de az érzés ugyanaz, igaz, közben felnőttünk, már idősebb vagyok az egész keretnél, közben Lovrics hívja a többieket újabb fotóra… sajtótáj kipihent Rossival, széteső öltöző, boldog játékosok, boldog edző, boldog szurkolótábor, Kispesten vagyok?

…közben megint megállunk a 86-os úton, a társaságunk egyik tagja a Republic slágerét költi át 76-osról és énekli, borzalmas, de kit érdekel, bronzunk van, hohó…. szóval megáll a csapatbusz, mert a csapat megállt könnyíteni egyet, így satufékkel megáll a 2 szurkolói busz meg anblokk a kocsikonvoj, de a rendőrök ismét továbbhajtanak minket, folyt köv… tapadunk a csapatbuszra, kövér gázzal indulás, de közben Hantát és Ábelt majdnem elhagyjuk, futnak a kisbusz után, de beugranak a nyitott ajtón, gurunk mi is tovább…tiszta káosz…!

…amikor az utolsó negyed órában sorra jöttek a hírek a Hungária körútról, hogy 2:0, aztán 3:0, az MTK csak jön, csak jön a nyakunkra, és egy Hali gól kell csupán és nekünk végünk, persze relatív ez a “végünk” ez is negyedik hely lenne, az is szép, de nem, nekünk már több kell, Rossi is megmondta, de Rossitól függetlenül is, hát egész héten a bronzzal keltem és feküdtem, ez járt a fejemben a heti tárgyalásokon, munkába menet és jövet, tényleg minden percben… és most ez elúszhat, egy Haladás gólon…? Csatár már alig van a pályán tőlünk, itt gólt mi már nem lövünk… még 10 perc…még 5…még 2…hosszabbítás… Babar már falfehér mellettem, milyen dolog ez, én egy nyugodt fiesztát akartam itt, ehelyett megint kezdhetek gondolkozni valami Kispest Faktoros cikken…? És akkor hármas sípszó, és filmszakadás, innen már csak a fenti foszlányok ugranak be az őrjöngő táborral, az összekapaszkodó játékosokkal, és akkor a tábor kifeszít egy “Gracie Marco” molinót, és Rossi kisétál hozzájuk és megtapsolja őket, és látom ahogy küszködik a könnyeivel, ez a csóka sírdogál a pályán, az év elején még kekk Rossi… – igen, az ilyen jelenetek miatt éri meg a sok borzalmas meccs, a szopórolleres vidéki túrák sokasága, az ilyen jelenetek miatt, amik újabb 2-3 évre felvérteznek a Honvéd-sztaminával.

…és már Győr-Moson-Sopron megyébe suhantunk át, és jön a csornai benzinkút, most úgy látom végleg megállunk, a legkisebb kutat sikerült kiválasztani de kit érdekel ez most, a csapatbusz megáll, a játékosok és Rossi előmásznak, mindenki kezel mindenkivel, dobozos sörök kavalkádja a kezekben, Kemenes Szabi 500 közös fotót készít, lassan a kutasok is beállnak 1-1 közös kép erejéig, hihetetlen percek a 300 drukkerrel és a csapattal, harmadikok lettünk, ezt ki hitte volna az év elején, én nem, megmondom őszintén, és most itt van, és valamit mi is visszakaptunk a sok utazás fáradalmaiért, és az elmúlt évek sokszor reménytelen szurkolásaiért, ahogy Szabi is mondta, valamit vissza akartak adni, hát visszaadtátok, srácok, köszönjük…

…este már a kihalt Wekerlén sétálva hazafele még mindig zúg a fejem az átélt élményektől, és attól, ami még a tavalyi 4. helynél is nagyobb tett, hiszen az (idén már négy fősre duzzadó) anyagilag/támogatottságban a mezőny fölött álló csapatkörbe kakukktojásként odaférkőztünk, és ezekből kettőt meg is előztünk, bónusznak az MTK-t is, amelyik utcahosszal ment előttünk a télen. Azért ez nem semmi. Ez egy kis csoda volt, amit láttunk. Nehéz is más szavakat találni – jutok vissza megint Ivan Lovrics barátunkhoz. Úgyhogy zárásként csak annyi:

CSAK A KISPEST, CSAK A BRONZ! :)

Fotó: hanta.

Hiába a helyzetek, a lila köd nem oszlik. Kispest-Kecskemét értékelés.

Hát ez van. A Kecskemét ellen nem megy.

Annyira unjuk.

Annyira… hogy már szinte megszokjuk. Amikor sajttájra menet Nitro, a Lila Köd blogból kinőtt KTE-sajtós már mosolyogva vár, hogy “talán majd legközelebb sikerül“, már ellenkezni sincs erőm. Ilyenek ezek a Kecskemét-meccsek…

Igazából a Fradi elleni hétközi újabb epikus sikert követően már másnap (sőt, a lefújáskor) éreztem, hogy jó Honvédfaktorosan a a szombati meccsel úgy járunk, mint Gáspár Sándor falburkolata a Csapd le csacsi c. Tímár Péter remekműben: “Vacsora nincs…?! Csempe a francba, az van!“. Hát nálunk is Kecsó-verés van a “francba'” tartományban, és hogy lesz-e valaha kézzelfogható távolságban, már kezdem erősen kétleni. Pedig ma nem kezdtünk rosszul. Az első 15 perc lila rohamai után végre szakítottunk a szokásos Kispest-KTE forgatókönyvekkel, és jöttek a mi helyzeteink: Lanza telerüsztös kapása jelentette a csúcsot e szériában. Maga a meccs ekkor bizony ki is nőtt fordulataival a nagy magyar fociugar átlagából, s ezt örömmel konstatálhattuk. A második játékrész aztán sztenderd szürkületet és kínlódást hozott, helyzetecskéink miatt azonban ekkor már közelebb voltunk összességében a várt viktóriához, amely azonban ma nem jött el, eltévedt a bíborszín ködben, hogy tovább lovagoljunk a címben kötelezően előtt patronon…

Kapu

Szabinak ma sem volt sok dolga, bravúrt se kellett hozzon, de összességében valahogy biztosabban állt a lábán, mint 3-4 hete, jók voltak a kijövetelei is, de erre kár is több szót vesztegetni, ezt várjuk tőle, és nem ez volt az a meccs ahol ő főszereplő kellett legyen szerencsére.

Védelem

Egy-két pulzusszám-fokozó hátsó védelmi szerencsétlenkedést leszámítva a defenzív brigád ma is szilárdan védte a vörös-fekete várkaput a szórványos lila ostromok során. Lovricsunk magabiztos volt és nem sokat kockáztatott, ha a 89. percben nem esik össze szegény, hanem még felrúgása előtt kapura tudja suhintani a labdát, lehet, most a győzelemnek örülnénk. Ignja és Tandia a Fradi elleni míves védőmunkát hozták, Tandinál húztam csak néha a számat az előreívelések címen előadott labda-megerőszakolásai kapcsán, de hátul nem volt vele gond és ez a lényeg. Baráth Boti meg az elején haloványabb volt, aztán a második félidőben megint hozott egy olyan csatár-alázó megoldást, hogy a lila támadó azóta is csúszik a villanyújságunk felé. És ma sárga sem jött, remek.

Középpálya

Meglepő fordulatok: a mostanság tuti kezdő Nagy Geri padon, Gege keretben sem, Hidi mester visszatért a kezdőbe, Zsivány ismét jobbkötőben. No akkor menjünk sorban. Patya sajna ma is vérszegény volt, az első félidőben egy 30. perc körüli, Lanzának adott jó zsugát leszámítva alig találkozott a bőrrel, de az ellenféllel sem nagyon. Ez így nagyon kevés. Ébresztő! Muflon hosszabb távra kiesésével, Diarra cickány-szellentés erősségű karizmájával itt az út előtted, Patrik, a hosszú távú kezdőszerepre! “Tessék már beérni, a b_d_s_r_st_n_t” – üzeni neked ordítva idősb Mészöly, hát tessék figyelni. Vécsei a Fradi elleni remeklése után (utólag javítok: én Martínezt dicsértem a gólpassz kapcsán, közben Vécse tette Csamikánk fejére a zsugát kedden) ma picit haloványabb volt, de az igyekezetre nem lehetett panasz és én végig fenn is hagytam volna. Zsiványt addig szidtam, míg a Fradi ellen végre felpörgött és ma is hozta az elvárhatót, egy szép lövési kísérlettel is spékelve a teljesítményt, még a végén a megtartására fogok szavazni év végén? A csapatrészbe csereként érkező Nagy Geri ezúttal jól szállt be, sok labdát szerzett, és ha kicsit arrább kalibrálja a 88. perces lövését, most a nap hősét ünnepelnénk benne, így azonban “csak” az egyik kedvenc akadémistánk újabb meccsének örülünk. Csöppséges Uralkodónk is a középpályán került csereként bevetésre ezúttal, Rossi elmondása szerint a besárgult kecsói balszél megbontása volt az idea, amiből azonban nem sok minden valósult meg, az idén tavasszal jobbhátvédben többször is már-már brillírozó King ugyanis ma nem kapta el a fonalat. Van ilyen.

Csatársor

Kijelenthetjük, hogy ez a tavasz nálunk Lanzáról szól, a csapat kezd is kicsit egy emberre kihegyezett lenni, ami nem feltétlen jó a sebezhetőség és az ebből eredő rugalmatlanság-, egyoldalúság-növekmény miatt és arra gondolva, hogy az irokéz frizurás talján hamarost búcsúzik a kerülettől. Jó viszont az, hogy Zelenka után ismét van olyan légiós, aki kapcsán megnyalja mind a tíz ujját az egyszeri korzólakó. Bár alapvetően ma kissé fáradtabban mozgott, ezúttal is rengeteget dolgozott az egy négyzetméterre jutó műesések számának megdönthetetlen rekordere. A rá fellőtt labdákat rendre megtartotta, megjátszotta, néha elönzőzte, de nem ez volt a jellemző. Én szkeptikus voltam az érkezésekor, de ha maradna még fél évet, akár Lanzás mezt is vennék (ha nem szakítottam volna már régóta a játékosnévvel ellátott mezekkel, de ez egyéni policy). Rendesen faragták őt ma is, a lila mészárossegédek böllérkéseikkel és Vaskó hentesmester vezetésével aprították rendesen, de így is sok szép pillanata volt. Szép munka! Martínez az első félidőben hasznosan, utána egyre fáradtabban játszott, rejtély, hogy kopasz kispadvezérünk miért hagyta fönn végig… Tchami majdnem elérte a zsinórban három meccsen betalálás egyéni rekordját, de nem, és őt is lekapta Marco mester, Maros Józsi pedig a Kapos és a Fradi elleni emlékezetes góljairól zengett ódákat lesétálása alatt – hát, hogy a kaposi tizin mi emlékezeteset vél látni derék szpíkerünk, azt nem tudom, de mi is tapsoltunk. Egy Fradi verőnek ez kijár.) A csapatrészt felpörgetni igyekvő csere, Bobál, nagyon súlytalan volt ma sajnos, alig emlékszem jó megmozdulására, reméljük, legközelebb már végleg leveti a saját maga által egy friss interjúban említett feszültségét, mert a a Kaposvár ellen azért sok mozdulatán látszott, hogy itt van fantázia, csak még sok a görcs, de hát ez normális még ilyenkor. Türelem rózsát terem, mondom, és ezt nem a kecsói tulajra (bocsánat…), hanem ránk, Kispest-szurkolókra értem a fiataljaink kapcsán!

Kispad

Annyit dicsértem Rossit a Fradi ellen, hogy ma kissé megint meglepett. Magas fordulatszámú rotálásának ma Ivancsics lett az áldozata, Diaby végre padon volt, Nagy Geri kikerült, Hidi vissza… elsőre tök jónak tűnt mindez, viszont ma a cserék nálam nem ültek… persze ő ért hozzá, nem mondom, de nálam Martínez bőven csere-érett volt, és Lanza mellé üvöltött a csatársor egy labdaügyes, passzképes arcért, erre Diaby (vagy Dél) ülve marad a padon, a mozgékonyabb Holender helyett pedig a statikusabb Bobállal kísérletezett… nem ez volt a talján legnagyobb meccse, de a legrosszabb sem, érdeklődve várom a Pécs elleni váratlan húzásokat, mert szinte biztos, hogy itt lesz valami… csak ne Pascariu vagy Odia.

* * *

Sokszor került elő az “ez van“, “van ilyen” és társ-szófordulataik ebben az értékelésben, és ez sok mindent elmond a mai meccsről és anblokk a Kecskeméttel való párharcainkról. Az egy szem MNK oda-vissza sikert és a másodosztály győzelmeit leszámítva nem akar jönni az első NB1-es siker, és egyre inkább úgy fest, ez egy ilyen sztori. Ennek ellenére pozitív a szájízem e hét után: a kedd esti szép győzelem és nagy ünneplés utórezgései még ma is a Bozsik felett vibráltak, így hiába bosszankodom picit az ismét elvesztegetett 2 pont miatt, meg a “hol állnánk, ha nem lenne pechünk” szurkolói önvigasz ismételgetése kapcsán, inkább azt mondom: soha rosszabb hetet nekünk, és várjuk a folytatást a lassan nyárba forduló tavaszban…

Fotó: Babar/Lovi (1909foto.hu).