Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor

Bp. Honvéd – Debrecen 1-3

Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a  nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.

“Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben

Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb

Mezőkövesd – Bp. Honvéd 1-2

…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre  voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?

“Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb” bővebben

Minden ízében tipikus

Méltó vizuális nyitány (forrás: www.facebook.com/KispestHonved/photos)

Egyszerűen nem tudom mással kezdeni a posztot, mint a közléssel, amit már számtalanszor elsütöttem e párosítás beharangozói, beszámolói, kommentárjai során a blog eddigi, közel 8 éve alatt (hiába, aki ennyi év után is újra és újra szűz témákat tud felhozni, az a blogírás Zelenkája vagy Lenzfém Dávidja lenne, és én nem vagyok az): nem szeretem az Újpest ellenieket. “Minden ízében tipikus” bővebben

Megjött a tavasz – 3 hét késéssel

Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.

Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.

Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. “Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben

Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év

Aj-jajj (fotó: dvsc.hu)

Tegnap Debrecenben rövid úton berekesztettük a 2017/18-as Magyar Kupa-menetelésünket. Elkeseredésből írhatnám, hogy az egész érdemi idényünket, de azért még csak van pár forduló és csodák is léteznek (lásd a tavalyt). Persze idén… na mindegy. Ha tegnap a meccs után a kezembe nyom valaki egy tabletet, vagy ha hazaérve nem esek össze az ágyamra lefáradva, és a laptopom az ölembe veszem, valószínűleg olyan beszámoló születik, ami kielégíti  kommentelők pesszimistább szárnyát, csapat-földbedöngöléssel, nincs jövőnk szólamokkal, Hemy és Supka takarodjon-okkal. Ma reggel viszont inkább csak kis üresség van bennem.

“Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év” bővebben

Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve

Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.

Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.

“Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve” bővebben

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

2015-ös nihil, helló!

A tegnapi meccsen (a hangulaton, a végeredményen, az egész koreográfián) igazán fel se kaptam volna a fejem 2-3 évvel ezelőtt, mondjuk azon a tavaszon, mikor Rossi visszatért, hogy Hemy úr 9 akciós légiósával vállalja azt, amit Csábi nem akart: kispesti gerinc helyett akkor épp bábeli csapattal tolni le a tavaszt. Kb. Nyíregyházán (2:0 oda) volt ilyen hangulat, meg Pécsett (2:1 oda, ha jól rémlik) , hogy végig az ellenfél vezet, mi szenvedünk, elképzelés az nincs sok, a meccs végén meg magunkon röhögve vagy sírva (ki-ki vérmérséklete szerint) hazakúszunk Kispestre. Mondjuk Rossi ezután kapott még 2 év türelmet a szurkolói lelkekben – Supka mindössze 2 meccset érdemelt e téren ezen a tavaszon. Érdekes a drukkeri lélektan, annyi szent.

“2015-ös nihil, helló!” bővebben

Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”

Szombat este sajnos a pályán történtek nem nőttek fel a látón zajló szurkoláshoz – de van ilyen. Mint ahogy hiba is van sok, ezeket még van idő kijavítani, fontos tavaszi meccsek sora jön még, úgyhogy klasszikus korzós hőzöngés helyett próbálnánk higgadtan értékelni – meg örülni a teli vendégszektornak, mert annak legalább lehet.

“Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”” bővebben

Siófoki minthamisemtörténtvolna

Csodálatos februári szerda este (fotó: RW)

Mintha mi sem történt volna 2017 későősze óta, úgy folytatódott privát Kispest-sztorim ezen a csodálatosan undorító, igazi neomagyar futballtavaszi szerdai késő délután és estén, kezdve a Stefánia úti indulástól a legszebb hangulatlombozó februári sztrádaúton át a siófoki kietlen vendégszektorig és a forró ital mentes büféig, majd a hazaútig, ahol a Fanta-Ábel-Fater hármas oltotta porig a kedvenc zenéim, amit szerencsétlen sorsú sofőrként kevertem magamnak. Ótvar kupaszerda volt? Igen. Hiányzott már? Naná. “Siófoki minthamisemtörténtvolna” bővebben