Mastodon

GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!

(A cím egészen mást jelent, mint az ötvenes években.)

Marco ismét keretet hirdetett, és ezúttal kimaradt Gróf és Nagy Geri, cserébe ott van Gazdag, ami legalább elvárható, még ha Kovács Pistike épp formában van, akkor is.

Mellette Baráth és a Sámcsi által már a Bundesligába álmodott Holcsika.

Nem lennék most a finnek és az észtek helyében.

“GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!” bővebben

Ütöttük a Várdát, máris a Bundesligába látom a Holcsikát

Jön felém a szomszéd tegnap öt előtt egy kicsivel, hogy visszaadná a gyerekem, most már vigyázzak én rá – ő Brüsszelből, én Budapestről kerültünk ugyanabba a faluba pár napra, gyerekeink spontán együtt játszanak évi egy hetet négy részletben – mindkét kislány nyafogni kezd hogy ők még játszani akarnak, úgyhogy felajánlom, hogy jöjjön át a Brüsszeli Lány is. “Nem zavar?” “Dehogy zavar. “Nagyon rendes vagy” – érzem, hogy ezt gondolják, sütkérezek egészen a garázsig, mégha ez önös érdek is, ha van valaki, aki játszani akar a gyerekemmel, akkor nekem nem kell, én a meccset nézem. Végülis csak a háromnegyedét, de az összes gólt.

“Ütöttük a Várdát, máris a Bundesligába látom a Holcsikát” bővebben

Sas József egész életében egy akkora poént üldözött, amit mi bemutattunk a kapott gólunk előtt

MTK – Bp. Honvéd 1-1

Tényleg, mit lehet ehhez hozzátenni? Talán ha kijön majd Youtube-on, akkor rátoljuk a Benny Hillifiert.

“Sas József egész életében egy akkora poént üldözött, amit mi bemutattunk a kapott gólunk előtt” bővebben

Valami ilyesmi szenvedést vártam, nagyjából ezzel az eredménnyel

Bp. Honvéd – Diósgyőr 1-0

Mindenki arról beszélt, hogy meccsek óta képtelenek vagyunk gólt lőni, miközben a helyzeteink megvannak. Igazából rosszul sem játszunk, mármint abban az értelmében, hogy nézni ugyan valóban nem szép általában, de a modern fociban azért a nyomásgyakorlás, a helyzetkialakítás, és hasonlók számítanak, abban pedig általában jobbak vagyunk az ellenfeleinknél.

Egy dolog nem ment eddig: fordítani. Kétszer is az első negyedóra környékén kaptunk gólt, majd jött a meddő egykapuzás, és a végén a megállapítás, hogy jók votlunk a Fradi ellen, és úgy; rosszak voltunk a Felcsút ellen, és úgy nem sikerült nyernünk, pedig, és innen egy bla-bla-bla. Tudom, mert én is pont ezt mondtam.

“Valami ilyesmi szenvedést vártam, nagyjából ezzel az eredménnyel” bővebben

Négy, azaz 4(!!!!), vagyis N-É-GY kispestit hívott meg Rossi a válogatott keretbe!!!

Itt a teljes lista, félkövérrel a kispestiek, és azok, akik bajnokok lettek velünk 2017-ben:

  • Dibusz Dénes (Ferencváros)
  • Gulácsi Péter (RB Leipzig)
  • Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
  • Baráth Botond (Budapest Honvéd)
  • Bese Barnabás (Le Havre)
  • Fiola Attila (Mol Vidi FC)
  • Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
  • Lang Ádám (CFR Cluj)
  • Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
  • Willi Orban (RB Leipzig)
  • Vinícius Paulo (Mol Vidi FC)
  • Kalmár Zsolt (DAC)
  • Kleinheisler László (FK Asztana)
  • Kovács István (Mol Vidi FC)
  • Nagy Ádám (Bologna FC 1909)
  • Nagy Dominik (Legia Varsó)
  • Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC)
  • Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
  • Eppel Márton (Kajrat Almati)
  • Gyurcsó Ádám (Hajduk Split)
  • Holender Filip (Budapest Honvéd)
  • Németh Krisztián (Sporting Kansas City)
  • Sallai Roland (SC Freiburg)
  • Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim)
  • Varga Roland (Ferencváros)

Felkészül: Hidi, Vécsei, Gazdag.

Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd

Négyből négy, nem mondom, hogy nem vagyok picit meglepve ettől a sima indítástól, és ez azért nem rossz érzés. Tény, hogy nem  a Bohóc legerősebb kvartettje volt az eddigi négy ellenfél, és hogy az igazi rázós kör majd most jön, de ettől még most fújhatunk egyet: 12 ponttal állunk, azaz Mezőkövesden is állva maradtunk, abban a városban, ami másfél éve szinte a líbling stadionunk a szerzett győzelmek arányát tekintve – a kétezres évek közepének REAC-pályája ugrik be, ha hirtelen hasonló szépemlékű túrahelyszínt keresek. “Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd” bővebben

Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)

Bp. Honvéd – FK Rabotnicki 4-0

A beharangozóban még azt írtam, hogy bár nem tudom hogyan lesz meg meg, de azért elvárom a két-háromgólos győzelmet, mert annyi legalább van a két csapat között. Persze, bele lehet, és kell is rúgni az igazoláspolitikánkba, mert egyszerűen nem létezhet olyan rózsaszín köd, ami kitakarná a gondokat, azonban ezt a Rabotnickit még a fakóval felhigítva is illenék kiejteni. Szóval lehetett reménykedni.

Őszintén, nem is értem azokat a felhangokat, akik egy szaftos kis kiesésről álmodoztak. Gondolom nem látták a kinti meccset, mert akkor nagyjából képben lettek volna az ellenfél játékerejével, valamint azzal az egyszerű ténnyel, hogy Budapesten legfejlebb meleg lesz, és közel sem elviselhetetlen forróság.

“Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)” bővebben

Napikispest 2018.06.22.

  • felkészülés // másfél hete tart a felkészülés, és eddig annyi tudunk, hogy Dark, King és Bobál távozott, valamint Holdampf (úgy tűnik, Holdkomp lesz a neve) és Uzoma érkezett. Hogy kölcsönből ki merre, arról sokáig semmit, de szerencsére a ZAOL-ról kiderült, hogy Gergényi kölcsönbe Egerszegre. És ennyi. Tíz nap is kevés volt arra, hogy egy kerettel kiszúrják a szemünket.
    • Kapaszkodónak kapunk két, az internet hőskorát idéző 610*310 pixeles képet az Instagramra. Az egyiken a hátsó füvesen láthatjuk a keretet – háttal, a másikon pedig a korlátra feszülve nyújtani. Ebből legyünk okosabbak.
    • Egyébként, ha igazán stílusosak szeretnénk maradni a felkészülés során, akkor ajánlanám, hogy ilyen (vagy ehhez hasonló) gifekkel dobjuk fel a klubhonlapot a felkészülés (értitek: csapatépítés) során:
  • Lippai Tibor // 
    • Egyre nyomasztóbb, hogy ki lehet ez a srác, akit elvittünk Milánóba is a felkészülési meccsre. Az MLSZ versenyrendszerében továbbra is csak egyetlen ember szerepel ezzel a névvel: egy 20 éves, debreceni nevelésű, azonban évek óta megyei szinten focizó valaki.
    • Ha a környező országokban, esetleg Európában nagyjából a harmad/negyedosztályig lefelé, vagy valami vállalható klub utánpótlásában játszott volna, akkor a Transfermarkt nagy valószínűséggel tudna ilyen nevű emberkéről, azonban az adatbázisukban csak három Lippai szerepel, és egyik sem Tibor. Természetesen lehet még amerikai, vagy afrikai, vagy más földrészről származó, amit nem találunk, de hogy a Google is teljes homály maradjon, pedig megpróbáltam országfüggetlenül és a böngészőtáram tisztítása után is a keresést, sőt, még a DuckDuckGóval is, hátha valami mégis bezavar, de semmi.
    • Szóval nagyon valószínű, idén részben a megyéből próbálkozunk, mert ugye ki van mondva, hogy csak minőségi játékost igazolunk. Annyiban azért legyünk tisztességesek, hogy a magyar megye egy, valamint a norvég kettőből kiesés ugye a csapatokat minősíti és nem feltétlen a játékosokat.

“Napikispest 2018.06.22.” bővebben

Búcsúzni tudni kell

Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. “Búcsúzni tudni kell” bővebben

Messzire utaztunk három pontért, és azt tapasztaltuk, hogy a következő háromhoz is hosszú út vezet majd (jajj, de szép kép!)

Haladás – Honvéd 1-2 g.: Eppel, Eppel

  • Holender gólja szabályos volt.
  • Gazdi basszus tényleg sosem fog gólt lőni.
  • Nagy Geri először futott ki csékáként. (Jól számolom, hogy ő az első akadémista, aki cséká lett?)
  • Lanza.
  • Eppel duplázott.

“Messzire utaztunk három pontért, és azt tapasztaltuk, hogy a következő háromhoz is hosszú út vezet majd (jajj, de szép kép!)” bővebben