Mastodon

Cirkovic és Klafuric pipa

A jog és az erkölcs találkozása sűrű bazdmegezés közepette.

A Honvéd közleménye egyértelműen fogalmaz:

(…) rendezte a tartozását Lazar Cirkovic felé, így Dean Klafuric után a szerb védő is megkapta a neki megítélt összeget (…)

Vagyis nem átütemezés vagy egyéb megegyezés történt, hanem fizettek. A két összegből Klafuricé nyilvános (a FIFA oldalán elérhető). Esetében valamivel több, mint 40.000 euróról, vagyis mintegy 16 millió forintról van szó. Amennyiben a Sportalban leközölt számok valósak, úgy Cirkovic felé ennek nagyjából a négyszeresével tartozhattak.

“Cirkovic és Klafuric pipa” bővebben

Napikispest 2021.12.08.

  • ennyit a Storckkal kapcsolatos pletykákról // a belga Genk edzője lett. (via NSO)

  • póló és pulcsi // a Honvédtól.
    • elképesztően menőn néznek ki // és van belőle Honvédos és Puskásos is. Tényleg csodálatos mindkettő!
    • az egyetlen bibi // amikor a pólót bemutató videó végén megjelenik a Szöllősi-féle licenckezelő cég logója, amiről egészen eddig a pillanatig elképzelhetetlennek tartottam (tartottuk?), hogy valaha feltűnjön Kispesten. Ha létezik a világban bibinek nevezhető dolog, akkor ez bizony az.
    • pedig // ha jól tudom, akkor – az UEFA állásfoglalása szerint – egyetlen játékos sem idegeníthető el a korábbi klubjától, vagyis a klub szabadon használhatja az arcmását, nevét, mindenfélét. De persze Magyarországon vagyunk és 2021-ben.
    • innentől // mindenkinek a saját döntése. Ahogy eddig is az volt.
    • az amúgy egészen humoros // hogy a másik bejelentett termék (a gyönyörű pulcsi) pont az, amiről maga Szöllősi retusáltatta le korábban a Bp. Honvéd feliratot.
“Napikispest 2021.12.08.” bővebben

Napikispest 2020.07.07.

Töküres poszt, de ha bejelentünk ma valakit, akkor majd frissül

  • jogkezelés // a tegnapi oroszlános anyag kapcsán pár apróság, mert látom, többek között átvette az index, a 24, és a csakfoci is (bár utóbbinál sikerült nem hivatkozni), és ennek módja/miértje némi félreértésre adhatott okot közöttetek.

Először is, a blog anyagaira vonatkozó jogkezelési információk az oldal impresszumában találhatóak meg, és eszerint a nem átvett anyagok (vagyis amiknek a forrását az egyeztetett és iparági szabályok alapján lehivatkozzuk) a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc hatálya alá esnek, vagyis szabadon átvehetőek, származtatott anyag készíthető belőlük, egyedül azt kell jelölni, hogy honnan kerültek átvételre. Vagyis linkelni köll minket.

A Disqusra feltöltött anyagok itt a necces rész, mert annak bevallom, nem jártam utána teljes mélységében a vonatkozó szabályzatukban. Egyelőre nem vagyok magabiztos abban a kérdésben, hogy ha egy felhasználó kommentbe feltölt egy általa lőtt képet, akkor az pontosan kinek a tulajdonát képezi a publikálását követően. Annak örülnék a legjobban, ha ebben az esetben az oldal jogkezelését venné át automatikusan, azonban valószínűleg nem ennyire egyszerű a helyzet. A tudásbeli hiányosságunkat megpróbáljuk mielőbb pótolni, és frissíteni vele a felhasználási feltételeinket, vagyis praktikusan az impresszumot.

Az átmeneti időre kérlek, fogadjátok el, hogy ha egy képet nem tudunk kellő alapossággal leellenőrizni, vagy egyértelműen jelzitek, hogy ti lőttétek, és az oldalon, a kommentfelületen publikálásra került, akkor azt legalább mi szabadon használhassuk, vagyis a publikált anyag átvehető lesz harmadik fél számára a vonatkozó szabályok betartása mellett. Amint ezzel ellentétes, vagy a felhasználást akadályozó tudás birtokába jutunk, úgy természetesen aszerint fogunk eljárni.

A csakblog továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az oldalon lehetőleg csak jogtiszta anyagok jelenjenek meg. Az átvett képek, illetve tartalmak vagy valamilyen CC licenc alá esnek, vagy a publikálásukra, másodközlésükre az eredeti jogtulajdonos vagy közvetlenül engedélyt adott, vagy olyan felületen publikálta, amely felület lehetőséget biztosít a tartalom harmadik felületen történő beágyazására.

Már csak hármat kell aludni Felcsútig (Napikispest 2016.04.27.)

  • licenc // annyi már biztos, hogy mi jövőre is az NB I-ben indulunk.
    • a pályán már hetekkel ezelőtt bennmaradtunk, és most
    • az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága is megadta az NB I-es és az UEFA-licencet (via honvedfc.hu)
    • megjegyzem, egy kis odafigyeléssel, ez a keret jövőre simán ott lehet a nemzetközi kupás helyeken.
    • egyelőre öt klub kapott licencet saját közlése szerint: Debrecen, Diósgyőr, Honvéd, Gyirmót és Mezőkövesd (via nso) (nemzetközit csak a Loki és a Kispest)
  • MTK // egészen elképesztő közlemény a szurkolóiktól. Sajnáljuk őket, mert nyilvánvalóan a rendszer áldozatai.
    • az előzmények gondolom ismertek, de azért elmondom: az MTK a meccset Újvárosba akarta vinni, ám ebbe a Vasas nem egyezett bele, így az MLSZ döntött Újváros mellett. Ugye mindkettőnek fontos, hogy saját pályáján játsszon, mert fontos célokért küzdenek: EL/kiesés elkerülése.
    • bónusz: mindkét csapat szurkolóinak kötelező a szurkolói kártya!!!
    • bónusz2: Torghellét hat meccsre meszelte el a fegyelmi bizottság.

Ma ismét nagyon ment az MLSZ

A saját hibái miatt bűnhődik a Szpari és a szurkolók címmel raktak ki egy anyagot a Nyíregyháza licenckérelmi ügyét végleg lezárandó, amiben szabályzatokra hivatkoznak (miközben láttuk, van amit betartanak, van amit nem), viszont van benne egy csodálatos bekezdés:

“Ma ismét nagyon ment az MLSZ” bővebben

Inkább kibeszélő, mintsem poszt az MLSZ mai teljesítményéről

pre: a véleményemet nagyjából ismeritek

Megtörtént az, amit ugyan mindenki várt, de mégis mindenki remélt, hogy nem így lesz. Hogy az MLSZ belenéz a saját szemébe, és bevallja, iszonyatos hazugság idén elkezdeni a rendcsinálást, pont akkor, amikor – hogy kedvezzek a konteó-hívőknek – a vidis Garancsi megerősödni látszik (stadionépítő céget vett, a Kéktúra milliárdokat kap az államtól, az MLSZ elnökségi tagja lett, stb.), és aki már egy ideje szajkózza, elég ide egy 12 csapatos liga. Az meg legyen merő véletlen, hogy a Főnök akarata – éppen – pont ugyanez, Csányi pedig meggyőzhető. Közben pedig szajkózzuk a sikerpropagandát.

“Inkább kibeszélő, mintsem poszt az MLSZ mai teljesítményéről” bővebben

Gyorshír: infrastrukturális és pénzügyi okokból nem kaptuk meg első körben a klublicencet

Vagyis ezt írja a Nemzet Sport Online. A stadion közben gondolom megoldódott, megegyeztünk a Csepellel, vagy a csepeli stadion fenntartójával és még egy sokadik féllel, aki majd alkalmassá teszi NB I-es meccsek rendezésére. A pénzügyiről pedig nyilván nem tudunk semmit, ahogy eddig sem. (Valamiért úgy emlékszem, ez a rész korábban nem volt gond nálunk, érdekes, hogy pont pont most, amikor az Öreg csaknem 900 milliót kapott az államnak visszaadott Bozsik ellenértékeként.)

A legviccesebb hiánypótlásra kötelezett egyelőre nekem a Nyíregyháza, ahol az alapadatokkal is probléma volt. Talán nem tudták helyesen leírni a klub nevét? Vagy ez mit jelenthet?

Döntés május közepén, bejelentés május huszonvalahányadikán, még pont az utolsó forduló előtt.