A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt

Azt hiszem, ezzel a címadással elnyertem ezen a héten a “Legjobb Fanta úr Epigon” két kézzel sodort cigivel díszített ezüst Aranyászok konzervdoboz díját, de elnézést mindenkitől, frappánsabbra most nem futotta. És bizony valahol a csapat is ezt dünnyögheti felénk: “Bocs, srácok, mindent megtettünk, de frappánsabbra most nem futotta“. Sajnos pontra sem. Mégis, ha megnézem ezt a meccset, meg a múlt szerdai, debreceni MK-t, most még értetlen düh sincs benne. Tényleg megpróbáltuk, tényleg pariban voltunk sokáig, tényleg ennyi van bennünk. Most.

Ja, és azt ér mondani, hogy Huszti Szabi is egy dölyfös kis gólyatöccsé nemesedett a fehérvári madárrezervátumban, az alattomos struccot megszégyenítő rúgásokat/lökéseket osztogató exválogatott haverja mellé? Ha nem ér, akkor is mondom. “A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt” bővebben

Megjött a tavasz – 3 hét késéssel

Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.

Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.

Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. “Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben

Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év

Aj-jajj (fotó: dvsc.hu)

Tegnap Debrecenben rövid úton berekesztettük a 2017/18-as Magyar Kupa-menetelésünket. Elkeseredésből írhatnám, hogy az egész érdemi idényünket, de azért még csak van pár forduló és csodák is léteznek (lásd a tavalyt). Persze idén… na mindegy. Ha tegnap a meccs után a kezembe nyom valaki egy tabletet, vagy ha hazaérve nem esek össze az ágyamra lefáradva, és a laptopom az ölembe veszem, valószínűleg olyan beszámoló születik, ami kielégíti  kommentelők pesszimistább szárnyát, csapat-földbedöngöléssel, nincs jövőnk szólamokkal, Hemy és Supka takarodjon-okkal. Ma reggel viszont inkább csak kis üresség van bennem.

“Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év” bővebben

Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve

Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.

Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.

“Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve” bővebben

Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű

Egy jó Nagyerdő. Legjobb. Remélem nem fürdünk be (DIRR).

Ha itthon játszanánk, már tölteném is be a sablon húsvéti RW-beharangot, amit kb. minden, de minden évben leírok, hogy ugye, HA Húsvét és HA itthon, akkor etc, etc.. Na most a keresztény ünnepkör jeles eleme pipálható, de hazai meccs az nem, és hát a körülmények, azok sem a tuti irányba mutatnak. Nem mintha az említett Húsvétoknak a tuti lett volna a lényege: mármint a győzelem persze tuti volt, de az esélyeink pont hogy nem, mégis mindig nyertünk, szóval ez alapján akár bizakodhatnék is most…mégsem teszem.

“Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű” bővebben

Nyomokban vállalható – és ez most elég jó

Tegnap eléggé alacsony elvárásokkal mentem ki a csodálatos márciusi decemberben a Bozsikba: csak legyen meg a három pont, a nézőtéren ne a semmire nem jó, ordenáré edző- és csapatgyalázás uralkodjon, és lássak valamit a tavalyi varázslatos csapatszellemből, egymásért küzdésből – legalább nyomokban. Az olyan úri huncutságok, mint a játék szépsége, gólarány-javítás, meseszép gólok – most teljesen hidegen hagytak. Ha ebből a kívánságkosaramból indulunk ki, a tegnap estével elégedett lehetek. “Nyomokban vállalható – és ez most elég jó” bővebben

2015-ös nihil, helló!

A tegnapi meccsen (a hangulaton, a végeredményen, az egész koreográfián) igazán fel se kaptam volna a fejem 2-3 évvel ezelőtt, mondjuk azon a tavaszon, mikor Rossi visszatért, hogy Hemy úr 9 akciós légiósával vállalja azt, amit Csábi nem akart: kispesti gerinc helyett akkor épp bábeli csapattal tolni le a tavaszt. Kb. Nyíregyházán (2:0 oda) volt ilyen hangulat, meg Pécsett (2:1 oda, ha jól rémlik) , hogy végig az ellenfél vezet, mi szenvedünk, elképzelés az nincs sok, a meccs végén meg magunkon röhögve vagy sírva (ki-ki vérmérséklete szerint) hazakúszunk Kispestre. Mondjuk Rossi ezután kapott még 2 év türelmet a szurkolói lelkekben – Supka mindössze 2 meccset érdemelt e téren ezen a tavaszon. Érdekes a drukkeri lélektan, annyi szent.

“2015-ös nihil, helló!” bővebben

Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk

A posztcímben feldobott ukáz két szinten is igaz: a csapat sem úgy rajtolt idén, ahogy szeretett volna. A télbe csúszó tavaszkezdésben volt itt minden, amit nem szeretünk: nagy zakó az Üllőin, nyögvenyelős majdnem-önsorsrontás a Sió ellen oda-vissza, elmaradó meccsek sora. A nagy tervekkel indított tavaszt tehát ideje igaziból megkezdeni. És igaz ez az egyéni szintemen is: a siófoki és fradipályás végigfagyoskodást követően egy héttel később a tél utolsó megfázáshulláma úgy tett a torkommal, mint Budovinszky szeretett volna a Debrecennel 2005 február végén – ám a bacilusok ezúttal eredményesebbek voltak az egykori kispesti bombázónál. Kihagytam a hólapátolást a Vidi ellen, majd az MK-gyötrődést, de ma visszatérek, hogy számomra és a csapat számára is elkezdődjön, most már igazából, a tavasz. “Na akkor vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki másodszor is: MOST indul a tavaszi szezonunk” bővebben

Bajnoki beszélgetések I. – kényszer-balhátvédből kispesti legenda

Új sorozatunk már nyári terv volt, szervezése még júliusban megkezdődött, ám az egyéb elfoglaltságok miatt csak most öltött testet ténylegesen az elképzelés. A BAJNOKCSAPAT főbb játékosaival, kulcsembereivel készülünk ugyanis interjúkra, de túllépve a régi, Honvéd TV-nek készített egyperceseken, mind témakör, mind terjedelem terén. Első interjúalanyunk a kispesti Chiellini, minden izgága bohócliger csatár rémálma, a mindössze harmadik NB1-es meccsén a Fradit fejessel alázó kispesti kedvenc, Baráth Botond volt! “Bajnoki beszélgetések I. – kényszer-balhátvédből kispesti legenda” bővebben

Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”

Szombat este sajnos a pályán történtek nem nőttek fel a látón zajló szurkoláshoz – de van ilyen. Mint ahogy hiba is van sok, ezeket még van idő kijavítani, fontos tavaszi meccsek sora jön még, úgyhogy klasszikus korzós hőzöngés helyett próbálnánk higgadtan értékelni – meg örülni a teli vendégszektornak, mert annak legalább lehet.

“Vesztes meccs utáni közhelyszótár, n+1. fejezet: “legalább a lelátói teljesítményre nem lehetett panasz”” bővebben