mert célunk csak egy van
Szappanos félidőben cserét kért Felcsúton, majd a helyére beálló Tujvel nem egy bravúros védést bemutatva, lehozta nullára a második félidőt. Sajnos az első félidőben Batik már betalált, így végül kikaptunk.
Itt a sorrend, majd a hajtás után a részletek:
Felcsút – Honvéd 1-0
Teljes kilátástalanság. Nincs rá jobb kifejezés, mint a teljes kilátástalanság. Magunkat ismételjük hetek, hónapok óta, amikor azt mondjuk, ennek így semmi értelme.
Soha, semminek nem lesz valódi felelőse, a klubház szarik ránk, szarik a klubra, szarik mindenre. A legtöbbet akkor tehetnék, ha lemondanának a vezetők, mielőtt bevégeztetik a munkájuk, és teljesen kicsinálják a klubot.
Elképesztő, hogy három és fél év alatt egyetlen haver sem szólt rájuk, hogy srácok, ez szánalmas. Petiminiszter is mindig csak dicsér és reménykedik, a minisztériumok ugyanúgy tolják bele a lóvét, mintha lenne bármi értelme, a klubvezetés nagyon elvétve megszólal, akkor mindenki más a hibás, főleg az elmúltnyolcév, majd biztosít mindenkit arról, hogy ezentúl más lesz.
Aztán sosem lesz más.
“Gondolom kapunk majd pár hangzatos ígéretet, hogy most aztán tényleg, azonban kérdés, maradt egyáltalán valaki, aki még képes hinni nekik?” bővebbenFelcsút – Honvéd @ Felcsút, szombat, 17h
Valahol mélyen hatalmas sikerként élem meg, hogy sikerült elérnünk, egy Felcsút elleni felcsúti mérkőzésen nem a Felcsút a legnagyobb problémánk. Mármint az esszenciális létezésük alapja, ésatöbbi. (Bár az ésatöbbi előtt nincs vessző.)
Annyira mocsokgyengék vagyunk, mindössze két győzelem tíz meccsen, hogy az elsődleges problémánk jelenleg a bentmaradás kérdésköre. Mármint az, hogy meglesz, vagy sem?
“Milyen elvárásaink lehetnek, ha azt sem tudjuk, hogy mit akarunk?” bővebbenRemek lenne újra egy jó kis akkori kilátástalanság.
2019. február 9., 20. forduló. A Hungárián Holender duplájával 2-1-re verjük a Felcsútot, és három fordulót követően újra dobogón állt a Honvéd. A Debrecen egy ponttal mögöttünk, a Videoton kettővel előttünk, simán benne volt akár egy ezüst is az évben. A Fradi tizenegyre, őket hagyjuk.
Egyetlen apróság kellene: néha, néha rangadót nyerni. Valahogy nem megy. Üzembiztosan hozzuk a középmezőnyt, bénázunk az alsóházzal (a következő fordulóban pont az utolsó előtti Diósgyőrtől kaptunk ki 2-1-re idegenben), de alapvetően megvannak a szükséges pontok. Egyetlen apróság hiányzik az árnyékunk átlépéséhez: rangadót nyerni. Fradit, Videotont, Újpestet, esetleg Debrecent.
“Mit nem adnánk most a három évvel ezelőtti _nyüszítésünkért” bővebbenjegyek @ Felcsút // ugyan csak két hét múlva, október 15-én játszunk Felcsúton, azonban a jegyek már most elérhetőek a Jegymesteren. Az ára 800 forint, a kényelmi díj, vagy mifene 180, vagyis összesen 980 forint.
“Napikispest 2022/10/04” bővebbenjelentette be ma a Honvéd.
Baromira remélem, hogy egyszer kiderül, mi volt ennek a történetnek a hátterében, mert a mindenféle mozaikokból egy egészen undorító kiábrándító valamit lehet csak összerakni.
A játéknap egyelőre szombat, a pontos időpontok később érkeznek.
41 éves leszek két hét múlva. 19 éve, egy borzalmas klubvezetés alatt széteső öltözővel és szurkolótáborral sirathattam a zalaegerszegi kizuhanást. 19 éve. Az egy ötöd század. Ma viszont más a helyzet. Tavaly is és idén is megmutattuk, hogy ez nem a kora kétezres évek szegényháza: mi benn tudunk maradni. Értő kezekben a klub, jó a keret kémiája, összeállt a sokféle szurkolói réteg, hol van már a Hemy-korszak mocska? A klubom történetében a sokadik, “sajátomként” a tizenegyedik (1989-90, 1997-98, 1998-99, 1999-2000, 2001-02, 2004-05, 2009-10, 2010-11, 2014-15, 2020-21, és a mostani) majdnemkieső idény ez. Még nem fogtam fel azt hiszem, pedig ideje lesz lassan.
“19 és 41” bővebbenFelcsút – Honvéd 1-2
Egy percet sem láttam a meccsből. Egyszerűen nem mertem bemenni a lelátóra a lefújásig. A lépcsőfeljárónál álltam, a korlátnál, és hallgattam, hogy mi történik. Nem bírtam volna nézni, nem voltam rá alkalmas.
Délelőtt, a fakó Paks elleni meccsén jutottam el arra pontra, hogy rájöttem, nem bírom a tétmeccseket. Gyenge hozzá a gyomrom, a szervezetem. Megviselnek. Felnőttként a langyos középszerhez szoktam, jól elvagyok a novemberi mezőkövesdi meccsekkel, a tét nélküli áprilisi hazai Debrecenekkel, amikor édesmindegy, hogy ötödikek leszünk, vagy hatodikak.
Pedig nincs három éve, hogy azért tüntettünk, mert visszaestünk idény közben az ötödik helyre. Vissza, az ötödikre. Akkor az volt az egyetlen izgulnivaló, hogy nyáron hova sorsolnak minket, milyen messze lesz a tengerpart?
“A minimumot hoztuk: bentmaradtunk” bővebbenMindegy, hogy magabiztosan, mázlival, négykézláb, megaláztatva, parádézva, öngóllal, bírói segítséggel vagy a bíró ellenére, kapu elé tolt busszal, csúszva-mászva, lábujjhegyen, fénycipőben, fehér mezben, csíkos mezben, esőben, napsütésben, tizenegy légióssal, tizenegy saját neveléssel, vegyesen, cserével vagy csere nélkül, első percben lőtt góllal, utolsó percben egyenlítve, a másik meccsnek köszönhetően, magunknak köszönhetően, magunk se tudjuk, hogyan, vagyis bárhogy, mert a lényeg, hogy ma
Tényleg nem érdekel a módszer, egyedül a végeredmény: délután háromnegyed hat magasságában, a végesípszót követően a vonal fölött legyünk.
“Egyetlen feladat van mára: bent kell maradni” bővebben
