mert célunk csak egy van
Este negyed 10 körül öcsémmel átsétáltunk a sorompók mellett a Bozsik felől az Ady irányába, majd egy jelenetbe sűrűsödve olyan dolog történt, ami miatt egyszerre rohant át rajtam 29 év, az ide kijárásom története.
Ez egy ilyen nap volt. “Őszi borongás” bővebben
Erre az újpesti vendégjátékunkra évek múlva is emlékezni fogok. Pont, min mint a 2013 tavaszira, vagy a 2017-es bajnoki menetelésesre. De míg a két régebbi meccsről Martinez triplája vagy Zsótér Dönci bombája lesz a mementó, addig a tegnapról szerintem egy meccsjelenetre sem emlékszem majd, csak arra, hogy fedett stadi ide vagy oda, majdnem ugyanúgy ázunk percekig, mintha kinn lennénk az utcán – és még mi jártunk jobban, a hosszanti szembeszektor nézői (kvázi az újpesti korzó) például jobban rommá áztak, mintha Calcuttában sétálgattak volna monszun idején.
Mégpedig elég délczeg kárpótlás, összegezhetem a tegnap mérlegét. A 2017-18-as szezonban 3 bajnokin és 2 kupameccsen (összesen ötször) toltuk a DVSC ellen, majdnem mindannyiszor uralva a meccset, hogy aztán pöcs meghökkentő gólokkal elássuk magunkat vagy a hajdúsági földbe, vagy a Bozsik altalajába. Pont ezért tartottam a tegnaptól, de ezúttal a “minden szezon valami mást hoz” tétel érvényesült, a szokásos önsorsrontó periódusunkban pedig, mondjuk ki, mázlink is volt, így sima siker lett a vége.
Yeah.
Négyből négy, nem mondom, hogy nem vagyok picit meglepve ettől a sima indítástól, és ez azért nem rossz érzés. Tény, hogy nem a Bohóc legerősebb kvartettje volt az eddigi négy ellenfél, és hogy az igazi rázós kör majd most jön, de ettől még most fújhatunk egyet: 12 ponttal állunk, azaz Mezőkövesden is állva maradtunk, abban a városban, ami másfél éve szinte a líbling stadionunk a szerzett győzelmek arányát tekintve – a kétezres évek közepének REAC-pályája ugrik be, ha hirtelen hasonló szépemlékű túrahelyszínt keresek. “Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd” bővebben
Csodálatosan érzelmes és megható posztot terveztem szombatra, aztán nem volt idő semmire Luxemburg után, esküvőre indulás előtt (ilyen ez a nyár, 3 hetente esküvő), Fanta doktor meg úgy megírta a Bozsik búcsúposztot, hogy majdnem én is sírtam, és nem csak azon, hogy elköszön a stadi, hanem amiatt is, hogy ezt a posztot nem én írtam meg. Ezek után a vasárnap délután folyamán már alig bírtam magammal, az említett cikket olvasgattam, és az ismerősök fácse bejegyzéseit személtem 10 percenként a Bozsikról, majd olyan felindultan érkeztem ki a sorompó mögé a meccskezdésre, hogy arra nincs szó.
Aztán erre toltunk egy olyan meccset, hogy fél óra után már azon gondolkoztam, miért nem otthon vagyok.
Kispest ♥.
…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron! “Ez eddig jobb mint vártuk, de…” bővebben
Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt “Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa“, továbbá “Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát“, no és “GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. “Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben
Az történt, hogy ma reggel bejöttem, leültem a gép elé, megnéztem, mennyi a meló (k. sok), bele tudok e sűríteni egy beharangot (nem), Hanta írt -e valamit a máról (igen), azaz kell-e valamit feltolni. A válaszok nem abba az irányba mutatnak, hogy bármire is szükség lenne részemről, ha egy, az újságírás és a professzionalitás mércéje szerint működő blogról beszélnénk, de a CSAK (asszem) még nem az. “Ez nekem (viszont) poszt” bővebben
Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. “Búcsúzni tudni kell” bővebben
Tegnap tehát megannyi, hol patetikus, hol pátosszal telített felvezetés után (az elmúlt hetek kb. összes posztjában erről elmélkedtünk vagy sírtunk) végleg véget ért a hosszúra nyúlt »bajnoki év«, most már hivatalosan is. (A szemfülesebb olvasók mindezt a blogfejlécben is észrevehették, hisz KW tavalyi, ünepi kreációja helyett most újat rendelt arculatfelelősünktől a jó Hanta úr). Ilyenkor jó magyar (és RW, de kb veghhantá-t is írhatnék, a blogtárs elmúlt egy évbeni korzóskorlátos öntemetése miatt) szokás szerint most valami brutális síróposztnak kéne jönnie – aki ilyet vár, térjen vissza holnap, én most inkább méltó búcsút veszek a legszebb kispesti évemtől, alapvetően vidáman. “A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni” bővebben
