Paksról utólag, egész más nézőpontból

Ne maradjon el a beszámoló ezúttal sem, mégha retrospetív is lesz a poszt

Hogy képzavarral éljünk, sajnos ezúttal Karakó(szörcsög) szántotta be az Ekét és az egész csapatot (fotó: Lovi – 1909foto.hu)

Mit tesz az idő, akár másfél nap, ami a vasárnap este (= egy vasárnap késődélutáni meccs esetében a beszámolóposzt klasszik ideje), és a kedd dél közt telik el… Főleg, ha olyan kulcsesemény fémjelezte másfél napról van szó, mint amilyen a tegnapi hétfő volt. Bizony, ha nem zuhanok bele Paksról hazaérve az ágyba, és inkább megerőltetve magam, gépelni kezdek, akkor egy szoftos világvége cikk íródott volna – azért csak szoftos, mert az optimista kicsengésű diósgyőri beszámolómat nyilván nem akartam volna zárójelbe tenni teljesen, másrészt borzalmak ide vagy oda, valahol még bíztam az átigazolási időszakban, főleg haloványan, és ambivalens érzésekkel, a Zsoldy visszahozatalában. Mióta ez pedig bekövetkezett, a “kurva nagy bajban lehetünk idén” kicsengése a paksi meccsnek hirtelen átváltozott egy “mikor lesz már szombat?!“-ba. De kicsit lenyugodva, most komolyan: tényleg minden megváltozott volna?

“Paksról utólag, egész más nézőpontból” bővebben

Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?

Bentornato, Bambino Techozzlo! Isten hozott, Tékozló Fiú! (konyhaolasz, wekerlei dialektus)

Emlékszem, a Mister “első eljövetelekor”, még 2012 nyarán az első hazai bajnokin, a DVTK ellen a mindig lelkes fő Korzópápa (aki saját bevallása szerint SOSEM szid saját játékost és edzőt) a kispadoknál nagy erőkkel capoeirázó Marco Rossit nézte, majd az akkor még számunkra meglehetősen új mozgáskultúrától kicsit meglepetten csóválva fejét, úgy döntött, azért beküld valami verbális biztatást. Néhány olasz lelátói alapszóból álló bonmot-ját 1 percig ismételgette, ám a díszbokrok túloldalán épp magát rommá Cazzo-zó Marco rá sem hederített, így a csalódott hangadó így zárt: “E tutti Avanti, Andiamo…. (szomorú legyintés) a kurva anyád“. Hát, pont ez a klasszikus jár az eszemben a Kispestereket napok óta lázban tartó hír kapcsán, annyira benne van minden.

“Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?” bővebben

Utóhangok két vállalható bukáshoz

Bármilyen fura ez most, de nem feltétlen rossz érzés most KISPESTINEK lenni, egy kupakiesés (?) és egy vereség ellenére sem…

Nagy küzdés, nulla pont, de hátha lesz még jobb is…

A vállalható vereség az egyik leggyászabb fogalom a drukkerek körében – vagy legalábbis nálam biztosan. Ez a definíció az, amit akkor mondunk, ha valamivel vigasztalnánk magunkat akkor, amikor különben nincs más kapaszkodó. Valahol jól rímel a vállalható vereség a szerethető csapat naftalin- és egervárisanyibácsi szagú lózungjához, amiről mindig Hornby Focilázának egyszeri angol edzője jut az eszembe, aki azt sütötte el annak kapcsán, mikor sorozatos 1-0-ás, nézhetetlen győzelmek után ekézték, hogy ő nem szépen játszani, hanem győzni akar, bajnokságot azért adnak. Hát az biztos, hogy vállalható vereségekért és emelt fős kupakiesésekért max együttérzés jár, de most mégsincs rajtam az “utálok mindenkit hangulat“, biztos a szezoneleje teszi, de tényleg és őszintén elismerően tudok nyilatkozni a csütörtökünkről és a tegnapról.

“Utóhangok két vállalható bukáshoz” bővebben

Csapjuk fel az útikönyvet

Én alapvetően korzós arc vagyok, így ha választani kell, hogy hazai, vagy idegenbeli meccs, a mai napig reflexből rámondom, hogy a hazait preferálom. Pedig ez az utóbbi 15 évben már egyáltalán nem állja meg a helyét, de hát a régi reflexekkel nehéz mit tenni. Ugyanis az idegenbelieknek is megvan a maguk bája, és a kellemetlen, fárasztó utazásokat kiegyensúlyozó előnyük: maga az élmény, az új stadion felfedezése, és az új térség felfedezése. Jó esetben egy jó kirándulással, városnézéssel, külföldi túráinkon pár nap hozzátoldásával akár kis nyaralássá is transzformálható a trip. Na most a holnap éjfélkor induló craiovai kéjutazásra e megállapítások annyira illenek, mint a “visszafogott” jelző anno Hemy úr nyakkendőkészletére.

“Csapjuk fel az útikönyvet” bővebben

Íródik -e tovább az elmúlt évek kispesti meséje? – hosszú beharangozóhajrát nyitunk a szombat elé

E kép czukksági faktorára már nincsenek szavak. Jó lenne holnap egy hasonló fotó, mondjuk Lovrics -Supka kivitelben, a hátsó pólópápa meg legyen Kaszás Kálmán <3

Hosszú hajrát nyitok a mai nappal és ezzel a poszttal a holnap elé. Lehet, hogy ez lesz végleg a beharangunk és a kibeszélőnk az IDEI NAGY MECCS elé – de valamiért úgy sejtem, Hanta sem hagyja ki a ziccert, hogy holnap reggel ne töltsön fel egy “Minden InStat mutató szerint jobb a Videoton, így fix Honvéd sikert várok” jellegű posztot, amiben 80%-ban a saját lapcsánkareceptjeit elemzi, de ha így lesz, legalább sokat olvashattok ráhangolódásként. Én mostanában is keveset írtam, munka, munka, munka, meg lekaptak a kezemről is egy ganglion nevű cuccot, ami a kinövések Rouanija: veszélytelen, ámde ronda, így gépelni se nagyon tudtam, csak olvastam a posztokat és a kommenteket, és ma ömlesztve reagálok pár dologra.

“Íródik -e tovább az elmúlt évek kispesti meséje? – hosszú beharangozóhajrát nyitunk a szombat elé” bővebben

Akadémiától Parókáig

Olyan szemrehányóan nézett már rám a bicikli az előszobában, hogy láttam rajta: nagyon is rossz néven veszi, hogy már ennyire belelógtunk a tavaszba, de idén alig használtam. Sehol egy ESMTK-meccs, már másfél éve nincs Bozsikba-kigurulás, és a hűvös tavasz is gyenge indok a munkahelyre bringával való bemenetel negligálására – szinte hallottam/éreztem a sértett szóaradatot felém szállni a kormány felől, így nem tehettem mást, nyeregbe ültem és lecsorogtam a wekerleközepi körúton keleti irányba Apuért, aki viszont egy igazi bringamanó, annyira, hogy Fanta wekerlei újságíró barátja egy remek leíró-definíciót is gyártott róla tavaly: “Édesapád sokszor látom kerékpáron…elég sokat mozog a telepen“. Eufemisztikus megfogalmazása ez Fater hrabali bringás csavargásainak, annyi szent.

“Akadémiától Parókáig” bővebben

Minimális elvárásokkal megyek holnap kirándulni, így legalább nem csalódom

A park és a vár, ami úgy néz ki, mintha Kőszeg egy saroktornyát házasítanád a Dreher sörgyárak Gitár utca decensen pusztuló tömbjével – nyilván RW pozitív!

Nohát, nohát. Nem a legambiciózusabb célkitűzéssel sokkol a cím, ezt elismerem, de az a helyzet, hogy tényleg ilyen hangulatban vagyok. Igazából két dolog mozgat meg annyira, hogy holnap autóba üljek Old Babar, Ábel és a 3 napja repetitíven a “gulyásleves” szót mantrázó gumigourmand Fanta mellé: az egyik a tavasz, amit szeretek, a kedvenc évszakom, és ilyenkor a legjobb meccsre menni. A másik pedig az újdonság-élmény: Kisvárdán -szégyenszemre – még sosem jártam, pedig gyakorló geográfusként illene ismerni az ország minden szegletét. Tehát Kisvárda még fehér folt, a város is és stadionja is, ami ráadásul új, és bár ezek a vidéki kétszéksoros – bazinagyponyvatetős megalomán cirkuszi sátrak (vagy a mezőkövesdi verzióban wekerlei hátsósufni design hodályok) egyre kevésbé hoznak lázba, azért egy pillantást megér. Várkerti stadion, végvári vigéczek, van valami hívogató hangulat ebben -holnap persze kiderül, hogy egy nagy humbug az egész, de most még… most még érdekel.

“Minimális elvárásokkal megyek holnap kirándulni, így legalább nem csalódom” bővebben

Kilátástalan nyári szünetből hősies nyárutó, vállalható ősz és fokozatos beszürkülés a negyedik helyet eredményező íven

Régen írtunk már idény-összefoglalót, pedig a blog hőskorszakában (mondjuk úgy, amikor még csak a Kill’em All-jainkat meg a Ride The Lightningjainkat jelentettük meg Fantával, nem a mostani Load-okat) ez milyen sztenderd műsorszám volt. Most mindenesetre nekifutok egy ilyesminek, aztán a végső kivesézés úgyis olvasói reszort, csak megadom az alaphangot a kontentnek, hogy hantai modorral éljek. “Kilátástalan nyári szünetből hősies nyárutó, vállalható ősz és fokozatos beszürkülés a negyedik helyet eredményező íven” bővebben