mert célunk csak egy van
Jó szokásunkhoz híven teljesen illogikus lépésként és szerkesztési abszurditásként a reggeli BSZ posztra szokott úri késésemmel én is reagálnék, nem annyira hosszan, mint szoktam, de azért a miheztartás végett valami legyen itt tőlem is.
“A szülinap végére” bővebbenNb3-on voltunk, hangulatkodni
Szombat este Kassai lefújta a meccset és persze az abisszikus mélységű kispesti önsajnálatunkban fetrengés épp tort ült a társaságon, mikor Ábel utolsó sörének zárókortyai között bedobta, hogy holnap a Bélával mennek BKV – III. kerületre, nem jövünk-e mi is, én pedig elgondolkoztam, mert BKV-meccsen utoljára 2014 tavaszán voltam, ahol Tischler óriásit hegesztett 40-ről a nyugdíjközeli Vezér Ádinak, utána magán a pályán pedig a Vérhódos MK-meccsünkön, az is 2014, csak ősz. Szóval már bólintottam volna egy feltételes igen-t, amikor Hanta szokás szerint teljesen más irányba nézve közölte, hogy ők Honvéd-Szabadkikötőre mennek Csepelre, ráadásul az utóbbi pályájára, ami viszont még ismeretlen stadionka, így mindannyiunkat felizgatott. Végül jött a vasárnap délután, és Ábel eltűnt az éterben (valszeg mégis BKV-ra ment), én azonban felkerekedtem, hogy Hantáék mellé társulva fedezhessek fel egy új sporttelepet és ránézzek a kadétjainkra, hogyan is állnak a nagy fejlődésben.
“Dél-pesti focikalandok IV. – Szabadkikötő!” bővebbenKispest – MOL Videoton Fehérvár Parmalat FC Vidi Alba Volán stb. beharangozó
Pár éve (volt az már 8 is), Doki barátom esküvőjén Apu éjjel 3 magasságában egy darabig Tóth Bálintos elrévedéssel nézte az elektromos cigány által ezerrel tolt “Azért vannak a jó barátok“-ra a tánctéren hőzöngő csoportosulásokat, lemondóan megrázta a fejét, majd teljesen indokolatlanul közölte a mellette álló Totóval: “…bassza meg, én már csak maradok Honvéd-drukker!” – és kiment sörért. Jelen bevezető apropója nem (csak) Fater ultraprogresszív kommunikációjának mélyelemzése és örök mementó állítása, hanem e mondat állandó újjászületése bennem. Mindig, de mindig, amikor már kifogyna az energia belőlem Kispest ügyben, például idén, a sokadik, korzós #faszkivan életérzés beütésekor: akkor történik valami, és én maradok Honvéd drukker (=húzok ki a pokolba kívánt hétvégi meccsre).
“Amikor már épp menne el a kedvem az idénytől, valahogy valami mindig visszaránt” bővebbenÚjpest után, szünet előtt
Szép támadásokkal fűszerezett győzelmet izzadtunk ki az Újpest albérletének vendégeként, és ahogy az szokott volt lenni, a kommentszekció túlteng az örömtől, ugyanúgy, ahogy az elmúlt hetekben az öntemetéstől. Régi jó kispesti szokás szerint nem tudunk egyenesen ülni ennek a rozoga vörös-fekete csataménnek a nyergében, de hát mikor tudtunk?
Az új kispesti korszakot kritika nélkül imádó kollegák nyugodtan lapozzanak a következő #napikispest posztig, mert vigyázat, nem a feltétlen örömködésről fog szólni a poszt – igaz, nem is a korábbi időszak visszasírásáról, de jobb a békesség.
“Ízlések és pofonok” bővebbenNe maradjon el a beszámoló ezúttal sem, mégha retrospetív is lesz a poszt
Mit tesz az idő, akár másfél nap, ami a vasárnap este (= egy vasárnap késődélutáni meccs esetében a beszámolóposzt klasszik ideje), és a kedd dél közt telik el… Főleg, ha olyan kulcsesemény fémjelezte másfél napról van szó, mint amilyen a tegnapi hétfő volt. Bizony, ha nem zuhanok bele Paksról hazaérve az ágyba, és inkább megerőltetve magam, gépelni kezdek, akkor egy szoftos világvége cikk íródott volna – azért csak szoftos, mert az optimista kicsengésű diósgyőri beszámolómat nyilván nem akartam volna zárójelbe tenni teljesen, másrészt borzalmak ide vagy oda, valahol még bíztam az átigazolási időszakban, főleg haloványan, és ambivalens érzésekkel, a Zsoldy visszahozatalában. Mióta ez pedig bekövetkezett, a “kurva nagy bajban lehetünk idén” kicsengése a paksi meccsnek hirtelen átváltozott egy “mikor lesz már szombat?!“-ba. De kicsit lenyugodva, most komolyan: tényleg minden megváltozott volna?
“Paksról utólag, egész más nézőpontból” bővebben
Emlékszem, a Mister “első eljövetelekor”, még 2012 nyarán az első hazai bajnokin, a DVTK ellen a mindig lelkes fő Korzópápa (aki saját bevallása szerint SOSEM szid saját játékost és edzőt) a kispadoknál nagy erőkkel capoeirázó Marco Rossit nézte, majd az akkor még számunkra meglehetősen új mozgáskultúrától kicsit meglepetten csóválva fejét, úgy döntött, azért beküld valami verbális biztatást. Néhány olasz lelátói alapszóból álló bonmot-ját 1 percig ismételgette, ám a díszbokrok túloldalán épp magát rommá Cazzo-zó Marco rá sem hederített, így a csalódott hangadó így zárt: “E tutti Avanti, Andiamo…. (szomorú legyintés) a kurva anyád“. Hát, pont ez a klasszikus jár az eszemben a Kispestereket napok óta lázban tartó hír kapcsán, annyira benne van minden.
“Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?” bővebbenBármilyen fura ez most, de nem feltétlen rossz érzés most KISPESTINEK lenni, egy kupakiesés (?) és egy vereség ellenére sem…
A vállalható vereség az egyik leggyászabb fogalom a drukkerek körében – vagy legalábbis nálam biztosan. Ez a definíció az, amit akkor mondunk, ha valamivel vigasztalnánk magunkat akkor, amikor különben nincs más kapaszkodó. Valahol jól rímel a vállalható vereség a szerethető csapat naftalin- és egervárisanyibácsi szagú lózungjához, amiről mindig Hornby Focilázának egyszeri angol edzője jut az eszembe, aki azt sütötte el annak kapcsán, mikor sorozatos 1-0-ás, nézhetetlen győzelmek után ekézték, hogy ő nem szépen játszani, hanem győzni akar, bajnokságot azért adnak. Hát az biztos, hogy vállalható vereségekért és emelt fős kupakiesésekért max együttérzés jár, de most mégsincs rajtam az “utálok mindenkit hangulat“, biztos a szezoneleje teszi, de tényleg és őszintén elismerően tudok nyilatkozni a csütörtökünkről és a tegnapról.
“Utóhangok két vállalható bukáshoz” bővebben
Én alapvetően korzós arc vagyok, így ha választani kell, hogy hazai, vagy idegenbeli meccs, a mai napig reflexből rámondom, hogy a hazait preferálom. Pedig ez az utóbbi 15 évben már egyáltalán nem állja meg a helyét, de hát a régi reflexekkel nehéz mit tenni. Ugyanis az idegenbelieknek is megvan a maguk bája, és a kellemetlen, fárasztó utazásokat kiegyensúlyozó előnyük: maga az élmény, az új stadion felfedezése, és az új térség felfedezése. Jó esetben egy jó kirándulással, városnézéssel, külföldi túráinkon pár nap hozzátoldásával akár kis nyaralássá is transzformálható a trip. Na most a holnap éjfélkor induló craiovai kéjutazásra e megállapítások annyira illenek, mint a “visszafogott” jelző anno Hemy úr nyakkendőkészletére.
“Csapjuk fel az útikönyvet” bővebben
Időutaztunk egy kicsit holnap délutánra, és a sorsolást követően körbekérdeztünk a csapat és a háttérszemélyzet, a blog szerkesztői és olvasói között, hogy hogyan is értékelik a párosítást.
“Gyors riport holnap késődélutánról” bővebben
Hosszú hajrát nyitok a mai nappal és ezzel a poszttal a holnap elé. Lehet, hogy ez lesz végleg a beharangunk és a kibeszélőnk az IDEI NAGY MECCS elé – de valamiért úgy sejtem, Hanta sem hagyja ki a ziccert, hogy holnap reggel ne töltsön fel egy “Minden InStat mutató szerint jobb a Videoton, így fix Honvéd sikert várok” jellegű posztot, amiben 80%-ban a saját lapcsánkareceptjeit elemzi, de ha így lesz, legalább sokat olvashattok ráhangolódásként. Én mostanában is keveset írtam, munka, munka, munka, meg lekaptak a kezemről is egy ganglion nevű cuccot, ami a kinövések Rouanija: veszélytelen, ámde ronda, így gépelni se nagyon tudtam, csak olvastam a posztokat és a kommenteket, és ma ömlesztve reagálok pár dologra.
“Íródik -e tovább az elmúlt évek kispesti meséje? – hosszú beharangozóhajrát nyitunk a szombat elé” bővebben