Búcsúzni tudni kell

Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. “Búcsúzni tudni kell” bővebben

A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni

Tegnap tehát megannyi, hol patetikus, hol pátosszal telített felvezetés után (az elmúlt hetek kb. összes posztjában erről elmélkedtünk vagy sírtunk) végleg véget ért a hosszúra nyúlt »bajnoki év«, most már hivatalosan is. (A szemfülesebb olvasók mindezt a blogfejlécben is észrevehették, hisz KW tavalyi, ünepi kreációja helyett most újat rendelt arculatfelelősünktől a jó Hanta úr). Ilyenkor jó magyar (és RW, de kb veghhantá-t is írhatnék, a blogtárs elmúlt egy évbeni korzóskorlátos öntemetése miatt) szokás szerint most valami brutális síróposztnak kéne jönnie – aki ilyet vár, térjen vissza holnap, én most inkább méltó búcsút veszek a legszebb kispesti évemtől, alapvetően vidáman. “A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni” bővebben

Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor

Bp. Honvéd – Debrecen 1-3

Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a  nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.

“Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben

Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb

Mezőkövesd – Bp. Honvéd 1-2

…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre  voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?

“Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb” bővebben

Bajnoki interjúk #2: Sikesdi, 2000-es kiadásban

Nagy Gergővel beszélgettünk.

Még közvetlenül a Vasas elleni meccset követően, Boti után két héttel ültünk le beszélgetni KW társaságában Nagy Gergővel, az MFA és a Kispestünk emblematikus arcával. Az időközben csapatkapitánnyá (pontosabban Gergő ragaszkodik hozzá: csapatkapitány-helyettessé) avanzsált, szerény és jó kedélyű középpályás, Botihoz hasonlóan nem szűkölködött a szavakkal és maratoni interjú készült a drukkerek egyik kedvencével. Ha nem szól bele az influenza és a benti munkacsúcs, már akkor, március közepén olvashattátok volna a beszélgetést, ám a hosszadalmas begépelés, szerkesztés időigénye miatt mostanra csúsztunk (a Debrecen elleni kupapárharc előtti időpontra tekintettel 2 -2 kérdés és válasz az MK-meccset is érinti, ezeket végül bennhagytam a történelmi hűség kedvéért).

“Bajnoki interjúk #2: Sikesdi, 2000-es kiadásban” bővebben

Minden ízében tipikus

Méltó vizuális nyitány (forrás: www.facebook.com/KispestHonved/photos)

Egyszerűen nem tudom mással kezdeni a posztot, mint a közléssel, amit már számtalanszor elsütöttem e párosítás beharangozói, beszámolói, kommentárjai során a blog eddigi, közel 8 éve alatt (hiába, aki ennyi év után is újra és újra szűz témákat tud felhozni, az a blogírás Zelenkája vagy Lenzfém Dávidja lenne, és én nem vagyok az): nem szeretem az Újpest ellenieket. “Minden ízében tipikus” bővebben

A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt

Azt hiszem, ezzel a címadással elnyertem ezen a héten a “Legjobb Fanta úr Epigon” két kézzel sodort cigivel díszített ezüst Aranyászok konzervdoboz díját, de elnézést mindenkitől, frappánsabbra most nem futotta. És bizony valahol a csapat is ezt dünnyögheti felénk: “Bocs, srácok, mindent megtettünk, de frappánsabbra most nem futotta“. Sajnos pontra sem. Mégis, ha megnézem ezt a meccset, meg a múlt szerdai, debreceni MK-t, most még értetlen düh sincs benne. Tényleg megpróbáltuk, tényleg pariban voltunk sokáig, tényleg ennyi van bennünk. Most.

Ja, és azt ér mondani, hogy Huszti Szabi is egy dölyfös kis gólyatöccsé nemesedett a fehérvári madárrezervátumban, az alattomos struccot megszégyenítő rúgásokat/lökéseket osztogató exválogatott haverja mellé? Ha nem ér, akkor is mondom. “A meccs, amire Öcsém mondaná: “nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt” bővebben

Megjött a tavasz – 3 hét késéssel

Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.

Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.

Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. “Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben

Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve

Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy “szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.

Most következhetne az, hogy “Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.

“Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve” bővebben

Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű

Egy jó Nagyerdő. Legjobb. Remélem nem fürdünk be (DIRR).

Ha itthon játszanánk, már tölteném is be a sablon húsvéti RW-beharangot, amit kb. minden, de minden évben leírok, hogy ugye, HA Húsvét és HA itthon, akkor etc, etc.. Na most a keresztény ünnepkör jeles eleme pipálható, de hazai meccs az nem, és hát a körülmények, azok sem a tuti irányba mutatnak. Nem mintha az említett Húsvétoknak a tuti lett volna a lényege: mármint a győzelem persze tuti volt, de az esélyeink pont hogy nem, mégis mindig nyertünk, szóval ez alapján akár bizakodhatnék is most…mégsem teszem.

“Egy jó Debrecen, egy jó Húsvét, egy jó nap? Sajnos nem ilyen egyszerű” bővebben